Dunántúli Napló, 1983. február (40. évfolyam, 31-58. szám)
1983-02-05 / 35. szám
„ TEAM Az első kategória a települési viszonyokkal, a lakás- és egészségügyi körülményekkel foglalkozott: e kategória első helyezettje, a „TEAM" jellegű munka volt. Szerzői: dr. Horváth Mihály, a Baranya megyei Tanács Gyermekkórházának igazgató főorvosa, dr. Kóbor József megyei főorvos és Schmidtné dr. Heiczinger Mária, a JPTE Közgazdaságtudományi Karónak tanársegédje. A pályázat címe: ,,Kedvező változások, megoldandó leiadatok a cigánylakosság anyai- és gyermekegészségügyi helyzetében". Riasztó adat: a cigánycsecsemők halálozási aránya 1970 előtt háromszorosa volt az országos átlagnak, most már „csak" kétszerese, de mégsem kisebb ez az arány 40 százaléknál! Sok a koraszülés, a csecsemőkori megbetegedés, a nem kielégítő testi és szellemi fejlődés. Az elmúlt 18 évben 14 százalékkal csökkent a születések száma a Baranyában élő cigányok körében. Ez egyben azt >s jelenti, hogy csökkent o három vagy ennél több gyermek egy családban. Az utóbbi időben kedvező változás tapasztalható a cigány- onyák terhességgondozósa te. rületén. A kismamák csaknem fele mór a terhesség első harmadában jelentkezik a gondozáson. És — ami igen biztató —, a gondozást igénybe nem vevők száma 1 százalék alá süllyedt. Még mindig igen magas a 17 éves, vagy ennél fiatalabb cigány nők szülési aránya: 22,6 százalék! Ugyanakkor anya- és gyermekvédelmi szempontból eredménynek könyvelhető el a 36 év fölötti szülő nők gyakoriságának csökkenése. A szerzők meghatározták, mik a legfontosabb teendők anya- és gyermekvédelmi szempontból; csökkenteni kell a túl fiatal korban történő szülések igen nagy számát, javítani a terhesgondozást, elősegíteni az ésszerű családtervezést, csökkenteni a terhesség alatti nagyfokú dohányzást és alkoholizmust. „Ördögszekér” A kulturális helyzet, oktatás, művelődés kategóriában két első díjat adtak ki. Az egyik pályamunka szerzője Tenk Lászlóné, a sárkeresztúri általános iskola tanára, a másiké „ÖRDÖGSZEKÉR" jeligével Jusztinger János, a Sásdi Művelődési Központ igazgatója. Az 1977 és 1982 közötti időszakban a cigányművelődés területén Sásd— Gálykúton elért eredményeket ismerteti. Sásd nagyközségi Közös Tanács területén 1969-ben még öt cigánytelep volt, ahol összesen 396-an éltek. Négy cigánytelepet 1969-ben, illetEgy évvel ezelőtt pályázatot hirdetett a Baranya megyei Tanács V. B. Cigányügyi Koordinációs Bizottsága, a Baranya megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet, a Baranya megyei Művelődési Központ és a TIT Baranya megyei szervezete azok számára, akik közvetlenül vagy közvetve foglalkoznak a cigánysággal. A pályázat célja: gyűjtsék össze és dolgozzák föl a pályázók a cigánylakosság beilleszkedésének különböző területein elért eredményeket, tegyenek javaslatokat a további teendőkre. Három meghatározott témakörben összesen 22 pályázat érkezett be. Összeállításunkban a kategóriák első helyezett munkáit ismertetjük, és az egyetlen cigány származású szerző dolgozatát, amely egyébként második díjat kapott. D. CS. nBBBOMnMMi ve 1974-ben a tanács megszüntetett. 1980-ban a tanács közigazgatási területén 386 cigány származású élt, a lakosság 7 százaléka. Ebből százhúszon Sásdon, hetven- hárman Gálykúton. A gálykú- tiak életében a nagy változás az 1960-as évek elején állt be: egyre többen vállaltak állandó munkát, s egyre többen költöztek a telepről a községbe. 1980-ban már csak 74 fő (24 család)- élt a telepen. A munkaképes férfiak valamennyien dolgoznak. A sásdi művelődési központ 1977 nyarán kérdőíves fölmérést készített. Olyan nem volt a megkérdezettek között, aki ne tudott volna magyarul. A húsz telepi csalódban 15-en voltak analfabéták, a nyolc osztályt csak haton végezték el. Tizenöt csalódnak semmilyen háztartási gépe nem volt; rádióval, azonban mindenki rendelkezett, s akkor nyolc helyen volt tv. Moziba el-eljárnak, de leginkább a tv-t nézik; könyvtárba áttolóban csak a gyerekek járnak, 13 családhoz egyáltalán nem jár napilap. Magyarország fővárosát 13, a megyeszékhelyet 11 családban nem tudták megnevezni. Kiderült az is, hogy egyre többen elvágyódnak a telepről, de a telep megszüntetéséhez még hosszú időre lesz szükség. 1977 őszén került sor az első programra a művelődési központban, ahoLakkor 61 -en jelentek meg a telepről. Ezzel kezdődött a művelődési tevékenység, majd kidolgoztak egy feladattervet az 1978—80-as évekre. Ebben szerepelt többek között az analfabétizmus fölszámolása, filmvetítések, ismeretterjesztő előadások, egészségügyi felvilágosító tevékenység. Ez a terv csők a telepen élőkre vonatkozott. Érdemes lenne kint a telepen egy zárt helyiséget szerezni, s akkor rossz időben is ott tarthatnák a rendezvényeket. Tervezik, hogy gyermekfoglalkozásokat szerveznek a cigánygyermekek szabad idejének hasznos eltöltésére. „Fekete korall” A beilleszkedés kategóriában első díjat nyert a „Fekete korall” jeligéjű pályamunka, melynek készítője Sümegi Zsuzsanna, a Szigetvár városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának gazdasági felügyelője. A dolgozat címe: „A cigányokkal szemben támasztott előítéletek leküzdésének lehetőségei, a nem cigány lakosság' szemléletének lormálása." Ami a közvéleményt illeti, a nem cigány lakosság körében a „befogadó készség" még ma sem kedvező, s az sem. új, hogy a cigányok és nem cigányok viszonyában még ma is a kölcsönös bizalmatlanság az uralkodó. Ugyanakkor azonban a cigányságon belül is léteznek előítéletek egymás iránt. A nem telepen élő cigányok lenézik azokat, akik még telepen élnek; vagy a cigányul értő lenézi azt, aki már nem tud cigányul — és viszont. Szigetváron szép eredményeket értek el az utóbbi, években a cigányok beilleszkedésének segítésében. Még 1974-ben született egy vb-ha- tározat, ami a következőket tűzte ki célul: a rendszeres munkavállalást, az állandó munkaviszonyt, a cigány tanulók 100 százalékos beiratkozását, a dolgozó cigányszülők gyermekeinek bölcsödéi, óvodai és napközi otthoni elhelyezését, a cigány- tanulók szakmunkás-képzésének szorgalmazását, az általános iskolát nem végzett, munkaképes korúak számára alapismereti tanfolyamok szervezését, s végül az egészségügyi felvilágosító munka fokozását. Mindezt a beilleszkedés, valamint a Vágóhíditelep fölszámolása érdekében. Tizenöt család élt ezen a telepen, tizenhárom lakásban. Végül sikerült őket lakáshoz juttatni, s a telep fölszámolása 1978. december 31-én befejeződött. Nagy lépést jelentett ez előre, de persze önmagában nem lett volna elegendő: a legfontosabb kérdés az életkörülmények változásában a rendszeres és folyamatos munkavégzés. Az utóbbi tíz évben ez is javult: a Szigetvárott élő közel 700 cigány közül 451 a munkaképes korú. A férfiak 56—58 százalékának van ál-^ landó munkaviszonya, a többiek alkalmi vagy szezonális munkát vállalnak. A nőknek csupán 25—27 százaléka áll állandó munkaviszonyban, 70 százalékuk időszakosan dolgozik, a többi háztartásbeli. Ennek elsősorban a nagy létszámú család az oka. A cigánylakosságot leginkább az iparban foglalkoztatják; főként a Konzervgyár, a Cipőgyár, a Téglagyár, a MEZŐGÉP, az Építőipari Ktsz azok a munkahelyek, amelyek a vidéki cigánylakosság foglalkoztatási központjaivá váltak. A foglalkoztatásnál az a legnagyobb gond, hogy a cigánydolgozók többsége szakképzetlen, iskolai végzettségük alacsony. Ezen igyekeznek változtatni; jó példával jár elöl a dolgozók iskolájának Konzervgyárba kihelyezett tagozata. Minthogy a beilleszkedésnek és a kulturális felemelkedésnek egyik legfontosabb eszköze a képzettség, Így a munkába állítás mellett a jövőben az oktatást kell elsősorban szorgalmazni. A beilleszkedés kategóriá- jábap második díjat nyert a „Küzdelem az emberibb életért" jeligéjű Írás, amely a beilleszkedés egy pozitív példáját vázolja fel. Szerzője a pályázat egyetlen cigány származású résztvevője, Búzás József, a pécsváradi vasútállomás váltókezelője. önéletrajzszerű írásban a cigánytelep fölszámolásának kapcsán beszéli el a régi telepi életformát, szokásaikat és a szegénységet; amiben még ő is élt gyermekkorában. Az a fiatalember azonban, aki ezt a dolgozatot benyújtotta, kortársaival együtt mindenképpen másfajta életre törekedett. Fölismerte, hogy egyetlen út vezet ki a régi nyomorból; a tanulás, majd a munkavállalás. Nagy fordulatot jelentett a közösség számára, amikor 1973-ban fölszámolták a telepet. Mindenki tisztességes házba költözhetett, aminek, érthető módon, örültek. De ami a lényeg: ennek a volt telepnek a lakói életformát váltottak, s ma már mindegyikük számára az a természetes dolog, hogy gyerekeik iskolába járnak, jó ruhába öltözhetnek, aki beteg, azt orvos kezeli, van házuk, fürdőszobájuk, tv-jük. Egy- egy családban már nemigen van háromnál több gyerek, s igyekeznek maguknak jólétet teremteni, 1981 szeptemberében cigányklubot alakítottak a művelődési házban — ennek vezetője a pályamunka Írója — ahova egyre többen járnak el, ahol igyekeznek kulturáltan eltölteni az időt. Mindezt elsősorban a fiatalok akarták. Ahogy Búzás József írja: „Mi megragadtuk a soha vissza nem térő alkalmat. Menekülni akartunk a nyomorból, a vadon világából. Verseny indult közöttünk, valóságos küzdelem az új otthonért.” Klasszikusokat lapozva Gondolatok a demokráciáról Demokrácia — hányféle ösz- szefüggésben'használjuk e szót! üzemi demokrácia, a választások demokratizmusa, demokratikus közélet — talán e három összefüggése a legaktuálisabb napjainkban: ezekről vitatkoznak talán legtöbbet hivatalos fórumokon és baráti beszélgetéseken. De mintha mindig mást és mást értenénk demokrácia alatt! Egyszer a többség akaratának érvényesülését a kisebbség felett, másszor a véleménynyilvánítás szabadságát, olykor a beleszólás lehetőségét, máskor a mindenre kiterjedő állampolgári egyenlőséget. Mi hát az a demokrácia, amit oly sokféleképpen tudunk elképzelni? „A demokrácia államforma, az állam egyik válfaja - írja Lenin az Állam és forradalom című brosúrájában. — Következésképpen, mint minden állam, nem más, mint az erőszak szervezett, rendszeres alkalmazása emberekkel szemben. Ez a dolog egyik oldala. De másrészt a demokrácia a polgárok közötti egyenlőség formális elismerése, annak elismerése, hogy mindenkinek egyformán joga van az állam berendezésének és igazgatásának meghatározására." A demokráciát, mint államformát a görögök óta tartjuk számon; sokszor mint az ideális megjelenését emlegetjük. Pedig egy szabad, azaz a demokráciát gyakorló athéni polgárra (férfira — „természetesen") legalább 18 rabszolga és 2 „védett" jutott, akiknek nem adatott meg a demokrácia, sőt, számukra az diktatúraként jelentkezett - ők a demokrácia diktatúrájában éltek. Sok évszázad telt el, amíg a polgári forradalmak meghozták a legteljesebb demokráciát, amit addig a történelmi idők ismertek: jogilag minden állampolgárt egyenlővé tettek. De ez a jogi egyenlőség - könnyű belátni — nem jelent valódi egyenlőséget is; lényegében máig is csak arra terjed ki, 7Írmit már Marx is megfogalmazott a Párizsi Kommün tapasztalatait elemezve: az,elnyomottaknak néhány évenként megengedik annak eldöntését, hogy az elnyomó osztály melyik képviselője képviselje és nyomja el őket a parlamentben! A valódi egyenlőség megteremtésében a marxizmus az első teendőként — a politikai hatalom megragadása után — a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételét tartja. De már Marx is emlékeztetett arra, hogy még ezzel sem jön létre az emberek között a valódi egyenlőség: kapitalizmusból a kommunizmusba átvezető átmeneti társadalomban (a szocializmus) is megmarad például az anyagi javak munka szerinti elosztásának egyenlőtlensége! (A valódi egyenlőséget a szükségletek szerinti elosztás jelenti.) „Első fázisában, első tokán, a kommunizmus gazdasági tekintetben nem lehet még teljesen érett, teljesen mentes a kapitalizmus hagyományaitól, vagy nyomaitól... — írjo Lenin az Állam és forradalomban. — Kiderül, hogy a kommunizmusban bizonyos ideig nemcsak a polgári jog marad meg, hanem a burzsoá állam is — burzsoázia nélkül!" Ennek az államnak ózonban már a proletárdiktatúra az alapja. A proletárdiktatúra garantálja az alapvető termelő- eszközök társadalmi-állomi tulajdonát, mint a kizsákmányolás lehetetlenségét. Ez állami elnyomó funkciójának lényege, ennyiben diktatórikus. S mint államforma demokratikus abban, hogy mindazoknak lehetőséget nyújt a hatalom gyakorlására, akik ebben a diktatórikus szándékában egyetértenek vele. De a jogi eayenlőség nemcsak az elosztásban nem teremt egyenlőséget, hanem abból következően a demokratikus részvételben sem. Koránt sincs még egyenlőség például a munkához való viszonyban, sokak számára kényszer az még: nincs egyenlőség a döntéshez szükséges információkban — objektív és szubjektív okok következtében stb. „Ez visszásság — idézi Lenin Marxot —, de olyan visszásság, amely a kommunizmus első fázisában elkerülhetetlen, mert ha nem akarunk utópizmusba esni, nem szabad azt képzelnünk, hogy az emberek, miután megdöntölték a kapitalizmust, egy csapásra megtanulnak a társadalom érdekében dolgozni, minden jogszabály nélkül, azonfelül a kapitolizmus megszüntetése az ilyen változás gazdasági előfeltételeit sem teremti meg egy csapásra. Más szabályok pedig, mint a polgári jog, nincsenek. És eny- nyiben szükség van még az államra, amelynek a termelési eszközök köztulajdonának védése mellett meg kell védenie a munka egyenlőségét és a termékek elosztásának egyenlőségét." Amikor tehát a demokratizmus fejlesztéséről beszélünk, nem beszélünk másról, mint o szocialista állam erősítéséről. Amikor a szocialista demokrácia szélesítéséről beszélünk, ak. kor arról van szó, hogy o szocialista állam funkciójának biztosítására nagyobb társadalmi rétegeket mozgósít. Erre azért van lehetőség és szükség, mert mindennapi életükben mind többen válnak alkalmassá munkájukkal a szocialista államiság gyakorlására, a szocialista demokráciában való részvételre. „Amíg állam van, nincs szabadság — írja Lenin, s igy folytatja: Amikor szabadság lesz, nem lesz állam ... Az állam akkor halhat el teljesen, amikor a társadalom megvalósítja majd ezt a szabályt: >■mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint-, vagyis amikor az emberek any- nyira hozzászoktak majd az együttélés alapvető szabályainak megtartásához és amikor munkájuk annyira termelékeny lesz, hogy önként fognak képességeik szerint dolgozni." Amíg tehát szükség van demokráciára, nincs teljes szabadság és egyenlőség. Amikor nem lesz szükség államra, nem lesz már szükség demokráciára sem. De ma nagy a szükség a demokrácia fejlesztésére. Mint ahogy Marx sem, úgy Lenin sem bocsátkozott jóslatokba : „De azt, hogy milyen gyorsan halad majd ez a fe/- lődés előre, milyen gyorsan fog eljutni a munkamegosztás megszűnéséhez, a szellemi és fizikai munka közti ellentét megszűnéséhez, ahhoz, hogy a munka a "legfőbb létszükségletté- váljék, azt nem tudjuk, és nem tudhatjuk. Éppen ezért csupán az állam elkerülhetetlen elhalásáról van jogunk beszélni, hangsúlyozva ennek a lolyamatnak hosszú tartamát, a kommunizmus felsőbb fázisától való függését, és teljésen nyitva hagyva az elhalás időpontjainak vagy konkrét tormáinak kérdését, minthogy e kérdések megoldására anyaggal nem rendelkezünk." Az átmenet időszakában, a szocializmusban tehát korai lenne a demokratizmus, azaz állam megszüntetéséről beszélni. Sőt, az „elhalás" konkrét formája ma éppen a szocialista demokrácia erősítését jelenti. Diktatúra és demokrácia: láttuk, szorosan összefügg egymással e két fogalom — feltételezi egymást. Minél többen lesznek a munkában „szabadok", s mind kevesebben „rabszolgák", úgy nő a demokráciában való részvétel lehetősége. B. L. Cigányok * *
