Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)

1982-12-18 / 347. szám

Nemzetközi magazin Menetelnek a SWAPO harcosai Viharsarok Afrikában Afrika viharsarkában válto­zatlanul a fegyvereké a szó. Dél-Afrika fajüldözői semmi­képpen sem akarnak bele­nyugodni, hogy a kontinens ar­culata megváltozott. Állásaikat évtizedek óta tartani tudják, mert egyes nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Ál­lamok támogatják őket. A főkérdés Namíbia, az egy­kori német gyarmat. Az ország immár 63 éves dél-afrikai meg­szállás alatt áll. S Pretoria, az ENSZ számtalan határozata el­lenére nem hajlandó lemonda­ni erről a viszonylag nagy, 800 ezer négyzetkilométernyi terü­letről. Namíbia lakóinak szá­ma nem éri el az egymilliót. Közülük nem egészen tíz száza­lék a fehér. Miért ragaszkodik a Dél-af­rikai Köztársaság ehhez az úgy­szólván sivatagos területhez? Egyrészt, mert az urán, a gyé­mánt, a kadmium, az ezüst és a cink kiaknázásában az ame­rikai és angol vállalkozásokkal osztozik. Másrészt, s talán ez a döntő: a terület stratégiai fon­tossága miatt. Namíbia kikö­tőjét, Walwis Bay-t az elmúlt években az Atlanti-óceánból az indiai-óceán felé haladó ame­rikai és- britt flotta fontos bázi­sává építették ki. Namíbia ugyanakkor fontos felvonulási terület Afrika független déli államai — -Angola, Mozambik, Botswana, Zambia, Zimbabwe és Tanzánia — ellen. A dél­afrikai gyarmatosítók fel is használják ezt: évek óta innen hatolnak be a szomszédos ál­lamok területére. Azon a címen, hogy a Namíbia függetlensé­géért küzdő Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO utánpótlási bázisait akarják megsemmisíteni, pusztítanak, öldökölnek, rabolnak Angolá­ban, Mozambikban, sőt Zim- babweban is. Céljuk: a füg­getlen afrikai államok gyengí­tése, az ott működő fegyveres ellenzéki csoportok támogatá­sa. Fidel Castro kubai államfő, az el nem kötelezettek moz­galmának soros elnöke éppen a minap hívta fel a tagorszá­gokat arra, hogy lépjenek fel Pretoria legújabb mozambiki rablóhadjáratával szemben és követeljék az ENSZ-től a Dél- Afrikára. s mindenekelőtt a Biztonsági Tanács Namíbia függetlenségére vonatkozó 435. számú határozatának érvénye­sítését. A nyáron tárgyalás folyt New Yorkban az öt nyugati ha­talmat (USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és az NSZK) képviselő úgynevezett „összekötő csoport", valamint a „T"-frontországok és a SWA­PO között. A megbeszélések a nyugatiak magatartása miatt eredménytelen maradt. Az ENSZ-határozat ugyanis vilá­gosan kimondja, hogy Namí­biában a .világszervezet ellen­őrzése alatt szabad és demok­ratikus választásokat kell tar­tani. Sam Nujoma, a SWAPO el­nöke egy londoni sajtóértekez­leten azért is támadta az Egye­sült Államokat, mert az — mint mondotta —, „váltságdíjként próbálja felhasználni Namíbiát a kubai csapatok Angolából történő kivonásáért cserébe”. Reagan azt állította, hogy a kubai csapatok jelenléte a te­rület biztonságát fenyegeti. Va­jon kiét? A kubaiak egyetlen országot nem fenyegetnek, csu­pán védik egy afrikai állam biztonságát a dél-afrikai gyar­matosítók agressziójával szem­ben. A délnyugat-afrikai hazafiak már számtalanszor adták tanú- jelét tárgyalási készségüknek. Nem rajtuk múlt, hogy mindez nem érte el célját. Változatla­nul készek a megegyezésre, de mindaddig nem adják fel a harcot, míg hazájuk, Namíbia el nem nyeri függetlenségét. Gáti István Sült denevér a király­nőnek II. Erzsébet angol királynőt sült denevérrel és dinsztelt hangyával vendégelték meg dél-tengeri Tuvaluban tett hi­vatalos látogatása alkalmával. Az uralkodónő, aki már sok egzotikus furcsaságot tapasz­talt, a vacsora láttán szemmel láthatóan nyugtalan és tartóz­kodó lett, míg őt kísérő férje, Fülöp herceg, aki világszerte ismert állatvédő, föltette sze­müvegét és „meglehetősen ré­mülten” az ételre „meredt”. A királynő — miközben egy benn­szülött szépség legyezővel haj­totta el róla a legyeket — der- medten látta, hogy a szárnya­sokat, egyéb ínyencfalatok tár­saságában, csőröstül-lábastul tornyozták fel előtte. Ám Nagy-Britannia és Tuva­lu narancssárga-rózsaszínő ru­hát viselő és a hőségtől izzadó uralkodónője néhány pillanat múlva ismét összeszedte magát. A helyi finomságokból azonban mégsem evett, csupán egy ke­vés csirkehúst, banánt és kó­kusztejet fogyasztott. Egyébként a királynő volt az egyetlen, aki kést-villát hasz­nálhatott; a többi vendég és a vendéglátók helyi szokás sze­rint kézzel ették. A filippinók Az európaiak számára titok­zatosan csengő, misztériumot, kalandot sejtető Fülöp-szigetek elnevezés a hazánktól kb. 13 500 kilométerre fekvő, több mint 7000 szigetből álló szigettengert jelöli. A Japán, Indonézia és a szárazföldi Délkelet-Ázsia között kedvező közlekedési helyzettél rendelkező Fűlöp-szigetekre már i. e. több nép hajózott át a hát­só-indiai félszigetről és a kör­nyező szigetekről. A köztársaság területén ma kb. száz különböző népcsoport él. Az első lakók a pigmeusok voltak, akiket a spanyolok sötét bőrszínük miatt negritóknak ne­veztek el. Ma is él a szigetek néhány sűrű erdőségében egy alacsony termetű pigmeus törzs. Az Ázsia felől bevándorló elő- malájok és malájok keveredtek az őslakos pigmeusokkal. így alakultak, ki a filippinók, akik aranybarna bőrrel, korállfekete hajjal, mongolos vágású ében­fekete szemükkel, piros, húsos ajkukkal, hófehér fogaikkal Dél. kelet-Ázsia egyik legjellegzete­sebb népét képviselik. Nem cso­da, hogy a filippin lányok sok­szor kaptak aranyaimét a világ szépségversenyein. A filippinók azonban keveredtek az ide ván­dorló indiaiakkal, kínaiakkal, japánokkal, arabokkal és spa­nyolokkal, később az ameri­kaiakkal és az európai beván­dorlókkal, Ezért etnikai szem­pontból ma nagyon sajátos a lakosság. A népesség számát tekintve a világon a 14. helyet foglalja eí a Fülöp-szigetek. A XX. század elején a szigetvilág lakosainak száma még alig volt 7 millió, a legutolsó, 1974-i népszámlá­láskor pedig már 45 millió, a népesség tehát hét és fé| évti­zed alatt több mint hatszorosá­ra növekedett. Az ország lakói a maláj-po­linéziai nyelvcsaládhoz tartozó nyolc nyelv és százféle dialek­tus valamelyikét beszélik. A hi­vatalos nyelv az angol és a ta- galog. Angolul inkább a vá­rosi fiatalság beszél, a kis fal­vakban senki, A tagalog nyelv sokat merített — főleg szókin­csében — a spanyol nyelvből: országszerte sokan tudnak még spanyolul. A napilapok angol és tagalon nyelven jelennek meg. Képünkön: filippin anya gyer­mekével. A „csendes” katasztrófa A világon évente születő 125 millió gyermek közül 1981-ben is 17 millió pusztult el ötödik születésnapja előtt, noha egy- egy kis élet megmentése alig­ha került volna többe száz dol­lárnál. Az elmúlt év tehát a „csendes" katasztrófa újabb esztendeje volt: naponta mint­egy 45 000 gyermek halt meg, 100 millió gyermek éhezett, 10 millió vált csökkent képességű­vé, 200 millió 6—11 év közötti gyermek nem járt iskolába, és a világ lakosságának egyötöde küzdött a puszta életben ma­radásért. Földünk 4 milliárdnyi lakosából 500 millió gyengén táplált, 55 millió pedig éhen- hal, vagy az alultápláltság okozta betegség — a Kwashi- or-kór — miatt leli halálát. A Kwashior-kór — vészes alultápláltság — tünetei a le­fagyás, vérszegénység, máj. és hasnyálmirigy károsodás, bél­működési zavarok. Elsősorban a fehérjehiány, a kéntartalmú aminósavak krónikus hiánya okozza. A fehérjeéhezés sor­vasztja a gyermekek testét, de gátolja agyuk fejlődését is, akik így behozhatatlan hátrány­nyal indulnak az életbe. Meg­születésünkkor agyunk felnőtt­kori térfogatának és súlyának mintegy 25 százalékával ren­delkezünk, ez kétéves korunk­ra 75 százalékra, négyéves ko­runkra pedig 90 százalékra nö­vekszik. Az agysejtek fejlődé­séhez a megszületés utáni el­ső 6—8 hónapban van külö­nösen szükség a kielégítő fe­hérjetáplálásra. Ha ebben a néhány hónapban hiányzik a táplálékból a kellő fehérje, az agyfejlődés olyan maradandó kárt szenvedhet, amit akkor sem lehet már helyrehozni, ha a későbbi életben kielégítő a fehérjetáplálás. Képünkön: egy Kwashior- kórban szenvedő akrikai kis­gyermeket láthatunk alultáp­láltságának minden jellegzetes­ségével. Olaszországi mozaik „Az olasz mozgássérültek nem­zeti szövetsége vendégéként ma­gyar mozgássérült fiatalok tettek látogatást Olaszországban.” (Üjsághir) 1982. szeptember 27. 1/2 8. Gépünk elrugaszkodik a ferihe­gyi repülőtér betonjáról. 9 óra­kor landolunk a Fiumicinói re- repülőtéren. Csinos olasz földi kísérőnk egyetlen szavára en­gedelmesen félreáll a fegyve­res szolgálatot teljesítő katona. Csendes, kellemes zöldszalon­ban ocsúdunk fel. Itt már vár­nak minket az olasz belügymi­nisztérium munkatársai. A szo­ciálpolitika szervezete Olaszor­szágban a Belügyminisztérium tevékenységéhez kapcsolódik. Az AIAS - az olasz nemzeti rokkantszervezet — lényegében szülői munkaközösség, a hátrá­nyos helyzetű (nemcsak moz­gássérült) gyermekek szüleit tö­möríti. Ansani úr mindenkit kézfo­gással üdvözöl. Kijött elénk a mcgyar nagykövetség másod­titkára is. Megismerkedünk Pé­terrel. A római Magyar Akadé­mia 38 éves tanára tolmács és barát lesz két hétig. Általános és alapos tájékoztatást ka­punk Olaszországból, sarkos szendvicset és kesernyés olaj­bogyót. * Esti fényeiben látom először Barit, ezt az élénk, 300 ezer lakosú, tengerparti várost. Fut­ball csapata az olasz másod- oszátályban játszik. Nagyforgal­mú kikötő, a kereskedelem ka­puja Kelet felé. Itt rendezik meg évente a híres levantei vásárt. Egy hétig' itt leszünk a helyi szervezet vendégei. Gyermekkoromban lapozga­tok: hogy is tanultuk felismerni az országokat földrajzórán. Olaszország egy hosszú szárú csizma és mi most a csizma sarkában vagyunk. Tizenegyen mozgássérült fiatalok azt a kis hazát képviseljük, amelyet itt úgy mondanak: Ungheria. Moz­gássérült — az az olasz ezt is mennyi finom tapintattal írja körül. Mindenkor a „hendikep", hátrányos helyzetű kifejezéssel él. Vendéglátóink kedvessége le­nyűgöző, déli vendégszeretettel mindent elénk akárnak tenni. Intézeteket látunk és hasznos kézműipari szövetkezeteket, Os- tuniban a kitűnően felszerelt La Nostra Familiát (a Mi Csa­ládunk). Családias, önellátó lakóközösségekbe, kommunák­ba látogatunk el. Galatonében és Melfiben széparcú idióta gyerekeket mutatnak, mint az emberi elme fájdalmas, leg­szélső stációit. A nyomasztó ké­peket a táj segíti feloldani. Az utakat, autópályát mindenfelé rendezett gyümölcsösök, pergo­lák (lugasszerű szőlő) és örök­zöld pompás virágú cserjék szegélyezik. Pálmák és sudár obeliszkhez hasonlatos cipru­sok gyönyörködtetnek el, ám én az ernyőszerűen széttáruló pinea-fenyőt szeretném elvinni innen. Barletta, Puglia, Alberobello, Taranto, Bari. Egyik város a másik után. üzemekben, szövet­kezetekben, egyebütt mozgás- sérült fiatalokkal beszélgetünk. Több ízben találkozunk Patrí­ciával. Urbano doktor 23 éves lányát tolókocsiban hozzák. Nehezen oldódó, mégis ha apja összeköttetései elég jók, bün­tetőjogász lesz. A fehér városokban és kikö­tőkben, kint a klubok előtt az utcán hangos élet zajlik. Jó­képű férfiak politizálnak kártya és sör mellett. Kissé telt alakú nők fogják nagyszemű bambi- nók kezét. Két hétig hallgatunk zenét, gyönyörű olasz beszédet. Lassan már diplomatának képzelhetem magam! Ez a so­kadik város és a sokadik in­tézet. Volt mér újsághír, foga­dás, tv-közvetítés. Párolódtunk a reflektorok kereszttűzében. Szinte már sírok a fáradságtól. De szakmai programot nem mondunk le! Legfeljebb az arc­izmainkat fegyelmezzük, amíg megy. Tanulmányozzuk a testi kon­dicionálás, készségfejlesztés és foglalkoztatás ígéretes módsze­reit. Egy kockákra felosztott embernagyságú tükörben ellen­őrizhetem és korrigálhatom el­csúszott mozdulataimat. Olasz­országban 250 000 líra segélyt kap minden hátrányos helyze­tű. A segédeszközellátás és a társadalombiztosítás szolgálta­tásai ingyenesek. De együtt ta­nulnak egy iskolában normáli­sok és gyengeelméjűek! Egy hét után elhagyjuk a cédrusokat és Barit. Még egy utolsó intés a tengernek. Utunk észak felé visz, Basilicata tar­tományba. Másfél órai autóút utón a hegyek zöld koszorújá­ból előtűnik Melfi, a normann kisváros. Az AlAS-központ, mely a város fölé emelkedik, három napra befogad bennün­ket. Itt a polgármester jön fel hozzánk, ő az AIAS helyi veze­tője. Nem jön üres kézzel. Csomagunk néhány kilóval is­mét szaporodik. Az AIAS központot betölti az Énekes mély zengő hangja. Mauró kézenfog, vezet a terem közepére. Ápolók és ápoltak, a kiszolgáló személyzet, a dok­tornő, mindenki táncol. 13 ma­gyar ajakról elindul halkan az ének: Darúmadár fenn az égen, hazafelé szálldogál . . . Rómát, az „örök várost" most már utolsó “erőmmel is látni fogom! Este, a higanygőz- lámpától különös sárga fény­ben sejtelmes alakzatot vesz fel minden épület és kő. Olva­som a pénzintézetek hatalmas színes reklámait: Nápolyi, Mi­lánói Bank .... vagy hatot szá­molok össze. Autószalonok, Mercedes, Fiat és gyönyörű csillogó gépek. Beleszédülök. Szünet nélkül jönnek a kocsik, közöttük kell átmennünk, a mi fogalmaink szerint - szabályta­lanul. Cittá del Vaticano, svájci gárdisták, szép őszi napfény. Papok, kék és fehér ruhás apá­cák mindenfelé. Magunkba gyűjtjük a Vatikáni Múzeum kincseit. Rotonda, Belveder, ud­var, Vatikáni Könyvtár, a térké­pek terme és Raffaelló stanzái! Állok a Sixtusi Kápolna gigan­tikus mennyezetfreskója alatt. La Creázione deli uomo. Az ember teremtése. Állok. Elva­rázsoltak. A S. Pietro orgonája Miche­langelo dicsőségére szól. Ö al­kotta itt a törékeny-asszonyi Piétát, Mózest, a keresztet tar­tó Krisztust Róma egyetlen gó­tikus templomában. Zoli mankójával, hosszú haj­jal végül lehagyja a Capitó- liumra vezető lépcsőket. A fér harmóniája, szigorú rendje ki­tárul. A császárok korába sé­tálunk át. Diadalívek és palo­ták töltik be a Fórum Románu- mot. A Via Sacrán (Szentúton) haladva a Colosseum vörös csarnokába jutunk. Lenyűgöző látvány! Egy asszony félelme­tes, sipító hangja rohan át az évezredes csenden. Nagy fekete kendőben szórja szét, hogy a tudomány a legnagyobb bűn. — Micsoda képtelenség! Stílszerűen ebédünk az „AI Gladiátoré” étteremben van, a Colosseum mögött. Hússal töltött ízletes palacsintát ka­punk, paradicsomoson és köny- nyű vörös bort hozzá. Gyöngyi — már számunkra is természe­tesen — késsel, villával eszi a banánt. Kéz nélkül úszik és asztaliteniszezik. Csak kapálni nem tud. Bernini Rómája tobzódó ba­rokk paloták és szobrok. Ha a Trevi kút vizébe pénzt dobsz visszatérsz a néphit szerint. 1982. október 11. 1/2 8-kor az autóbusz a reptérre rohan velünk. Itt hagyjuk Caracella császár fürdőit, az Angyalvárat, Rómát. Gépünk 10 óra 40 perc­kor felszáll. 12 .óra 20 perc, Budapest. 17 óra 30 perc, már villanyt gyújt a Mecsekre felkúszó vá­ros. Hazaérkeztünk. Salamon Erzsébet HÉTVÉGE 7.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents