Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)

1982-12-11 / 340. szám

Kézművesek karácsonyi kirakodouasara Pécs, Vásárcsarnok, 1982. december 12-én, vasárnap 8—1© óráig LAKAS-INGATLAN Házhelyek Pécs III. ke­rületében, szép helyen, eladók. Érdeklődés: Pécs, III., Lengyel Gyu­la utca 6. Solti. _______ 2 szobás, szövetkezeti lakás eladó, 52 m2, első emeleti, téglaépület, kevés OTP-vel, 10 000 Ft/m2. Szeptemberi be­költözéssel. Érdeklődni 16 óra után, 16-071-es telefonon.______________ A kispostavölgyi dűlő­ben — buszmegállóhoz közel —, 552 négyszögöl zártkert eladó. Érdek­lődni este 19 óra után lehet a 19-642-es tele­fonszámon._____________ í Vz szobás lakást IV2 szobásra cserélnék. „II. emeleti, tanácsi” jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe._________________ Diósdi lakótelepen, Bu­dapesttől 16 km-re 50 m2-es, első emeleti öröklakás, ABC, telefon- fülke és buszmegálló mellett eladó vagy ba­latoni, velencei-tavi üdülőre cserélhető. Ér­deklődés, telefon: 29-121, este 7 óra után. Három szoba, összkom­fortos lakás több évre is kiadó. Telefon: 23-644, esti órákban. Tsz-nek, vállalatnak vagy ^aját célra, beüze­melt, működő vendéglá­tó egységemet külön lakható épületrésszel eladnám. ,,2 millió” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ______________ K odály Z. u., II. em., 2 szobás és belvárosi, I. em., 3 szobás, OTP-la- kások eladók. Érdek­lődni lehet a 21-686-os telefonon, az esti órák­ban. ____________________ M ohács, Síp u. 8. szá­mú kis családi ház azonnal beköltözhetően eladó.__________________ K étszintes, 4 szobás, családi ház eladó. Komló, Dankó P. u. 14. Keszüben 800 □-öl, déli fekvésű szántóföld el­adó. Érdeklődni: Keszü, Petőfi u. 95. Somogyi. Vennék garzon- vagy másfél szobás lakást. Ajánlatokat „Kanizsa” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ____________ 70 m2-es, 3 szobás, szö­vetkezeti lakás eladó, 7500 Ft/m2 + OTP. Ér­deklődni: Kovács Zol­tán, Sarohin t. útja 39., V. 15,__________________ D onátusban 370 O-öl szőlő, gyümölcsös, 75%- os elkészültségű hétvégi házzal eladó. „Busz­megállótól 2 percre” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ E ladó 5 éves, 400 n-ö! gyümölcsös, 4X4-es gyü­mölcstárolóval és 360 O-öl üres telek. Busz­megállótól 10 percre. Érdeklődni: Pécs, 16-656-os telefonon. Orvos házaspár bútoro­zott (esetleg üres) la­kást bérelne. „Január közepétől” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Két családnak megfele­lő, tatarozandó családi ház eladó Kővágószőlő­sön. Gazdálkodóknak, iparosoknak kiváló. Cím: Pécs, Engels út 1. Telefon: 30-400 (este). Hétvégi telek lakható épülettel eladó. Víz, villany van. Vizes-dűlő 31. ADAS — VETEL Új Thermofég, pb- és vezetékes gázra alkal­mas, két 22 kilós pa­lackkal, nyomáscsökken­tővel, eladó. Pécsúj- hegy, Fátyol u. 36. Epedarugós franciaágvak és kárpitozott garnitúrák készítése részletre is. Vajta kárpitos, Pécs, Déryné u. 11 Fiatal, kb. 150-160 kg- os hízók eladók vagy karácsonyi vágásra le­foglalhatok. Oroszló, Petőfi u. 60. REMÉLJÜK, AJÁNDÉK­TÁRGYAINKKAL SIKERÜL OROMÉT SZEREZNIE. KELLEMES ÜNNEPEKET KIVAN ÖNÖKNEK a Szalai András úti parkolóban lévő EZ-AZ AJÁNDÉKBOLT. Antik ülőgarnitúra és asztali állóóra sürgősen, igényesnek eladó. Tele­fon: 21-739. Jól karbantartott, ID-s rendszámú Skoda S 100- as eladó. Hegedűs Mik­lós, Pécs-Újmecsekalja, Tarr I. u. 6/B., II. 8. Naponta: 16—18 óráig. Karácsonyfavásár, 2,5 m-ig, helyszíni kiválasz­tás. Pécsújhegy, Koksz u. 29. __________________ U K-s rendszámú, 1200- as Zsiguli személygép­kocsi, vonóhoroggal el­látva, eladó. Érdeklőd­ni egész nap a 16-441- es telefonszámon. 1 db koca 8 db 10 he­tes malaccal, GAZ, rendszám nélkül, egy­ben építési telek Gör- csönyben eladó. Gör- csöny, Rákóczi u. 13. Jól vadászó szülőktől, törzskönyvezett, magyar vizsla, 6 hónapos (szu­ka), továbbá kidolgo­zott, nagyon szép róka­prém, 1966-ból bélyeg­sorok, blokkal (posta­tiszta) eladó. Siklós, Felszabadulás u. 38. Több műveletet tudó kulcsmásoló gép eladó. Szekszárd, teléfon: 14-261. Rákóczi u. 46. Előhasú, háromhónapos vemhes kocák eladók. Görcsöny, Dózsa u. 18. ZO-s rendszámú, fehér Trabant Combi eladó. Megtekinthető: szom­bat, vasárnap délelőtt, hétköznap 18 óra után. Pécs, Kertváros, Enyezd u. 19. III. 12. __________ TZ 4K 14 B kerti traktor pótkocsival eladó. Orfű- Tekeres, Petőfi u. 18. sz. Eladó ZK-s forgalmi rendszámú Wartburg Limousine személygép­kocsi. Érdeklődni lehet 23-844-es telefonon. Eladó elöl-hátul meg- hajtásos, rendszám nélküli Csepel 344-es. Megtekinthető: Kemény Zsigmond u. 119. Petro­vics. -_________________ 1 80-200 kg-os hízók el­adók. Kozármisleny, Rá­kóczi u. 9.______________ 9 éves, karambolozott, 1200-as Lada, egyben, eladó. Bikái, Béke u. 44._____________________ 1 70 kg fehér hússertés és két db bikaborjú el­adó. Kispostavölgy 11/1. Felföldi.________________ 1 60 cm-es gyermek sí- felszerelés, kötés nél­kül, eladó. Telefon: 22-982.__________________ P olski, IT-s, olcsón el­adó. Pécs, Borostyán u. ]2.________________ A lbalux, félautomata mosógép, centrifugával együtt, eladó. Telefon: 22-982,__________________ G rundig, kvarcórás, sztereó rádió-magnó, 50- es férfi báránybunda és hosszú bőrkabát, újon­nan, eladók. Telefon: 28-802.__________________ Ford E scort 1100 XL, személygépkocsi, kis motorhibával, eladó. Érdeklődni a 10-260-os telefonon, 12 óra utón. Eladó előhasú, 8 hóna­pos, vemhes, kijáró üsző. Gerde, Béke u. 95. PD-s rendszámú, 105-ös Skoda eladó. Érdeklőd­ni: 21-449-es telefon­számon. 120-as Skodát, 28 ezer km-rel cserélnék ha­sonló Ladára vagy Polskira. Kertváros, Krisztina tér 20., IX. em. 36. VEGYES Kék-fehér kockás tele­fonszolgálat, 29-359-es számon személy-teher- taxi megrendelhető. A nap 24 órájában rendel­kezésre állunk._________ T anárnő, lakásán vál­lalja alsó tagozatos gyermek felügyeletét, korrepetálását. Német nyelvoktatást is. Jókai iskolához közel. Tele­fon: 18-093. Fülemüle kisvendéglőnket MEGNYITOTTUK PÉCS, FÜLEMÜLE U. 17. SZÁM ALATT. Nyitva: naponta 11-22 óráig. Szünnap: szerda. RENDEZVÉNYEKET, CSALÁDI ÖSSZEJÖVETELEKET VÁLLALUNK. Megközelíthető: a 22-es, 23-as, 24-es autóbusszal, a Szigeti vámtól 2. megálló. SZERETETTEL VARJUK VENDÉGEINKET! NE TÖLTSE EGYEDÜL A KÖZELEDŐ ÜNNEPEKET, HA NINCS TARSA, Ml SEGÍTÜNK ÖNNEK KERESNI. NAPSUGÁR TÁRSKERESŐ GMK. Hétfő, kedd, csütörtök 17-20.00 óráig, Pécs, Dugonics u. 42. Kisiparosok, kiskereske­dők könyvelését, adó­bevallások elkészítését vállalom. Ajánlatokat „Szakember” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. B-kategóriás jogosít­vánnyal kisiparosnál munkát vállalnék. Tele­fon: 29-124.