Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)

1982-12-10 / 339. szám

Női kézilabda-vb '82 Férfi kézilabda kupavissza vágók Kupaszerda Hengerelt a Benfica és a Kaiserslautern A hét végén a visszavágó mérkőzésekre kerül sor az eu­rópai férfi kézilabda kupáért zajló sorozatokban. A magyar klubok eddig még valameny- nyien versenyben vannak: a legjobb nyolc közé jutásért fo­lyó találkozókon csak a Veszp­rémi Építők esélytelen. A legkedvezőbb helyzetben a Tatabányai Bányász találkozik IHF Kupa ellenfelével, a sváj­ci RTV Basel együttesével. Az idegenben elért 27-22-es győ­zelem után mindenki biztos bá­nyászsikerre számít a szomba­ton 18 órakor kezdődő össze­csapáson. A másik, házai pályán sor­ra kerülő eseményen a Veszp­rémi Építők szombaton 16 óra­kor játszik a CSZKA Moszkva gárdájával a BEK-ért. Mivel az első menetben a veszprémiek súlyos vereséget szenvedtek (31-19 a szovjet csapat javára), az újabb 60 perc egyetlen tét­je a szép búcsú kiharcolása lehet. A Bp. Honvéd és a Szegedi Volán idegenben küzd a to­vábbjutásért, mégpedig a biz­tos siker reményében, A tava­lyi BEK-győztes budapesti pi­ros-fehérek kilenc gól előny­nyel (30-21) utazhatnak pén­teken Hollandiába, ahol va­sárnap az ottani bajnok, Vlug en Lenig Geelen otthonában lépnek pályára, ugyancsak a BEK-sorozatban. Még kedve, zőbb helyzetben veszi fel a harcot a Szegedi Volán, amely­nek játékosai az elmúlt hét végén otthonukban 27-16-ra verték a Kfum Fredericia le­génységét. A szegediek szom­baton repülnek Dániába, ahol vasárnap délután kerül sor a KEK-visszavógóra. Szerdán került sor az UEFA Kupa visszavágó mérkőzéseire a legjöbb nyolc közé jutásért. Ezzel a bajnokok és a kupa­győztesek tornája után a har­madik rangos labdarúgó kupá­ban is kialakult a legjobb nyolc mezőnye, ezek az együttesek márciusban folytatják a küzdel­met. Szerdai eredmények: U. Craiova-Bordeaux 2-0 (1-0) hosszabbítás után. To­vábbjutott: Craiova (2-1-es ösz- szesítéssel). Werder Bremen-Dundee Uni­ted 1-1 (0-1). Továbbjutott: Dundee United (3-2-es össze­sítéssel). Kaiserslautern-Sevilla 4-0 (3-0). Továbbjutott: Kaisers­lautern (4-1-es összesítéssel). Szara jevo-Anderlecht 1-0 (1-0). Továbbjutott; Anderlecht (6-2-es összesítéssel). Bentica-FC Zürich 4-0 (1-0). Továbbjutott: Benfica (5-1-es összesítéssel). Valencia-Szpartak Moszkva 2-0 (1-0). Továbbjutott: Valen-, cia (2-0-s összesítéssel). Róma—Köln 2-0 (0-0). To­vábbjutott: Róma (2-1-es ösz- szesítéssel). Bohemians-Servette 2-1 (1-1). Továbbjutott: Bohemians (4-3- as összesítéssel). * A szerdai UEFA Kupa vissza­vágókkal befejeződtek az 1982. évi nemzetközi labdarúgó kupa- mérkőzések Európában. A baj­nokok és a kupagyőztesek tor­nája után az UEFA Kupában is kialakult a legjobb nyolc me­zőnye. A három kúpra versenyben lé­vő irigyelt 24 csapatát 13 or­szág adja, néggyel képviselte­tik magukat a spanyolok, s ők érdekeltek mind a három ku­pában, csakúgy mint a 3—3 klubbal még álló NSZK és Olaszország. A bajnokoknál Anglia, a kupagyőzteseknél pe­dig Spanyolország vonultathat fel még két-két résztvevőt. A versenyben lévő országok, illetve csapatok: Amszterdam sem akar olimpiát rendezni Újabb rosszul értelmezésből származó hibáról ad hírt az AFP francia hírügynökség, mi­szerint az 1992-re nyári olim­piai játékok rendezését kért kilenc város közül Amszterdam sem pályázik a házigazdaság­ra. Mindezt Jaap van der Krol, a Holland Olimpiai Bizottság elnöke jelentette ki, miután ér­tesült Juan Antonio Samaranch NOB-elnök Párizsban tett ilyen irányú bejelentéséről. Holland sportvezetők véleménye szerint a tévedés abból a tolmácsolási hibából adódhat, amikor nyá­ron Samaranch elnök hollan­diai látogatása során az or­szág sportéletéről, a távlati tervezésekről kapott tájékozta­tót. Kínos az újabb tévedés, mivel előzőleg már Jéna olim­piai rendezésre jelentkezése is valótlannak bizonyult. * A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság bizonytalan időre kizár­ta tagjai sorából Salvadort, mivel kormányzati beavatkozás történt a Salvadori Olimpiai Bizottság tevékenységébe, amely pedig ellenkezik az olimpiai charta 24-es paragra­fusával. Világ Kupa és világbainokság Annak ellenére, hogy meg­oszlottak a vélemények, ez év őszétől a junior vívók részére is kiírták a Világ Kupa verse­nyeket. A sorozatban fegyver­nemenként 4—4 nemzetközi táp­lálkozó nyerte el a VK minő­sítést, s az eredmények össze­sítése alapján állapítják meg a fiatalok rangsorát. A hét végén például PaTermóban ren­deznek ilyen erőpróbát, amely­re dr. Nedeczky Lászlónak a vezetésével három magyar kar- dozó utazott: Szetey, Noszeda és Szabados. Az új kezdemé­nyezésről Kovács Tamás, az egykori többszörös kardbajnok, a szövetség főtitkára ezt mond­ta: — A kiírással nem mindenki értett egyet, mert más a hely­zet a juniorok és a felnőttek versenyeivel. Itt 20 év a kor­határ, tehát azok, akik idén a legjobbaknak bizonyulhatnak, jövőre már kiöregszenek, A döntés mellett inkább az szólt, hogy a fiatalok néhány verse­nyének is nagyobb jelentősé­get tulajdonítsanak. Miközben már tartanak a junior Világ Kupa viadalok, itt­hon serény előkészületek foly­nak a tavaszi ifjúsági világ- bajnokságra. (Ezen is 20 év a korhatár.) Ezzel kapcsolat­ban a főtitkár így tájékozta­tott: — December 31-ig lehet ne­vezni, eddig 19 ország jelezte részvételét. A színhely a Buda­pest Sportcsarnok. Anglia Ausztria Belgium Csehszlovákia Franciaország Lengyelország NSZK Olaszország Portugália Románia Skócia Spanyolország Szosjetuniá BEK Aston Villa Liverpool Widzew Lodz Hamburg Juventus Sporting R. Sociedad Dinamo Kijev KEK A. Wien Waterschei Paris S. G. Bayern München Internazionale Aberdeen Barcelona Real Madrid UEFA KUPA Anderlecht Bohemians Kaiserslautern Ráma Benfica Craiova Dundea United Valencia A következő fordulóban - denek, a párosítást pénteken márciusban - a csapatok a készítik el Zürichben, legjobb négy közé jutásért küz­Bajnokok tornája Szerdán Milánóban nagysza­bású nemzetközi tornaversenyt rendeztek, Bajnokok tornája el­nevezéssel. Az olaszországi vá­ros Palazzo dello Sport nevű létesítményében 12 ezer néző élvezte a küzdelmeket, amely rendhagyó volt, hiszen egy- egy országot férfi és női ver­senyző képviselte. A két ered­ményt összesítve, amolyan „ve­gyes páros” végeredményt hir­dettek. Kertész Aliz, aki közvet­lenül a küzdelem után haza­érkezett, az MTI-nek elmondta, hogy román, kínai és az Egye­sült Államokból érkezett duók mögött a Trajánosz, Vágány magyar páros negyedik helye­zést ért el. Vágány a férfiak­nál 4—5. helyen végzett holt­versenyben, míg Trajánosz az 5. lett. Alig néhány nappal azután, hogy 74 éves korában elhunyt Percy Wil­liams, a kanadai atlétika egyetlen, vágtafutó olimpiai bajnoka, honfi­társai közül egy újabb sportolói nagyság távozott az élők sorából, Harry Jerome, a 100 méteres síkfutás egykori világcsúcstartója. Az AFP hírügynökség Vancouverből keltezett jelentése számol be arról, hogy a 10 másodperces világcsúcs gazdája, aki 1960-tól 1968-ig állt a világrang­lista élén, tavaly november 28-án került a saskatchewani kórházba, sú­lyos idegrendszeri problémákkal. Agyi görcsöktől szenvedett, s hosz- szas kezelés után az elmúlt pénte­ken döntöttek úgy orvosai, hogy el­hagyhatja a kórházat. Nem sokkal ezután, kedden délután állapota hir­telen rosszabbodott, ismét kórházba került, ahol már nem tudtak segíteni rajta. Harry Jerome 42 esztendős volt, legszebb sikerei közé tartozott az 1964-es tokiói olimpián kivívott bronz­érem. A 100 méteres sikfutás mellett a 100 yardon is hosszú ideig a vi­lág leggyorsabb futója volt, ahol 9:3 mp-ről 9.1 mp-re javította a szám rekordját. VILLANYSZERELÖIPARI VÁLLALAT FELVESZ pécsi és Pécs környéki munkahelyekre • villanyszerelőket 4500-7000 Ft, • betanított munkásokat 4000-6000,— Ft, • segédmunkásokat 3500-5000,- Ft kereseti lehetőséggel. JELENTKEZNI LEHET: PÉCS, VIV-KIRENDELTSÉG, FELSZABADULAS U. (Sorompó után balra.) Kozma József vezető szerelő Telefon: 13-369 vív Olimpiai válogatók a Coliseumban Véglegessé vált, hogy az amerikai atlétáknak a Los Ange- les-i olimpiát megelőző utolsó nagy erőpróbájára, • szokásos több lépcsős válogató verse­nyére méltó színhelyen, a Los Angeles-i Coliseum stadionbán kerül sor, tehát annak a léte­sítménynek a küzdőterén, ahol maguk az ötkarikás versenyek is folynak majd. Korábban az Oregon állambeli Eugene ugyancsak kiváló minőségű pá­lyáját jelölték meg az olim­piai válogató színhelyéül, ahol az 1972-es, • az 1976-os, majd az 1980-as játékok előtt vetél­kedtek az „ötkarikás” szerep­lésre pályázók, most viszont az Amerikai Atlétikai Szövetség versenybizottsága úgy határo­zott, hogy a jelöltek számára jobb lenne az „igazi" olimpiai színhely megismerése. Dunántúlt ntroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszeikesztő: Mitzkl Ervin . Főszerkesztő-helyettesek Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pí 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft. egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Gyászol a világ atlétikája

Next

/
Thumbnails
Contents