Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-31 / 358. szám
1982. december 31., péntek Dunántúli napló 11 „SZUPER-CSUKA”. S még egy maxi-érdekesség: ez a 66-os méretű (!) cipő nem valamelyik különösen nagy lábon élő milliomos számára készült, hanem a frankfurti Cipőmúzeum egyik büszkesége. MINI ÉS MAXI. Zürichben rendeztek a közelmúltban egy olyan fesztivált, amelynek résztvevői nem egyszer meghökkentő rekordokkal mutatkoztak be. A képünkön balra látható férfiú, a nyugatnémet Erhard Weller például a világ legmagasabb, 238 centis embereként szerepelt. Az az alig látható mütyür pedig, amelyet a kezében tart, a világ legkisebb kerékpárja, a svájci Reinhard Frischknecht (jobbra) készítménye. Ráadásul el lehet képzelni, micsoda látvány lehet, amikor a tulajdonos a mini-bringán helyet foglal és „közlekedik”. ELTŰNT VÍZESÉS. Többezres tömeg gyűlt össze a brazíliai Guajira városkában, hogy meggyószolja a világ egyik legismertebb vízesésének, a Sete Quedas-nak „halálát”. Az Itaipu folyón felépített vizierőmű üzembe helyezése után ugyanis eltűnt — a vízhozamot tekintve — Földünk egyik legnagyobb vízesése, A zuhatagot a helyi indián temetési szertartások szerint gyászolták meg, indián törzsfőnöknek kijáró gyász- szertartással búcsúztatták el. A ceremónia egyben a környezetvédők tiltakozó megmozdulása is volt, akik évek óta —■ végül is sikertelenül — próbálták megakadályozni a szintén világ-elsőségre számot tartó vizierőmű (képünkön) felépítését és átadását HULLÁMVASÚT-ŰRULET. Nem mindennapi próbatételre, a hullámvasútutazás világrekordjának megdöntésére vállalkozott egy 24 esztendős New York-i jogászhallgató, Richard Rodriguez, az NSZK-beli Hassloch vidámparkjában. Célja a szokásos volt — bekerülni a Guiness Rekordok könyvébe, 318 órás teljesítményével (óránként mindössze ötperces szünettel). A hullámvasút többszörös csavarjai, képeinken is látható nyaktörő szakaszai bizonyítják: feladata nem volt „gyerekjáték". (Fotó — AP—MTI—KS) Borzongás és bosszankodás Azon a bizonyos esős októberi napon Franciaország-szer- te színes papírszemüvegért szaladgáltak az emberek — gyerekek, szülök, nagyszülők egyaránt. Hiába. Az újságárusok már csak némán rázták a fejüket, a papírüzletek ajtaján pedig cédula lógott, ridegen tudtul adva, hogy a „Színes papírszemüveg elfogyott”. A francia televízió harmadik csatornája heteken át tanította a nézőket a szemüveg használatára. „Kapcsoljuk be készülékünket, csökkentsük a szoba világítását, foglaljunk helyet, két méter távolságban a tévétől, pontosan szemben' a képernyővel, vegyük fel a színes szemüveget. S eme előkészületek után élvezzük a horror-filmet, az év szenzációját, „A fekete tó különös lakója" című műalkotást. Hála a színes celofánnak, térhatásban, plasztikusan fog megjelenni otthonunkban a „Szörny”, a fekete tó különös lakója. A francia tévénézők apraja és nagyja heteken át készült a plasztikus, háromdimenziós borzongásra. Az előrelátóok természetesen jó élőre beszerezték a szükséges optikai műszert, a celofánból készült kékpiros pápaszemet, csekély 4—5 frankért, ami nem kis összeg, főként, ha egy egész család akar plasztikusan rettegni, ötmillió szerencsés szemüvegtulajdonos ült le a képernyő elé, pontosan úgy, ghogyan tanították. Sokmitlióan, kimerül-' ten az egész napi eredménytelen futkosástól, fekete-fehérre állították készüléküket. A felkészítés során ugyanis a műsorvezető közölte: színes celofán nélkül élvezhetetlen lesz a színes vétel. Az is volt: a képernyőn a körvonalak pirosán, kéken, sárgán, zölden bontakoztak ki. Ennek egyetlen előnye volt: nemcsak a fekete tó különös lakója, de a film minden szereplője szörnyű jelenséggé vált. A filmet, amely 1954-ben készült, s a térhatással kísérletező játékfilmek első (tehát kiforratlan) zsengéje volt, a harmadik csatorna egy nagy sikerű, állandó műsor keretében mutatta be. Címe: „Az utolsó előadás”. Műsorvezetője Eddy Mitchell, a 60-as évek francia rockkultuszának egykori csillaga, ma isJcitűnő énekes és színész. A régi idők moziját akarja felidézni, korabeli híradókkal, reklámokkal, rajzfilmekkel. A néző igczi, hangulatos kis moziban, érzi megát, ahol cukorkát árulnak, s ahol a szünetben artisták is fellépnek. Nosztalgia, minden 'mennyiségben. Egészem október 19-ig, amikor is a képernyőn meg kellett (volna) jelennie a Szörnynek, három dimenzióban. De nem jelent meg. A film olyannyira kísérleti volt, hogy nem sikerült térhatást elérnie. Viszont sikerült feldühitenie sokmillió tévénézőt. Azokat is, akik megvették — hivatalos áron — a piros-kék celofánt, azokat is, akik „feketén" szerezték be, azokat is, akik otthon barkácsoltak, ragasztottak színes papírszeletkéket. Szerény becslések szerint mintegy tízmillió embert. Ami legfeljebb azt bizonyítja, hogy a televízió valóban hatalom. Az országos mérgelődésnek csupán egyetlen haszna volt. Senkit nem érdekelt a film tartalma, amely arról szólt, hogy egy lelkes, ámde tapasztalatlan expedíció az Amazonas folyón hajózva a fekete tó sejtelmes birodalmába téved, s ott találkozik a Szörnnyel, amely — természetesen — el akarja rabolni az expedíció egyetlen hölgytagját, aki természetesen gyönyörű, s akiért (ugyancsak természetesen) az expedíció több tagja verseng. A Szörny egy rosszul sikerült mélytengeri búvár és egy rosszul sikerült krokodilus hibridje volt. Igaz, ember alakította, aki öt percig is kibírta víz alatt, s kitűnően úszott. S persze, a sok elrablás! kísérlet, halálsikoly Után következett a boldog vég, a „happy end": a hölgy és az expedíció egyik tagja egymáséi lettek, a szörnyet ártalmatlanná tették. De ezen a ponton a film bizonytalanságban hagyta a nézőt. Vajon végleg megsemmisült-e a fekete tó réme, vagy esetleg ismét felbukkan? Ki tudja .. . De a legszörnyűbb az volt, azon az októberi estén, hogy a francia televízió tovább rémítette a nézőt: ne dobja el a celofán-szemüveget, mert vannak ám a filmarchívumban más, térhatású műalkotások is, azokra is sor kerül. Ebben tévedett a kitűnő műsorvezető. A franciák felháborodása ugyanis oly méretű volt, hogy nagy bátorság kell még egy ilyen ostobasággal előállni. Talán nagyobb műsorpolitikai merészség, mint a fekete tó különös lakójának ártalmatlanná tételéhez. Szécsi Éva (Párizs) Szöveg nélkül