____________ O lajkályha-javítást, -beállítást vállalok! Cím: Nagy Gyula, Pécs, Körösi Cs. S. út 10/A., fszt. 7. Házhoz megyeki Mindennemű vízvezeték­szerelést vállalok. Tele­fon: 12-547. Hajdú Gyu­la u. 40., X. 39,_______ R ókatelephez társat ke­resünk. „Megbízható” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe,______________ H úsfüstölést vállalok. Jókai tér 7. sz. Hamvas. Pedagógus alsó tagoza­tos korrepetálását vál­lalja. Telefon: 19-318, délután 5 órától. A Baranya megyei Temetkezési Vállalat felvesz egy adminiszt­rációban jártas gyors- és gépírót kb. 3 és fél éves időtartamra. Továbbá sírásókat pé­csi és komlói munka­helyre. Jelentkezés a pécsi központi temetőben, a munkaügyön. HAZASSAG 52 éves özvegyasszony vagyok, keresem korban hozzám illő, hasonló sorsú, nyugodt, kiegyen­súlyozott életet élő, intelligens férfi isme­retségét. Leveleket „Harmóniát szeretnék” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérem. ______ E lvált, 31/168, gépkocsi- vezető keresi csinos, karcsú, józan életű nő ismeretségét házasság céljából. Vidékiek is ír­hatnak. „Most és mind­örökké” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. 40/165, elvált, intelligens nő keresi jól szituált, magas férfi ismeretsé­gét házasság céljából. „Harmónia” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Nyugdíjas, özvegy férfi társaság hiányában 60 —65 év körüli, egyedül­álló, rendes nő isme­retségét keresi. Szimpá­tia esetén házasság céljából. „Várlak" jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe. _________________ K ét barátnő, 22 éves, 170 cm és 26 éves, 165 cm, társaság hiányában megismerkednének 30 éves korig független férfiakkal, házasság cél­jából. „Karácsonyi ta­lálkozás” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Csinos, dolgozó, özvegy hölgy állatorvos jelent­kezését várja házasság céljából. „Korrekt” jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. 478/52, lakással és ko­csival rendelkező, dip­lomás, független férfi házasság céljából meg­ismerkedne magára és környezetére igényes, intelligens nővel. Le­hetőleg fényképes, bemutatkozó leve­let kérek. „10.178”' jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ T ársat keresek kimon­dottan magas, jó meg­jelenésű férfi személyé­ben — házasság céljá­ból —, 35/170, független nő vagyok. Leveleket „őszinteség” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérem.__________________ : Házasság céljából meg­ismerkednék jó alakú, kimondottan csinos, komoly tőkével rendel­kező, gyermektelen hölggyel, 28—35 éves korig, aki társam tud lenni üzletemben is. Műszaki érzékkel ren­delkezők előnyben. 38/176 cm magas, elvált üzletember vagyok. Minden fényképes levél­re válaszolok. „Együtt egymásért” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 68 éves, 172 cm magas özvegyember, jó meg­jelenésű, kék szemű, egészséges nyugdíjas, szintén egészséges nyugdíjas özvegyasz- szony ismeretségét ke­resi házasság céljából vagy élettársul, 56—60 éves korig, aki 170 cm- nél nem alacsonyabb. Falun lakom, saját há­zam van. „őszinteség” jeligére a Mohácsi Napló szerkesztőségébe. 42160, teltkarcsú, la­kással rendelkező nő megismerkedne 170 cm magasságtól, gyermek- szerető, vidámságot kedvelő férfival, 40—50 éves korig, házasság céljából. Leveleket „Vá- runk” jeligére a Sallai 42 éves, csinosnak mon­dott elvált asszony, 14 éves fiával, keresi kor­ban hozzá illő, józan életű férfi ismeretségét házasság céjából. Egy gyermek nem akadály. Kaland kizárva, fényké­pes leveleket kérek. „Virág” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. 27 éves, 170 cm magas, barna hajú, nőtlen fér­fi, elfogaltságom miatt szeretnék megismerked­ni lánnyal vagy elvált asszonnyal házasság céljából. Fényképes le­velet kérek. „Nem jó egyedül" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 51/162 özvegyasszony ezúton keresi hozzá illő férfi ‘ismeretségét, tár­saság hiányában, há­zasság céljából, aki a bajban is hű tár­sa lenne. „Sohase mondd” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 28/166 cm magas leány várja komoly, őszinte, intelligens, barna fia­talember ismeretségét házasság céljából. Fényképes levelek., előnyben. „Szeretet, szimpátia és tisztelet” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______________ 7 1 éves, egyedül élő özvegyasszony egyedül élő férfi ismeretségét keresi, korban hozzá illőt, élettársnak, falusi is írhat, lakás szüksé­ges. „Életet az évek­nek” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.________ 27/172 magas, barna, el­vált férfi megismerkedne gyermekét egyedül ne­velő, elvált asszonnyal, házasság céljából. „Si­kerülhet” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 51/183, egyedülálló, mű­szaki beosztású, intelli­gens férfi, kétszoba- szoba-összkomfortos la­kással, keresi 48 éves korig Csinos, jó alakú hölgy ismeretségét, köl­csönös szimpátia esetén házasság céljából. „Míg élek, remélek” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______________ 59 /152 cm özvegyasz- szony keresi hozzá illő, özvegy vagy elvált férfi ismeretségét házasság vagy .élettárs céljából, aki a magányt meg­osztaná velem. „Valaki kell nekem is” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Keresem annak a hölgy­nek ismeretségét, aki a házi munkámban leg­alább hetente egyszer- kétszer . segítene, kölcsö­nös szimpátia esetén házasság céljából, 50— 56 éves korig. Egy vi­dám, 167/57-65 kg, el­vált, egyedül élő szak­munkás vagyok, la­kásom kényelemmel be­rendezve. „Diszkrét” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______________ 28/1 75, komoly életfel­fogású, jól szituált, dip­lomás nő megismer­kedne minden szép és értékes iránt fogé­kony, diplomás férfival. Házasság céljából. Doktori diplomával ren­delkezők előnyben. „En­gedd, hogy megtalálja­lak" jeligére a Sallai utca? hirdetőbe. ________ C sinos, karcsú, 34 éves, diplomás nő. rendezett anyagiakkal, megismer­kedne intelligens, kis­gyermekét egyedül ne­velő férfival házasság céljából. „Gyermeksze­rető” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 30 éves, csinos, karcsú, érettségizett lány va­gyok. Nem dohányzom, szeretem a természetet és az irodalmat. Sze­retnék megismerkedni intelligens férfival há­zasság céljából. „Sze­relem” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. 28/173, sötétbarna, jó megjelenésű, elvált férfi megismerkedne lánnyal vagy elvált asszonnyal házasság céljából, sa­ját otthonnal rendelke­zem. Anyagiak nem szempontok. „Mindent együtt” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. 61 éves, nyugdíjas nő vagyok, korban hozzám illő, nyugdíjas férfi is­meretségét keresem há­zasság céljából, kinek hiányzik a társ. „Egymásért” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 37 éves, 167 cm magas, vígkedélyű, barna hajú, komoly életfelfogású, főiskolát végzett nő egyedül vagy kisgyer­mekével élő, szeretetre és meleg családi ott­honra vágyó férfi leve­lét várja házasság cél­jából. „Szeretet és megbecsülés” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 32/170, független, káros szenvedélytől mentes agrár üzemmérnök kere­si korban hozzá illő, jó megjelenésű, család­centrikus lány vagy el­vált asszony * ismeretsé­gét házasság céljából. „Napsugár” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 19 éves, 174 cm magas férfi megismerkedne házasság céljából lánnyal vagy elvált asz- szonnyal. Fényképes le­veleket „Szilveszteri ta­lálkozás” jeigére a Hu­nyadi úti hirdetőbe ké­rem. IA RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Családi tükör. 9.00: Mit — hol ‘— mikor — hogyan? 9.15: Volt, lesz. 12.30: Déli zeneparádé. 13.25: Orvosok a mikrofon előtt. 13.30: Ér­dek és érdekeltség a szövetkezetek­ben. 14.40: íróvá avatnak. Sánta Fe­renc indulása. 15.10: Űj Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Komolyzenei lemezlovas. 18.45: A szülőföld mu­zsikája. 19.45: Barbárok. Rádiójáték. 21.01: Örökzöld dallamok. 22.15: Európa hangversenytermeiből. 23.22: Wagner operáitól. 0.10: Melódiá­koktól. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operettrészletek. 8.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonsá­gai. 9.00: Híres történetek — nagy egyéniségek. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Jó ebédhez szól á nóta. 12.58: Blub herceg és a szirén. Mesejáték. 14.Q0: Irodalmi világjárás. Finnor­szág. 14.35: Johnny Bumm. Zenés tragikomédia — két részben. 16.39: Nosztalgiahullám. 18.35: Slágerek mindenkinek. 19.40: Kónya Sándor énekel. 20.35: Szivárvány — az arc­ról. 22.00: Slágermúzeum. 23.15: Dzsesszlemezekből válogatva. HARMADIK MŰSOR 7.00: A szolnoki stúdió román nyel­vű nemzetiségi műsora. 7.30: A mis­kolci körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 8.11: Magyaror­szág orgonái. 9.14: Operarészletek. 10.25: Slágerlista. 11.05: Hangfel­vételek felsőfokon. 12.27: Operaáriák. T3.07: Lemezbörze helyett . . . 14.00: Kívánságműsor sztereóban. 16.00: Komolyzenei archívumunkból. 17.05: Népzene sztereóban. 17.35: Kritiku­sok fóruma. 17.45: Tip-top parádé. 18.15: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.05: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangversenye. Kb. 21.20: Narciso Yepés barokk-lanton játszik. 21.35: Hanglemezgyűjtőknek. 22.25: Az aranyszamár. Rádiójáték. 23.00: Sanzonok. PÉCSI RÁDIÓ 8.00: Jó munkát, jó pihenést! A Pécsi Stúdió háromnyelvű zenés mű­sora. Szerb-horvát nyelvű műsor. 8.30: Német nyelvű műsor. 9.00: Ma­gyar műsor. Szerkesztő-műsorvezető: Kovács Imre. 10.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.30: Tévétorna — ism., sz. 8.35: Világnézet. 9.10: Tízen Túliak Társa­sága — ism. 9.50: Humor Harold. Amerikai burleszkfilm-összeállítás — ism. 10.15,: Magilla Gorilla. — Ame­rikai rajzfilmsorozat. XIX/1. rész — ism., sz. 10.40: Nyugalmunk érdeké­ben — ism. 11.10: Liszt Ferenc — tévéfilmáorozat. XVI/13—14. rész — ism., sz. 12.00: Keresztkérdés, fej­törőjáték — ism., sz. 12.30: Képúj­ság — sz. 14.50: Zene-bona — sz. 15.30: Reklám. 15.35: Az ember ze­néje. Kanadai filmsorozat. VIII/2. rész. A harmónia születése — ism., sz. 16.30: Hírek. 16.35: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs fóruma. 17.05: Cimbora különkiadása — József Attila — sz. 17.45: Kép­újság — sz. 17.50: Az otthonom a munkahelyem. Dokumentumfilm. 18.25: Főzőcske — tévéfazék — sz. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna — sz. 19.15: Esti mese — sz. 19.30: Tv-híradó — sz. 20.00: Vers — min­denkinek. Goethe: A Villikirály — sz. 20.05: Akar velem játszani? Be­nedek Miklós műsora — sz. 21.20: Szép magyar tánc — sz. 21.25: An- tonioni-sorozat: Az éjszaka. Magya­rul beszélő olasz—francia film. 22.55: Tv-híradó 3. — sz. MÁSODIK MŰSOR 15.05: Pedagógusok fóruma — ism. 15.40: Angol nyelv — sz. 15.55: Veszprémi Építők—OSZKA Moszkva — férfi kézilabdamérkőzés — sz. Közvetítés Veszprémből. A szünet­ben: Reklám. 17.20: Oroszul beszé­lünk — sz. 17.40: Francia nyelv — sz.- 18.00: Orbán Dezső és barátai — sz. Az Ausztrál Televízió filmje. 18.30: Magyar tájak. — A Mecsek hegység — ism., sz. 19.10: LJj egy­millió fontos hangjegy — sz. 19.30: Tv-híradó -— sz. 20.00: Vers — min­denkinek. Goethe: A Villikirály — sz. 20.05: Adáshiba — opera. Hely­színi felvétel a Szegedi Nemzeti Színházban. 21.05: Tv-híradó 2. — sz. 21.25: Világszínpad. Tallózás a nemzetközi színházi élet eseményei­ben — sz. 22.15: Képújság — sz. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.00: Tv-naptár (Zg). 9.10: Válo­gatás a Művelődési műsor adásaiból (Zg). 10.00: Hírek (Zg). 10.05: A romantika a klasszicizmus ellen — külföldi dokumentumsorozat (Zg). 16.10: Hírek. 16.15: Tv-naptár (Zg). 16.25: Válogatás (Zg). 16.55: Jugo­szláv kosárlabdabajnokság. 18.30: Valami egészen személyes — doku­mentumsorozat (Bg). 19.15: Rajzfilm (Zg). 19.21: Reklám (Zg). 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Gép a mézeshetekhez — játékfilm (Bg). 21.40: Reklám (Zg). 21.45: Tv-napló. 22.00: Hét végén (Bg). 23.30: Hírek (Bg). MÁSODIK MŰSOR 16.45: Négy keréken — közleke­dési és idegenforgalmi adás (Bg). 17.00: Hagyj békén — tévésorozat gyermekeknek (Zg). 18.00: A mi éveink — drámasorozat (ism.). 19.00: Kis történetek (Zg). 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: Zenei pódium: A gőzhenger. 20.30: A dal ideje: Vesna Krmpotic (Zg). 21.00: Reklám (Zg). 21.05: Hírek. 21.10: Tv-tárca (Bg). 21.40: Sportszombat. 22.00: Hagyaték a jövőnek — japán doku­mentumsorozat. KÖZÉRDEKŰ Áramszünet lesz december 13-án 8—16 óráig Pécsett, a Táncsics M. u., Szövetség u.. Bolgár Néphadse­reg útja, Béke u., Nagyárpádi út által határolt területen tr.-állomás- karbantartás miatt. Intézetünk „508. sz. Tarr Imre Ipari Szakmunkásképző Intézet, Szakmun­kások- Szakközépiskolája, Pécs” kör­bélyegzője elveszett, az azzal tör­ténő vásárlásokért felelősséget nem vállalunk. A bélyegző 1982. decem­ber 1. napjától érvénytelen. Áramszünet lesz december 14-én 8—16 óráig Patgcs területén hálózat- átépítés miatt. A DéDASZ bejelenti, hogy Pécs, siklósi városrészben létesített 455. sz. PHTR. állomást és 10 kV-os földká­belt 1982. december 14-én üzembe helyezi. A jelzett időponttól a sze­relvények és szerkezetek érintése ti­los és életveszélyes! A DÉDASZ bejelenti, bogy a Pécs, tolnai tr.-állomás átépítési munkáit befejezte és azt 1982. december 14- én üzembe helyezi. A jelzett idő­ponttól az oszlopok és szerkezetek érintése tilos és életveszélyes! A DÉDASZ bejelenti, hogy Pécs, Somfa-dűlőben létesített transzformá­torállomást 1982. december 13-án üzembe helyezi. A jelzett időponttól a szerkezetek és szerelvények érinté­se tilos és életveszélyes! A. DÉDASZ bejelenti, hogy a Pécs, Székely B. úton végzett kf. rek. mun­káit befejezte. A létesítményt 1982. december 15-én üzembe helyezi. A jelzett időponttól az oszlopok és szerelvények érintése tilos és életve­szélyes! A Bóbita Bábszínház minden va­sárnap de. 10 órakor előadást tart. Műsoron: Károlyi Amy: Hófehérke és a hét törpe. (Déryné u. 18.) A Doktor Sándor—Zsolnay Művelő­dési Központ karate szakosztálya ,,A!I-Style” karatetanfolyamot indít kezdők és haladók részére 6-tól 40 éves korig. Jelentkezni lehet a Mű­velődési Központban, Pécs, Felső- vámház u. 72. Telefon: 13-648, hét­főtől péntekig 9—16 óra között. Az edzési lehetőség a város több pont­ján biztosított. SE vezetősége. Felhívás! Az OTÁF Borodpusztai Teljesítményvizsgáló Állomásról de­cember 7-én, kedden elszökött egy magyartarka tenyészbika. A bika krotáliája zöld színű, száma: 445/1, fülszáma: VS 95. A bika megvadult, ezért megközelítése életveszélyes. Kérjük a lakosságot, amennyiben a bika hollétéről tudomást szereznek, a következő címen értesítsenek: te­lefon: Mindszentgodisa 6. Telex: 12498. Áramszünet lesz f. hó 11-én és 12- é.p^ 8—12-ig, valamint 14-én 8—15 óráig Pellérdi u., Nefelejcs u., Gém u., Úttörő u., Patak u. Lőtér-dűlő, Süle-völgy, Makra-dűlő, Cseralja- dűlő, Vöröskő u. által határolt terü­leten. Áramszünet lesz f. hó 13-án 8-15 óráig a Hunyadi út páratlan olda­lon, a Babits M. u.-tól a Surányi útig, valamint a Surányi M. úton, a Kaposvári úttól a Hunyadi útig. Áramszünet lesz december 14-én 11—16 óráig Mólomban és a megyeri szőlők területén daruzási munkák miatt. Áramszünet lesz december 13-án 8—16 óráig Pécsett a Hunyadi út, Kalinyin út, Szőlő, u., Ilona u., Pé­ter u. Kaposvári u. Mikszáth K. u. által határolt területen tr.-állomás­építés miatt. Dolgozókat feluesznek DDGáz Baranya megyei üzem­igazgatósága kőműves szakmunkást felvesz. Jelentkezés: Pécs, Légszesz­gyár u. 11. Munkaügy. (3680) C-KATEGÖRIÁS kereskedelmi válla­lat keres azonnali belépéssel ellen­őrzési osztályvezetőt. Feltétel: szám­viteli főiskolai végzettség vagy mér­legképes oklevél. „4 megye” jeligére a Sallai ucai hirdetőbe. (225306/H) AZ ÉPGÉP Pécsi Gyára felvesz 1 anyaggazdálkodót (legalább 5 éves gyakorlattal), 1 anyagbeszerzőt (ke­reskedelmi anyagok körében jártast), 1 folyamatos leltározót, raktári se­gédmunkást, üzemi és udvari segéd­munkást, lakatos szakmunkást, hid- darukezelőt (5—12,5 t-s), öltözőőrt (lehet nyugdíjas is). Jelentkezés a személyzeti vezetőnél, illetve a főmű­vezetőnél, Pécs, Nagyárpádi út 11. (3661) KÖNYVELŐT és számlaellenőrt felveszünk. Jelentkezés: Mecsek Fü- szért, Pécs, Kossuth L. u. 21. II. 22. Munkaügy. (3660) GÉPÍRNI jól tudó, gyakorlattal rendelkező, középiskolát végzett dol­gozót ügyintézőnek felvesz a Bara­nya megyei Illetékhivatal, Pécs, Hu­nyadi út 54. (3742) A SZENTLÖRINCI ÁFÉSZ tüzelő- és építőanyag-telepe 3 vagonkirakó és árubeszállító dolgozót keres fel­vételre. Kereseti lehetőség: 6—9000 Ft. jelentkezés: TUZÉP-telep vezető­jénél. (3706) SZERVEZŐ INTÉZET gyakorlattal ren­delkező, kivitelező építőipart ismerő, felsőfokú végzettségű szakembert ke­res, aki egy-két év múlva vezetői megbízást vállal. Számítástechnika alkalmazásában gyakorlattal rendel­kezőt előnyben részesítjük. Jelentke­zéseket „Dél-Dunántúl” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérjük leadni. (225304/H) A DÉL-DUNÁNTÚLI Gázszolgáltató Vállalat felvételre keres katonaviselt gépészmérnököt, vagy üzemmérnököt fejlesztőmérnöki munkakörbe. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkez­ni lehet: DDGáz Pécs, Felszabadu­lás u. 107. Műszaki és gázszolgálta­tási főosztályon. (3668) A SZENTLŐRINCI Állami Gazdaság majláthpusztai szakosított tehenészeti telepére tehenész családokat vesz fel. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Je­lentkezés: Majláthpusztán, a telepve­zetőnél. (225316/H) A BARANYA megyei Cipőipari Szövetkezet felvesz hegeszteni tudó általános lakatost. Jelentkezés: Pécs, Szabadság út 58. sz. alatt, a sze­mélyzeti vezetőnél. (3670) pyORS- és gépíró adminisztrátort középiskolai végzettséggel felvesz a Tejipari Szállítási Vállalat Pécs, Ifjúmunkás u. 2. sz. (3725) A KISEGÍTŐ ISKOLA Pécs, Kulich Gy. u. 1. sz. felvesz azonnali belé­pésre egyműszakos takarítónőt és kétműszakos konyhára konyhalányt. . ... (3764) PÉCS m. városi Egyesített Egész­ségügyi Intézmények felvesz lehetőleg egészségügyi szakismerettel rendelke­ző anyagbeszerzőt. Részletes önélet­rajzot kérünk. Jelentkezés az anyag­gazdálkodási osztályvezetőnél. Dr. Veress E. u. 2. IV. emelet 89. (3746) HÍRADÁSTECHNIKÁI anyagismerettel rendelkező nőt, vagy katonaviselt férfit keresünk raktárosi anyagbeszerző munkára. JELENTKEZNI levélben, vagy telefonon Vezetéknélküli Távközlési Felügyelőség, Pécs, Pf.: 69. Telefon: 13-799. Ezüst­yU XjJ vasárnapi meglepetés: RUHÁZATI SZINTEN: • Minden férfiinghez 1 db nyakkendőt adunk ajándékba • Férfiöltönyök 820 Ft helyett 500 Ft-ért • Férfiöltönyök 750 Ft helyett 500 Ft-ért • Férfi szövetkabátok 1152 Ft helyett 700 Ft-ért • Női bélelt sertés nappabőr kesztyűk 30% engedménnyel IPARCIKK SZINTEN: • Étkészlet 20% engedménnyel • Vasvázas szánkó 20% engedménnyel • Fotócikkvásár 30-40% engedménnyel • Női és férfi bőr pénztárcák, egyes réz, fa és egyéb ajándéktárgyak 30-40%-os engedménnyel AZ EXPÓBAN (VASARCSARNOK):- Krepp ágynemű-garnitúrák 30% engedménnyel- Bébi, lányka, női, férfi kötöttáruk A KONZUM ÉTTEREMBEN:- 11 órától 15 óráig kedvezményes ebéd 30 Ft-os áron. LEGYEN A VÁSÁRLÓNK, LEGYEN A VENDÉGÜNKI (Pécs, Kossuth tér). skála-coop ÁRUHÁZ

Next

/
Thumbnails
Contents