Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-28 / 355. szám
6 Dunántúli napló 1982. december 28., kedd Szállóigévé vált slágerek Egy est Szenes Ivánnal Minden szerző életében jön egy pillanat... E z a pillanat most jött el Szenes Iván számára. Pedig akárhogy számolom, jó néhány évtizede írja már vonzó, érdekes, nemegyszer szállóigévé lett dalait. Az történt, hogy a hanglemezgyár felkérte, állítson ösz- sze nagylemezt dalszövegeiből. Arra gondolt, ezt képtelen megtenni, hisz számtalan nagylemeznek volt már sikeres főszereplője azzal, hogy a zeneszerzők sorra-rendre felvették saját nagylemezükre mindazokat a számokat, amelyeket Szenes Iván társaságában írtak. Ha összeraknánk mozaikként mindazokat az ismertté vált dalszöveg-kezdősorokat, amelyeket Szenes Iván leírt, nagyon érdekes mondatok jönnének létre. Ilyesfélék: „Isten veled édes Piroskám, mondd meg, ha kellek, Engem nem lehet elfelejteni, Csak szeretni bolondulásig, Mert mások vittek rossz utakra engem . .." Nem folytatom a játékot, mert ez a nagylemez felettébb komoly dolog Szenes Iván és a magyar könnyű múzsa életében. Még díjat is kapott rá, s ezt a hetekben adta át dr. Vörös Tamás, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalót díszes emléklemezét. Mindez történt pedig azon az esten a margitszigeti Thermál Szállóban, ahol Szarnék Tamás konferálása mellett felléptek a nagylemez szereplői és felidézték dalban, szóban a szövegíróhoz fűződő élményeiket. Sziporkáztak a szellemes históriák, szinte novellisztikusan kerek történetet lehetne írni dalainak születéséről, életéről. Itt van mindjárt a nagylemez címadó slágere, a Kislány a zongoránál, ihletője Maugham- novella volt, amelyben az író leírja egy férfi és egy nő késői találkozását, amikor a férfi szomorú nosztalgiával azon tűnődik, ha annak idején nem hagyja el szerelmét, a ma is igézőén szép asszonyt, az még mindig az övé lenne. Szenes Iván megfordította a képet és a fonákját irta meg, ennek az életérzésnek az ellenpéldáját. A szerző egy kicsit a dalok sorsával együttlélegzik. Szenes Iván különösen. Ő, aki alig hétévesen már megírta első dalszövegét, öltözők, színházak folyosóin gyermekként úgy közlekedett, mint más a játszótéren. Természetes is volt ez, hiszen apja, Szenes Andor híres zeneszerzők barátja volt, szövegírója Lehár Ferencnek, Kálmán Imrének, dalai ma is élnek. Eleinte sokan azt hitték, az ifjú dalköltő az apja műveit is felhasználja, pedig ő komolyan készült erre a pályára, önképzőköri elnök volt, zeneszerzést, zeneelméletet tanult, s ha az első színpadi premierjén komolytalan játékba sodródott is, azóta egyre nagyobb felelősséggel dolgozik. Ez az első kaland is egyébként szép emlék ma már. A felszabadulás utáni években Szenes minden este végigjárta a színházakat, várta, hogy felfedezzék. Egy este rámosolygott a szerencse. Somogyi Kálmán színigazgató megszólította: „Tud ön franciául?" Gondolkodás nélkül rávágta: igen. „Akkor itt ez a darab, lefordítja, elviszi Csanak Béla zeneszerzőhöz, megírja a verseket, egy hét múlva próba." Természetesen nem tudott franciául, rohant hát barátjához, Göndör Lászlóhoz, aki vállalta, hogy segít lefordítani. Hozzá is kezdett, először azzal, hagy elmesélte a darab történetét. Szenes már ebből megírta a darabot, a verseket, már nyomták is a plakátokat, színre került a vígjáték Tombol az erény címmel. A századik előadásra megérkezett a szerző is; kíváncsi volt a sikerére. Ám ahogy múlt az idő, egyre csak nyugtalankodott. A végén fölcsattant, mondván: „Ez nemcsak hogy nem az én darabom, de még nem is hasonlít rá." Szenes ekkor értette meg, nemcsak ő, de még a barátja sem tudott franciául. Sok fesztiválon jelentek meg ezek a dalok, szereztek elismerést a zeneszerzőknek, Gábor Pálnak, Koncz Tibornak, Nádas Gábornak és másoknak. Egy alkalommal én is elkísértem egyik dalát az athéni fesztiválra. Szécsi Pál társaságában utaztunk, ő volt a dal előadója, akkor sikerei csúcsán élő rokonszenves, igazi művészegyéniség. Leszálltunk az athéni repülőtéren, várt bennünket egy szomorú öregúr, a fesztiválirodától, egy barátunk a követségről és vagy harmincaiegyven zsoké és istállótulajdonos. Elterjedt a hír ugyanis, hogy Szenes Iván Athénbe érkezik. Akik ismerték, továbbadták. így gyűlt össze ez a különös fogadóbizottság. Szegény program- szervezőknek szinte leesett az áIla«- amikor ezt a sok lovasembert meglátta. A görög csak onnyit tudott mondani: „Igen tudom, a magyarok Európaszerte híres lovasok.” D e megmaradt a dal, amely elűzi a szomorkás hangulatokat, amelyekkel lazíthatunk, mert kell egy kis áramszünet, s immáron föltehetjük a lemezjátszóra Szenes Iván nagylemezét, hallgathatjuk rajta Hofi Gézát, Jávor Pált. Pécsi Sándort, Koós Jánost, Bodrogi Gyulát, Voith Ágit. Én pedig kíváncsian várom, hogy athéni kalandunk hangulatából miko' születik majd sláger, amely egyszer váratlanul és véletlenül szállóigévé válik ... Illés Jenő (Szilveszter jegyében) Szép Ernő Összeütközés Kérem szépen, el tetszik nekem hinni, hogy láttam két autó összeütközését. Tessék szíves lenni elhinni nekem, hogy nagyon megijedtem, csókolom a kezüket. Mentem a szigeten, és sajnáltam a falevelecskéket, amely lefelé hintázott. Úgy megsajnáltam szegénykét, hogy még a cigaretli sem ízlett. Mi lesz veled, sárga, szép faleve- leoske? Ebben a pillanatban száguldó autó akart megelőzni egy másikat az úton. Olyan szép keze volt a hölgynek, aki a száguldó autót vezette. Zsipsz-zsupsz, ripp-ropp, a két autó összeütközött. Sikoltani akartam, de csak egy sóhajocs- ka buggyant ki ajkamról:'„A folevelecske". De szegénykének már vége volt. A két autó könyörtelenül elgázolta a szerencsétlent. A sárga kis jószág, amely az előbb még vígan hintázott lefelé, lapos, olajos kis maszat lett az úton. Szörnyű dolog egy ilyen autókarambol, csókolom a volánjukat. Csúszós úton * — Legyen szíve biztos úr, mögöttem a karácsony, előttem a szilveszter! Avakaródzó tehén Kaján képpel nézték a falubeliek lfícflam STOP Egy élelmes gyűrűfűi kisiparos rugalmas gumiból, minden típusú személygépkocsihoz karosszéria- elemeket gyárt. A karosszéria- elemek egyelőre nem kaphatók, mert a karosszéria-javítók a feltalálót üzletrontás címén beperelték. * Pécsett, a Merkur autószalonjában soron kívül, készpénzre vásárolhatók Ladák, Trabantok, Wartburgok, Volkswagen Golfok és Diesel Mercedesek. A Zapo- rozsec típusú személygépkocsikat tízéves szállítási határidőre fogadja el a Merkur. * Autós berkekben beszélik, hogy a jövő esztendőben valamennyi leendő autóvezető, aki KRESZ- ből sikertelen vizsgát tesz, egy db KRESZ-könyvet és egy lend- kerekes autót kap-ajándékba. * Meg nem erősített hírek szerint január 1-től egy db Stomil rádiói gumiköpeny árához viszonyítva olcsóbb lesz az egyes benzinfajták, valamint a gázolaj literenkénti ára. * Csúcsforgalmi időkben kísérleti jelleggel Lvov-Kertváros és a Széchenyi tér között helikoptereket kíván üzemeltetni a Volán. A helikoptereken kizárólag autó- tulajdonosok utazhatnak majd, ezáltal kisebb lesz az utakon a forgalom, ami lehetővé teszi, hogy a menetidőt is tartva több busz közlekedhessen. * Újfajta üzemanyaggal 160 km/ óra sebességi rekordot ért el Trabant gépkocsijával egy villányi szőlősgazda. Az újfajta üzemanyag vérvörös színű, 14 maligán fokos erősségű, nehéz, olajos oportó. (Gépkocsivezetőbe öntve közlekedésre alkalmatlan.) — Nos, milyennek találtad az új kiskocsimat? — Csak véletlenül találtam meg. Kinyitottam a garázs ajtaját, valami pirosat láttam a sarokban, lehajoltam —, és ott volt! ♦ A férfi bemutatja barátnőjének az új autóját. Megnyom egy gombot, és az ablakok kinyílnak. Újabb gombnyomás — a tető felemelkedik, s eltűnik a kocsi farában. Újabb gombnyomás, és egy ventillátor felcsapja a hölgy szoknyáját. Ekkor az ifjú hölgy dühösen felkiált: — A fene vigye, kézzel már semmit sem csinálsz?! ♦ A rendőr megállít egyautóst. — Mondja, ezt az ócska járgányt, amellyel száguldozik, csak nem akarja autónak nevezni? — Dehogy is, őrmester úr, hiszen akkor jogosítványt is kellene szereznem — feleli az autós. Az eset még azokban a boldog időkben történt, amikor alig volt forgalom az utakon, a belvárosban is lehetett parkolót találni és — a benzint kettő hetvenért mérték... A Balatonról tartottunk hazafelé. Délután hat körül járhatott az idő, s bár még híre-hamva sem volt az autókonvojoknak, a falvakon átjutni e késő délutáni órákban mégsem volt egyszerű. Ilyentájt hajtották ugyanis be a legelőkről a disznókat, a teheneket. A röfögőktől és biciklistáktól mindig is tartottam, mert az teljességgel kiszámíthatatlan, hogy a következő pillanatban merre veszik az irányt. A tehénkékről valamivel jobb véleményem volt, bár ismeretségünk megrekedt a tejnél és a rostélyosnál. Tapasztalataimból azonban még azt is tudtam, hogy általában és többnyire hiányos ismeretekkel rendelkeznek a közlekedési szabályokat illetően, hajtóikkal egyetemben, akik — autók ide, autók oda —, komótosan ballagnak a jámbor Riskák nyomában, az út közepén . . . Lát- rányról, mindjárt a falu elején, szép nagy csorda állta utunkat. A teheneknek ritkán sietős a dolga s eltartott volna tán egy órát is, mire rendre hazatalálnak. Mögöttem barátom autózott — nevezzük Péternek —, aki állatorvos volt. Gondoltam, ebből következően mégis jobban tudja, miként lehet az út szélére riogatni a jószágot, és intettem, menjen ő előre. Ez meg is tprtént és Péter nagy nyugalommal furakodott előre kis Skodájával a csapkodó tehénfarkak között. Én, nem kevésbé bátran, utána. Túl gyorsan persze így sem haladhattunk és csakhamar háromnégy kocsi torlódott össze mögöttünk. Ennyi autó együtt már eseménynek számított. Nézték is falubeliek kaján képpel, miként araszolnak a taxik. Ám váratlan ennek is befellegzett. Péter Skodájának hűtője és egy tarka tehén fara egymásra találtak. A tehénnek tetszhetett a dolog, mert ugyancsak riszálta hátulját, ott ahol a legjobban viszkedett neki. Péter dudált, a tehén csodálkozva visszanézett, aztán kicsit úgy oldalvást megkunkorította farkát. És ami nyomot hagyott vakaródzásával a Skoda orrán, lemosta sugárban. Péter nem lelkesedett a felsőmosásért, rükvercbe kapcsolt. A tehén szintúgy. A két kocsi között csak centik maradtak, rémülten nyomtam a dudát én is. Péter hirtelen fékezett. A tehénke nem ... A Skoda rugói nyöszörögtek, dukkója pattogott: a jámbor fejősállat ott trónolt a kocsi hűtőjén ... Búsbarna László Vadnay László Hacsek es Sajó az év autómérlegéről Sajó: Mit szól hozzá, 1936- ban sok autót vettek. Hacsek: Nekem mondja? Tegnap én is vettem. Sajó: Maga? Hacsek: Essek le a székről, ha nem igaz. Sajó: Balilla? Hacsek: Nem lila, hanem kék. Sajó: De milyen márkája van? Hacsek: Semmilyen. Pengőm sincs. Az utolsó 25 filléremért vettem a kék autót a Párisi- ban. Sajó: Szóval maga játékautóról beszél. Hacsek: Naná, tűzoltóautóról. Sajó: Én árról beszélek magával, maga okleveles tökfej, hogy remekül záródott az autóipar mérlege. Ebben az évben 2500-zal több autót vettek mint tavaly. Hacsek: 2501-gyei! Én is vettem egyet. Sajó: A maga autója se nem oszt, se nem szoroz a doloq- ban. Hacsek: Nekem mondja? még összeaadni sem tud. Sajó: Kicsoda? Hacsek: A kék autó a Párisiből. Sajó: Laposra verem, maga idióta! Tudja, hogy a Simek megvette a vörös ,Adlert? Hacsek: Ne tegyen bolonddá. Mit csinál vele? Sajó: Hetvenkilométeres tempóban fut vele. Hacsek: A vörös Adlerrel? Hiszen az alig tud a kártyaszobából a telefonhoz menni. A Simeket becsapták. Sajó: Miért? Hacsek: Na hallja! Ha a Krauszt vette volna meg, azzal még sétálhatott volna a Körúton egy kicsit. Sajó: Essen a fejére ez a csillár. Az Adler az autó. Olyan, mint a Ford. Hacsek: Most már elég volt. Az Adlert jól ismerem. Minden szombaton együtt vagyunk a templomban. A Ford pedig egy antiszemita. Sajó: De értse meg, az Adler az egy autó, amelynek mind a négy kereke megvan. Hacsek: Mondom, hogy ösz- szetéveszti valakivel. Az AdIérnék már régóta hiányzik egy kereke. Összemixelte: ROSZPRIM NÁNDOR
