Dunántúli Napló, 1983. február (40. évfolyam, 31-58. szám)

1983-02-19 / 49. szám

Jegyzetek a Jelenkorról Folyóiratot szerkeszteni az adott, mór-mór áttekinthetet­lenül ellentmondásos helyzet­ben, bizonytalan anyagi-tech­nikai feltételek közt, s úgy, hogy az a folyóirat képes le­gyen megfelelni az ideoló­giai-politikai követelmények­nek, az irodalom, a művészet, a szellemi élet érdekeinek, a tájékozódni akarók óhajának, nagyon nehéz. Olykor talán már lehetetlen is. Hiszen akárki láthatja a sémákban gondolkodó szűkösség, a ma­gát a munkamegosztás elvé­vel mentegető önkorlátozás, a rezignált beletörődés vagy a keserves egyezkedés tüneteit. Folyóirataink legjellemzőbb vonása immár huzamosan az érdektelenség, a frissességet, fontosságot, jelentőséget csak itt-ott éreztető sivár betűözön. Egy-egy szám még sikerül is olykor, az évfolyamok azon­ban már keveset érnek. Az egy ügyet képviselő Forrás vagy Tiszafái mellett a Mozgó Világ említhető kivételként, bár igazán érdekesnek, s egyenletes színvonalúnak ez is inkább csak ideológiai ter­mészetű közleményeivel bizo­nyul. Esszéivel, analitikus ta­nulmányaival, szociográfiái­val, kritikáival. A Jelenkor esetében más a helyzet. Ez a folyóirat, noha „vakfolt" benne is érzékelhe­tő, tartósan képes arra, amire a többi csak szerencsés, mondhatni: kegyelmi pillanat­ban : a megbízható tájékozó­dásra és tájékoztatásra. Ered­ményei sokmindenre visszave­zethetők, leginkább mégis ar­ra, hogy a többivel ellentét­ben, vizsgálódó pozíciót vá­lasztott. Kivehető elvei szerint ugyanis a kérdések tiszta ki­fejtésére törekszik. Megte­remtve így a maradandó, las­san növekvő, folytonosan elő­rehaladó megismerés feltéte­leit és garanciáját: a józan belátás és megértés keskeny sávját. Ehhez, mindenekelőtt a folyamatosság természetes tudata szükséges. Aligha vé­letlen, hogy majd húsz éve Szederkényi Ervin a főszer­kesztő, aki munkatársaival nemcsak a mindenáron meg­oldást akaró, tehát könnyen spekulációkba, elhamarkodott ítéletekbe tévedő türelmetlen­séget szerelte le, nemcsak a gyakori hitet zárta rövidre ami szerint azok a problémák melyeket nem tudunk meg oldani, szellemi életünk szem pontjából terméketlenek. Si került elkerülnie a harmadik hibaforrást is. Pillanatig sem gondolja, hogy a , kérdéseket, csak mert megpillantottuk, felismertük, megértettük őket, s kiemeltük belőlük azt, amj valóban probléma, már meg is oldottuk. Minden helyzet­ben a jelenségek hű leírására, a meg nem értett mozzanatok tisztázására, s amennyire le­het, ezek teoretikus érdekű megoldására törekszik. Amiért is a Jelenkor, s ez megint fon­tos érdeme, sokoldalúan ké­pes átadni magát a tá^gy kü- lönféleségének, anélkül, hogy az egységlátás képességét, a szisztematikus feltárás, rend­szerezés, összefoglalás igényét elveszítené. Abba, hogy a Jelenkor 1982-ben a legjobb magyar irodalmi és művészeti folyó­irat lett, feltétlenül beleját­szott a két évtized következe­tes munkája; e munka részle­tekig leható erkölcsi-szellemi komolysága, ereje, az anyagi, terjedelmi, technikai és egyéb akadályokat áthidaló straté­giai és taktikai érzék s végül az a szívós törekvés, hogy a 8. HÉTVÉGE szerkesztés műhelyt teremtsen. Olyan műhelyt, melyre min­den helyzetben építen; lehet. Mással, mint a fentiekkel, ne­hezen volna magyarázható, hogyan tudja a Jelenkor c legjobb erőket lekötni, meg­újítani, — szuverenitásukat tisztelve —, őket a maga tö­rekvéseinek irányába állítani; hogyan tud velük és általuk a regionális szempontoknak ugyanúgy megfelelni, mint az irodalom egyetemes érdekei­nek; hogyan képes az irodal­mat a művészeti, a szellemi élet egészében "látni és lát­tatni. Nehezen volna magya­rázható, hogy az adott kö­rülmények között, kényszerű feladatokkal terhelten, mikép­pen sikerült olyan vonatkozási ponttá lennie, amely nemcsak távlatot, az általában szoká­sosnál