Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-19 / 18. szám
6 Dunántúlt napló 1983. január 19., szerda „Elszakadni kása, ittmaradni kári^f A pécsi Focus csoport kiállítása Fotó: Marsaiké Péter fl hőst vagy a költőt ábrázolja? Zrínyi Miklós alakja a szigetvári Dorfmeister freskón A helyreállítás után újra szép lesz M eglepő fordulatot készítenek elő azok a fotósok, akik a pécsi Ifjúsági Ház galériájában most öt év munkájáról adnak számot. Mindeddig sokat és sokan értekeztek arról, hogy a fénykép és a fényképező tevékenység mennyire erőteljesen alakítja a valóságfeldolgozó tudatot. Sokan utaltak arra is, hogy a mindennapok közönséges és keresetlen dolgai csakis a tevékenységen keresztül világosodhatnak meg igazán. De nincs-e valami torzítás a fenti állításokban? A valóságnak az az első fokon hitelesített tükörképe, amit a fotó sugall, vajon csak a megkettőzött valóságról szól?_Aligha. Illetve a két „valóság” közötti résbe számtalan zavaró tényező csúszhat, és ezek alkalmasint éppúgy „félreviszik’' az ítéletet, mint a személyes mondandót becsomagoló líra, az indulatok, feszültségek drámai formái. Nem tudományról van tehát szó, noha a „vizsgálatok" alapanyaga esetünkben is a valóság. ^I kell tehát vetnünk a hiedelmet, hogy a fptó, a maga direkt realitást hitelesítő lehetőségeivel a mindennapi tudat számára megspórolja azt az utat, amit más rnűqiko- tások szemléletekor nélkülözhe- tetlen bejárni. A „mc" művészetének közönségesebb fertályaiban is ugyanaz az esztétikai normarendszer ítél, mint az emelkedettben. Esztétikai normákat említettünk, s nem vonzerőt, mely plebejus indulatokból formál forradalmi gócokat a kísérlet körül — mint egykor a szo- ciófotósok esetében. Esztétikai normákat idézünk, melyek mint támadásra kész fagocitók, gyorsan igyekeznek lefejezni mindazt, ami nem illik a rendszerbe, a különöst, konvenciót- lant. Már-mór azt is mondhatnánk, hogy a művész manapság már nem „szól” senki névében, közege — ha van — valami társadalomfeletti képiét: a művészet köde. És ebben a saját törvényekkel fenntartott közegben már alig esik szó „küldetésről", alig sejlik körvonala valamely patetikus elkötelezettségnek. A Focus csoport tagjai számára láthatóan ellenszenves állapotok ezek. Felismerni vélik, hogy életközegükként vállalt valóságukban sok pesz- szimizmust gerjesztő vonás van. Felismerni vélték, hogy a művészetekkel kapcsolatban már régen felmorzsolódott az a hiedelem, hogy az ideák tárháza, hogy a művészet vallásos és más magasabbrendű filozofikus tudásállapotokat testesíthet meg. Fotósként rögzítik azt az állampolgári felismerésüket, hogy a felgyorsult piaci forgalom következtében a képzőművészet teljesen - lealacsonyodott, hogy a „múzeumi mesterművek” eszmei példáinak száma a követhetetlenségig nagy lett. Zavarta őket, hogy ma már az alkotásokat hirük mértékével ítélik sokszor, s hogy művek népszerűsége nem mindig a végrehajtott tettek jutalma. A művészet manapság sokszor a semmitmondás vagy a pénz ünnepe. Kapcsolat Zavarja őket, hogy a művészetet sokan korrózió nélkül konvertálható tőkének tekintik, s így lehetetlenné válik a társadalom dinamikus működéséhez nélkülözhetetlen egységek, kel, a vágyakkal, szellemi célokkal, lelkiismerettel, sikerképtelenséggel stb. való kapcsolatfelvétel. A Focus tagjai itt kerestek maguknak feladatot. A kiállítás képeinek többsége megkísérel valamit, ami túlmegy a fotó-konvenció megkövetelte, háttérben tartott személyesség beidegződésein. Némelyik esetében hangsúlyozottan, másoknál alig észrevehetően, de ott van a képeken a „kalandor”, a kísérletezőkedvű, megillető- dött, tévedni sem képtelen ember. Marsaiké Péter sással és salátával benőtt utcákról álmodik. Utcái nem a repeszhaso- gatta, babakocsinyűvő pécsi út- cák, s p mögöttes lankáiról faunokat elkergető szél is baljós meséket mond. A szennyes környezetből már-már kiszoruló ember szorongásainak adott hangot korai munkáival Kálmándy Pap Ferenc, hogy az. tán a mesterséges környezet kínálta játéklehetőségeken ironizáljon, s végül rátaláljon mindezen környezeti erővonalak fókuszában az emberi arcra. A legköltőibb, legváltozatosabb, leglátványosabb terepre, amit valóságot firtató indulat csak találhat. És a semleges környezetben kontúrjait vesztő fel-alá mozgások, a „mozgásban való látás” szimbolikus formai értékekkel ruhózódtak fel, amikor hozzáolvassuk a címet: „Elszaladni késő, ittmaradni kár..." Az illonekony pillanatok költői kommentárjaként hat Harnóczy Örs néhány új fotója, melyeken utcasarkokon álló magányos épületsarkokat jelenít meg látomásszerűen. Úgy színezi a fotókat, hogy „beavatkozása" jól érzékelhető festői intervenciónak hásson. Hasonló módszert követ a falra festett Focus-felirattal is a hámló vakolatú kerítései Cseri László mozgatja legönkényesebben a kameráját. Szellemes, de korántsem p fotóhasználat, sokkal inkább a festészet, a kollázs műfaji emlékei derengenek képein. Igen vonzó, ahogy a szerfelett sokféle, fényképen rögzített információ különböző, kompozíciós súlyának megfelelő léptékben, kiterjedésben — mondhatni szabad összevisszaságban — helyezkedik el a felületen. Ugyanakkor rendkívül egységes optikai minőségében valóban elhitető erővel él egy „személyes valóság” képe. Poénérzék és megbízható szakmai kivitel jellemzi Lajos László munkáit, s a tükör használatának illúziókeltő lehetőségei (kép a képben) érdekes kapcsolatokat nyomatékosítanak a csoporton belül Marsaikó és Borbély Tamás képeivel. Borbély gyakorta él a különböző időszeletekhez tartozó dokumentációk egyidejű (harmadik idejű) feldolgozásával, fgy szünteti meg azt a képzetet, hogy a fotó „csak” a pillanat kegyen- ce. A Focus csoport tiszteletreméltó gesztusa, hogy Kovács Attila munkáinak is helyet adott a kifogástalanul megcsinált katalógusban, holott Kovács 1979 óta nem tagja a közösségnek. A kiállítás valamennyi tanulságát képtelenség lenne e helyen elősorolni. A szakmai közvélemény talán majd megteszi. A Keszthelyi Helikon Könyvtárban látható a maga korában (1775—1843) igen híres bécsi rézmetszőnek, Kari Rabinak egy 29x22 cm méretű portréképe. Jelzete szerint 1820-ban készült. Felirata: „Nicolaus Comes de Zrin e família Subich oriundus invictus heros annorum aetatis 58 occubuit ad Szigetvár die 7. Septbr. 1566.” (Gróf Zrínyi Miklós, akj a Subich családból született. Ez a legyőzhetetlen hős életének 58. évében, 1566. szeptember 7-én, Szigetvár alatt halt meg.) A felirat ugyan a szigetvári hősről szól, de a szakálltalan, bajúszos mellkép kétségkívül a katonaköltő Zrínyi Miklóst ábrázolja, a művész nyilvánvalóan összetévesztette a két Zrínyi Miklóst. E tévedés nyomán kezdte el 1824-ben Peter Krafft osztrák festő is a 455x645 cm-es monumentális „Zrínyi kirohanása Szigetvárból" c. olajfestményének a festését. Szerencsére Kazinczy Ferenc erélyes közbelépésére a festő kijavította tévedését, mert a Bécsben tartózkodó Igaz Sámuel, a Hébe c. folyóirat kiadója 1824 decemberében már arról értesíti Ka- zinczyt, hogy „az áltolad ajánlott szakáll csakugyan kinőtt.” De megmaradt és sokáig hatott a kompozíció másik történeti tévedése: a lóháton történő kirohanás. Az elkészült képet először a magyar testőrség bécsi palotájában állították ki, majd 1826-ban Pestre hozták. Itt a Nemzet; Múzeum első képeinek egyike volt. 1874-ben a Ludovika dísztermébe vitték át, majd a század végén dobra tekerve raktárba került. Krafft hatalmas festményét ma a Szép- művészeti Múzeum raktára őrzi. A két Zrínyi Miklósnak az ösz- szetévesztése a képzőművészetben nem Kari Rahlnál és Peter Krafftnál kezdődött, hanem mór jóval korábban, a 18. században. Ennek egyik jellemző példája a híres Dorfmeister-freskó a szigetvári Ali pasa dzsámijából kialakított barokk templom török kupoláján. A szigetvári kupolafreskó Dorfmeister legnagyobb és talán legsikerültebb alkotása. A vár elestét és visszafoglalását örökíti meq. Elemzésével, méltatásával mór sokan foglalkoztak. Szinte valamennyien megállapítják, hogy Dorfmeister Zrínyije „eltér a szokásos Zrínyi-arctól”, de ez idáig még senki nem ismerte fel benne a költő Zrínyi arcát. Ennek egyrészt oka le- hetj, hogy szokatlan helyzetben ábrázolja a művész Zrínyit, másrészt a szemlélő és a műalkotás közötti meglehetősen nagy (18 ml) távolság, továbbá az a körülmény, hogy a kupolára festett kép fárasztó fejtartásra kényszeríti a nézőt, és nehezíti a pontos felismerést. A festő Zrínyit az antik mitológia alapján Anteushoz hasonlítja. Marcona török harcosok emelik a magasba, mert úgy vélik, hogy amíg a lába leér a földre, onnan mindig új erőt kap, és legyőzhetetlen marad. A képen a hős már nem harcol, kardját és tekintetét a magasba emeli, mintegy az égből várja hőstettének a jutalmát. Bal kezével önkéntelenül is az egyik török katona üstökébe markol. Mögötte a magyar zászló látszik címerpajzzsal és az osztrák kétfejű sassal. Zrínyit a festő saját korának ruháiba öltöztette: arany szegéllyel, sujtások- kal, gombokkal ellátott katonai díszruhába. Bal vállán két nagybojtos szolgálati szalag van átvetve, övében a vár kulcsait látjuk. Fején arany sujtás- sal díszített fehér tiszti föveg. Arca fiatalos, semmiképpen sem látszik 58 évesnek, szakállt nem visel, csak dús bajusza van. Hosszú haja vállára omlik. (Ezek mind a költő Zrínyi arcképének általánosan elfogadott ismérvei.) A hős Zrínyiről és a katonaköltő Zrínyiről is meglehetősen sok ábrázolás maradt ránk, jellegzetes arcuk, alakjuk ezek nyomán mélyen bevésődött a köztudatba. A szakállas, magasgalléros, kaftános szigeti hőst ma már senki nem tévesztené össze a szakálltalan, bajuszos, mélyen ülő bogyószemű, mentés költővel. Ha Dorfmeister freskóján Zrínyi képét tüzetesen megvizsgáljuk, eltekintünk a fö- vegétől és a ruházatától, a szokatlan fejtartástól, a fölfelé néző szemektől és csak az arcra koncentrálva összehasonlítjuk a költő Zrínyi jellegzetes ábrázolásaival, az azonosságot rögtön észrevesszük, nyilvánvaló le.sz előttünk, hogy Dorfmeister is összetévesztette a két Zrínyi Miklóst. Erről a mellékelt két fotó alapján az olvasó is meggyőződhet, Egyébként is elképzelhetetlen, hogy a művész minden korábbi ábrázolást figyelmen kívül hagyva pusztán saját fantáziájára hagyatkozva egy teljesen új, fiktív Zrínyi-képet akart volna alkotni. A közel kétszáz éves freskó jelenleg meglehetősen rossz állapotban van. Sokat ártott neki a templom bezárásának húsz éve, amikor is gazdátlanná válva, a legelemibb törődés nélkül rohamosan romlott az állapota. Valóban a huszonnegyedik órában fordult feléje az Országos Műemléki Felügyelőség figyelme. Dr. Zádor Mihálynak, a Műszaki Egyetem professzorának a tervei alapján megkezdődött a dzsámitemplom helyreállítása, az OMF, a katolikus egyház, a Baranya megyei Ta- nács és a szigetvári Városi Tanács erőinek az összefogásával. Minden remény megvan arra, hogy egy-két év múlva Szigetvárnak ez a felbecsülhetetlen értékű műemléke, az Ali pasa dzsámijából kialakított barokk templom Dorfmeister freskójával együtt a régi szépségében fog tündökölni. Aknai Tamás Harnóczy Örs: Hová? Az erdőkkel, nedves völgye, lésekkej körülvett Sikonda kedvelt fürdőhelye nemcsak a komlóiaknak de a baranyaiaknak is. A kellemes környezet első látásra alig különbözik a Mecsek északi Oldalának bármely hasonló pontjától, de még mindig sokat őriz az egykori ősi természetes állapotból. Az oda. látogatók autói hatalmas tölgyek árnyékában partról hatnak, s a medence szélén napozókat óriás szitakötők, és ritka színpompás színjátszó lepkék libegik körül. Aki elhagyja a strandot és a Komlóra vezető út jobb ol. dalán lévő nyaralók mögötti erdőben jár, nem mindennapi természeti szépségben gyönyörködhet. Az egykori mánfai legelő eredeti erdőtípusa a szubmediterrán hangulatot árasztó dús cserjeszintű cserestölgyes volt. ÁlRejtett faóriások Si lattartó elődeink az erdő kiirtásával fűgazdag legelőt alakítottak ki. Bölcs előrelátással több tucat csertölgyet, bükköt, gyertyánt, mezei juhart és vad- körtét az állatok makkolta- tására, hűsöPésére azonban meghagytak. A becslések szerint egyes példányok kora több száz év. Néhányuk törzsátmérőjére jellemző, hogy három ember alig éri körül. A zöld matuzsálemek szétterülő óriási ágazatukkal a legelőkön álló fák tipikus megjelenési képét hordozzák. Néhányukon már a pusztulás nyomai mutatkoznak. Mivel a legeltetés már több évtizede szünetel, megközelítésük a .dúsan növő aljnövényzet, s az elhanyagolt erdei utak miatt ma már igen nehéz. Az elképzelések szerint az utak rendbetétele után a faóriásokat kiszabadítanák a gyertyánok fojtogató gyűrűjéből és két-három még meglévő erdei tisztással kirándulóközpontot lehetne kialakítani. Több éves jól átgondolt programmal Komló cső. dálatosan szép parkerdejét ilehetne itt kialakítani. Az újonnan kialakított terület néhány hektárjával nagymértékben mentesíthetné az amúgy is túlzsúfolttá váló si- kondai strandot, s jó szolgálatot tehetne a majdan felépülő sikondai városrész lakóinak. A turisztikai lehetőségeken tú| a parkerdő a közművelődés és az oktatás számára is fontos lehet. Itt egy helyen található meg Komló környé. kének szinte minden fás és lágyszárú növénye. Tanösvények kialakításával, tájékoztató táblák kihelyezésével biztosítható volna az iskolák környezetismereti, biológiai, és földrajz óráinak megtartása is. Ez azért is fontos lenne, mert elősegítené egy tartalmában új és korszerű környezet, és természetvédelmi magatartáskultúra megalapozását. A komlói honismereti klub javasolta, hogy az egykori mánfai legelő nyerjen megyei védettséget, s az OKTH helyi illetékese a bejárás után teljes egyetértését fejezte ki. így várható, hogy Baranya új természetvédelmi területtel fog gyarapod. ni. Fazekas Imre Molnár Imre Ifirandutöközpont lehetne
