Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-08 / 337. szám
I M2, december 8., szerda Dunflntmi nonift Falu a Höroskörnyéken Lánycsók Alig egy évtizede ezen a területen még szántó volt, ma meg szinte a mohácsi útig nyújtóznak az új családi házakhoz tartozó kertek. Az épületek többsége kétszintes, némelyiken még érezni a friss habarcs szagát. Lánycsók az utóbbi években nagyiramú fejlődésnek indult, már ami az új otthonok építését illeti. Néhány esztendő alatt a Pécsi út és a Béke tér által határolt térülőién Egymás után vásárolták a telkeket: azóta öt új utcát nyitottak, évente legalább tizenöt családi ház épült. Találomra járom az új utcáikat. Némelyikben már kiépült az út, a járda, az újaknál még nem készült el az útburkolat. A Rákóczi utca volt az első, ahol még 1967-ben kezdődött az új otthonok építése. Az egyik, csupaablaikos emeletes épület udvarán fiatalember nagy kupacba szórja a kiásott földet. — Pöppl János vagyok — nyújtja a kezét a házigazda, ö meg Újvári Géza, itt lakik mellettünk. De jöjjön beljebb, idekinn már hűvös az idő a beszélgetésre. — Idevalósiak? — kérdem Pöppl Jánost, az OVIT fiatal elektrikusát. — Én igen. A nagyszülőim is lánycsókiak. Apám tanácsára vágtunk bele a,z építkezésbe, ő kőműves és sokat segített. Igaz beletelt vagy kilenc évibe, mire a munka nagyjá- val végeztünk, de saját otthonunk van a feleségemmel meg az öcsémnek is, aki itt épített a szomszédban. Nehezen indultunk: Mohácson vettünk egy bontásra szánt épületet, az anyag egy része onnan származik, volt egy kis megtakarított pénzünk, meg segített az OTP is hitellel. Most már berendezkedtünk, működik a köz. ponti fűtés . .. — Mohácsról költöztem ki Lánycsókra, ide nősültem — veszi át a szót Újvári Géza. Közel van a város, jó a közlekedés, félóránként járnak a buszok. És itt nyugodt az élet, a kertben minden megterem, amire a családnak szüksége van. — Csak éppen bolt nincs — jegyzem meg. Miire Pöppl János: — Egy ideig járdánk sem volt, később megépült, a Hunyadi utcában még nincs szilárd burkolat. Hiába, a tanács nem győzi, olyan gyors ütemben épülnek a házak. Úgy tudom, hogy a tervekben szerepel az új telepen megépítendő óvoda, meg ABC óruház felépítése. Várjuk is nagyon, mert a községben lévő két vegyesbolt nem győzi ellátni a lakosságot. Pöppl János ismét ásót fog a kezébe, majd búcsúzóul megjegyzi: — Annak idején nem szigeteltük le kellőképpen a szivaty- tyúházat, ezért kell most kibontani, hogy még a tél beállta előtt végezzünk vele. Lánycsók régi település. Az etsá hiteles adatok szerint I. László 1093-ban a pécsi püspöknek adományozta az akkori Lanchukoi több környező községgel és Moháccsal együtt. A ma két és fél ezres település nevének eredetére vonatkozóan több szájhagyomány él. Egyes feltételezések szerint a honfoglalás előtt itt élő szlávoktól származik a neve. mások szerint „három leánytestvér e vidéket örökségképpen kapták és rajta megosztoztak. Ezek egyike vörös hajú volt és a most is létező Vörös- marton lakott és Márthának hívták, a másik igen vigkedélyű volt, és Villányban tartotta lakását, a harmadik meg itt lakott volna1' — Írja a Pesthy Frigyes-féle Helység- névtár. A szájhagyomány azt is tudni véli, hogy az örökösödésen összepöriekedtek és e faluban bé- kültek ki, összecsókolázva. Innen tehát a Lánycsók név. — Lánycsók nagymúltú település, hagyományos faluközponttal és sajátos arculatot ad a községnek, hogy sok a németajkú lakosa — fogad Fischer János, a mohácsi Városi Tanács elnöke. A település ez év elejétől számít városkörnyéki községnek, ami új szakaszt jelent Mohács és Lánycsók kapcsolatában. Természetesen ez számunkra is új feladatokat jelentett, hiszen most már ösz- sze kell hangolni mindkét település fejlesztését. Az utóbbi években több száz család teremtett otthont Lánycsókon, és az emberek többsége Mohácsról települt ki. Joggal várják tehát, hogy az ellátás is városias legyen, növekedjen a komfortérzetük. Anyagi lehetőségeink ugyan nem növekedtek, de a szellemi erők „mozgósításával'’. a nagyobb odafigyeléssel, pénzeszközök átcsoportosításával előrébb léphetünk: ebben segítséget nyújt apparátusunk, kivitelezői kapacitást biztosítunk a község gyorsabb fejlődése érdekében, mert Mo. hácson nincs lehetőség nagyobb méretű csalódj ház építésre. — A nagyarányú fejlődés újabb gondokat szült, miképpen nyújthatnak ezek csökkentéséhez önök segítséget? — Ismerjük a lánycsókiak problémáit. Elodázhatatlan az iskola, az óvoda fejlesztése. Ez három és fél millió forintos program, amit 1985-ig mpg kell valósítanunk. A községi tanácsnak ehhez nincs elég anyagi ereje, így a hiányzó összeget megelőlegezzük számukra. Elavult, kies; a posta, ugyanígy a két élelmiszerbolt. Közös erővel gyorsítani kívánjuk a te. rületelőkészítését, a szennyvíz- hálózat kiépítését, amely a következő tervidőszakban csatlakoztatható a városi főgyűjtő rendszerhez. Utóbbinál viszont a lakosság segítségére, tehervállalására is számítunk. De miképpen látja Lánycsók tanácsának elnöke, Auth Péter a község dolgait a megváltozott helyzetiben. — Megnövekedett a községi tanács önállósága, felelőssége. A város nem bábáskodik, gyámkodik annyira fölöttünk, mint korábban a járás: ez elsősorban a pénzügyi dolgokra vonat, kozik. 1967-től vagyok Lánycsókon és körülbelül ettől az időtől számítható a község dinamikusabb fejlődése. A gondjaink is ebből fakadnak. Ezek a területelőkészítés, a közművesítés, a víz, a villany, az útépítés mind-mind hatalmas ösz- szegeket emésztett fel az új telepen, ezért a régi faluban a járdák és utak javítására már nem jutott elég pénz, azok 90 százaléka felújításra szorul. De ugyanígy sorolhatnám a tanácsi intézményeket. A 150 óvodás közül csak 125-nek tudjuk biztosítani az étkeztetést. Amíg egy évtizede két csoport volt mindössze az óvodában, ma öt van. Az iskolában is jelentkeznek a feszültségek. Jelenleg 12 osztály működik, a tervidőszak végére 15—16 osztállyal számolunk. Növelnünk kell a tanAuth Péter lánycsóki tanácselnök termek, az óvodai helyek számát. A szajki termelőszövetkezet ugyan átadta volt irodaépületét, de az óvodásokat mindaddig nem irányíthatjuk ót, míg az átalakítást el nem végezzük. A felsoroltakból is érzékelhető: Lánycsók felértékelődött. Egyébként a munkaképes korú lakosság 80 százaléka ingázik, többségük Mohács üzemeibe jár el naponta. És arra kell számítani, hogy a bevándorlás tovább tart. Ezért is határozott úgy a tanácsi vezetés, hogy gyorsított ütemben készítteti el a község új, részletes rendezési tervét az ezredfordulóig. Addig mintegy 350 lakás építésével számolnak. Jelenleg 90 telek áll kisajátítás alatt, 9,5 hektáros területet mérnek ki a magánerős lakásépítés számára, melynék egyharmadán harminclakásos sorház épül majd. Az újtelepi rész folytatásaként 1260 méter közművet kell kiépíteni, a villanyt még az idén biztosítják, hamarosan megejtik az az út. és vízhálózat kiépítésével kapcsolatos helyszíni bejárást is, melynek a terveit az AGRO- BER készíti. A tanácselnök bizakodó. Beszél arról is, hogy a Béke téri telepen presszót építenek, meg ABC áruházat és óvodát a kicsinyeknek, korszerűsítik a k°z- ség központjában lévő vegyesboltot, amit önkiszolgáló rendszerűvé alakítanak át. Végezetül megjegyzi: nagy szüksége van a településnek egy függetlenített népművelőre, mert a kultúrház tiszteletdíjas vezetője félállásban képtelen ellátni feladatát. Salamon Gyula Áz igényelhető lakásellátási formák Az igényjogosultság feltételei A lakásgazdálkodásról szóló tanácsrendelet értelmében Pécs városában az igényelhető lakásellátási formák a következők: szociális jellegű tanácsi bérlakás, nem szociális jellegű tanácsi bérlakás, tanácsi érté- kesítésű (szövetkezeti) lakás, szervezett magánlakásépités keretében épülő tanácsi elosztású (OTP) lakás, nyugdíjas- házi és garzonházi lakás. A módosított lakásügyi jogszabályok új jogintézményként vezették be a szociális jelleggel, illetőleg a nem szociális jelleggel igényelhető és kapható tanácsi bérlakások fogalmát. Természetesen itt nem arról van szó, hogy a jövőben két típusú tanácsi bérlakás fog épülni, hanem arról, miszerint tanácsi bérlakásra kétféle jogcímen - szociális jelleggel és nem szociális jelleggel — lehet' lakást igényelni, illetőleg lakáshoz jutni. Szociális jellegű bérlakás A Minisztertanács rendeletének értelmében tanácsi bérlakást lakásigénylés alapján szociális jelleggel azok kaphatnak, akik jövedelmi, vagyoni és szociális helyzetük folytán más lakásellátási formában nem tudják lakásigényüket kielégíteni. Ehhez igazodik tanácsrendeletünk 11. §-a, mely szerint szociális jellegű tanácsi bérlakásra - kereseti és jövedelmi viszonyai alapján — az az igénylő jogosult, akinek a családjában az egy főre eső átlagos havi jövedelem a 2400 Ft-ot, fiatal házasnál, gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő szülőnél, egyedülállónál nyugdíjasnál a 2700 Ft-ot nem haladja meg. Vagyoni helyzete alapján - az egy főre jutó átlagjövedelemtől függetlenül — nem jogosult szociális jellegű tanácsi bérlakásra az a) akinek Pécs megyei város területén építési telke van, b) aki az ország területén a telekellátásról szóló jogszabály mellékletében felsorolt üdülőhelyen üdülőtelekkel, nyaralóval vagy hétvégi házzal rendelkezik, c) akinek tulajdonában vagy tartós használatában — kivéve a tsx- tagokat és a mezőgazdasággal élethivatásszerűen foglalkozókat — az ország területén bárhol 1500 m--nél (417 négyszögölnél) nagyobb területű szőlő-, gyümölcsös és kert művelési ágú ingatlana van, d) aki Pécs megyei városban a tanácsi bérlakásának lakásbérleti jogviszonyáról — a hatóság javára — az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 13/ A. § (2) bekezdése, valamint a 14. § (1) és (2) bekezdése alá nem tartozó esetekben — pénzbeli térítés ellenében, illetve — meghatározott személy javára — lemondott, a tanácsi értékesitésű (szövetkezeti) vagy a munkáslakásépítés állami támogatása keretében épített (vásárolt) lakását a szabadforgalomban — akár OTP útján is — elidegenítette és a lemondástól, illetve az elidegenítéstől számított öt év még nem telt e) aki Pécs megyei városban a jogos lakásigény mértékének alsó határát elérő személyi tulajdonú ingatlanában lakik, vagy ilyen beköltözhető ingatlannal rendelkezik, illetve ilyen ingatlana volt, és annak értékesítésétől öt év még nem telt el. Nem szociális jellegű bérlakás Nem szociális jellegű tanácsi bérlakást az a lakásigénylő kaphat: — akinek a családjában az egy főre eső átlagos havi jövedelem meghaladja a szociális jellegű tanácsi bérlakásra megállapított értékhatárt (2400 illetve 2700 Ft-ot), — rendelkezhet a szociális jellegű tanácsi bérlakásnál kizáró okként felsorolt vagyontárgyak valamelyikével, — igénylésének kielégítését csak tanácsi bérlakás kiutalásával kéri, — vállalja a kiutalandó lakásra eső négyszeres lakáshasználatbavételi díj egy ösz- szegben történő megfizetését, valamint a külön jogszabályban megállapított havi lakbérének legfeljebb a kétszeres összegét. E feltételeknek együttesen kell fennállniuk. Tanácsi szövetkezeti lakás A tanácsi értékesitésű (szövetkezeti) lakásra jogosultság feltételei a korábbi rendelkezéshez mérten nem változtak. így tanácsi értékesitésű (szövetkezeti) lakásra - kereseti és jövedelmi viszonyai alapján — az az igénylő jogosult, akinek a családjában, az egy főre eső átlagos havi jövedelem a 3200 Ft-ot, fiatal házasnál, a gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő szülőnél, egyedülállónál, a nyugdíjasnál a 3500 Ft-ot nem haladja meg. Vagyoni helyzete alapján — az egy főre jutó átlagjövedelemtől függetlenül — nem jogosult tanácsi értékesitésű (szövetkezeti) lakásra az a) akinek Pécs megyei város területén építési telke van, b) aki az ország területén a telekellátásról szóló jogszabály mellékletében felsorolt üdülőhelyen A Rákóczi utcában közel egy évtizede húzták föl az első többszintes családi házakat. Itt lakik Újvári Géza és Pöppl János is, akik szerint, az újtelep lakóinak többsége Mohácsról költözött a városkörnyéki községbe. . A szerző felvételei üdülőtelekkel, nyaralóval vagy hétvégi házzal rendelkezik, c) aki Pécs megyei városban tanácsi értékesitésű (szövetkezeti), vagy a munkáslakás-épités állami támogatása keretében épült (vásárolt) lakását a szabadforgalomban — akár OTP útján is — értékesítette és az elidegenítéstől számított öt év még nem telt el, d) aki Pécs megyei városban jogos lakásigénye mértékének alsó határát elérő személyi tulajdonú ingatlanában lakik, vagy ilyen beköltözhető ingatlannal rendelkezik, illetve ilyen ingatlanát öt éven belül értékesítette. A bányászatban foglalkoztatottak föld alatti pótlékát és különlegességi pótlékát a tanácsi bérlakás és tanácsi érté- kesítésű (szövetkezeti) lakásjuttatás előfeltételeként szereplő átlagkeresetnél figyelmen kívül kell hagyni. OTP-lakás Szintén nem változtak az OTP lakásra jogosultság feltételei, ugyanis a szervezett magánlakás-építés keretében azokra a lakásokra, amelyekre az OTP-vel, a lakásépítő szövetkezettel kötött megállapodás alapján a tanács választja ki a vevőt, nem jelölhető ki az az igénylő a) akinek Pécs megyei város területén építési telke van, _ b) aki Pécs megyei városban a jogos lakásigény mértékének felső határát elérő, vagy meghaladó összkomfortos, vagy komfortos személyi tulajdonú ingatlanában lakik, vagy ilyen beköltözhető ingatlannal rendelkezik, illetve ilyen ingatlana volt és annak értékesítésétől számított öt év még nem telt el, c) aki Pécs megyei városban tanácsi értékesitésű (szövetkezeti) vagy a munkáslakás-épités' állami támogatása keretében, továbbá szervezett magánlakás-építés keretében épült (vásárolt) lakását szabadforgalomban - akár OTP útján is - értékesítette és az elidegenítéstől számított öt év még nem telt el, d) akinek családjában az egy főre eső átlagos havi jövedelem az 5500 Ft-ot meghaladja. Röviden említést kell! tenni a kedvezményekről és a kizáró okokról. Vagyoni és jövedelmi viszonyoktól függetlenül szociális jellegű tanácsi bérlakás illetve tanácsi értékesitésű (szövetkezeti) lakás juttatásában részesülhet az, aki- nagyobb szobaszámú vagy magasabb komfortfokozatú lakását kisebb szobaszámú vagy alacsonyabb komfortfokozatú állami lakás (tanácsi bér- és szövetkezeti lakás) juttatása esetén a lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátja,- életveszély, vagy más elemi csapás következtében lakásából véglegesen elköltözik,- továbbá a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetés birtokosa. Az igénylő nem jogosult bármely lakásjuttatási formában állami lakás biztosítására, ha tanácsi bérlakására vonatkozó lakásbérleti jogviszonya valamilyen neki felróható okból (pl. igénybevétel, bérleti jogviszony jogellenes átruházása, fiktiv lakáscsere stb.) megszűnt. Akkor sem jogosult az igénylő állami lakás juttatására, ha az egyes lakásjuttatási formák- ,nál felsorolt kizáró okok valamelyike az igénylő házastársa (élettársa) vagy a vele együtt lakó családtagja vonatkozásában áll fenn. A nyugdíjasházi illetőleg a garzonházi lakásra jogosultság feltételeiről a következő cikkeinkben adunk tájékoztatást. Dr. Somogyi Béla, Pécs m. város Tanácsa V. B. igazgatási osztályának főelőadója