Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-29 / 356. szám
Kispályás mérkőzésen edzenek a PMSC labdarúgói Gyöngy Kupa Ki nyer ma? Felborítjuk a papírformát! Ezzel a nagy elhatározással vágtak neki az első nap Vereséget szenvedett csapatok, a Gyöngy Kupa női teremfocibajnokság tegnapi mérkőzéseinek a pécsi sportcsarnokban. A szombathelyiek, mint megannyi pióca, úgy tapadtak a nagy esélyes Femina labdazsonglő- reire. Reményeiket egygólos vezetés erősítette, de még az 1-1-re végződött félidő végén sem voltak szomorúak. Szünet után tovább dúlt a csata, s végül az döntött, hogy a Femina csapatkapitánya, Kissné (ki gon. dolná, hogy háromgyermekes családanya) egy távoli bombagóllal az esélyes javára fordította az eredményt, A pécsiek is úgy gondolták, megkeserítik az estét a László Kórház ,,Fradi-lányainak''. Rit- terné egygólos előnyt szerzett a szép számú hazai közönség örömére. Csakhogy ezután a Rummenigge-szőkeségű pécsi „ász" kaput tévesztett, öngólt lőtt, s ekkor elindult a lavina, A végeredmény 5-1 lett a vendégek javára. A mai zárónapon a Pécs—Szombathely találkozón a 3. hely sorsa dől el, a Femina—László Kórház összecsapáson pedig az elsőség a tét. A kérdés tehát: ki nyer ma? Eredmények: Femina—Szombathely, Sylvester SE 2-1 (1-1). Gólszerzők: Szekér, Kissné, ill. Bajner. László Kórház—Pécs 5-1 (1-1). Gólszerzők: Horváth (2), Tóth, Nagy, Ritterné (öngól), ill. Ritterné. A TORNA ALIASA: 1. László Kórház 2 2--------14-4 4 2. Femina 2 2--------6-1 4 3 . Szombathely 2--------2 4-11 — 4 . Pécs 2---------2 1- 9 — B . Cs. Könyvajánlat Sportmikrofon Nincs sportrajongó Magyar- országon, aki érzelmek nélkül marad, ha meghallja Szepesi György nevét. A népszerű riporter élete a magyar sporttörténelem része. 1945-től több mint harminc éven keresztül közvetített. Ki tudja, hányszor kiáltotta önfeledten vagy súgta szégyenlősen a bűvös szót: „gól". Rövid ideig a rádió bonni tudósítójaként !s dolgozott, de a ,,gól”-tól' nem tudott megválni. 1979-től az MLSZ elnöke. „Rablóból pandúr lett." A napokban a könyvesboltokba került könyve mégsem az említett hosszabb időszakról szól. A Sportmikrofon — a szerző doktori disszertációja — a Magyar Rádió sport- közvetítéseinek kezdeteiről ad számot. Szükségszerűen három különböző területről, a rádiózás, a sport és a politikai élet különböző eseményeiről ad ez a vékonyka kötet rövid, az esetek túlnyomó többségében kommentár nélküli leírást. Megtudhatjuk, hogy az első magyar sportközvetítés 1928-ban volt. Előbb egy evezősversenyről, majd pedig a budapesti kerékpáros vb-ről hallhatott helyszíni tudósítást az akkor még csekély számú rádiótulajdonos. Aztán 1930-ban az első fociközvetítés: Budapest. Európa Kupa döntő: Magyarország— Olaszország 0-5.. Riporter Pluhár István, a nagy előd ... Nyomon követhetjük azt is, hogy a mindenkori politikai vezetés miként próbálta saját céljai érdekébe állítani uz egyre fejlődő sportéletet. A különböző „embertípusok”, éppen soros taktikai lépések népszerűsítéséhez folyamatosan felhozták érvként a sport eredményeit is ... Sorolhatnám az érdekes, megszívlelendő szavakat, hiszen az akkori legnépszerűbb rádiósműfaj, a sportelőadás sok mindennel foglalkozott. Bizonyos Fischer Mór „labdarúgóvezér" (1926-ban) például a következőket mondta: „A vidék elhanyagolása a magyar futball romlásának fő oka. A futball sok bajától hangos már évek óta a magyar sport. A nívó lényegesen süllyedt, anyaga megromlott. . ." A Tömegkommunikációs Kutatóközpont Membrán-könyvek sorozatában megjelent munka szórakoztató, tanulságos olvasmány lehet minden mai sportbarátnak is. Várom a magyar sportvezetők tudományos igényű munkáinak további megjelenését, no és egy másik könyvet Szepesi Györgytől, melyben ugyanilyen átfogóan írná le az elmúlt harminc— negyven év élményeit. Mert azért mégiscsak az lenne az igazi . .. Bozsik László Egy halott, négy sebesölt, nyolc letartóztatott Szomorú mérleggel zárult a bolíviai Cochabamba városában lejátszott labda rúgó-mérkőzés, a helyi Wilsterman és a Santa Cruz-i Blooming csapatai között. A helybeliek számára csak a győzelem jelentett volna kvalifikációt g Libertadores Kupára, azonban mindössze 1-1-es döntetlent sikerült kicsikarniuk. Az eredmény kedvezőtlen alakulása annyira megviselte az egyik 42 éves nézőt, hogy szívroham kö. vetkeztében szörnyethalt. Kisebbfajta csetepaté is kialakult q rendőrség és a szurkolók között. Három rendőr megsérült a bedobált üvegektől, az egyik nézőt egy könnygázgránát találta fejen. Nyolc, túlzottan heves rajongót a hatóságok őrizetbe vettek, amikor a pályáról távozóban megtámadták Luis Bbr- rancos FIFA játékvezetőt, a találkozó bíróját. Értekezlet a Megyei Sporthivatalban Kedden délután a Megyei Sporthivatalban a testnevelés- és sport szakbizottság tagjainak részvételével megbeszélést tartottak. Ott voltak a sportfelügyelők is. Orosz Ottó, a Megyei Sporthivatal vezetője az 1982. évi munkaterv feladatainak végrehajtásáról tartott tájékoztatót, majd az 1983. évi munkatervet beszélték meg. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 52. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 191 594 forint, ezek közül 13 + 1 találatos szelvény 2 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 574 782 forint; 12 találatos szelvény 436 darab, nyereményük egyenként 3515 forint; 11 találatos szelvény 6217 darab, nyereményük egyenként 247 forint; a 10 találatos szelvéyek száma 45 830 darab, nyereményük egyenként 50 forint. Tabellaböngészés, félidőben Ki gondolta volna? A rajtnál a Szigetvár biztos bajnoknak tűnt, erre most ugyan első, de a vártnál kisebb pontelőnnyel. Legnagyobb riválisának előzetesen a Somberek számított (elsősorban vezetői igencsak derűlátó prognózisa miatt), fordulás előtt viszont csupán 11. a táblázaton. A szakemberek az újoncokat kiesőjelölteknek vélték, azok ellenben derekasan helytálltak. Eddig . . . Mert a félidejéhez érkezett labdarúgó megyebajnokság I. osztályában tavasz- szal még sok minden történhet. Ám az ősz bizonyos fokig letisztázott néhány dolgot, látványos változásokra a soron következő idényben nemigen lehet számi, tani. Legalább is ezt sejtetik az eddig látottak ... ♦ S most böngésszük a tabellát, rövid magyarázattal megspékelve. Őszi bajnok a Szigetvár lett 3 pontos előnnyel. Játékosanyaga ugyanaza, mint a nyári osztályozókor, a papírforma szerint az első számú bajnokjelölt. A második helyezett Steinmetz SE főleg 3-4 jobb képességű futballistája (Hámori, Dudás, Schneider) révén jutott az előkelő helyezéshez, azonban nincs megfelelő kapusa, serdülőkorú „portás" őrizte hálóját rendszeresen — korengedménnyel. Harmadik az U. PEAC gárdája. Elképzelhető, hogy beleszól a bajnoki cím sorsába. Évről évre javul felkerülése óta a Drávátok, mostani 4. helyét elsősorban sziklaszilárd védelmének köszönheti. Tavalyhoz képest javult a Beremend, csafchát ott o fegyelemmel van gond: 3 felnőtt, 6 ifjúsági, és 2 serdülő játékosukat állították ki a játékvezetők. Nagyon rapszodikus volt ősszel a P. Kinizsi, megszorongatta a bajnokaspiránsokat is, de kikapott kiesőjelöltektől. Remek rajt után „leült" a Vasasi Bányász, amelynél a Három bajnokesélyes Az újoncok derekas helytállása Hat büntetőpontot vontak le a Sásától hozzáértők szerint menedzselési problémák vannak. Váratlanul előkelő helyen, a nyolcadikon várja a folytatást a Szentlőrinc, az egyik újonc. Sokan (edző is, játékosok is) jöttek-mentek a P. Kesztyűgyárnál, a csapatnak össze kell „érnie". A szigetvári „fiókcsapatnál”, a Szente- gátnál nagyon szeretik a labdarúgást, ez meg is látszik a gárda teljesítményén. Túlzott bizakodás jellemezte a pontvadászat kezdete előtt a Somberekét, ahhoz képest csalódást Okoztak. Meglepetésre kevesebbet nyúj. tott a vártnál a Villány, nem úgy a másik újonc, az Újpetre, amely jól igazolt a környező falvakból. Egyáltalán nem lehet büszke 14. helyére a P. Zsolnay együttese, amely legutóbb még a területi ligában szerepelt. Többre érdemes a 15. Geresdlok és a 16. P. Postás. Gyengén muzsikált az utolsó előtti Vajszló és még gyatrábban szerepelt a Sásd, utóbbi a sereghajtó: a 17 mérkőzésen mindössze 6 gólt rúgott. Apropó, Sásd. Szezonzáráskor robbant a bomba, egyik játékosa, G. Kiss Sándor jogosulatlan szereplése miatt (2 sárga lapot kapott, de még 3 találkozón iátszott) 6 büntetőpontot vontak le a sásdi együttestől, amely ezzel holtbiztos kiesőjelölt lett, mert csupán 3 pontja van. az előtte állónak (az is a szakadék szélén téb- lábol) tizenegy. A beremendiek kapcsán esett már szó a fegyelemről, ami — volt jobb. Az I. osztályban 164 sárga lapot osztottak ki a játékvezetők, a „gyűjtögetésben" 15 kártyával a P. Zsolnay a listavezető. Harminckét kiállítás történt a Szentlőrinciből senkinek sem kellett mennie idő előtt zuhanyozni, a beremendiek, a villányiak, a kesztyűgyáriak, a somberekiek, a sörgyáriak és a sósdiak viszont 3—3 esetben adtak munkát a fegyelmi bizottságnak.- Erre az őszi idényre a küzdelem volt jellemző, a színvonal nem romlott, nem is emelkedett — mondta ki a zárszót a villámértékeléskor Kovács József, a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára, a mostani félévi bizonyítványosztás egyik osztályozó „pedagógusa". — Nincs kimondott bajnokesélyes, illetve egyszerre három is van (Szigetvár, U. PEAC. Steinmetz SE), ezért lesz itt még izgalom. Sajnos, 10—11 csapatnál az ifistáknak és a serdülőknek nemigen tartanak edzéseket, így ezeknél tervszerű utánpótlás-nevelésről nem lehet beszélni. Itt-ott túlságosan anyagiasak a játékosok és a vezetők, ennek egyáltalán nem örülünk. Dr. Álló Miklós, a megyei szövetség elnöke: — örömteli, hogy néhány mérkőzésen már olyan iram, színvonal és küzdeni akarás volt tapasztalható, mint a megye- bajnokságnál magasabb ősz. tályban. A csapatokban sok fiatal tűnt fel, akikből jó labdarúgók lehetnek még. Bízom a mostaninál is jobb tavaszi folytatásban . . . Horváth László Összetett jégsportverseny középiskolásoknak Show-hajtás A KISZ KB, a KISZ Baranya megyei Bizottsága, a Pécs városi sportcsarnok, a Széchenyi I. Gimnázium és Szakközépiskola KISZ-szervezete közösen rendezi meg 1983. február 18 —20-án a középfokú oktatási intézmények részére a Show- hajtás elnevezésű összetett jégsportversenyt Pécsett, a műjégpályán. Ezen négy budapesti, továbbá megyénként egy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatos diákjaiból álló csapat, valamint Baranya két együttese (a győztes megyei csapat mellett a rendező iskola válogatottja) indul. Gyorskorcsolyában, jégkorongban, váltókban vetélkednek egymással a diákok, jégkarnevál is lesz. A koedukált csapatok közül az első három helyezett a Show-hajtás összesített eredményei alapján oklevelet kap és értékes sport- felszereléseket nyerhet. A téli sportágak iránti kedvcsinálásnak számító Show- hajtás jégsportversenyre egyébként már megalckult a szervező bizottság is. Rossié az „aranylabda’ A „France Football' című szaklap évenként megtartott hagyományos szavazásán az olasz A MECHANIKAI LABORATORIUM PÉCSI GYÁREGYSÉGE FELVÉTELRE KERES: gyakorlattal rendelkező Üzemgazdasági osztályvezetőt, egyetemi végzettséggel. JELENTKEZÉS: Pécs-Kertvóros, Szilva u. 1—3., személyzeti osztály. A DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VALLALAT II FÖÉPITÉSVEZETÖSÉGE felvételre keres ♦ autószerelő és szervizes dolgozót jó kereseti lehetőséggel. (JELENTKEZÉS: Pécs, Engel János u. 15.), ♦ valamint a 23. sz. építésvezetősége mohácsi telephelyére vizsgázott fűtőt alkalmaz (JELENTKEZÉS: Mohács, Bári út, telefon: 10-577). SZ. Paulo Rossi nyerte el az „aranylabdát", az Európa legjobb labdarúgójának kijáró címet. A kontinens 26 országából összegyűlt 26 sportújságíró egyébként a vb-döntőt vívott két válogatott, Olaszország és az NSZK játékosait rangsorolta a legelőkelőbb helyekre, mindkét országból 3—3 labdarúgó került az első tízbe. Franciaország 2, a Szovjetunió és Lengyelország 1-1 játékossal képviseltette magát az élcsoportban. Karl-Heinz Rummenigge, aki az elmúlt két évben elnyerte a trófeát, most az 5. helyre szorult. A győztes Rossi egyébként elsöprő fölénnyel utasította ma. ga mögé vetélytársait. Az 1982-es „aranylabda”. szavazás eredménye: 1. Paulo Rossi 115 pont, 2. Alain Giresse (francia) 68, 3. Zbigniew Boniek (lengyel) 53 pont. Mai sportműsor Labdarúgás. Gyöngy Kupa női teremtorna. Városi sportcsarnok. Szómba’ helyi Sylvester SE— Pécs válogatott 17.00. Bp. László Kórház—Femina 18.00. A LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY ŐSZI VÉGEREDMÉNYE Czibulka csoport 1. Harkány 15 13 1 1 50-24 27 2. Mágocs 15 11 3 1 42-13 25 3. Kishárságy 15 8 6 1 29-17 22 4. Drávaszab. 15 10 — 5 41-21 20 5. Drávasztára 15 7 3 5 37-27 17 6. Bogádmszt. 15 7 2 6 34-24 16 7. Szabadsztk. 15 7 2 6 21-20 16 8. Somogyapáti 15 7 1 7 26-30 15 9. Magyarszék* 15 5 3 7 24-25 12 10. Bikái 15 4 4 7 22-25 12 11. Abaliget 15 4 4 7 15-28 12 12. Kétújfalu 15 5 1 9 25-26 11 13. Pellérd 15 3 5 7 18-33 11 14. Orfű 15 3 4 8 24-41 10 15. Bükkösd 15 3 3 9 19-35 9 16. Hosszűhetény 15 1 2 12 11-49 4 *=1 büntetőpont levonva Tamási csoport 1. Dunaszekcső 15 13 — 2 37- 8 26 2. Sátorhely 15 9 3 3 38-21 21 3. Szederkény 15 9 3 3 31-21 21 4. Nagynyárád 15 8 4 3 31-16 20 5. Gázmű 15 8 2 5 28-21 18 Pécsvárad 15 7 2 6 42-30 16 7. Lippó 15 5 5 5 25-32 15 8. Magyarbóly 15 5 4 6 31-26 14 9. Püspökbóly 15 5 4 6 22-29 14 10. Dunafalva 15 4 4 7 31-40 12 11. Olasz 15 4 4 7 25-34 12 12. Nagykozár 15 5 1 9 26-25 11 13. Hidas 15 5 1 9 21-29 11 14. Hímesháza 15 4 3 8 13-42 11 15. Babarc 15 3 3 9 21-34 9 16. MVTE II. 15 4 1 10 23-37 9 Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárássá Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-21 Felefős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hóra 34,— negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft « Indexszám: 25 054 % ISSN 0133—2007