határozottabb jövőké­pet, honem történeti alapo­zást, látószöget, közeget és légkört is teremt a gondolko-, dósnak. Mindebből talán kitetszik a Jelenkor meghökkentő gaz­dagsága s az is, milyen sok irányból lehetne s kellene kö­zelíteni hozzá. A sokból egyet emelek ki. Azt, amelyik a fo­lyóirat irodalomszemléletéből adhat ízelítőt, utalhat arra az árnyaltságra, mely irodalom­képét jellemzi. Egyetlen évfolyam publiká­cióit olvasva is látszik, hogy a különféle nagy hatású véle­kedésekkel szemben, jellegé­ben még mindig egy erősen társadalmi érdeklődésű, szo­ciális ösztönzésektől befolyá­solt irodalommal van dol­gunk. Látszik, hogy az esz- mélkedés legfontosabb köze­ge még mindig az irodalom, s az is, hogy ez az eszmélke- dés változatlanul magyarsá­gunk mibenlétére összponto­sul: emberről, társadalomról leginkább csak ennek kap­csán gondolkodunk. Fogható az is, hogy a szerepfelfogás­ban változatlanul meghatá­rozó a „küldetéses" típus, te­hát lényeges megújulás, kü­lönösen lírában, a nagy lét­számú újabb évjáratok jelent­kezése ellenére sem észlelhető igazán. De várható, mert az érlelődés, a lassú, mélyáram- szerű elmozdulás jelei sem hiányoznak. Gyakran szere­pelnek azok, akik leszámoltak a makacs illúzióval, hogy a valóság közvetlenül megra­gadható és ábrázolható. Ta­lálkozhatunk a Jelenkorban a tényirodalom műformóival, s azokkal az esszékkel, elemző értekezésekkel, kritikákkal, melyek nemcsak az elmozdu­lás mértékét, irányait, értékeit mérik be hitelesen, de mint a szépirodalmiakkal azonos ran­gú művek, jelenlétükkel is a készülő újat érzékeltetik és « minősítik. A tradicionális irány válto­zatait olyan sűrűn szereplő költők, írók képviselik, mint Csorba Győző, Fodor András, Illyés Gyula, Pákolitz István, Sőtér István, Takáts Gyula, Tamás Menyhért, Tatay Sán­dor, akik közül többen a re­gionális érdekeknek is meg­felelnek, lévén pécsi, bara­nyai, dél-dunántúlj illetősé­gűek. Mint Tüskés Tibor, aki hézagpótló Nagy Lószló-soro- zatóval nemcsak a küldetéses magatartás erejét és lehető­ségeit jellemzi, de a közgon­dolkodást formáló ismeretter­jesztés tudós művelésére is példát mutat. Mellette Béládi Miklós (a folyóirat vezető esz- széistájónak és kritikusának) lllyés-elemzése, a Domokos Mátyás—Lator László féle be­szélgetések, Cz/'ne Mihály, Görömbei András írásai lát­szanak különösen fontosnak. Ide vágnak egyszersmind az irodalom eaységszejnléletének bizonyítékai, a hungarológiai kérdésekről szóló közlemé­nyek, Bori Imre jugoszláviai szemléje, a Kónyádi Sándor­ról írott tanulmány, a Grendel Lajossal készített interjú, Po- mogáts Béla helyzetképe. A „rejtőzködő hagyomány" Nemes Nagy Ágnesen, Mé­szöly Miklóson,, Örkény Istvá­non, Béládi Miklós prózánk változásait kitapintó jegyze­tein, s dz Ottlik-életmű sajá­tosságait vizsgáló dolgozato­kon át ad hírt magáról. Az elmozdulással magával Ber­ták László, Esterházy Péter, Nádas Péter, Pályi András, Tandori Dezső, s a Csordás Gábor által fémjelzett újabb költők gyakran felbukkanó míj: veiben szembesülhetünk leg­teljesebben. De érdekesek e szempontból a Csalog Zsolt­ról, Hernádi Gyuláról, Lengyel Péterről, Tar Sándorról vagy a dráma fejleményeiről szóló írások is. Nem szólva most olyan kritikusok, mint Alexa Károly, Balassa Péter, Kis Pin­tér Imre, Csengey Dénes Rad­nóti Zsuzsa, s mások, a Jelen­kort, mint műhelyt is minősítő kritikáiról. Pedig a Jelenkor arculatának nemcsak a gaz­dag és szokatlanul magas •szintű szépirodalmi rovatok anyaga határozza meg karak­terét. Nagyon fontosak ebből a szempontból az elméleti­kritikai dolgozatok is. Ezek olykor vezető helyen jelennek meg, a szerkesztés tudatos, a Nyugat-hagyományokat to­vábbfejlesztő gyakorlatára utalva, s mintegy a feladatok­hoz rugalmasan alakuló fo­lyóirat-struktúra kialakulását is igazolva. Fontosak, mert társadalmi nézetcserét kez­deményeznek, erősítik a de­mokratizálódás folyamatát, s mélyítik az irodalmi-társadal­mi önismeretet. S mindemel­lett hathatósan segítik a fo­galmi apparátus kimunkálá­sát, egységesítését, az érték­rend stabilizálását, ez egyol­dalúságok, hagyományozódó elfogultságok felszámolását. S mint Sándor Iván közlemé­nye a Gondolkodó magyarok című sorozatról, vagy Tarján Tamás filmlevelei, Miklós Pál művészettörténeti esszéje, Bécsy Tamás színházkritikái, megkönnyítik a tágabb ösz- szefüggések feltárását. Azt, hogy mi fáradtság, munka, törődés eredménye a függés és autonomitós egyen­súlya, a tárgyilagos tájékozó­dás és tájékoztatás, a követ­kezetesen érvényesített minő­ség-elv, eszmék és törekvések fejlődésének folyamatrajza, a szemlélet, mely mindent a társadalom változásaiból ere­deztet, de a szellem, az iro­dalom belső mozgásában ra­gad meg és mutat fel, csak az tudja, aki egy szerkesztő­ség munkáját közelről követi. Kívülről magótól értetődőnek látszik, vagy látszhat az a kö­rültekintő alaposság, érzé­kenység és összefogottság, mellyel a Jelenkor az embert összetartó erők mibenlétét, a személyiség lehetőségeit, a sorsalkotás esélyeit, egyén és kollektívum viszonyát, eltérő helyzetét, egymást alakító köl­csönhatásuk sajátosságait ku­tatja, s mellyel azokat a vég­ső kérdéseket vizsgálja, amik­re a létérzékelés igénye irá­nyul, hogy kínzó ellentmondá­sok közt, -bár feloldást nem adó, de az életet bevilágító feleletet találjon. Magától ér­tetődőnek látszhat, de nem az. Kivételes erkölcsi-szellemi erő kell hozzá, s helyzetisme­retből következő feladattudat. Nem kétséges: szerteágazó feladatainak megfelelve a Jelenkor szerkesztősége mind­ezt tulajdonának mondhatja. Varga Lajos Márton Tudományos munka a tanácsi szervezetekben Anyanyelvi kultúránk • és a szakmunkásképzés Kevés a magyar óra — Segítsen a szakoktató is „A tanácsi szervezetekben, in­tézményekben olyan jelentős szellemi (felsőfokú végzettségű szakemberek) és anyagi poten­ciál (háttérintézmények, vál­lalatok) halmozódtak fel, ame­lyek kedvezően befolyásolják a tudományos eredmények iránti fogadókészséget, a szervezési, irányítási, az újratermelési fo­lyamat minőségi megújítására (innovációra) való képességet, szándékot... A két kutató­hellyé nyilvánított intézmény­ben (múzeum, levéltár) mun­kaköri feladatként végez kuta­tást 37 fő . . . a többi tanácsi szervezet és intézmény felada­tai közé jogszabály szerint nem tartozik a kutató-tudomá­nyos tevékenység. Éppen ezért a nagy megterhelés mellett az itt dolgozók eredményes tu­dományos tevékenysége foko­zottabban becsülendő." (Rész­let a Baranya megyei tanács vb. 1982. november 24-i ülésé­ről készített előterjesztésből, amely a tanácsi szervezetek­ben folyó kutató és tudomá­nyos tevékenységet elemezte, értékelte.) A Baranya megyei Pedagó­giai Intézetben jelenleg az úgynevezett . hatodik országos kutatási főirány egyik nagy témáján dolgoznak a munka­társak — intézeti feladataik mellett. „Az irányított önkép­zés rendszerének és korszerű módszereinek kutatása és kí­sérleti kipróbálása" témakör, höz kapcsolódva dolgozik Ma­gyarlaki Jázsetné dr. pedagó­giai munkatárs. ,,A szakmun­kásképzős tanulók anyanyelvi kultúrájának fejlesztése" című témáján. Magyariakiné másfél éve került az intézetbe: mun­kája valamennyi iskolai foko­zatban a magyar nyelv és iro­dalom, a történelem, a nyel­vek, az esztétikai^tárgyak, a könyvtárügy és a közművelő­déssel való kapcsolat szakmai felügyelete. A szakmunkásta­nulók nyelvi nevelése iránti megkülönböztetett érdeklődést előző munkahelyéről, az 500. sz. ipari szakmunkásképzőből hozta magával, ahol kilenc évig tanított és szakfelügyelő­ként dolgozott. — A szakmunkásképzőkbe általában nem a legjobb ké­pességű gyerekek kerülnek — még akkor sem, ha vannak ki­váló képességű tanulók, akik­kel átlagon felüli eredménye­ket lehet elérni — mondja Magyarlakiné. — Többségük gyenge helyesírási és szóbeli kifejezési készséggel és legfel­jebb közepes irodalmi tájéko­zottsággal érkezik az általá­nosból. Az itteni tanterv sem ad túl sok lehetőséget pótolni a hiányokat. Ugyanakkor nem nyugodhatunk bele abba, hogy bizonyos alapvető ismeretek, készségek nélkül kezdjék el a munkahelyen felnőtt életüket. Az első lépés anyanyelvi szakkör szervezése volt a nyel­vi műveltség erősítésére. — Az igen szűk keretek kö­zött abból indultam ki, hogy a beszédkészség a fontosabb, ezért nem kimondott helyesírá­si gyakorlatokkal, hanem a fogalmazási és szóbeli kifeje­zési készség fejlesztésével fog­lalkoztunk könnyedén, játéko­san. A tematikában kirándulás, színház- és mozilátogatás, író­olvasó találkozó is szerepel, akárcsak retorikai előadás, nyelvi vetélkedő és ajánlott ol­vasmányok feldolgozása. Elol­vastuk, elemeztük az újságok nyelvművelő cikkeit, megtanul­tuk a könyvtári szakirodalom kezelését, sőt még udvariassá­gi formulák elsajátítására is volt alkalmunk. A megye va­lamennyi szakmunkásképző is­kolájából hívtunk tanulókat. Pécsre jártak be a gyerekek kéthetenkint busszal: az úti­költséget az iskolák fizették, az egész vállalkozást a Peda­gógus Szakszervezet is támo­gatta. A tapasztalatok alapján újabb szakköröket szerveztek: ma már három kör működik Pécsett és egy Komlón. A szak­körbe jóró tanulók közül töb­ben szép eredményt értek el az Édes anyanyelvűnk sátor­aljaújhelyi versenyén. Ám a négy szakkörbe összesen mint­egy száz gyerek jár, s ez csak töredéke a megye szakmun­kástanulóinak. — A tennivalók fő színtere természetesen a tanítási óra kell, hogy legyen — mondja Magyarlaki Józsefné. — Csak­hogy itt sincs könnyű dolgunk. A szakmunkásképzők első osz­tályában heti 1 (egy) magyar óra van, a másodikban és a harmadikban heti 2. Ez magá­ban foglalja az irodalmi és nyelvtani anyag elsajátítását is. Az irodalmi olvasmányokat témakörök szerint csoportosí­tották, de a kiválogatott mű­veket nem hangolták össze az általános iskolai anyaggal: sok az átfedés és sok a túl nehéz olvasmány. Én megpróbálkoz­tam az irodalmi aoyag oldot­tabb feldolgozásával és a nyelvtar« anyag közlése helyett az irodalmi művek nyelvi-sti­lisztikai szempontú megközelí­tésével. — Számos szakmai fórumon ismertettem ötleteimet, tervei­met, tapasztalataimat, végül az Országos Pedagógiai In­tézettől kaptam arra megbí­zást, hogy dolgozzam ki esze­rint a szakmunkásképzőkben a magyar irodalom- és nyelv- oktatásának tantervi alapjait. Az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemnek ezzelv a kérdéssel foglalkozó munkatársai a har­madéves tankönyv bírálatát ítérték tőlem. Én most az 500- asban egy esztergályos és egy autószerelő osztályban tanítok magyart. Kipróbálom az OPI- nak benyújtott javaslatomat úgy, hogy a jelenlegi tanterv­ben előirt követelményeket is elsajátítsák a tanítványaim. — A fiatalok anyanyelvi mű­veltségére, beszédkészségére nemcsak az iskola van hatás­sal, hanem a családi környe­zet, a munkahely is . . . — Itt is megpróbáltam ten­ni valamit. Úgy tapasztaltuk, hocjy az üzembe kikerülő ta­nulók beszéde erősen romlik. A szakoktatók közreműködését is kérjük ezért. Mégpedig úgy, hogy — kezdeti lépésként — a számukra kötelező három­éves pedagógiai tanfolyamon nyelvhelyességi, stilisztikai elő­adásokat tartok. Ezenkívül pél­dául összegyűjtöttem és átad­tam nekik a tanulóknál ta­pasztalható jellegzetes nyelvi kifejezésbeli hibákat: talán ők is segítenek majd kijavítani. Ha meggondolom, hogy meny­nyivel többet vannak együtt a fiatalokkal, mint a pedagógu­sok, és annyival erősebb is a példájuk, bízom benne, meg­értik: szükség van arra, hogy hatásos, eredményes támoga­tóink legyenek a diákok nyelvi nevelésében is. G. T. Az oldalon megjelent képek Grain András rajzai.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents