Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)

1982-12-21 / 350. szám

1982. december 21., kedd Dunántúli napló 3 Gépesítették a kézi termelést Nyolcféle termék Üj Videoton készülékek Sztereó magnós-táskarádió és új típusú hifi-torony sorozatgyár­tását kezdték meg hétfőn Szé­kesfehérváron, a Videoton Elektronikai Vállalatnál. Az RM—5632 típusszámú „Satellit" táskakészülék két URH, egy-egy közép- és rövidhullámú sztereó­rádióját a BRG kazettás sztereó­magnetofonjával építették egy­be. A jó hangminőséget beépí­tett antennarendszer, szabályo­zó és mérőműszerek, torzítás- mentes felvevőmikrofon, vala­mint térhatású, úgynevezett nyújtott hangvisszaadó, két be­épített hangszóró biztosítja. A Videoton másik újdonsága a kisméretű hifi-torony, az ed­digi típusnál olcsóbb, a kis házi hangstúdió japán gyártmányú sztereó lemezjátszót és magne­tofont, valamint a Videoton új sztereórádióját és továbbfejlesz­tett erősítőjét tartalmazza. A formatervezett állványon a hanglemezeknek és magnóka­zettáknak is jutott hely. Az összes kitermelt követ eladják a DÉLKO bükkösdi kőbányá­jában. A mennyiséget növelik, mert megkeresik rá a vevőt. Pedig a beruházási kedv mérséklődött, sőt a családiház-épitkezésben is tapasztalható egyfajta megtorpanás. A DÉLKŐ központ pár éve ellenérvként épp ez utóbbit, és a szűkös fejlesztési lehetőséget hozta fel, amikor nemet mondott a bükkösdiek rekonstrukciós ter­vére. Hornyák József bányavezető és szakember kollégái nem tet­tek le a szándékukról. Igyekeztek bebizonyítani, hogy megérdem­lik a központi támogatást. így emlékezik az 52 éves üzemvezető: — Elkeseredtünk, hogy nem kapjuk meg a munkát 'könnyítő és a termelést fokozó gépeket. Azonnali gépesítést akartam, hogy a vészes elvándorlás meg. szűnjön. Ezért kerültem ide 1977-ben, amikor a cégünk át­vette a félszáz éves bányát az akkori tulajdonosától, a Bara­nya megyei Építőanyagipari Vál­lalattól. Bennem bíztak, mint egykori munkaügyi osztályveze­tőben, az emberismeretemre hi­vatkoztak. A 31 fős munkósgár- da egyszer teljesen kicserélő­dött, ugyanis nem bírták a dol­gozók a fárasztó munkát. Egy ember naponta 7—8 csillét ra­kott meg kézzel, egy kő átlag - súlya 50—60 kiló volt. Maximá­lisan megfizettük a teljesítményt, mégsem vállalták a kézi kőter- melést. A kollektíva kézi erővel is szép teljesítményt hozott. A két. száz méter szélességű fejtési falat 1977-ben mozgatták meg először 23 mázsa robbanó­anyaggal, a második nagyrob- bantásra 1978 áprijisában ke­rült sor. Az 1976-os 29 000 ton­nás évi átlag a következő év­ben már 40 000 tonnára „állt be”, ami a kézi termelés csú­csának számít ebben a hely­zetben. Mindnyájan tudták, most mór csak a komoly gépe­sítés segíthet, de a vállalatve­zetés ekkor még csekély pénz­támogatást nyújtott. Végül is úgy döntöttek, hogy saját erő­ből, a „maguk szakállára" ki- sebb-nagyobb műszaki fejlész- téslbe, építészeti átalakításba fognak. Nem várnak központi engedélyre vagy biztatásra, te­hát a helyi erőfeszítések felmu. tatásával bizonyítanak könyör­gés, kilincselés helyett. Az akció nem csekély kockázattal járt, sokan elmentek, nem bíztak a sikerben. A döntően társadalmi munkában történő házilagos fel­újítási próbálkozásokra felfigyelt a komlói központ, és ötmillió fo­rintot szánt a teljes rekonstruk­cióra. A kitartóan kezdeményező közösség az előkalkulációkkal is bizonyította, hogy ennyiből is lehet vállalni egy rekonstrukciót. Megjegyezzük, hogy idegen ki­vitelező minimum tízmilliót kért volna és körülbelül két év alatt végez. Múlt év október 15-én hivatalos szinten megszületett a terv, papíron is zöld utat kapott a bányabővítés és -gépesítés. Ez év tavaszán pedig teljes erő­vel megkezdődhetett a kivitele­zés. Kommunista szombatok sora következett, önkéntes felajánló, sokat tettek. A sajáterős mű­szaki átalakításokat siker koro­názta; kidobásra, selejtbe szánt gépeket hoztak rendbe, sokat újítottak. Hornyák József és Pó­ri Antal bányamester egyre na­gyobb bátorsággal szervezte a kivitelezést, nem sajnálták az utazást, az időt, hogy a testvér­bányák műszaki szakembereit, újítóit megnyerjék. Komlói, ko- zári, pécsvóradi kőbányászok jöttek, ahogy a lehetőségük en­gedte. A helyi bányászkollektí­va a korábbi műszaki törekvé­seivel kitűnően előkészítette az alig egyéves felújítást, amely­ben maximálisan részt vett, akár a villamos, az épületala­pozó, gépösszeszerelő és terep, rendező munkákat nézzük. A kapcsolóházat és az anyagki­adót maguk építették, míg a pécsváradiak kezemunkájót a törőpódium és a bedöntő garat dicséri. A villanyszerelők, laka­tosok, nehézgépkezelők és röb. bantómesterek speciális, eddigi munkakörüktől teljesen idegen feladatok ellátására vállalkoz­tak. Annyira sikeresen, hogy 100 000 forint megtakarítást ér­tek el a maguk tervezte és ki­vitelezte elektromos kábelfekte­téssel. A siker abban is megmutat­kozik, hogy 30 év alatti fiatalok kérték a felvételüket, számuk csak nő. Október 1-re megújult a technológia, nagymértékben javult a gépesítettség. Igaz, hogy január 2-ig tart a próba­üzem, de már most nyolcféle terméket kínálnak a korábbi kétféle helyett, egyik újdonság a zúzott kő. Az idei termelési átlag 60 000 tonna, jövőre 100 000 tonnával számolnak, zöme nemes kőanyag lesz, javul a minőség. Legalább hárommil­lió forintot szeretnének a vál­lalatvezetéstől a további mű­szaki finomításhoz, ami, gondol­hatnánk, belefér a megtakarí­tott ötmilliós összegbe. De eh­hez nem elég a kérés, a házi­erős műszaki megoldás. Bizo­nyítandó még, hogy a többlet- mennyiséghez van vásárló, akár helyből, Bükkösdről, ahol 6—7 új családi hóz épül évente, vagy máshonnan. örvendetes, hogy Somogy me. gyében növekszik az üzem nép. szerűsége, kaposvári, nagyatádi cégék autói sorakoznak a de­pók előtt. A MÁV Pécsi Igaz­gatóságával januártól vasúti rakodót alakítanak ki, hogy Ba­ján át az Alföldre juttassák el a mészkövet. Bükkösdön leg­alább hatvan évig lehet még mészkövet kitermelni. Érdemes tőkét és emberi energiát be­fektetni a beruházási vállalko­zásba. Csuti J. Nagyapja, apja nyomdokain Bujdosó Imre patkolókovács Ló van, de a patkószeg hiányzik- Nagyapám és apám ide­jében tartotta magát a mon­dás: egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács az egy kovács. Jó ideje egyedül dolgozom . . . ahogy a lábom engedi — mondja Buj­dosó Imre patkókovács. Hogy miért nagyapját és ap­ját említi? Mert ők is patkoló­kovácsok voltak. Az ezerkilenc­százas évek elején alapította műhelyét a nagyapa, Bujdosó István, a pécsi Temető utcában. Hogy miért, miért nem, 1906- ban felkerekedett családostul Németországba. Négy évig dol­gozott ott gyárban, míg a hon­vágy haza nem hozta. Akkor vette bérbe a Márton utca és az Ágoston (ma Ady Endre) ut­ca sarkán lévő kovácsműhelyt. Fia, Bujdosó Imre tizenkét éve­sen már az apjánál dolgozott. Jól ment az üzlet. A környék­beli fuvarosok, a bosnyák gaz­dálkodók lovai és szekerei rengeteg munkát és biztos ke­nyeret jelentettek. A bérleményt - a lakóházat és műhelyt - 1926-ban vették meg. Ott éltek és dolgoztak fél évszázadon át, mígnem sza­nálták városrendezési okok miatt. Azóta a Felsővámház ut­ca 52. szám alatt él és dol­gozik. ^- Szerencsétlen évem volt a nyolcvanas - mondja a patko­lókovács dinasztia harmadik generációját képviselő, 57 éves Bujdosó Imre. - Augusztusban szanálták a házunkat és a mű­helyt, novemberben törött da­rabokra a jobb sípcsontom. A lábam azóta sem akar rendbe­jönni.- A törés rendbejött, de el- fekélyesedett a helye. Az orvos szerint sokat kellene pihentet­nem, az a legjobb gyógymód. Hogyan pihenhetek, amikor jön­nek, hogy Bujdosó úr, javítsa meg az ásót, a kapát, meg hogy hozhatják-e a lovat. Ho­gyan tudnék nemet mondani? Meg aztán élni is kell. Több mint négy évtizede — a 4 polgárit követően — állt be apja mellé. Azóta hány lórú­gást szenvedett el, mennyi tü­dőgyulladáson esett át. „Ez ná­lunk szakmai ártalom" — mondja. Meg az ujjai. A jobb kezén begörcsösödtek a kala­pácstól, a bal ujjait sem tud­ja kiegyenesíteni a fogótól. „Ezekkel még megy a munka. Csak a lábam ..." Az ujjai minden évben to­vább merevednek a tenyere felé hajolva. Vajon hány óra alatt tudná kisikálni az évtize­dek alatt bőrébe ivódott ola­jat, port, piszkot? Ez is a szak­mával jár. Vállalta. Igaz, kény­szerből. — Megfeleltem a felsőipari szakiskola felvételijén, letöltöt­tem három hónap kötelező szakmai gyakorlatot a lakatos szakmában. Jött a háború, apá­mat besorozták az iparos szá­zadba. Nem tehettem mást, be­álltam az üllő mellé. « — Ha újra fiatal lenne, elöl­ről kezdené? — Nem . . . Ha lenne fiam — asszonylányom, nagy unokám van —, agyoncsapnám, ha ko­vácsnak jönne. Van ennél tisz­tább, könnyebb, kevésbé egész­ségtelen szakma is a vilá­gon. Én csak ezt választhat­tam. Munka, munka, munka, nap­keltétől napnyugtáig, széngáz­ban, füstben, porban, koszban, olajban, a tűzhely forróságá­ban vagy kint a műhely előtt, amikor néha a patkószeg, a fo­gó is a kezéhez fagyott. A lo­vasgazdák, a fuvarosok nem hagyták tétlenkedni. S ha már csinálta, azon volt, hogy ne ér­je szó a ház elejét. — Szerettem, bírtam is dol­gozni. Nem volt se ünnepem, se vasárnapom. Nem tudtam, mi az, hogy szabadság. Vasár­naponként, ha nem a műhely­ben voltam, akkor mentünk kasszírozni a megrendelőkhöz, mert többnyire hitelbe dolgoz­tunk. — Megszerette a szakmáját? Hallgat. Kis idő után meg­vonja a több mint négy évtized munkájának mérlegét; — Megszoktam. Dolgozni és élni kell. Meg akarni .. . Felderül, amikor a patkoló­kovácsok titkairól faggatom. — A háború előtt könnyű volt, a Hamerlinél volt vasvá­laszték. Sose szerettem a kész patkót, patára igazításával több munka volt, mint ha ma­gam készítem. Ezzel most is így vagyok. Megveszem a pat­kónak való vasat, és magam alakítgatom, hajlítgatom mé­retre. Volt kovácsszén, vagy a még jobb darabszén. Most az­zal dolgozom, amit kapok, ha nem is a legjobb minőség. Az angol mintájú Weiss-Manfréd patkószeg világhírű volt, akár csikó-, akár lóméretűt használ­tam, az ott fúrta ki magát a patából, ahol én akartam ... Most, ha néha lehet is kap­ni . ... silány minőségű ... Meg- autósodtunk, azért még vannak lovak. Mondja, miért nem kap­ható patkószeg? A „megautósodás" régóta tartó és megállíthatatlan fo­lyamat. Az autó igénytelenebb, kényelmesebb, gyorsabb, egy­szerűbb. Azt nem kell hajnal­ban etetni, nem kell csutakol­ni. És kovácshoz sem kell vin­ni. De amig még vannak lovak, patkolókovács, patkószeg is kell. Kölyökkoromban de szeret­tünk óraszám álldogálni műhe­lye előtt, lesni, a tűzhelyben a bőrfújtatóval hogyan izzítják fel a szenet, a tűzben vasat, az üllőn hogy nyújtják, árkolják, lyukasztják a patkót, hogyan sistergett az izzó vas a dézsa vizében, hogyan égette a patát. Az égett szaru émelyítő szagát most is érzem. Az is élmény­számba ment, ahogy a szom­széd bognárműhelyben elkészí­tett lovaskocsit vasalta. A mai srácok az autószerelők munká­ját nézhetik ilyen áhítattal. Pe­dig az üllő — a nagykalapá­csok pörölycsapásai alatt — úgy cseng-bong, hogy azt egyetlen autó motorja se zené­li túl. Az üllője ma is muzsikál, kohójában ma is felizzik a szén, igaz, már ventillátor fújja a levegőt. . . Alig-alig patkói. Elmúltak azok az idők. Különleges kedvteléséről kér­dezem, maradt-e valami más­ra is kedve, ideje, energiája. Bemegy a belső szobába - lát­szik, nehezére esik a járás. Bő­röndszerű dobozt hoz elő, ki­nyitja, tangóharmonikát vesz ki belőle, megsimogatja, majd játszani kezd. Görbe ujjai könnyedén futnak a billentyű­kön és a basszusgombokon. Belelendül. Egészen elfe­ledi lába kínzó fájdalmait. Játszik. Keringőt, polkát, régi és újabb dallamokat. Elhal a zene. A patkolóko­vács elteszi tangóharmonikáját- négy közül a legkedvesebbet — a 80 basszusos Raunert. Csend. Most veszem észre, fulladva veszi a levegőt. Talán a szíve a sok megerőltetéstől, talán a tüdeje a sok portól, széngáztól, megfázástól.- Meddig dolgozik még? — Ameddig bírom ... Murányi László Taxit rendel, pótmamát szerez az „Ügyes G. M.” Marcaliban A marcali Rákóczi úti is­kola igazgatóhelyettese ugyancsak meglepődött, mondhatni megijedt, amikor meghallotta tőlem, hogy dolgozója, Varga Lajosné tanár kisvállalkozásba kez­dett. Netán el is megy? A riadalmat épp az a félreér­tés okozta. Nem lép ki, ahogy férje sem, aki szintén zenepedagógus a város másik oktatási intézményé­ben. Ketten „Ügyes" néven megalapították az alig pár éve várossá nyilvánított Marcali első önálló gazda­sági munkaközösségét, ami egyben az első kisvállalko­zás is ezen a településen. Különféle 'szolgáltatáso­kat menedzselnek a Ho Si Minh sétányon lévő laká­sukból, ahová bekötötték a telefont és a CB-adóvevőt is. Egyikőjük mindig otthon van, mert váltott műszakban dolgoznak a főállást jelentő iskolában. Korántsem ide­gen a szakmájuktól és az egyéniségüktől a szervező-, irányító- és közvetítőmunka. Ezért érthetetlen, hogy jó­pár pedagógus kolléga, szellemi pályán dolgozó is­merős aggodalmaskodik, hogy egy tanár házaspár­hoz méltó-e ez a fajta mun­ka. A hivatalos szervek vi­szont nagy örömmel fogad­ták az ötletüket, hogy leg­alább félszáz kisiparost, pedagógust, taxist, pótma­ma-ellátást ellátó kórházi ápolónőt tudtak toborozni a lakossági szolgáltatás javára, [gy végeznek autó- és csatornajavítást, üvege­zést, villanyszerelést, la­kásépítő és -karbantartó munkát. Lehet megrendelni teher- és személyszállítást, virágkivitelt házhoz, gyer­mekfelügyeletet, pótmama­szolgálatot, felvesznek hir­detést bármelyik lapba, ezenkívül zene-, nyelv- és balettórákra fogadnak je­lentkezőket, de közremű­ködnek társadalmi és kul­turális rendezvények lebo­nyolításában is. Az „ügyes” tevékenysége révén több szolgáltatási gond megszűnését várják a helybeliek, így például sike­rül telefonon taxit rendelni, a kisiparosok könnyen el­érhetők lesznek. Az „ügyes"-hez nem tartozó kisiparosokra lelkesítőleg hatott a példa: nyolcán családiház-építésben, heten pedig gyorsjavításban sze­retnének szövetkezni, még­hozzá gazdasági munkakö­zösség keretében. Utóbbiak víz- és gázvezetéket, villanyt szerelnek, üvegeznek, aszta­los- és lakatosmunkában állnak a lakosság rendelke­zésére. Újszerű a társulási szándék, hiszen a kisiparo­sok az eddig; tapasztalatok szerint nehezen nyújtottak kezet az új kisvállalkozási formák keretei között. Somogy megyében vállal­kozói kedvben a marcali járás az utolsó helyre szo­rult. Eddig még csak öt vállalati és önálló gazda­sági munkaközösség jegyez­tette be magát. Ezért is di­csérendő a zenetanár há­zaspár kezdeményezése. Cs. J. Megújult a bükkösdi kőbánya Fejlesztés scafät erőből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents