Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)

1982-12-13 / 342. szám

Mérlegen az NB I. észt idénye Még semmi sem dalt el Csepel: a meglepetések csapata A Ferencváros: volt jobb A kiesés veszélyezteti a PAASC-1 Zalaegerszeg: a vész még nem múlt el Torna és Kis* párharca a labdáért. Nem egy alkalommal kerül szembe egymással a két játékos, ezekből az összecsapásokról jobbára Torna került ki győztesen, a PMSC—Vasas mérkőzésen Üjme- csekalján. A labdarúgó NB I. őszi rajtja -előtt Kovács Attila, a Csepel Pécsről elszármazott kapusa nyilatkozta. — Nekünk olyan -csapatunk van, mely bajnoksó- -got nyerhet. Sokan akkor túlzásnak vették a játékos reményét, de most, hogy az őszi idény .csatározásai befejeződtek, s a bajnokság fél­idejében a Csepel várja első helyen a tavaszi idény megin­dulását, a csepeliek egycsapás- ra a bajnokság egyik esélyesé­vé léptek elő. No persze tavasz- szal még sok minden történhet. A csepeliek őszi bravúrja azon­ban mindenképpen elismerésre méltó. Az elmúlt évi bajnokcsapat, o Rába ETO az őszi hajrában egy-kétszer megbotlott, de utá­na mindig javítani tudott. Az Újpesti Dózsától az utolsó for­dulóban elszenvedett veresége a legrosszabbkor jött. Az őszi első helyébe került a népszerű győri csapatnak. Tavasszal Ve­rebes József edző játékosai még javíthatnak, mert a jelek sze­rint a bajnokság még koránt- sincs lefutva. Ugrásra készen áll az őszi idényben Komora Imre edző irányításával a maaára ta­lált Bp. Honvéd. A 19 pontos harmadik helyezett kispesti csa­patot szorosan követi lllovszky mester legénysége, a Vasas csa­pata. A körülményeket figye­lembe véve az Újpesti Dózsa ötödik helye jó .eredmény. Te­mesvári Miklósnak, a lila-fehé­rek szakvezetőjének sikerült tar­talék játékosaiból verbuvált csa­pattal meglepő eredményeket kiharcolni. A Ferencváros nem tudta megismételni előző évek­ben mutatott játékát. Több bosszúságot, mint örömet sze­reztek a zöld-fehér játékosok népes szurkolótáboruknak, mely az idény végére nagyon meg­csappant. A mostani Ferencvá­ros csak árnyéke annak a csa­patnak, mellyel Novák Dezső nem is olyan régen bajnokságot nyert. A bajnoki táblázaton nem­csak az élcsoportban van nagy tömörülés, a 8. helyezett Video­tont és a sereghajtó Nyíregyhá­zát mindössze két pont választ­ja el egymástól. Nemcsak a bajnokság kérdése nyílt még, szinte lehetetlen megjósolni, melyik két csapat búcsúzik majd az NB l-ből. Jelenleg a ZTE és a Nyíregyháza tanyázik a két kieső helyén. A ZTE válságos napokat élt át az őszi idény­ben. Szőcs János edző megvált a csapattól, pályaedzője Rónai Egy-iksz-ketto Ar 51. Játék­hét totótippjeit Kinczler József vájár, az űjme- csekaljai totózó törzstag ja állí­totta össze, aki 35 éve totózik kollektív szel­vénnyel. Egy al­kalommal volt 13+1 -es talála­ta melyért 38 000 forintot fizettek. Az 51. Hét tippjei: 1. Avellino— Róma. A rómaiak nem birnak a szilárdan védekező Avelli- novai. Tipp; 1, x. 2. Cagliari—Sampdoria. Tipp: 1, X. 3. Catanzaro—Udinese. A Catan- xaro a kiesés ellen küzd. Tipp: 1. 4. Genoa—Pisa. Tipp: 1, x. 5. Internazionale—Juventus. A mér­kőzés a rangadók rangadója. Tipp: 1. 2. 6. Lecce—Reggiana. Tipp: 1. 7. Perugia—Bari. Tipp: 1. 8. Bologna—Catania. A Bologna nem bír a Cataniával. Tipp: 1, x. 9. Como—Arezzo. Tipp: 1. 10. Foggia-Atalanta. Tipp: x. 11. Lazio—Milan. A Láziónak most bejön a Milan ellen, megtörik a jég. Tipp: 1. 12. Monza—Campobasso. Tipp: 1. 13. Sambenedettese—Cavese. Tipp: 1 x. +1 14. Fiorentina—Napoli. Tipp: 1. Egy nagy karrier vége Sugar Ray Leonard visszavonult lit év alatt 40 mié dollárt bokszolt össze A profiboksz nagy egyéniségeinek kis számú csapata újabb vereséget szenvedett: a csupán 26 éves Sugar Ray Leonard, mindkét nemzetközi ökölvívó szövetség, a WBC és a WBA váltó­súlyú világbajnoka hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A bejelentésnek méltó keretet szervezett: egy óriási partin, melyen a több mint 5000 ven­dég egyikeként megjelent a már szintén visszavonult, nehézsúlyú ex-világbajnok Muhammad Ali is, mondta ki a végső búcsút jelentő szavakat: „Nem lépek többé ringbe". Hogy miért nem, arra Leonard nem adott egye­nes választ. Többen úgy vélik, nem kockáztatja már egészsé­gét, bár egy nemrégiben lézer­sugárral elvégzett retinaoperá­ció után az orvosok zöld utat adtak a világbajnoknak a ring­be. De a döntést valószínűleg elősegítette egy nagyon biztos anyagi háttér is Sugar Ray Leo­nard, egy az USA déli részén élő sokgyermekes család egykor szegény fia fél évtized alatt mintegy 40 millió dollárt kasszí­rozott be, ezzel nemcsak a profi­bokszban, ahol Muhammad Ali a rekorder 60 millió dollárral, hanem az egész profisportban is a második helyen áll. Az első helyen áll azonban az egy mér­kőzésért kapott összeget tekint­ve: 20 millió dollárt hozott 1981. szeptember 16-án Las Ve­gasban a Thomas Hearns elle­ni világbajnoki bokszmeccs. Sugar Ray Leonard az elmúlt évek egyik legtechnikásabb ökölvívója volt. Muhammad Ali fénykorához hasonlóan Leonard technikás, brilliáns öklözése szinte esztétikai élményt jelen­tett a nézők millióinak. Láb­munkája kiismerhetetlenül vil­lámgyors volt, mindig új és új ütéskombinációkkal lepte meg ellenfeleit és mindehhez még óriási ütőerővel rendelkezett. Ennek köszönhetően a montreá- li olimpiai győzelem után vívott 33 hivatásos mérkőzés közül csupán egyet veszített el. Ezért a vereségért azonban rögtön revansot is vett: a még ugyan­abban az évben, 1980-ban ví­vott visszavágón k. o. győzelmet aratott a panamai Roberto Du­ran felett. Érdekesség, hogy a ringben oly kemény és szinte legyőzhe­tetlen Leonardból a szülei elő­ször énekest akartak faragni, fiuk egyetértésével. Ray példa­képe egy másik Ray volt: a blues-sztár Ray Charles. A so­vány, gyenge testalkatú fiú 14 éves korában kezdett el bok­szolni és akkori edzője, Dave Jacobs hamarosan felismerte természet adta tehetségét az ökölvíváshoz. Az út meredeken vezetett pályafutása egyik csú­csáig, 1976-os olimpiai győzel­méig. Akkor azt mondta Sugar Ray Leonard: „Ez volt az utol­só mérkőzésem. Az útnak vége van, álmom megvalósult"! Ahhoz, hogy ez mégsem így történt, hozzájárultak egyénj problémák, nehézségek, főként azonban szülei súlyos betegsé­ge. Sugar Ray Leonard most azt szeretné bebizonyítani, hogy nemcsak a ringben tud sikere­ket, eredményeket elérni, ha­nem egy látszólag puhább mű- fajjsan is: filmezni fog és a szakemberek ebben a szakmá­ban is nagy jövőt jósolnak ne­ki. Reil József A SZENTLÖRINCI KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM lakatosmühely­vezetöt vesz fel JELENTKEZÉS: Szentlőrinc, Pécsi út 21. 7940. A DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvételre keres 9 gépészmérnököt 9 építészmérnököt • épületgépész és ép. villamos üzemmérnököt 9 gépjármüelőadót osztályvezetői és fejlesztési munkakörökbe. „LAKÁSMEGOLDÁS LEHETSÉGES" jeligére a pécsi Sallai utcai hirdetőbe. DN-aranylabda - 1982. ősz Katzirz, az Aranypolgár? Ötször kapott nyolcas osztályzatot K otzirz Béla, a pécsi „száz­karú óriás” olyan nagy­szerű gyakorlatokat mu­tatott be az őszi idényben, hogy nem hivatalos hírek sze­rint Bordán Dezső, a magyar tornászválogatott vezető edzője is el tudná képzelni csapatá­ban. A csábítás egyelőre még azért sikertelen, mert furfangos ezermesterek sem tudták olyan magasra srófolni a nyújtót, hogy a szép szál portás lába ne lógjon le a földre. A szur­kolók mindenesetre úgy dön­töttek, Katzirz teljesítményét látva, hogy az őszi tizenöt ta­lálkozó után ő vezesse a Du­nántúli Napló Aranylabdájáért folyó verseny rangsorát, mely a következő. (Zárójelbe a ta­valyi év végi helyezés.) 1. Katzirz 6,83 (1.) 2. Lőrincz 6.12 (4.) 3. Dobány 6,00 (10.) 4. Kincses 5,88 (6.) 5. Brezniczky 5,75 (7.) 6. Torna 5,61 (3.) 7. Gallai 5,53 (-) Schulteisz 5,53 (11.) 9. Mészáros 5,46 (8.) 10. Lutz 5,45 (5.) 11. Nagy 5,21 (12.) 12. Hrotkó 5,18 (—) Dárdai 5,18 (9.) Csak azokat a labdarúgókat rangsoroltuk, akik legalább nyolc találkozón kaptak osz­tályzatot. Ezért nincs a listán például minden idők legjobb pécsi dublőze: Bodnár. Visszatérve Katzirzhoz: ötször kapott nyolcas osztályzatot! A hajrában ugyan jiárom mérkő. zést kihagyott sérülése miatt, de miután leszedte orráról a művészi fonású parittyakötést (melyben egy kollégám szerint úgy nézett ki, mintha Ben Húr­ral kocsikázott volna), még szerzett egy hetest. Ebből alig­hanem Aranylabda lesz, még­pedig a hatodik. Állítólag a magyar „mackósok” azzal fog­lalkoznak, hogy KFT-t (Katzirzé- kat Feltörő Társaság) alapíta­nak. Lőrincz „Paja” nem hiába nagy barátja Katzirznak, mö­götte áll a rangsorban is. Szél ugyan itt aligha éri, de sé­rülések igen. Mitologikus ere­detű panaszai (Achilles ín) erősen gátolják a sze­replésben, de a mennyisé­get minőséggel pótolta. A gól­királyjelölt Dobány a harma­dik helyre lőtte fel magát. A PMSC-nél állítólag mindent be­vetettek, hogy maradjon, csak azt a nagyon fontos dolgot fe­lejtették el megmondani; csak akkor kaphat Aranylabdát, ha marad. Mi mindenesetre kül­dünk egy újságot Celldömölkre, hátha ez segít. . . Kincses „Hektor” is sűrűn lá­togatta az idén doktori végzett­ségű névrokonát. Igaz, ha ját­szott, a védelem bármelyik pontján, úgy tapadt az ellen­félre mint egy távirat. Brez- niczky: javasolni fogjuk a me­teorológusoknak, hogy róla is nevezzenek el egy hurrikánt. Az már most is tény, hogy a csa­táriskolában az ő lábdobogá­sával ijesztgetik a góllövő­palántákat. Torna Árpád aligha fog meg­szakadni a nevetéstől, ha rá- pislant a rangsorra. Persze azért arra is emlékszünk, amikor Kakasnak 40 méterről odakuko­rékolt egyet.. . Schulteisz Gyű. la az idén a Honvéd elleni üresjáratát kivéve, hátul úgy tarolt mint egy tekegolyó, elöl pedig úgy szálldosott, akár egy Mohai-féle repülőmodell. Gallai „Kicsi" tavaly még ranglistán sem volt, az idén viszont meg­taníttatta nevét a csatárokkal, akik közül többen állítják, hogy a sündisznó hozzá képest bár­sonyos szőrű angóramacska. Igaz: karácsonyra egy metro­nómot kért, hogy gyakorolja a lestaktika ütemét Mészáros helybenjárást vezé­nyelt magának, de edzője ál­lítólag el tudja intézni az MLSZ-ben, hogy a fiatal tehet­ségnél a kihagyott helyzetek számítsanak találatnak és ak­kor nemcsak Aranylabdát, ha­nem Aranycipót is nyerhet a fiú. Lutz Jakab kissé szorosra gombolta magán a „küzdő­kabátot” ezért gyakran egysíkú a játéka. Ruhatárába ezért egy helyre magyar cifraszűrt aján­lunk pécsváradi módra. Olyat, amilyet a Fradi ellen is hor­dott. Nagy Imréről állítólag regény készül. A címe ez lesz: Az újmecsekaljai rapszódika. Ő a legtehetségesebb pécsi szél­lovas: eqy hullámhegy, egy hullámvölgy... Hrotkó: a leg­vitézebb közkatona, de ha be­állítják a Viharsarokba (lásd Békéscsaba), akkor nagyon rosszul érzi magát. És Dárdai Pali? Felejtsük el ezt az őszt jó — illetve feledtesse a ta­vasz! E nnyit tehát a mögöttünk lévő 15 mérkőzésről. Az osztályzatok átlagai egyébként magasabbak mint tavaly. Hogy mégis miért csak 14. a PMSC? Nos, ez az amit mi sem értünk . .. Belénessy Csaba Hétfői □ PÉCSI NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT ÉRETTSÉGIZETT gyors- és gépírni tudó titkárnőt keres „Nagykereskedelem 5111" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe, A BARANYA-TOLNA MEGYEI TÉGLA- ÉS CSERÉPIPARI VALLALAT felsőfokú végzettséggel felvesz belső ellenőrt JELENTKEZÉS PÉCS, MÁRTÍROK U. 12. István kapott bizalmat. A zala­egerszegiek az őszi hajrában összeszedték magukat. Rónai István azonban tavasszal sem ülhet nyugodtan a kispadon. A vész még nem múlt el Zalaeger­szegen, csak egyelőre elhárítot­ták.^ PMSC helyzete sem köny- nyű. A kiesés veszélyezteti a pé­csi csapatot. A piros-feketék erejéből az őszi mérkőzéseken öt győzelemre és két döntetlen­re tellett, a nyolc vereség mel­lett, és 12 pontjukkal a 14. hely- lyel kénytelenek megelégedni az őszi idényzáráskor. Többet lé­nyegesen többet vártak a csa­pat vezetői és a szurkolók a PMSC-től. A pécsi csapat nem tudta jó formáját állandósítani. A hazai pályán kiharcolt győzel­meket idegen pályán sorra ve­reségek követték, csak a ZTE otthonában sikerült nyernie a PMSC-nek. Kétségtelenül a sé­rülések, a betegségek mellett több játékos váratlan gyenge teljesítménye is közrejátszott ab­ban, hogy a pécsiek reményei az előrelépést illetően nem vál­tók valóra és tavasszal a kiesés elkerüléséért kell harcolniuk a piros-feketéknek. A tavaszi idényben igen ne­héz mérkőzések várnak a pé­csiekre. Még egyetlen csapat sem mondott le a bentmaradás- ról. Az egykor szebb napokat megért Tatabánya, Videoton, Diósgyőr mellett a Haladás, a Békéscsaba sem érezheti magát biztonságban. A mérkőzések színvonalában lényeges változás nem történt. A kezdeti biztató jelek után mind többször hangzott el jo­gos panasz a szurkolók részé­ről a csapatok játékát látva. De mit tehetnek a szurkolók mást, bizakodnak, tavasszal másként lesz. Kevés új tehetség hívta fel magára a figyelmet. Jobbára a régi ismert nevek szerepeltek a tudósításokban a jók között. Mészöly Kálmán szövetségi ka­pitány válogatott keretébe szinte kivétel nélkül a már be­futott játékosok kerültek. Mezey György az olimpiai válogatott szakvezetője is jobbára a „ré­giek” közül válogatott. Balogh (Vasas), Gálhidi (Csepel), Kis- nyér (Újpest) játékosok nevei jelentenek kivételt. Katzirz Bé­la, a PMSC kapusa megtartot­ta helyét a válogatott keret­ben. Rajta kívül egyetlenegy pécsi játékos sem kapott bizal­mat a szövetségi kapitánytól és az olimpiai csapat szakveze­tőjétől. Hegyi István

Next

/
Thumbnails
Contents