Dunántúli Napló, 1983. február (40. évfolyam, 31-58. szám)

1983-02-11 / 41. szám

e Dunántúli napló 1983. február 11., péntek Közgazdasági élet Beszámoló a fiatal közgazdászok salgótarjáni találkozójáról Lezajlott Salgótarjánban a fiatal közgazdá­szok hagyományos évenkénti országos találko­zója, melyen részt vett a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya megyei Szervezete fiataljai­nak küldöttsége is, s melynek eseményeiről an­nak idején tudósításokban mi is beszámoltunk. Közgazdasági élet rovatunkban most két elő­adásra térünk vissza részletesebben. Vissi Ferencnek, az Országos Tervhivatal osz­tályvezetőjének fejtegetései azért figyelemre mél­tóak, mert eddigi gyakorlatunkban ritkán volt példa arra, hogy a kormányzat egyik vagy másik képviselője lényegében még félkész állapotban lévő javaslatokról széles szakmai hallgatóságnak dilemmázva beszámoljon. A másik írás Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes előadá­sát ismerteti. Cikkeink szerzői a pécsi Janus Pan­nonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara oktatói Hogyan tovább a gazdaságirányításban? Külkereskedelmünk feladatairól Vissi Ferenc, az Országos Tervhivatal osztályvezetőjének előadása két fő részre oszlott: egyrészt a vállalatirányítás és a tulajdonlás kérdéseit vizs­gálta. másrészt pedig a szabá­lyozórendszer továbbfejleszté­séről szólt. Előadásában hang­súlyozta, hogy egy munkakö­zösség véleményét tolmácsolja mondandójában. A tulajdon­lással kapcsolatban kiemelte, kiindulópontjuk szerint minden vállalat profitérdekelt, még az ún. non-profit vállalat is. A tő­ke működtetésével kapcsolatos döntéseket a vállalatnak kell hoznia, nem másnak. (Ezek a döntések ma nagymértékben függenek az államigazgatási szférától.) Az elképzelések sze­rint a minisztériumok a szabá­lyozórendszer megalkotásáért lesznek felelősek, a tulajdon­lás és a hatósági jogkörök azonban levólasztódnak a mi­nisztériumokról. A tulajdonos személyét el kell különíteni a gazdaságirányítástól. Ezzel az alapelvvel működne lényegé­ben az ún. kompetitiv szféra, azzal a megszorítással, hogy az állam korlátozási joggal bírna a tulajdonlást illetően, mind bizonyos gazdasági egy­ségek tekintetében, például erőművek, közművek, mind pe­dig a vezetői kiválasztás rend­szerében. Ugyanakkor az államnak önkorlátozásra is tö­rekednie kell, azaz ha a tőke­működtetés joga a vállalaté, akkor a tőkeáramlás, más szó­val tőkeallokáció is vállalati feladat. Az önigazgatás szín­tere a kis- és középvállalatok szférája legyen. Mindezek meg­gátolnák azt, hogy ágazati és funkcionális minisztériumok olyan intézkedéseket is hoz­hassanak, amelyek egyébként nem jogszerűek, még ponto­sabban nem törvényesek. Az előadó hangsúlyozta, hogy még számos kérdés tisztázásra vár, ezek részletes ismertetésé­be azonban ehelyütt nem bo­csátkozunk. A tőkeműködtetés mechaniz­musával kapcsolatban annak o véleményének adott hangot az előadó, miszerint a hitel­monopólium felfüggesztése a jövőben is fennmarad, sőt e téren a paletta sokféle szín- árnyalatttal gazdagodik. (Az ingyenes juttatások átalakítá­sa államkölcsönné, a visszter­hesség fokozása, betéti társa­ságok, a bankszerű alapok, vállalati tőkék áramoltatása, kötvények és a vissza nem fi­zetendő kötvények, részvények — ez utóbbiakat egy ezután létrehozandó Központi Váltó- és Hitel Bank kezelné.) Az el­képzelések szerint a pénz árát minden gazdasági és társadal­mi szereplőnek éreznie kell, ezért a komatmechanizmus te­rén is lényeges változásokra van szükség. Egységes kamat­mechanizmust kell létrehozni, függetlenül az igénylőtől. A hosszú lejáratú hitelek kamat­lábának meg. kell haladnia a rövid lejárgtú hitelek kamatlá­bát. Mind ez ideig ez fordítva volt. Határozott lépéseket kell kell tenni a reálkamatok gya­korlati megvalósulása felé. üz­leti bankok létrehozása is szük­ségessé vált. Eloadósánok második fő té- moja a szabályozórendszer kerdéskomplexuma volt. Ehe­lyütt csak tézisszerű ismertetés­re van mód. Az árrendszer problematikáját illetően hitet tett amellett, hogy nehéz gazdasági körülmények között sem nélkülözhető az importver­seny, és csak az árpolitikai el­vekkel adekvát gyakorlat nyújthat segítséget a termék- szerkezet és a vállalati struktú­ra váltósához. Példaként emlí­tette, hogy amennyiben a ve­vők értékítéletét a ruházati ipar termékeire vonatkozóan ráengedte volna a vállalatokra a gazdasági vezetés, akkor nem történt volna meg az, hogy a kereskedelemnek kény- szerűségből fel kellett vásárol­nia a vállalatok elfekvő kész­leteit. Az ár közgazdasági ha­tásait annál is inkább érvénye­síteni kell, mert már hazánk­ban is található néhány vál­ságágazat, és döntenünk kell abban, hogy melyik ágazatnál vagy vállalatnál kezdődjön először a piac; hatás konzek­vens érvényesítése. Végered­ményben olyan javaslatról van szó, amelynek lényege, hogy annyit fizessen a fogyasztó, amennyibe kerül a termék. Gyökeresen át kell alakítani adórendszerünket. Ennek lé­nyege az alábbiakban fogal­mazható meg: az inflációs nye­reségen előre rögzített tervek alapján osztozkodnia kell a kormánynak és a jövedelem- tulajdonosoknak. Ennek az elvnek ki kell fejeződnie az állam és a vállalat közti nye­reségmegosztásban is. Csak az után a fázis után történjék adóztatás, am| után mór csak a végső fogyasztó szerepel. Olyan forgalmi adórendszer kidolgozására van szükség, amely legalább a nettó költ­ségvetés terheinek 30 százalé­kát biztosítja. A személyi jöve­delemadózásnak is jelentősen hozzá kell járulnia a költség- vetéshez. (Lehetséges, hogy ez csak egy kereset; adórendszer közbeiktatásával történhet meg, legalábbis az első idők­ben.) Valószínű, hogy az amor­tizáció teljes egészét a válla­lótoknál kell hagyni. Mindezek megkövetelik szociálpolitikánk felülvizsgálatát is. A kisvállalkozásokat érintő adóterhek és előírások nem­csak más országokkal, de sa­ját állami vállalatainkkal és szövetkezeteinkkel összeha­sonlítva sem teremtenek ked­vezőtlen feltételeket megala­kulásukhoz és szabályszerű működésükhöz. Erre példa az állóeszközök beszerzésével kapcsolatos szabályozás is, melyet a gazdasági munkakö­zösség két forrásból biztosít­hat. Így az induló — a tagok által összeadott — vagyonból és a közösség tevékenységéből származó nyereségből. A je­Az előttünk álló három év rendkívül feszített munkát és nagy terheket követel vala­mennyiünktől. A lehetőségeink­től függően a helyzet további jelentős romlása esetén elkép­zelhető, hogy az adózási és ár­rendszerbeli reformelképzelé­seket már az 1984-es évben be lehet, illetve be kell vezetni. Egyértelmű az is, hogy az adó­zási és árrendszer minőségi változása más bérrendszert is követel. Erre vonatkozólag is folynak a munkálatok. Ugyan­akkor, bár kezdjük érzékelni a piaci hatásokat,, nincs tisztáz­va, mi legyen a piacfelügyelet rendszerével, amely ma rosszul működik, ugyanis ahelyett, hogy monopolhelyzeteket meg­szüntetne, sok esetben intéz­ményesen létrehozza azokat. Szükségesnek látszik egy válla­lati jog; kódex kidolgozása is, amely ténylegesen arra az elv­re épülne, amelyet már több­ször megfogalmazott a szak­mai és a társadalmi közvéle­mény, vagyis: „amit nem til­tok, azt szabad", ellentétben a mai gyakorlattal, am; nem más, mint „amit szabad, azt megmondom”. A Közgazdasági élet rovat is több ízben foglalkozik a leg­utóbbi időkben a gazdasági mechanizmus problémáival. E sorok írójának is volt módja kifejteni véleményét. Megítélé­sem szerint — és erre a kon­ferencia valamennyi előadója közvetlenül vagy közvetve utalt — a tervbe vett változtatások sikere elsősorban azon múlik majd, hogy a változások kap­csán érdekelt intézmények, vál­lalatok és személyek, vezetők és a vezetettek mennyire lesz­nek objektíve rászorítva vagy rászorulva az új módszerek át­vételére, megvalósítására, mennyire lesz kényszerhelyzet­ben a gazdaság és annak ve­zetése atekintetben, hogy egy lényegében folyamatos maga­tartásváltozással életre hívható teljesítményorientációt mennyi­re és milyen dózissal tud majd egy rendkívül rövid idő alatt a gazdaság és a társadalom szereplőitől kikényszeríteni. Veress József lenleg érvényes rendelkezések szerint a képződő és a jogsza­bály szerint kimutatott nyere­séget mindössze 3 százalékos társasági adó terheli. A tár­saság az adózott nyereséget tehát állóeszköz vásárlására is fordíthatja!, így annak beszer­zését semmiféle adó nem ter­heli. Mivel a társasági adó alapja egyébként az összes be­vétel, illetve abból a jogsza- bólyilog pontosan meghatáro­zott költségek levonása utáni maradvány, a költségek közé tartozik a közösség tulajdoná­Arccal a fejlődő országok felé A nem rubel elszámolású kül- kereskereskedelem kérdéseivel foglalkozott Melega Tibor kül­kereskedelmi miniszterhelyette­sünk. A jövő feladatait felvá­zoló előadását a kővetkezőkben összegezhetjük. Az 1983. évi terv o külkeres­kedelemben különösen nagy fel­adat megoldását kívánja — a cél a roppant nehéz körülmé­nyek között 1982-ben elért nem rubel elszámolású külkereske­delmi mérlegtöbblet megkétsze. rezése. Világos, hogy a jövőben is megkülönböztetett figyelmet szükséges fordítani mind a fej­lett tőkés, mind pedig a fejlődő országokkal fennálló kapcsola­taink fejlesztésére. Ennek a belső gazdaságból eredő nehézségei között kell megemlíteni azt, hogy a jelen­legi szabályozási rendszer ár­érzékennyé teszi a vállalatokat. Ha tehát a vállalatok számára a külső piacok — s jelen eset­ben túlnyomórészt a számukra kritikus fejlett tőkés országok piacairól van szó — értékesítési nehézségeket jelentenek, s emiatt választaniok kell a ka­pacitáskihasználás korlátozása, vagy pedig a kínálati szerkezet átalakítása között, akkor még mindig egyszerűbb, könnyebb az első megoldást választani. Strukturális gond, hogy ko­rábban exportunknak csaknem felét azok a vállalatok bonyolí­tották le, amelyek ma „válság- ágazatokban” tevékenykedve, komoly nehézségekkel kénytele­nek szembenézni, s alig lehet­séges számukra a kivitel dina­mikus fokozása a hagyományos piacokon. Vonatkozik ez a ko­hászatra, acéliparra, textilipar­ra, de bizonyos összefüggésben a mezőgazdaságra is. Ugyanakkor főként a Közös Piac országaiban protekcionista intézkedések is akadályozzák a kivitel fokozását, s ennek azért van különös jelentősége, mert a tőkés országokba irányuló ex­portunk kilenc tizede Nyugat- Európába, s annak fele a Kö­zös Piac országaiba irányul. A vámhátrányok miatt például kí­nálatunk árszínvonala sok eset­ben elfogadhatatlanul magas. A vámhátrányok és az ebből adódó veszteségek elhárítását gazdasági és politikai (állami) eszközökkel lehet megkísérelni. Gazdasági téren a tőkés terme. ban levő állóeszközök után el­számolható amortizáció is. A fentiek szerint tehát az állóeszköz nemcsak beszerzés­kor adómentes, hanem a fo­lyamatos használat során el­számolt amortizáció következ­tében adóalap csökkentő té­tel is. Figyelemre méltó, hogy az amortizációs kulcs jelen esetben — így pédául a kizá­rólag sojátos üzemi (üzleti) járműveknél — a beszerzési ár 20 százalékát teszi ki, jelentős közgazdasági feltételeket te­remtve éppen a gépesítettség­hez való ellátáshoz. Egyébként egyet kell értenünk azzal, hogy valóban nem luxus, ha a gaz­dasági munkaközösség gép­kocsival, vagy modern gépek­kel rendelkezik, ezért kívánta a pénzügyi kormányzat a vá­zolt intézkedésekkel segíteni az ilyen irányú vállolkoz'ói cél­kitűzéseket. lök által gyakran alkalmazott eljárás, hogy nem a terméket viszik a célországba, hanem a gyárat telepítik oda (vagyis a működő tőke kivitele) a mi vál­lalataink számára gyakorlatilag nem járható út. A japánok ál­tal választott módszer alkalma­zására, vagyis arra, hogy a ha­tékonyság ugrásszerű javításá­val a korábbiak töredékére csökkentve a költségeket érjen el kedvező, versenyképes ára­kat, a magyar gazdaság a je­lenlegi körülmények között alig­ha lehet képes. Bizonyos remé­nyekre jogosít az állam áltol szervezett kereskedelemszervező és -támogató akciók sikeres fo­gadtatása (magyar hetek Nyu- gat-Európa különböző városai­ban és országaiban, közvetlen kereskedelempolitikai támoga. tás az iparnak). Végül tovább­ra is számítani kell a hagyo­mányos gazdasági diplomácia fegyvereinek bevetésére, hiszen az államközi megállapodások segítik és biztonságosabbá is teszik a vállalataink külpiaci munkáját. A külqazdasági politika távo­labbra is mutató továbbfejlesz­tésének tűnik az a törekvés, hogy a magyar kivitel fokozot­tabban a fejlődő országok felé fordul. Egy sor eredményt már ma is említeni lehet. Elsősorban azt, hogy megduplázódott az elmúlt tíz év alatt a fejlődő országok részaránya a magyar exportból, s a nem szocialista kivitelben aránya meghaladja a 25 százalékot. Említést érde­mel ezenkívül hogy a fejlődő országokkal való kereskedés fontos aktívumteremtő terület­nek bizonyulj az elmúlt eszten­dőben. A fejlődő országok jelentősé­gének fokozódásához bizonnyal hozzájárulhat az is, hogy a Nemzetközi Pénzügyi Alapba és a Világbankba történt belépé­sünk után magyar vállalatok is részt vehetnek a fejlődő orszá­gokban a Világbank által pén­zelt beruházások, fejlesztési programok versenytárgyalásain. Ezzel, legalábbis részben egy nagy gond szűnt eieg, hiszen ily módon „készpénzes" üzletet lehet kötni, nincs szükség hite­lezésre, amit ma aligha lehetne vállalni. Egyre inkább törekedni kell arra, hogy iparunk és me­zőgazdaságunk egyaránt lehe­tőséget találjon a fizetőképes fejlődő országokban. Mindezek a törekvések azon­ban csak akkor erősödhetnek meg, ha a kivitel szerkezete is megváltozik. Jelen pillanatban ugyanis kivitelünk kétharmada nem feldolgozott termék (nyers­anyag, félkésztermék), követke­zésképpen roppant fuvarigé­nyes; nagy távolságba verseny- képes árakon nem juttatható el (gondoljuk meg: Ausztrália, Új- Zéland, az ázsiai országok mennyivel kedvezőbb árakat kalkulálhatnak mondjuk egy japán szállításnál, mint az eset­leges magyar exportőrök). Az előadás és a kérdésekre adott válaszok summázatát ab­ban lehet megadni, hogy gaz­daságunk nemzetközi teljesítő, képességének javítása végső soron a termelés szféráiban dől el, a kereskedelempolitikának és a szakkülkereskedelmi há­lózatnak pedig minden eszköz­zel elő kell segítenie ennek be­következését. Dr. Fojtik János Rovatszerkesztő: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN. PÉCS SZÜLETTEK: Tihanyi Renáta, Pataki Tünde, Vi­dék Ferenc, BŐhm Gergely, Komóri László, Mezey Nándor, Gál Berna­dett, Pécsi Mónika, Varga Zsolt, Fricz Aranka, Balogh Zsófia, Balogh Orsolya, Bégány Antal, Hart Károly, Valkai Gábor, Gubicza Eszter, Cseke Viktória, Papp Arnold, Sólyom Anikó, Tátrai Attila, Térjék Tamás, Petrovics Melinda, Tóth Veronika, Bérchegyi Attila, Szabó Balázs, Garai Anna, Kis-Antal István, Makány Zsófia, Tu- csek Nikolett, Szüvecz Szilvia, No- taisz Orsolya, Heilmann Linda, Szabó Adrien, Marosán László, Balatincz Inez, Barics Tímea, Hentz Péter, Kul­csár Krisztián, Vinrád Dalma, Bog­dán Attila, Horváth Zsófia, Neidert László, Bozsik Tamás, Orosz Péter, Körösi Zsanett, Szalóky Mira, Ijjász Nóra, Getta Lívia, Getta Brigitta, Fe- rencz Péter, Szebenyi Evelin, Petz Judit, Schifter Viktor, Baráth Krisztián, Peres Adrien, Szabó Anita, Térjék Péter, Hei- geröder Anikó, Kánya Csaba, Fodor Mária, Pohl Péter, Kovács Lajos, Fe- renczy Zsanett, Keller Viktória, Gaáf Andrea, Kucska Imre, Stier Ágnes, Bozó Petra, Szemerédi Róbert, Ran- ga László, Láng Éva, Fehér Éva, Kiss Viktória, Ambrus Norbert, Kiss Gab­riella, Ratting Miklós, Hegyi Zsolt, Hegedűs Tamás, Somlyai Mária, Ta- ragyia Gábor, Nádasdi Gábor, Schwarcz Attila, Kaszás Judit, Szabó Mariann, Dani Róbert. Szöts Milán, Hauer Szilvia, Mang Viktória, Zsóri Veronika, Bundy Bogáta, Kirchner Timea, Palóczi Zsuzsanna, Nagy Gá­bor, Bakó Ferenc, Tankó Georgina, Kovács Tamás, Görög Péter, Virág Sándor, Göttlinger Adrien. Komjáti Viktória, Bacsmai János, Gyúró Vik­tória, Budai Éva, Nagy Éva, Kohl- mann Viktória, Szabó László, Dani József, Dávid Nikolett, Mészáros Lili, Öz Pál, Székely Gyula, Fónai Fruzsina, Pethö Balázs, Goron Dávid, Scherdán Mónika. Keszthelyi Zsuzsan­na, Pogány Dóra. Pintér Viktor, Sza­bó Júlia, Benke Tibor, Kisgyörí Krisz­tián, Berta Valéria, Resszer Tamás, Halász László, Juhász Krisztina, Pókó Nikolett, Erdős Boglárka, Gaudí And­rea, Bene Bernadett, Németh And­rás, Mischl Vanda, Maszlag Miklós, Tóth Béla, Joó Éva, Takács Rezső, Zákányi Tamás, Tüske Balázs. MEGHALTAK Gönczy János, Szabó Károlyné Ho- dur Erzsébet, Szilczl Ignác, Gerenda Lajosné Pitiszhang Anna, Stroh Já- nosné Tabi Julianna. Pósza József, Virágh Józsefné Bayer Anna, Benács János, Csepcsik Dezsőné Horváth Er­zsébet, Bedekovits József, Kumli Já­nos, Bausz Sándor, dr. Naumov Mik­lós, Berta Lajosné Laklya Ilona, Ver- tike János, Németh János, Dánfalvi Ferencné Csőszi Irén, Kovács Máté, Lukács Kálmánná Gróf Erzsébet, Gá­bor Józsefné Schmidt Mária, Tarlós Károly, dr. Farkas Gyula, dr. Légrádi Józsefné Latocha Anna, Somogyi Irén, Náray János, Kéri István, Marton Róza, Hofer Józsa, Bogolin János, Staub Gusztávné Meláth Ilona, Schrömpf István, Kiezer Mária, Győr István, Papp József, Kálmán Lajosné Ambrus Mária, Büki József, Szász­halmi Jánosné Fung Erzsébet, Kovács Józsefné Marosi Ilona, Peti Lászlóné Spamberger Erzsébet, Glöckner Jó­zsefné Szép Petronella, Radó Márton, Hartmann György, Nagy Jánosné Nagy Margit, Szigeti Istvánná Pott Katalin, dr. Krauth János,. Hidas Jó­zsefné Klemann Julianna, Buzy Pé- terné Knipl Karolina, Herczog Hen­rik, Csók Pálné Kaposi Mária, Vajda Gyula, Marton Attila, Bóta Andrásr.é Haraszti Zsuzsanna, Richter Ferencné Fenerstahler Mária, Orsós Mária, Be­nedikt Jánosné Takács Anna, Gyúrók János, Bagoly Sándorné Heffler Má­ria, Bus Tibor, Matus Sándor, Lipics József, Szolnoki József, Gyurity Ma­rin, Varga Lajosné Szekeres Anna, Nagy Istvánná Sztrka Mária, Szmrek Ferenc, Szente Gyuláné ‘Takács Ju­lianna, Hellenbrandt Antalné Wekler Mária, Bérei István, Nagy Gyula, Barabás Margit, Szekeres János, Varga János, Rideg Antalné Heréb Ágnes, Trendl István, Spitl Dömötör, Ebner Nándorné Hohmann Katalin, Börzsöny Béla, Fenyvesi Rozália, Ignics Aladárné Varga Mária, Geyer Józsefné Waisz Blanka, Cservenka Győző, Gulyás Jánosné Katona Győr Margit, Gyulassy József, dr. Horváth Erzsébet, Hajós Edéné Német Etel­ka, Szebényi Ignác, Horváth Gyula, Rózsahegyi József, Trajj Vendel, Ko­vács István, Kalányos József, Kará­csony Dezsőné Bozsánovits Gizella, Arnold Géza, Heller Györgyné Pan­dur Katalin.----------------------------------------------------------------- * -----------------------------------------------------------------­A kisvállalkozók megnyugtatására Egy kisvállalkozás tapasztalataival foglalkoztunk legutóbbi Közgazdasági élet rovatunk hasábjain. A Belátható időn belül nem leszünk milliomosok cí­mű írás szerzői többek között kitértek az állóeszköz beszerzésével kapcsolatos gondjaikra, e téren szerintük a adók úgymond visszahúznak. Utóbb kiderüli, értesüléseik tévesek. Ezzel kapcsolatban a következőkről tájékoztatott ben­nünket dr. Buzánszky József, a Baranya megyei Ellenőrzési Igazgatóság igazgatója.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents