Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-29 / 356. szám
e Dunántúli napló 1982. december 29., szerda HAGY OIUlfMI Y I----------------------------------------------■■ 0 ] megvilágításban legnagyobb történelmi sorsfordulónk Anjou-kori leletek Pécsett A napokban múlt 38 esztendeje annak, hogy 1944. december 21-én Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, s megválasztotta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. Hazánk fejlődésében ez jelentette a valódi történelmi sorsfordulót, s az azóta eltelt közel négy új évtizednek a gyökerei ehhez a naphoz nyúlnak visz- sza. Ezt a minőségi átalakulást, ezt a nagyjelentőségű társadalmi, politikai változást írja meg hitelesen a dokumentumok, eredeti levéltári iratok, a szakirodalom, a visszaemlékezések nagy arzenálját felsorakoztatva Korom Mihály: Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya és a fegyverszünet (1944-1945) című könyvében, amelyet az Akadémiai Kiadó jelentetett meg 1981-ben. ♦ Az 521 oldalas nagy történelmi monográfia 11 fejezetben ad részletes és logikus elemzést hazánk múltjának alig fél éves, 1944 nyarától 1945. január 20- ig, a fegyverszünet megkötéséig tartó időszakáról. Sokan azt hinnők, hogy lényegében mindent tudunk már a felszabadulásról, nehéz erről az időről újat mondani, új összefüggéseket feltárni. Korom Mihály könyve ennek az ellenkezőjéről győz meg bennünket. A szerző pontosítja a dátumokat, az események színhelyeit. Minden eddig kiadott történelem tankönyv, jegyzet és egyéb brosúra azt tanítja, hogy az első felszabadult magyar helység Battonya volt, amely 1944. szeptember 23-án köszönthette a szovjet katonákat. Korom Mihály szovjet levéltári adatok és szovjet hadijelentések fel- használásával bebizonyítja, hogy a felszabadító csapatok felderítő vagy biztosító egységei 1944. szeptember 22-én alkonyatkor, vagy 23-ára virradó éjjel Battonyától délkeletre, az akkori Csanád, ma Békés megye területén a román-magyar határ elérése után léptek először magyar földre. A magyar nép emlékművel is kifejezett hálája tehát vitathatatlanul ide kívánkozik. Az elsőnek lelszabadult magyar község a mai Csongrád megye délkeleti sarkában levő Csanádpalota volt, amely szeptember 24-én a déli órákban került szovjet kézre. (Megjegyzendő, hogy más történészek szerint Nemesmedves sem 1945. április 4-én szabadult fel.) A kitűnő monográfia új adatokat nyújt, új összefüggéseket tár fel Horthy 1944 októberi kilépési kísérletéről, és a szövetséges hatalmak ezzel kapcsolatos politikájáról. A szerző nagy hozzáértéssel keresi, kutatja a választ: volt-e reális lehetősége az átállásnak október és november hó folyamán? Csak egyetlen összefüggést emeljünk ki a sok közül. Horthy emlékezetes rádióprok- lamációja idején, 1944. október 15-én magyar fegyverszüneti küldöttség tartózkodott Moszkvában, amelynek élén Dálnoki Miklós Béla vezérezredes állt. Dálnokiék Kuznye- covval, a szovjet vezérkari főnök helyettesével tárgyaltak Horthy megbízásából. A tárgyalás eredményeként október 17-én Dálnoki Miklós Béla, mint az I. magyar hadsereg parancsnoka megfogalmazta a parancsot. A vezérezredes tájékoztatta beosztottjait, hogy a szerencsétlen háborút minél előbb be kell fejezni, az előzetes fegyverszüneti feltételek utolsó lehetőséget adnak hazánk, népünk jobb jövőjének biztosításához. A fegyverszüneti feltételek garantálják Magyar- ország önállóságát, függetlenségét, a magyar hadsereg megtarthatja fegyvereit, azokat a Magyarországon tartózkodó német megszállók ellen fordíthatja. A vezérezredes megparancsolta, hogy a magyar csapatok legkésőbb október 19-én szüntessenek be a szovjet csapatok elleni minden katonai tevékenységet és vonuljanak vissza. A visszavonulás útjába eső német egységekkel vegyék fel a harcot közösen a szovjet csapatokkal. A parancs így fejeződik be: „A történelmi felelősség e pillanatában, amikor édes hazánk léte vagy pusztulása forog kockán, személyesen teszem parancsom átvevőit felelőssé az általam elrendeltek foganatosításáért." Köztudott, hogy a hadsereg ennek ellenére nem állt át a szovjet csapatok oldalára. ♦ Korom Mihály könyve igen mélyrehatóan elemzi az Ideiglenes Kormány megalakulásának előkészületeit, politikai feltételeinek megteremtését. E problémakörből teljesen új, eredeti, amit gróf Bethlen Istvánról megtudunk. Az egykori miniszterelnök a világháború második felében részt vett az uralkodó osztályok angolszász orientációs szárnyának rendszermentő tevékenységében. Egyike volt azon keveseknek, akik 1944 őszén azon az állásponton voltak, hogy Magyar- országnak haladéktalanul fegyverszünetet kell kötnie a Szovjetunióval. Ezen álláspontja miatt Szólasiék idején bújdos- nia kellett. Utolsó búvóhelye a Somogy megyei Mernye volt, ahonnan a szovjet csapatok Kaposvárra, majd Pécsre szállították. December közepén itt tárgyalt vele Vas Zoltán, aki a Magyar Kommunista Pártot szervezte. Bethlen elmondta Vas Zoltánnak, hogy korábban tárgyalt Horthyval a fegyver- szünetről, vállalta volna a fegyverszünetet megkötő kormány vezetését is, a román példa nyomán, ahol a király is megmaradt. De most, a Horthy- rendszer teljes összeomlása utón reménytelennek látta a helyzetet, politikai szereplést nem vállalt, nem akart együttműködni a kommunistákkal. Pedig az alakuló új kormány esetleges tagjaként mind Molotov, mind Rákosi számításba vette Bethlen Istvánt is. Pécsről Kiskőrösre, majd Gödöllőre és Kunszentmiklósra szállították, 1945 nyarán a Szovjetunióba vitték, ahol Moszkva környékén halt meg 1946-ban. ♦ A szövetséges hatalmak 1945. január 20-án írták alá Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt. A kötet nagy érdeme, hogy a magyar fegyverszüneti egyezményt összehasonlítja a finn, a román, a bolgár és az olasz fegyverszüneti egyezményekkel, bemutatja a közös, az általános vonásokat, de a sajátosságokat, az egyedi vonásokat is. Ilyenek: a feltétel nélküli megadás kérdése, a szövetséges kormányok megszállási jogai, a hadifoglyok ügye, a jóvátétel és a kártérítés stb. Az amerikai kormány álláspontja az alábbi volt a magyar jóvátételről, kártérítésről: „Magyarországot kötelezni kell, hogy olyan jóvátételt és kártérítést fizessen, amilyent az Egyesült Nemzetek kérhetnek.” Ezt az általános és szinte teljesen szabad kezet adó megfogalmazást az a törekvés hatotta át, hogy lehetőséget adjon az összeg későbbi megállapítására, mozgatására, teljes bizonytalanságot okozva ezzel az Ideiglenes Kormánynak. Végül a jóvátételt a többi volt német szövetséges országgal összhangban konkrétan határozták meg. Olaszország összes jóvátétele 360 millió dollár, ebből Jugoszláviának 150 millió dollár, Görögországnak 105 millió dollár, Szovjetuniónak 100 millió dollár, Etiópiának 25 millió dollár, Albániának 5 millió dollár. Románia összes jóvátétele 300 millió dollár, ebből a Szovjetuniónak 300 millió dollár. Finnország összes jóvátétele 300 millió dollár, ebből a Szovjetuniónak 300 millió dollár. Bulgária összes jóvátétele 70 millió dollár, ebből Görögországnak 45 millió dollár, Jugoszláviának 25 millió dollár. Magyarország összes jóvátétele 300 millió dollár, ebből Szovjetuniónak 200 millió dollár, Jugoszláviának 70 millió dollár, Csehszlovákiának 30 millió dollár. Korom Mihály könyve nem könnyű olvasmány, nem szórakozásra szánt időtöltés. A nemzeti önismeret szélsőséges hajtásainak nyesegetése nem köny- nyű feladat. Oktatók és tanulók, múltunk iránt érdeklődők és felelősséget érzők mégis örömmel olvashatják e kitűnő munkát, amely önvendetes termése marxista történetírásunknak. Az idei nyáron izgalmas régészeti fölfedezést tett Sándor Mária. A Székesegyháztól északra tárta fel a sírt, melyben gótikus szobortöredékek, összedobált pasztofórium-da- rabok közt hevert a nagy lelet: gyönyörűen kidolgozott aranyos Mária. Sejtések szerint a török- dúlás idején, az emberábrázolást nem tűrő oszmán uralom alatt sírolták el a szobrokat. A leletek és a sír dotálása régészetiig még kérdéses. Az irodalomtörténet segítségével azonban meglehetősen kimerítő válaszokat kaphatunk a kérdésekre: Kinek emelték a sírt; esetleg hírneves költőpüspökünk, Janus Pannonius számára épült-e? Az eddigiekre adandó válaszok támpontot nyújtanak a korszakra vonatkozólag is. Oláh Miklós, a későbbi esztergomi érsek és kancellár fiatalabb éveiben a Mohácsnál elveszett II. Lajos özvegyének, Mária királynénak titkára volt. Németalföldre is elkísérte a királynét, s itt írta 1536—37-ben, Magyarországot ismertető művében: „A templom (a Székes- egyház északi oldalán van egy társas kápolna, az aranyos Szent Szűznek szentelve, ebben látható Miklós, hajdan] pécsi püspök sírja, aki az igazi püspök mintája volt. Oda van akasztva vezeklőöve és szőr- csuhája, melyet életében hordott. Róla azt mondják, hogy míg napközben népét Isten igéjével táplálta, éjszaka a szomszédos erdős hegyre kijárva vállain fát hordott le, és a szegényeknek segített, szolgált nekik, hogy még két keze munkájával is támasza legyen a szegényeknek, ne csak a püspökség jövedelmeivel.” A feljegyzés idejéig két Miklós nevű püspöke volt Pécsnek, ám nem kétséges, hogy melyikükről lehet szó: a 19. pécsi egyházfőként beiktatott Poroszlói (Neszmélyi) Miklósról. Poroszló és Neszmély birtokát, mely után emlegették Miklós püspököt, I. Lajos adományozta neki 1346-ban. Ugyanebben az évben, megtörve az addigi „demokratikus" káptalani választás hagyományát, pápai „kinevezéssel" lett Pécs egyházi elöljárója. Nem lehetetlen, hogy — amint korabeli krónikák pletykálják — Nagy Lajos törvénytelen fivére volt. Ellenérvként szokták felhozni, hogy Károly Róbert természetes fia, Kálmán, akit apja elismert és hercegként neveltetett, még a biztosnak tűnő győri püspöki pozícióban is börtönt és megaláztatást szenvedett királyi testvére tudtával, sőt talán utasítására. Miért bánt volna Lajos jóakarattal másik bastard rokonával? — Elképzelhető, hogy a külhoni krónikaírók összetévesztették a győri és a pécsi püspököt. Annyi bizonyos, hogy „Henrik fia”, Poroszlói Miklós kevésbé fényes jövőt csillantó — tehát féltékenységet szító — neveltetésben részesült, és hogy Nagy Lajos adománylevele említ] belső udvari embereként. A királyi kegy nem maradt viszonzatlanul: 1347-ben (meggyilkolt testvérét, András herceget megbosszulandó) Nagy Lajos haddal indult Nápolyi Johanna ellen; ekkor Miklós püspök komoly erőkkel, válogatott vitézekkel — a legégetőbb szükségben — csatlakozott uralkodója seregéhez Aquilea alatt. Poroszló] Miklós 1351-ben részt vett az Aranybullát módosítva megerősítő országgyűlésen. 1360-ban halt meg, s a szóban forgó sírba temették a maga alapította kápolnában. A kápolna építésének gondolata feltehetőleg régóta foglalkoztatta Poroszlói Miklóst, hiszen 1351-ben Gentből, Flandriából elhozatta Szt. Livi- nius ereklyéit, s ezek — minden valószínűség szerint — a kápolna egyik oltárán kaptak helyet. Az Aranyos Mária-kápolna 1355-ben már kész volt. Először egy ez évben, szeptember 11-én kelt pápai bulla említi, hogy Poroszlói Miklós a várban kápolnát, nagyságát tekintve inkább templomot, emeltetett. Szén Liviniuséval együtt nyolc oltár volt a kápolnában: Szent László, István, Imre, Márton, Dorottya, Erzsébet, Magdolna oltára. Az ezek szerint meglehetősen nagy terjedelmű épületnek, a zömében magyar szentek emlékére emelt oltárok maradványainak feltárása, illetve azonosítása a régészet jövőbeni teendő] közé tartozik. Egy 1499-ben nyomtatott dokumentum bizonyítja, hogy a kápolna, az oltárok, az ereklyék ekkor még sértetlenül megvoltak; de bízvást föltehet- jük, hogy kb. 1531-ig, Oláh Miklós Németalföldre távozásáig épségben voltak, mivel fenti idézetünk apró megjegyzései (vezeklőöv, szőrcsuha) arra utalnak, hogy Oláh Miklós szemtanúként írta le a kápolnát, vagy legalábbis megbízható értesülése] voltak. Romos állapotáról — ha az 1529-es, török okozta tűzvésznek áldozatul esett volna — nyilván említést tenne a szöveg.. Mivel semimféle adat nem jogosít arra, hogy feltételezzük: a pécsi várban két kápolnát is emeltek Szűz Mária tiszteletére, a Poroszlói Miklós alapította épület nagy valószínűséggel azonos a később Aranyos Mária kápolnájának nevezettel. A kápolna alapításának megállapított ideje még nem adna útmutatást a megtalált sír korára vonatkozólag — ha nem állna rendelkezésünkre a tempos ante quem-et bizonyító adat is: Poroszlói Miklós közvetlen utóda, Vilmos püspök a följegyzések szerint ugyanebbe a sírba már rá temetkezett elődje hamvaira. Természetesen nem zárható ki az a feltevés, hogy tudós, humanista püspökünk, Janus Pannonius itt lelt volna végső nyugvóhelyet egy évszázaddal később. Az erre vonatkozó egyértelmű bizonyítékok eddig hiányzanak; talán a kripta reneszánsz fedőlapjának vizsgálata eldönti a kérdést. Jóval többet, jelentősebbet nyújtanak azonban a leletek, különösen a törékeny szépségű, bájos Mária-arc (melynek eredetére vonatkozólag — bár valamivel később] munka is lehet — meggondolandók Miklós püspök flamand kapcsolatai). Városunk legújabban föltárt kincsei arra utalnak, hogy a középkori Pécsett hallatlanul magas színvonalú, európai viszonylatban lépést tartó művészet talált otthonra, hogy a pár esztendővel később alapított Schola Maior-ban a tudományok is megtelepedhessenek. Dr. Máté Györgyi Dr. Fehér István Kiállítás Székesfehérváron Nagy Lajos király halálának hatszázadik évfordulója alkalmából a székesfehérvári Csók István Képtárban reprezentatív kiállítás nyílt meg. Képek: 1. Kolozsvári Márton és György: Szent György (Prága). 2. Fejereklyetartó (Trencsén). Az első magyar egyetem (még nem teljesen bizonyított) feltárt falai Pécsett, a Székesegyház mögötti területen.