Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-14 / 343. szám
2 Dunántúlt napló 1982. december 14., kedd Ülést tart a lengyel parlament Napirenden a szükségállapot felfüggesztése NAGYVILÁGBAN A várható intézkedések részletes ismertetése Illetékes bizottságok folytatják a vitát A szükségállapot korlátozó intézkedéseinek jelentős enyhítését tartalmazó két törvénytervezetet ismertetett a szejm ülé. sén Henryk Jablonski, az állam, tanács elnöke. Bevezetőben elmondta: a lengyelországi szükségállapot olyan egyedülálló intézkedési rendszer és gyakorlat volt, amelynek hatálya idején nem •függesztették fel az alkotmányt, mindvégig működtek a választott. hatalmi szervek, a hadsereg pedig nem uralkodó erőként lépett fel, hanem a törvényes vezetés politikájának megvalósítását biztosította, illetve ellenőrizte. A szükségállapot felfüggesztésére — amelyet a szejm július 21-i ülésén Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok helyezett kilátásba — bizonyára már hamarabb is sor kerülhetett vol. na- ha a belső helyzet gyorsabban normalizálódik, ha hamarabb sikerült volna úrrá lenni a gazdaság visszaesésén. Ezeket a folyamatokat azonban jelentős mértékben késleltették a nyugati államok által Lengyelországgal szemben alkalmazott szankciók. A Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának javaslata alapján az államtanács most a szükségállapot felfüggesztését indítványozza, azzal, hogy annak végleges megszüntetéséig legyen idő az ország politikai, társadalmi és gazdasági életének teljes normalizálására. A szükségállapotról szóló tör. vény módosított változata értei, mében a szükségállapot felfüggesztésére a minisztertanács javaslata alapján kerülne sor. Ugyancsak a kormány indítványára vissza lehetne állítani a szükségállapotot vagy annak egyes korlátozó intézkedéseit az ország egész területén, vagy annak egy részén, óbban az esetben, ha a nyugalmat és. a közrendet újból veszélyek fenyegetnék. A szükségállapot felfüggesztésével ugyancsak felfüggesztenék a tavaly december 12-én az államtanács által elfogadott három dekrétumot, helyettük viszont bizonyos különleges jogszabályokat vezetnének be. A második, a felfüggesztett szükségállapot időszakára vo. natkozó rendelkezésekről szóló törvénytervezet értelmében meg. szüntetnék az állampolgári jogok és szabadságjogok korlátozásainak többségét. A szükség- állapot felfüggesztésével megszűnik az internálás gyakorlata' valamint — néhány kivételtől eltekintve — a rögtönítélő eljárás is, módosul a katonai bíróságok tevékenységi köre. Kommentár A NATO vezető szerveinek idei hagyományos téli ülésszaka nem hozott semmiféle látványos eredményt. Erre nem is számíthatott senki. Még a legvérmesebb reményeket tápláló megfigyelők sem várták azt, hogy a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának nemrégiben kidolgozott javaslataira, vagy a Moszkvából az utóbbi hetekben elhangzott sürgetésekre az „egységét" demonstrálni igyekvő Nyugat érdemi választ ad. Ez a jelenlegi, mesterségesen is élezett nemzetközi helyzetben, az atlanti szövetségesekre gyakorolt fokozódó amerikai nyomás körülményei között nehezen lett volna elképzelhető. Más részről — és ezt a transzatlanti kapcsolatokat bizonyos fokig gyengítő érdekkülönbségek ellenére sem árt hangsúlyozni —, Nyugat-Európában is vannak olyan befolyásos, a katonaihadiipari csoportokhoz kötődő hatalmi csoportok, amelyek nem kívánják az enyhülési folyamat elmélyítését, a Kelet és a Nyugat szemb'enMegszűnnek az országon belüli mozgásszabadságot korlátozó intézkedések, megszűnik az állami vállalatok katonai irányítása, hasonlóképpen a sztráj. kokra és tiltakozó akciókra vonatkozó tilalom, feltéve, hogy az ilyen akciókat az érvényes törvényeknek, mindenekelőtt a szakszervezetekről szóló törvény előírásainak megfelelően tartják. Megszűnnek a.i államigazgatás, valamint a gazdasági vezetés működését eddig szabályozó különleges, alapelvek. Legkésőbb három hónapon belül teljes mértékben vissza kívánják állítani a munkásönkormányzati szervek jogköreit. Mint Jablonski mondotta, az említett korlátozó intézkedések egy részét már eddig sem, vagy csak kis mértékben alkalmazták- a most előterjesztett törvénytervezet értelmében a felfüggesztett szükségállapot idő. szakában az ilyen korlátozó in. tézkedések újbóli bevezetésére nem kerülhet sor. A tervezet ér. telmében továbbra is a figyelem középpontjában áll a gazLengyel kormány- nyilatkozat A lengyel kormány szombaton nyilatkozatban tiltakozott az Egyesült Államoknak a lengyel belügyekbe való újabb beavatkozási kísérlete miatt. A kormány szóvivője által ismertetett nyilatkozat hangsúlyozta: a szuverén Lengyelország, amely eddig is saját erejéből oldotta meg problémáit, s a iövőben is az amerikai feltételektől függetlenül kívánja leküzdeni nehézségeit, változatlanul csakis a lengyel nép érdekeit, nem pedig az amerikai nagyhatalmi terveket veszi figyelembe. Az Egyesült Államok kormánya nem akadályozhatja meg a lengyelországi helyzet normalizálását. Reagan elnök pénteken, mint ismeretes, különféle „feltételeket” szabott a lengyel—amerikai viszony javításához. Egyebek között követelte a szükség- állapot befejezését, sürgette a katolikus egyházzal folytatott párbeszéd megkezdését, jóllehet, ez a párbeszéd sohasem szakadt meg. Az amerikai elnök újabb beavatkozási kísérlete sérti a lengyel nép nemzeti öntudatát — hangsúlyozta a lengyel kormány szóvivője. állításának csökkentését. Mielőtt a külügyminiszterek összeültek volna, a szövetség katonai képviselői — az úgynevezett védelmi tervező bizottságban, a nukleáris csoportban éppenúgy, mint a hadügyminiszterek ezt követő ülésén — lényegében megadták az alaphangot. De még ezt jóval megelőzően Bemard Rogers tábornok, a NATO európai fegyveres erőinek főparancsnoka és Gáspár Weimberger amerikai hadügyminiszter — minden rábeszélő képességét latba vetve — arról igyekezett meggyőzni az atlanti partnereket, hogy az állítólagos „keleti katonai fölény" ellensúlyozására nemcsak nukleáris, hanem a hagyományos fegyverzetet is gyors ütemben kell korszerűsíteni. A Pentagonban úgy okoskodnak, hogy az első csapásmérő, hadászati rendeltetésű fegyverek — a Pershing- 2 rakéták és a robotrepülőgépek - nyugat-európai telepítésével az Egyesült Államok megteremti majd a szovjet—amerikai globális egyensúlyt kiegészítő regionális európai „egyensúlyt" daság, a piaci ellátás, ezért fenntartják az operatív programok egy részét. Ami az igazságszolgáltatást illeti, a szükségállapot felfüggesztésével mind a polgári, mind a katonai bíróságok felhagynának a rögtc-nitélő eljárásokkal az állam politikai érdekeit, a közbiztonságot és a közrendet sértő esetekben. Fenntartják ugyanakkor a rögtöníté. lő eljárást az élet ellen elkövetett bűncselekmények, a rablótámadások, a betöréses lopások esetében. Ugyancsak rögtönítélő eljárással vonják felelősségre a kirívóan súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetőit, továbbá azokat, akik tisztségüket egyéni haszonszerzésre próbálják kiaknázni. A minisztertanács elnökével való előzetes egyeztetés alapján — mondotta Jablonski — az államtanács a most előterjesztett törvénytervezetek elfogadása utón a lehető legrövidebb időn belül döntést hoz a szükségállapot felfüggesztéséről. Amint ez megtörtént- az államtanács rendeletet kíván hozni a különféle büntetések megszüntetéséről vagy felfüggesztéséről. Vonatkozna ez a többi között olyanokra is, akik állami vaqy társadalmi intézmények tevékenysége vagy a közrend e'len bűncselekményeket követtek el. Jablonski végezetül úgy jellemezte a két, első olvasásban ismertetett törvénytervezetet, mint olyan lépéseket, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnának az ország életének további normalizálódásához, a nemzeti egyetértés eszméjének térnyeréséhez, a társadalom egységének erősítéséhez. Jablonski kijelentette, hogy a társadalom elvárásainak az felelne meg, 'ha az államtanács úgy tudná kidolgozni a megfelelő rendeleteket. hoav az or. szág mór a szükségállapot felfüggesztésével kezdhesse meg az új esztendőt A tervezetek fölötti vitában a LEMP. az Eqyesült Parasztpórt, a Lengyel Demokrata Párt, valamint a három világi katolikus, illetve keresztény társadalmi szövetség parlamenti csoportjának egy-egy képviselője szólalt fel. A szejm ezek után a szükség- állapottal kapcsolatos két törvénytervezetet a parlament illetékes bizottságai elé utalta. Az ülés ma folytatódik. (valójában az egyoldalú fölényt), a hagyományos erők fokozottabb kiépítésével és átfegyverzésével viszont a többieknek kell biztosítaniuk a hagyományos hadviseléshez megkívánt katonai előnyt. Lényegében ez állt a hadügyminiszterek bizalmas tanácskozásainak középpontjában és ennek jegyében hagyták jóvá a NATO „gördülő tervezésének" következő ötéves fejlesztési programját. Eszerint a nukleáris hadászati csapásmérő erők egyidejű mennyiségi és minőségi fejlesztésével és az új típusú amerikai hadszíntéri atomharceszközök 1983 őszétől kezdődő nyugat-európai betelepítésével párhuzamosan — mindenekelőtt az elektronikában és a lézer- technikában elért eredmények széles körű felhasználásával — jelentősen növelik a hagyományos fegyverzetek hatékonyságát, a tűzerőt, a célzási és a találati pontosságot. A technológiai „front- áttörésre" való törekvés az Egyesült Államok szinte valamennyi haderőneménél megfigyelhető, s most ennek EGK külügyminiszterek tanácskozása A koppenhágai csúcsértekezleten született elvi elhatározások gyakorlatba ültetése szerepel az EGK-külügyminisz- terek több napos tanácsülésének napirendjén. Hétfőn áttekintették az EGK és Japán kereskedelmj kapcsolatainak helyzetét. Az EGK mérleghiánya ez évben 12 milliárd dollárt tesz ki Japánnal szemben, a szigetország azonban udvariasan, de makacsul, változatlanul kitér a nyugateurópai sürgetések elől, hogy nyissa meg jobban piacát. Az EGK miniszteri tanácsa a Spanyolországgal folytatott csatlakozási tárgyalások keretében találkozott az új spanyol kormány képviselőivel. Koppenhágában tíz napja az EGK- kormányfők későbbre halasztották a döntést arról, milyen időpontot tűzzenek ki a spanyol és portugál csatlakozási tárgyalások befejezésére, s erről most határoztak. A miniszteri tanács hétfőn 1984 végéig meghosszabította Gaston Thornnak, az Európai Közösségek Bizottsága elnökének és az öt alelnöknek megbízatását.-f ANKARA: Kenan Evren török államlő vasárnap kéthetes ázsiai körútra indult. Útjának első állomása a pakisztáni Karachi, majd Kínába érkezik. Evren az első török államlő, aki Kínába látogat. Útiprogramjában szerepel még Indonézia, Dél-Korea és Bangladesh. akarnak utat nyitni a NATO- ba integrált hadseregeknél is. A kérdésben nyilatkozó szovjet vezetők világosan értésre adták: amennyiben a genfi megegyezési erőfeszítések az amerikai tárgyaló félnél nem találnak kellő fogadtatásra, és a kitűzött időponttól mégis csak sor kerül a Pershing—2-k és robotrepülőgépek rendszerbe állítására a kontinensen, úgy a Szovjetunió haladéktalanul megteszi a szükséges ellen- intézkedéseket. Ebben az esetben elkerülhetetlen lenne, hogy a megbontott erő- egyensúlyt - igaz, a korábbinál magasabb szinten - ismét helyreállítsa, még akkor is, ha ez nem kívánatos áldozatokkal jár. így tehát a NATO „nagy hét” keretében az európai hadászati paritás felborításával kapcsolatos spekulációk homokra épülnek és előre megjósolható: nem érik el a kívánt zsaroló hatást, sem pedig a szocialista közösséget egyoldalú engedményekre kényszerítő „erőpozíciót”, Serfőző László alezredes Hoszni Mubarak egyiptomi államfő hétfőn este három országot érintő európai kőrútjának második állomására, az NSZK-ba érkezett. Mubarak kétnapos bonni látogatásának fő célja, hogy megnyerje a nyugatnémet kormány támogatását a közel-keleti válság rendezésének egyiptomi—amerikai változatához. Ezzel kapcsolatos elképzeléseit Mubarak a nyugatnémet Der Spiegel hétfői számában megjelent, terjedelmes interjúban fejtette ki. Az egyiptomi elnök azért szállt síkra, hogy az összes felek fogadják el Reagan amerikai elnök úgynevezett béketervét. Mint ismeretes, Reagan azt javasolta, hogy Izrael vonja ki csapatait g Jordán folyó nyugati partjáról és a gazai övezetből, s ezeket a palesztin területeket olvasszák be Jordániába. A Palesztinái Felszaba- ditási Szervezet Reagan elgondolását „kapituláns tervnek" minősítette, s ehelyett a fezi arab csúcstalálkozó tervét támogatja, amely önálló palesztin állam létrehozását követelte a fent említett területeken. Mubarak szerint az arab országok terve „jó”, csak éppen „megvalósíthatatlan", mivel az Shultz látogatásai Olaszországban George Shultz amerikai külügyminiszter hétfőn Rómában találkozott Amintore Fanfani olasz kormányfővel, Emilio Colombo külügyminiszterrel, s fogadta őt Sandro Pertini köz- társasági elnök és a Vatikánban II. János Pál pápa. Az olasz vezetőkkel tartott megbeszéléseken a nyugateurópai országokba telepítendő új amerikai közepes hatótávolságú rakétákról, a közel-keleti helyzetről és a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. Hivatalos nyilatkozatot nem adtak ki sem erről, sem pedig az amerikai külügyminiszter és a pápa megbeszéléséről. Pénteken bizalmi szavazás a Bundestagban Helmut Kohl, az NSZK kancellárja Richard Stücklen- nek, a nyugatnémet parlament elnökének küldött levelében bejelentette: december 17-én, pénteken a Bundestagban felveti a bizalmi kérdést. A parlamenti szavazás előtt Kohl kancellár nyilatkozatban kívánja megindokolni, hogy a keresztény-liberális koalíció miért tartja szükségesnek a márciusi, idő előtti választást. A pénteki szavazáson a kormánypártok képviselői tartózkodni akarnak, a szociáldemokrata képviselők pedig „nem"- mel szavaznak majd. Miután Kohl így készakarva leszavaztatja magát, Karl Carstens államfőnek 21 nap áll rendelkezésére, hogy feloszlassa a parlamentet és kiírja az új választás időpontját. n NATO „nagy hét” mérlege Több ezer ember tüntetett az egyik nyugatnémet katonai légibázisnál, Frankfurtnál ai eurorakéták tervezett telepítése ellen. A képen állig felfegyverzett amerikai katonák néznek farkasszemet a tüntetőkkel. Egyesült Államok és Izrael hallani sem akar róla. Mubarak azt a várakozását hangoztatta, hogy a palesztinai nemzeti tanács januári, algíri ülésén „saját érdekében" végül is elfogadja a Reagan-tervet. Az egyiptomi államfő javasolta, hogy a PFSZ még akkor is ismerje el Izrael állam létét, ha Izrael nem hajlandó elismerni a PFSZ-t, mivel így az Egyesült Államok tárgyalásokat kezdene a PFSZ-szel. Ha viszont Izrael és az Egyesült Államok nem honorálná a palesztin lépést, akkor a PFSZ még mindig visszavonhatná Izrael elismerését — vélte az egyiptomi elnök. Mubarak követelte^ hogy az összes idegen csapatot vonják ki Libanonból, s egyúttal jelezte, hogy a hazarendelt egyiptomi nagykövet csak akkor tér vissza Izraelbe, ha annak csapatai elhagyták Libanont. A nyugatnémet kormánytagjai, így maga^ Helmut Kohl kancellár is, már Mubarak látogatása előtt jelezték: az NSZK kész támogatni Mubarak „békefáradozásait" a térség államainak és a palesztin nép „önrendelkezési jogának" elismerése céljából. ■f BUDAPEST: Hazaérkezett Moszkvából az a küldöttség, amely Pusztai Gyulának, az Országos Találmányi Hivatal elnökének vezetésével december 7—10. között részt vett a KGST-tagországok találmányi hivatal-vezetői értekezletének XXIII. ülésén. Az értekezleten többek között megvitatták a nemzetközi szabadalmi információs rendszer továbfejleszté- sének és a találmányi kiállítások szervezésének kérdéseit. Szó volt arról is, miként nyújthatnak találmányi segítséget fejlődő országoknak. LAPZÁRTA Új épületet kapott hétfőn a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség Az ünnepségen Marjai József miniszterelnök-helyettes beszédet mondott, s ebben többek között hangsúlyozta: a mai kiéleződött nemzetközi helyzetben, a bonyolult és nehezebbé vált gazdasági körülmények között még inkább szükségét érezzük annak, hogy együtt gondolkodjunk, összehangoltan cselekedjünk. Tudatában vagyunk annak, hogy a szocializmus, kommunizmust építő közös munkánkban csak teljes egységben érhetünk el eredményeket. * Orvosi vizsgálatokkal, a földi körülmények elviseléséhez szükséges gyakorlatokkal tölti napjait a bajkonuri űrközpontban a Szaijut űrállomás két utasa, akik pénteken este tértek vissza rekordhosszúsáqú expedíciójukról.. Anatolij Berezovoj és Va- lentyin Lebegyev már a szovjet újságíróikkal is találkozott, s mint elmondták, közérzetük jó. Egészségi állapotuk az első ellenőrzések objektív adatai alapján is tökéletesen kielégítő. Mint Berezovoj közölte, az orvosok kéthetes pihenést írtak elő számukra, hogy ismét maradéktalanul alkalmazkodhassanak a földi körülményekhez. Ezt követően térnek vissza Csillagvárosba, hogy az új évet már családjuk körében ünnepeljék. * Lengyelországban hétfőn újabb két vajdaságban: az ost- rolekaiban és az olsztyniben engedték szabadon az ottani internáltak jelentős részét, főként munkásokat. A 49 vajdaság közül eddig legkevesebb húszban született döntés a helybeli internáltak elengedéséről. Mubarak az NSZK-ban