Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)

1982-12-24 / 353. szám

1982. december 24., péntek

Dunántúli napló

11

Egy dinasztia a Hőerőműben

A három Steinkovics Gusztáv

*

Steinkovics Gusztáv néven a nagyapa, fia és unokája tett, illetve tesz még mindent azért, hogy folyton lüktessen az éltető áram a vezetékekben, hogy jusson hő és melegvíz a lakásokba, intézményekbe.

A dinasztiaalapító nagyapáról faggatom fiát, idősebb Steinkovics Gusztávot:

— Apám az újhegyi kis erőműben turbinaalgépeszként kezdte 1920-ban. Még 63 évesen sem ment nyugdíjba, aktív dolgozóként — üzemvezető volt

— ragadta el a halál. Gyerekkoromban gyakran bevitt az üzembe . .. Tetszett ott minden, bár valójában a faipar érdekelt, akkoriban sokat barkácsoljam otthon.

Furcsa véletlen, hogy a gépekkel beoltott kamaszfiú épület- és műlakatos szakmában szabadult fel 1940-ben, a pécsi Pölczenbauer lakatosmesternél, onnan hívták be hadimunkára a győri MÁVAG ipartelepre, de még az évben — 1944-et írtak

— egyenesen Pécsre jött a pécsújhegyi Jdserőműhöz, apja mellé.

— Ott sajátítottam el és szerettem meg a gépészeti szakmát — emlékezik.

Tavasszal nyugdíjba megy. A turbina karbantartó részleg-mű- vezetőjeként.

— Mikor került a mostani liőerőmühöz?

— Amikor a pécsi erőműben az első turbinát kezdték szerelni.

— Egyéves kemény munkával, 1959. december 23-án helyeztük üzembe a II. turbinát. A jó munkáért szép jutalmat kaptunk. Jól jött karácsonyra

— aztán mosolyogva mondja — ez a jó szokás azóta is megmaradt.

Szívesen beszél az életét kitöltő munkás hétköznapokról, a benti kollektíváról, amitől nehezére. esik majd megválni, harmincnyolc év múltán.

— Felelősségteljes munka a miénk, milliós értékek gazdái vagyunk. Itt nem lehet tessék- lóssék munkát végezni, amit egyszer megcsináltunk, ónnak jónak kellett lennie.

Az ország folyamatosan kéri oz áramot Pécsről is. Miattuk nem lehet áramkimaradás. Ez a tudat késztette őt — és társait — a tisztességes munkára, az örökös szakmai továbbképzésre.

— Fejlődik a technika, nem maradhatunk el szatkudásban mögötte. Az öt megawattos gépekkel kezdtem, azt a 10. az itteni nagy erőműben a 32 és az 50 megawattosok követték.

— Itt kezdtük a forgórészcseréket, egyszerű házilagos megoldásként. Annyira bevált a megoldásunk, hogy a többi erőmű is átvette. Nem járhattunk csukott szemmel és befogott füllel, így előbb-utóbb észre kellett vennünk, hogy min lehet változtatni.

Kj emlékszik már mindenre?

A turbinák burkolat-kialakítása — ezt a Láng Gépgyár is átvette —, a hűtővíz vízszintjelző óra. Mindkettőt ma is használják. Az ő nevéhez fűződik a turbina karbantartó részleg első műhelyének kialakítása, felszer- számozása is ...

Rá mindig lehetett számítani. Hazarendelték már a Dunáról is, ahol szabadsága alatt horgászott.

— Mit kapott az erőműtől?

,— Sok nehéz feladatot, jó

közösséget, olyan munkát, amit szerettem, tisztességes megélhetést. És kitüntetéseket. Igaz, a lábomat kikezdte a sok lépcső, a hallásomat a turbina sivítá- sa. A házépítéshez anyagilag, fuvarral is segítettek. Úgy érzem, az erőmű meghálálja a tisztességes munkát. És meg is becsüli.

— Mit csinál nyugdijaiként?

— Barkácsolok, kertészkedek, állatot tartok. S ha már nagyon elkap a honvágy, bejövök körülnézni, beszélgetni ...

o

Az ifjabb Steinkovics Gusztávot az apja hozta be néha-néha a gépek közé az erőműbe, otthon is sokat metólt róluk. Tetszett neki ez a kemény, de mégis izgalmas és szép munka.

— Gépésztechnikusként jöttem ide 1964-ben, blokkgépész lettem. A feleségemet itt ismertem meg, vegyipari gépész- technikusként került ide, jelenleg tervstatisztikus. Ő is jól érzi itt magát.

Tíz éve tett egy kitérőt, csábította, hogy a hőszolgáltatónál egy műszakban dolgozhat. Aztán csak nem tudott meglenni az erőmű nélkül, idén márciusban visszajött. Visszahívták a gépek és a kereseti lehetőség. .

— A pakuraüzemben vagyok

lakatos, az üzemorvos műszerrel hallásromlást állapított meg. Hiányzik a kazán, a turbina, a malom. Azért most sem esik ki teljesen,’ mert a kazánoldalon dolgozom.

— Apjának két emlékezetes karácsonya is fűződik az erő-' műhöz. Önnek?

— Nekem is. Indítottuk a Vl-os blokkot — ez nagyon kemény figyelést igénylő művelet perceken át — közben leállt az

V. blokk, azt meg vissza kellett állítani normál üzemállapotra. Tizenkilenc évesen nehéz perceket éltem ót. Sikerült. Amikor 1966-ban meg házasodtam, a novemberi esküvőnk után karácsonyra kaptunk szolgálati lakást. Szép karácsonyi ajándék volt...

Fia nyolcadikos. Többször behozta az erőműbe.

— Gépipariba akar menni Gábor, a műszerek érdeklik. Remélem, érettségi után a nyomdokainkba lép, itt az erőműben. Ahogy annak idején nagyapám, apóm és én is.

e

Csak a szakmaszeretet hozta és tartotta meg őket az erőműnél? Állítják, hogy nem. Igaz, magasak a szakmai követelmények, de anyagi, erkölcsi elismerésben mindezt visszakapják.

A tizennégy éves Steinkovics Gábornak is — ha a család nyomdokaiba lép — biztos jövőt jelent az erőmű, amelynek jövőre indul a nagyrekonstrukciója és 1992-ben fejeződik be. Újabb évtizedekre megélhetést biztosít.

Idős Steinkovics Gusztáv 1983 tavaszán nyugdíjba megy. Azt mondja:

— Az lenne az igazi, ha újra kezdhetném itt a munkát. Ezzel c tapasztalattal, gyakorlattal és a jelenlegi gárdával .. .

. Murányi László

A Steinkovics-dinasztia

Akiket az aranyláz megfertőz...

Tótokföldi valóság

Forgatom a kezemben a fényképet, próbálom megszokni. Olyan, mint egy Vasarely- álom, pedig csak fotóriporter kollégám halszem-optikás felvétele. Végh Imre fóliasátrában készítette, Tótokföldjén. Ezerötszáz műanyagpohárban ezeröt. száz paprikapalánta.

Nem álom; valóság.

Az olajkólyha önti a meleget, s Végh Imre csípőre tett kézzel, elégedetten szemlélt a sorokat. Már 1983 tavaszára gondol.

— Elsőként kimenni a piacra, ez a lényeg — mondja. — Amíg a paprikának ára van.

Tótokföldje. Eperjespuszta, Keserűs ... A zöldség-kereske. dők jól ismerik ezt a vidéket, itt Siklós alatt, a határ mentén. Aki itt él: fóliázik. Valaha ez a terület Draskovics-birtok volt, míg el nem kártyázta Monte- Carlóban. Nem igen lakott itt senki. Aztán jöttek az úttörők, az új honfoglalók délről, s 1920 és 1924 között megépítették a falut. Iskolát is, harangíábot is.

— Akkoriban pezsgett itt az élet — mondja Brunyai Dezső, aki azon kevesek közé tartozik, kik itt szüléitek, Tótokföldjén. — Szombatonként, vasárnaponként a környező tanyákról mind idejöttek az emberek ... Még irodalmi színpadunk is volt. A mostani fölvásárló apósa, Gúzs. von György vezette.

Az új honfoglalók könnyebben.nehezebben. mind a földből éltek.

Az ötvenes években aztán szétesett o közösség.

Menekültek a földtől.

Brunyai Dezső jó erős kávét főz; Románccal kínál:

— Tudják, érdékes dolog ez. Én is elmentem Sellyére, dolgozni a Volánhoz. Minél mesz- szebb, anr ál jobb. De a szívem visszo-vissza húzott Jó tíz éve kezdődött itt a fóliázás, mi is belevágtunk, megpróbáltuk. Családi vállalkozásban.

Megszivja a cigarettáját:

— Most meg a fiaimmal megbeszéltük, átjövünk Siklósra. Mégiscsak közelebb. Ott építünk,

Tótokföldje nem enged.

Akit az aranyláz megfertőz, addig mossa a rögöket míg belerokkan. Aki éjszakánként azon töpreng, hogy a harmadik 70 méteres fóliasátrat is föl kéne állítani, sosem hagyja ab- ba.

— Kell a pénz is, meg ha már itt vagyunk, dolgozzunk. Az ember felébred hajnaltájt, csak forgolódik az ágyon, s akkor jönnek a legjobb gondolatok ...

Kint, a sátorban mutatja: hogyan lehet a háztartási olaj- kályhát ügyesen átalakítani. Oldalára egy motort szerelt, az fújja be a levegőt, hogy minél tökéletesebb legyen az égés. Egy csepp korom se marad utána.

Pár éve már a termelők nincsenek kitéve az időjárás szeszélyeinek — ha a szállítás kerül szóba. Utat építették, mogul.

—- Én is dolgoztam rajta — magyarázza RacJTcs Lukácsné — vagy négy—öt .éve. Vittem is néhány tyúkot az átadási ünnepségre, a vadászok meg vadat hoztak.

Terus néni 77 esztendős, de

ja. Évente több millió forint árut termelnek.

— Nőhetne a termelés?

— Feltétlenül, ha nagyobb lenne az értékesítés biztonsága.

Számolgatunk. A fólia kilója 55 forint: itt a palóntózón három réteg van, három mázsa. A kis kályha naponta 40 liter olajat is megeszik, tavaszelőn a nagysátorban a kazán még többet, ötezer litert hoztak a minap. S mi tagadás, munka is van benne, bőven.

— Ha megkérdik, hány órás a munkaidő, azt mondom: 24 órás. A feleségemmel ketten vigyázzuk a kályhát; 18—20 fok alá nem igen mehet le a hőmérséklet.

Példálózik: olyan a palánta, mint a csecsemő. Nem lehet magára hagyni.

— Mikor ér majd a paprika a piacra?

— Most, egy hónappal előbbre hoztuk a dolgot; úgy márciusban már vihetem.

Ott áll, a Lada a fészerben, mellette az utánfutó. Végh Imre az áfész siklósi üzleteibe viszi a termés zömét. A többiek is egyre kisebb mennyiségeket köt. nek le, szerződéssel, inkább maguk gondolkoznak az értékesítésen.

még vígan tüzeltek akkor is, amikor a nem egészen príma vasból öntöttek kinyíltak mint a bazsarózsa.

A hűtőgép sem menekül a gyanú alól. Hogyan is menekülhetne; a termodinamikai főtételekhez szőkeség volt arra a kísérletre, hogy mennyi mechanikai munkából lesz ennyi hőenergia, s a kísérletnél történetesen éppen ágyúkat fúrtak: egyrészről lettek jól fúrt ágyúk, másfelől, hogy mennyi hőt termelt a fúrás során elhasznált mechanikai munka, s onnan már csak egy lépés a fridzsider.

A fenébe, a lovak is megszelídítve először harci alkalmazást nyertek, futott is az ellen a szörnyek elől, a megrázkódtatást kentaurok közvetítették ránk is, s már abban sem vagyok biztos, hogy az első dárda és az első íj, nem inkább a már elejtett vad megvédésére vagy elorzására szolgált-e inkább, mint az ejejtésre magára.

E vadaknak gyors lábakat, hegyes körmöket, éles szemfogakat adott a természet, hogy a természet részei maradhassanak, kivéve egynek, egy gyámoltalan csupasznak, akinek az agyát barázdálta csak, s aki egyedül nevetséges ellenfele maradhatott volna a természetnek. De ez a szőrte- len, gyámoltalan barázdáltagyú csoportos lény volt, aztán társadalmi lényt faragott belőle barázdált agya, létfenntartásának eszköze.

Mindennél félelmetesebb eszköze.

Sorra találta fel azokat az eszközökét és intézményeket, melyekkel maga alá teper- te a természetet, nem véve észre, hogy magát is leteperi mint e természet részét, csak azért, hogy egy csoport mindig érvényesíthesse akaratát a többiek felett: nagyobb adag húst kanyaríthasson magának, nagyobb földetj nagyobb tömegeket.

Ez lenne a tudomány?

Az a tudomány, hogy a létfenntartás nem elsődlegesen a természettel,- hanem embercsoportokkal, osztályokkal, népekkel szemben találjon eszközöket? Nyilat, puskaport, atommaghasadást? Még szerencsénk, hogy felfedeztük, az Íjjal vadat is lehet ejteni, a puskaporral még követ is lehet bányászni, az atommaghasadással még békés energiát is lehet termelni? Hogy a mikrokompjuterek órákba is jók, s hogy a teflonon nem ég oda a tojás?

Hogy örült a hazánkfia a Nobel-díjas, hogy aztán a C-vitamint igazán nem lehet háborús eszköznek használni, mígnem öröme csak addig tartott, míg meg nem tudta: C-vitamint elsőként, nagyban éppen háborús célra készítettek, hogy a tengeralattjárók náci legénysége skorbutot ne kapjon .. .

Még az ékszeripart is a háború szabadította ki a kézművesség szintjéről, hatékonyan, nagy szériában készültek díszek,

akkor, van egy a polcon, nagybátyám kapta, halála után persze, akkor már nem ékesíthette vele magát, vele még az egyébként oly humánus sebészetnek is pechje volt; nem tökéletesíthette magát általa, nyomban meghalt, s nem kellett átvennie a fehér zománcos keresztet, azt az anti- ékszert.

Találjak már, találjak végre valamit, ami értem találódott, ki gyártódon, s hozatott kereskedelmi forgalomba! Csak kereskedelmi forgalomba. Legyen már valamim, ami nem arzenálok levetett ócskasága, polgárosított változata — utólag fizetett adója. Mert rendben, először másként nem mehet: kovácsoljunk előbb ekevasat a kardokból, de aztán mór ekevasat kovácsoljunk, ekevasat föld ércéből.

E törékeny békét még a borzasztó fegyverek ereje kényszeríti ma a földre, ha béke az, hogy nem robbannak az atomfegyverek. „Ekevassá" kovácsolásuk azonban műszakilag is egyre nehezebb feladatot jelenthetne, de kell még ezer Wyomingba, kell majd még ezer Európába, s kell ezek ellenébe is ennyi.

Bízzunk, hogy lesznek ügyes kovácsmesterek.

Bízzunk, mert könnyű megsérteni a teflonbevonatot a serpenyő alján.

Bodó László

korát meghazudtoló fürgeséggel mozog. Az előbb éppen diót tört; készül az ünnepekre. A család — Tanya, unokái — ide jönnek a szentestére. De előbb, a hét végén,_ még disznót ölnek . .

‘ — A fóliában sosem lehet biztos az ember — mondja. — A kockázol igen nagy. Elég egy napos óramkiesés. máris felére csökken a termés. Aztán az átvétel ...

Legyint.

— Az ember ki van téve a szállítók kényének-kedvének.

Ezt sokan mondják; Végh Imre, a szakcsoport vezetője is igazat ad neki. Jobb, ha a termelő maga viszi a piacra.

— A termelési kedv...?

— Néhányon mór abbahagyták — mondja. — Primőrben a paprika, saláta, esetleg a káposzta megy. Az olaj nagyon drága. Eperjesen, Keserűsön,, meg itt Tótokföldjén 22—23 család él, s a többség csinálBrunyai Dezső is így vélekedik :

— Még akkor is megéri, ha beviszem Pécsre. Tudom, hogy biztos a dolog. Éjjel leszedjük

— hetente kétszer —, aztán hajnalban már ott a friss áru, a vásárcsarnokban. Közvetlenül a kereskedőnek adom, s ezzel ki. iktatok jó néhány közbülső lépcsőt, s az én paprikámból nem tartok el adminisztrátort, portást, igazgatót.. .

Huszonkét—huszonhárom család.

Van, ahol már fűtik a fóliát, van, ahol csak az újesztendő első napjaiban kezdenek. Ki, hogy számolt, ki hogy gondolkodik.

Fordulunk ki az új útra, lassan esni kezd a hó.

Kínlódó pelyhekben, esővel keverve.

Tótföld — ahogy itt mondják

— most éled igazán.

Kozma Ferenc Cseri László felvételei