Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-18 / 17. szám
1983 január 18., kedd Dunántúlt napló 5 Megállni félúton? A kőművesek hétfőn az új ablakkereteket illesztették helyükre VETÉLKEDŐ Távoli városok, közeli barátok E héten, pénteken és szombaton tartják a „Távoli városok, közeli barátok” elnevezésű vetélkedőt, amelyen a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjai mérik össze tudósukat. A vetélkedő témája, ahogy arra a cím is utal, a Szovjetunió városai. A megyei döntőre olyan sokan jelentkeztek, hogy három helyszínen, három csoportban kell megtartani; s minthogy ezt a vetélkedőt az MSZBT országos elnöksége hirdette, természetesen a tagcsoportok jelentkezhettek, Baranyából összesen 21. Január 21-én, pénteken délután 15 órakor a komlói Juhász Gyula klubban 7 tagcsoport, 22-én szombaton 10 órakor Boksán 6, s ugyancsak szombaton 14 órakor a Mecsek; Szénbányák Vállalat igazgatóságán 8 tagcsoport csapatai vesznek részt a vetélkedőben, ahol eldől, hogy végül is ki kerül az országos elődöntőbe. A megyei döntő mindhárom helyszínén első helyezést elért csapatok- jutnak tovább a dunántúli területi döntőbe, ami oz országos elődöntő is egyben. Korszerűsítik a beremendi óvodát Á csatornára nincs pénz A szikkasztást nem engedélyezik ötven kisgyermek az eredeti foglalkoztatókban maradt, a másik két csoport tagjai viszont egy kibérelt és ideiglenes óvodának átalakított családi házban kaptak helyet. Ide szállítják nekik naponta a tízórait, ebédet, uzsonnát az óvoda konyhájából. Ez az a konyha, aminek a kis kapacitása (25 adagos) és korszerűtlensége változtatásra kényszerítette a beremendieket és tavaly meg-* kezdték átalakítását. A Mecseki Szénbányák tervező kollektívája társadalmi munkában készítette el a terveket. Az átalakítás költségeit a BCM 1,6 millió, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát 300 000, a helyi tsz 450 000, a siklósi Tenkesalja Áfész 250 000 forinttal támogatta. Az építkezés első ütemeként a beremendi tanács építőbrigádja a 150 adagos konyhát, illetve a szükséges kiszolgáló helyiségeket alakítja ki. Jelenleg a belső munkáknál tartanak és a tervek szerint májusban befejezik a korszerűsítést. A változtatás költsége meghaladja az 1,5 millió forintot, jóllehet a konyha kialakítása csak. egy része — költségben is — mindannak, amit a helyiek terveztek. Úgy képzelik ugyanis, hogy az építés második ütemének befejezésével a jelenleg bérelt családi házban lévő két csoport gyerekei is abba az épületbe költözhetnek vissza, ahol a mostani két csoport van. Pillanatnyilag viszont gondban vannak a beremendiek, mivel meg kell építeniük az óvodát kiszolgáló szennyvízcsatorna vezetéket, ami egymillió forintba kerül. A terveikben nem szerepelt ez a csatorna. Szikkasztásra gondoltak, amit a KÖJAL- előírások ilyen létesítménynél nem engednek. Ha a csatorna- szakaszt megépítik, nem marad pénzük arra az átalakításra, ami az összes óvodai csoport egy helyen való elhelyezését jelentené. Ha nem épül meg a csatorna, akkor a májusban elkészülő konyhát sem helyezhetik üzembe. A helyj-tanács illetékesei még nem tudják, hogy miként lehet orvosolni a helyzetet, de az aligha lehet megoldás, hogy félúton a munkákkal megállnak ... T. É. Baranya népművészete Kecskeméten Színes szőttesek, gyönyörű népviseleti ruhák és faragott bútorok látványa fogadta a látogatókat vasárnap Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A szépet kedvelő kecskemétiek a Baranya élő népművészete című tárlaton a továbbiakban varrót-, tasakat, kerámiákat, sokféle finom kimunkált kézimunkákat, fafaragást, lakberendezési tárgyakat láthattak. A megnyitón Balanyi Károly grafikusművész, a kiállítás rendezője üdvözölte a közönséget. Elmonda, hogy az immár hagyományosnak mondható, évente sorra kerülő tárlatsorozat keretében igyekeznek megismertetni hazánk egyes tájainak régi és élő népművészetét. A .Sárköz, valamint Vas és Békés megye népi kultúrájának sikeres bemutatása után ezúttal a Bács- Kiskunnal szomszédos Baranya került sorra. Hangsúlyozta, hogy Andrásfalvy Bertalan kandidátus, Tarján Gábor muzeológus és az ugyancsak pécsi Kerényi Gábor néprajzos jó szolgálatot tett a gazdag anyag szakszerű kiválogatásával. Ezután Sztrinkó István, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatóhelyettese mondott megnyitó beszédet. Többek között kijelentette: — Az itt látható alkotások egyértelműen bizonyítják, hogy a díszítőművészet a szomszédos megyében is reneszánszát éli. Többek között arról tanúskodnak ezek a darabok, hogy a mai alkotók a hagyományos tárgyalkotó népművészet legértékesebb elemeit igyekeznek felhasználni. A tiszta, határozott színekkel dolgozó, mintáikat szigorú rendbe komponáló hímzőasz- szonyok, a jellegzetes fonott székek létrehozói, a szőttesek ügyes kezű készítői a bemutatott darabokkal jól példázzák ezt. A lukafai néprajzi műhely az ott készült szép tárgyakon túl azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy milyen nagy a jelentősége a közösségben végzett munkának. Az érdeklődő közönség nagy tetszéssel nézte a több száz darabból álló kiállítást. A látogatók gyönyörködtek többek között Hajda Gy. Zsigmondnak, a népművészet ifjú mesterének faragásaiban, Szatyor Győző szépen megmunkált bútoraiban, Soós Pólné népi iparművész hímzéseiben. Látható a kiállításon baranyai keresztszemes, ormánsági magyar és moldvai csángó szőttes, drávaszögi főkötőhímzés és sok más, a táj művészetét reprezentáló alkotás. Varga Mihály Terű a megújulásra Több kiállítás, új technika A Pécsi Grafikai Műhely — amely az első ilyen jellegű szervezet volt az országban — az elmúlt két-három évben kevéssé vonzotta a képzőművészeket: a grafikusok nem használták ki a meglévő lehetőségeket, illetve bizonyos technikai Dolgoztak a bányászok Az elmúlt hét végén is dolgoztak a tárnákban-: szombaton öt bányavállalatnál — a dorogi, a borsodi, a veszprémi, az oroszlányi és a mecseki bányavidéken — fejtették a szenet, a helyi adottságok szerint egy, két, vagy három műszakban; mintegy tizenötezer bányász hozzávetőleg harmincezer tonna szenet küldött ezen a napon felszínre. Vasárnap is több helyen szerveztek egy műszakot és mintegy nyolcezren 15 000 tonnát termeltek ki. A népgazdaság huszonhatmillió tonna szenet vár a bányáktól-az idén is, s e követelmény teljesítéséhez nélkülözhetetlen jó néhány szabadnapi termelés. Januárban például általában minden vállalat két hétvégi — nemritkán kétnapos, szombati és vasárnapi — műszakot szervezett. /\ mikor átjárta a láz testét, * ' amelyről minden állat tudja, hogy az élet utolsó hevü- lése, kötelességszerűen vonszolta magát a kert végében álló erdei fenyőhöz, amely apja teste fölött szökellt a magasba. Amikor kimúlt, oda is lett el- hantolva, utolsó álombéli leánya, _ Helka keserves vonyítása közben. Szandj magyar vizsla szuka volt, és egy kutya kimúlása önmagában még nem volna ok a nyilvános megemlékezésre. Csakhogy Szandi nemcsak utolsó útjára indult kötelességtu- dóan, hanem így élte le egész, rövid 15 esztendős vadászkutya életét, örömmel, farkacsóválva, zokvakkantás nélkül. És ez az, ami írásra késztet. Hány nekrológgal is elbúcsúztatott emberi életre emlékezhetünk úgy, hogy alanya mindig boldog volt, amikor munkáját végezte, mindig jó volt és hűséges, mindig és mindenkit szeretni tudott egész életén át, mint Szandi? Mert ez Újdonságok a Pécsi Grafikai Műhelyben hiányok miatt a PGM nem tudta nyújtani azt, amit a művészek elvártak tőle. Nemrég a Dunántúli Naplóban is foglalkoztunk ezzel. Most arról kaptunk hírt, hogy elkészült a műhely idei programja, amely számos újdonságot tartalmaz az eddigiekhez képest. Ezektől azt várja a fenntartó Pécs városi Tanács, hogy megpezsdítik a PGM alkotó légkörét. A műhely vezetősége (Szatyor Győző személyében mostantól kezdve főállású művészeti titkár intézi az ügyeket) esztétikai előadássorozatot szervezett: a jövőben havonta egyszer esztéták, művészetkritikusok és művészeti szerkesztők tartanak előadásokat a Nevelők Házában. Igyekeznek vonzóbbá tenni a műhely technikai felszerelését: vagy meghonosítják a jelenlegi helyen a szitanyomást vagy pedig a Doktor Sándor- Zsolnay Művelődési Házban rendeznek be a kör számára szitanyomó műhelyt. (A technikai segéderő munkába állítása még várat magára.) Nívódijat is alapított a városi tanács: minden év elején egy pécsi művész kapja a díjat előző évi teljesítményéért. Gazdagabb lesz a kiállítási program. Marad a már eddig is rendszeres komlói és mohácsi bemutatkozás, de vándorkiállítást is szerveznek Dél-Du- nántúl városaiban, nagyobb községeiben. A tavasszal az elmúlt két esztendő anyagából nagyobb tárlatot rendeznek, és folytatják a pécsi üzemi kamarakiállítások jó hagyományait. Győrött — éppen a pécsi példa nyomán — megalakult a Győri Grafikai Műhely: vezetői nemsokára Pécsre látogatnak tapasztalatcserére. Tervezik a két alkotó kör közös kiállítását. Az idén Grazból, Opoléból, Lipcséből, Szabadkáról és Kolozsvárról várnak vendégeket. A külföldiek műveiből — mint ed- diq is — a Várkonyi Nándor könyvtárban rendeznek bemutatókat. A PGM jelenleg a Művészeti Alap megbízásából Székely Péter, Párizsban élő magyar szobrász grafikáit sokszorosítja. Ilyen bérmunkákat a jövőben is vá.llal a Pécs; Grafikai Műhely. a selymesszőrű, nevetésre ingerlőén csúnyácska kutya mindenkinek megbökdöste a kezét egy kis simogatásért és mindenki kedvéért hajlandó volt „hála- szuszogni'”; ahogy a gyerekek mondták hízelkedésére. Reggelente kiült a ház elé és elkunyerált valamicskét az iskolába menő kölykök tízóraijából, és ott ült kora délután megint, hogy a neki félretett maradékokat is átvegye. Ha bokros teendői miatt nem ült ki helyére, maguk a gyerekek hívták, szólintgatták. Mert életében mindenki jó volt hozzá, ő is ártatlan maradt. Ha mi is így volnánk egymással! Persze az ő kutya-ártatlanságának ősibb okai is vannak. Talán éppen az a fő ok, hogy kutyaősei nem kértek a tudás almájából — persze könnyű volt nekik, a kutya nem él almával — és ezáltal eredendően nem vesztették el ártatlanságukat. Ezért végzik öntudatlanul is boldogsággal feladatukat, a házőrzést, a vadászatot és ezért képesek ugyanilyen természetességgel indulni a halálba. Ma már ez a természet rendje. Mi megszereztük a tudást, az öntudatot és vele együtt a halál rettegtető tudását is. Az almába beleharaptunk, visszacsinálni nem lehet. De vajon nem tudnánk valamit mégiscsak visszakaparni az ártatlanság öröméből? Jósfay György |téperii:y;$ *wt Realizmus Manapság a levegő is tele van gazdaságpolitikai szakkifejezésekkel és fogalmakkal, szinte azt lélegezzük be nap mint nap. Ahogy mondani szokták, a vízcsapból is ilyesmi folyik: innováció, exportérzékenység, külkereskedelmi mérleg, a piac szerepe stb. A tömegtájékoztató eszközök szakadatlanul ontják az efféle információkat, véleményeket, megnyilatkozásokat. De érdekes, hogy bár emíott mindenki konyit valamicskét e kérdésekhez, rengeteg a vita, a zavarossóg, a félreértés, a fé- lig-értés. Es érdekes az is, hogy ebben az áradatban viszonylag ritka a nagyon világos, nagyon célratörő vélekedés, ami ráadásul arra is képes, hogy a dolgokat összefüggésükben ragadja meg. Nem tudom, ez vezérelte-e Gubcsi Lajost, a Kockázat szerkesztőjét, hogy vezető közgazdászoknak tegye fel a legfontosabb kérdést: hogyan látják a jövőt és lehetőségeinket. Bizonyára ez is. De az is, hogy mint minden agyonbeszélt, agyonrágott témánál, itt is polarizálódnak, kicsapódnak a homlok- egyenest ellentétes nézetek, s meglepő módon elterjednek a közvéleményben is. A kibontakozás vonatkozásában ez azt jelenti, hogy ugyanabból o ténytömegből egyesek a legbi- zckodóbb, mások a legpesszimistább következtetésekre jutnak. Ez talán összefügg azzal a ténnyel is, hogy hazánk külső presztízsnövekedésének hírei szokás szerint csak kissé megkésve jutottak el a tömegekhez, enyhén differenciálatlanul és némileg felnagyítva. Mások viszont nem ezt, hanem azt a momentumot érzékelik elsősorban, hogy a világválság még csak mostanában terjed ki igazán (eddig a hírek közt nem is emlegetett országokra), s ehhez hozzászámítják csügqesztő napi tapasztalataikat, amikben egyébként szintén nincs hiány. A kérdésre valóban az az egyetlen valahová vezető válasz, amit elsőként Bognár József fogalmazott meg az említett beszélgetésben, hogy ti. optimizmus—pesszimizmus, mellett van egy harmadik alternatíva: realistának lenni. Ez ma a járható út. Nemcsak a gondolkodásban, hanem a cselekvésben is, és ez a fontosabb. Meg kell találni azt a (lehet, hogy kevés) terméket és azt a (lehet, hogy kevés) piacot, ami számunkra megmaradt. Vannak ugyanis rések, mindig mindenütt vannak, például azért, mert a nagyobb országok figyelme ezeket elkerüli. S a do. log másik oldala, amit Kozma professzor hangsúlyozott: hogy közepes ország vagyunk ugyan, de nem egyenletesen közepes, vannak területek, ahol már most is az élvonalban vagyunk, s rajtunk áll, hogy méq inkább megerősítsük ezt a pozíciónkat. Hogy mik ezek a területek, az szintén közismert. Az már kevésbé, hogy e területeken is bőségesen lehetne javítani a helyzeten, (A hét egy másik televíziós beszélgetésében került szóba, hogy fűszerpaprikában vezető, sőt ármegszabó ország vagyunk a világpiacon. De hogy paprikaügybén sem úgy mentek a dolgok sokszor, ahogy kellett volna, ahhoz a világgazdasági válságnak semmi köze sincs .. . (Hagyni kell kibontakozni az innovációs láncokat — így az egyik vélemény —, ami meghozhatja a maga eredményét. Kihozni a mai, szűkebb lehetőségekből is a maximumot, a szocialista vállalkozókészség fejlesztése útján, így a másik vélemény. S a végkövetkeztetés: a kutatást, termelést, kereske- delmj tevékenységet szinten kell tartani, de úgy, hogy közben az előretörésre is megtörténjenek az előkészületek. Ott, ahol hagyományaink és készségeink adottak, ott a jövőhöz képest nem szabad lemaradni! Lehet, hogy nem lesz belőle szuper- technika, de pezsgő, fejlődőképes ipar lesz, az biztos — s már ez is tiszta nyereség. H. E. In memóriám Szandi 1