Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-11 / 310. szám
1982. november 11., csütörtök Dunántúli napló 3 Új galéria Óbudán Új színfolttal gazdagodott a főváros. Óbudán, a Lajos; utca 153-ban, az egykori piactéren galériává alakították a régi sorházat. Az emeletes épület egyik fele gótikus, a másik barokk stílusú, amelyet eredeti állapotában állítottak helyre. Kiállító- teremben szegény fővárosunkban jelentős kulturális esemény a Lajos utcai galéria megnyitása. Az épület egyik szintjén változó kiállításokat rendeznek, elsőül Hagyomány címmel, a Fiatal Művészek Stúdiójának bemutatóját láthatja a közönség, a másik szinten állandó kiállítás nyílt Pátzay Pál, Ber- náth Aurél és Szőnyi István műveiből. Tantermek két hét alatt Zeneiskolai tagozat Szenllőrincen Nehéz helyzetben az összefogás segít A neve: színháztörténet Tíz perc Kellér Dezsővel Z eneiskolák. Sajátos intézménytípus az általános iskolai alapoktatás mellett. Lehet, hogy a figyelem most, amikor tanteremgondokkal kell megküzdenie az ország oktatásügyének, elterelődött róluk. Baranyában mégsem állt le a zeneiskolai hálózat utóbbi tizenöt évben elért gazdagodása. Most Szentlőrincről adhatunk hírt, ahol új önálló intézmény alapjait veteték meg, és néhány héttel a tanév megkezdése után önálló épületben kezdte meg működését a Szigetvári Állami Zeneiskola kihelyezett tagozata. A hangsúly ezúttal az önálló épületen van, amit a helyi erők összefogásával sikerült erre a célra kialakítani. Szentlőrincen tízéves hagyományai vannak a zeneoktatásnak. Most a tanács mellett szabadult fel néhány helyiség és kapott ezzel önálló épületet a zeneiskolai tagozat. Nem avatóünnepség volt, ahol mindezt végighallgathattuk, csak egy délutáni beszélgetés a szentlőrinci tanácson, ahol ott volt az ügy minden érdekeltje, és úgy láttam, egyformán örült mindenki. A helyi vezetők, az iskolák, óvodák vezetői, valamint a megyei művelődésügy képviselői. Tulajdonképpen váratlanul ért mindenkit az új lehetőség, az önálló épület lehetősége, amit gyors intézkedéssel használtak ki a szentlőrinciek. Két hét alatt elkészültek a szakipari munkákkal, az 1. számú iskolából, a tagozat eddigi helyéről átkerültek ide a hangszerek, a többi iskola adta a bútorokat, a berendezést a tanács egészítette ki. Frissen elkészült, derűs helyiségekben zajlik a szolfézsoktatás, hegedűt és zongorát oktatnak még Szentlőrincen, és van egy „fél" tanszakuk is, a fúvósoké. Velük talán újjá lehet majd éleszteni A Magyar Néphadsereg Mű. velődési Házában szerdán Tóth Zsigmond, alezredes, az intézmény igazgatója sajtótájékoztatón ismertette az 1982—-83-as közművelődési évad programját. A 33 éves múltra visszatekintő kulturális központ mint elmondta — folytatja a már jól bevált — a hivatásos katonák önművelését, pihenését, szórakoztatását szolgáló — rendezvénysorozatait. Továbbra is folyamatosan lehetőséget ad a a fúvószenekart, ahogy az másutt is történt Baranyában. Egyelőre 95 növendék tanul zenét Szentlőrincen, de ennél nagyobb az érdeklődés, mivel a 20 ezer lakost számláló körzetből, Szabdaszentkirály, Királyegyháza, Hetvehely és Bük- kösd községekből is sok család szeretné ide Íratni a gyermekét. Családok a társadalom különböző rétegeiből, iparban, mező- gazdaságban és bányákban dolgozó szülők, mert a zenetanulás iránt széles körű az érdeklődés. Ez nyilvánult meg a vidéken sorra létesített zeneiskolák esetében, és ezután már csak egy lépés kell ahhoz, hogy zenehallgató közönség alakuljon ki egy-egy helységben. A gyermekeiket a tanári hangversenyeket meghallgató szülőkből, az egykori zeneiskolásokból a leendő koncertlátogatók. A szülő érzi, hogy gyermeke valami értékesebbet, valami többet kap a zenetanulással akkor is, ha nem lesz belőle előadóművész vagy zenetanár. És amikor látja, hogy a nyilvános szereplésekkel megnőtt a gyermek öntudata, biztosabb lett a fellépése, hogy gazdagabban éli át a kultúra, a művészetek által kínált szépségeket, akkor igazolva látja sejtéseit. Nem történt nagy dolog Szentlőrincen. Nem avattak újabb iskolát, csak néhány tantermet nyitottak meg a muzsikáló gyerekek előtt. És tettek egy fontos lépést, mellyel tovább gazdagodott Baranya zeneiskolai hálózata, mégpedig egy gazdaságilag nehéz időszakban, amikor nem lehet új intézményekre „fentről" anyagi segítséget várni. És még valamit tettek: újabb példát szolgáltattak arra, hogy az ösz- szefogás, az ügyes szervezés, a jóakarat, a lehetőségek okos kihasználása a nehezebb körülmények között is célra vezet. G. O. vidéki színházaknak bemutatkozó előadásokra, s a legkiválóbb amatőr és hivatásos együttesek közreműködésével folytatódnak a már szintén hagyományosnak számító táncszínházi produkciók is. Az eddiginél lényegesen többet akar tenni az intézmény azért, hogy a fiatalok elsősorban az általános iskolások, megismerkedjenek a katonai pályákkal. Hol is lőhetne stílszerűbb kö- uiímények között találkozni Kellér Dezsővel, mint egy kávéházban? ülünk a Nádorban, nagy sikerű pódiumműsora másnapján, s a pincér a kávé mellé a vendégkönyvet is kihozza. Kellér a következő versi két hagyja emlékül a vendéglátáséit: „Nem űzök sportot, / mely lelkesít és testet ápol / csak akkor vagyok levegőn / ha a kávéházban, ahol ülök I működni kezd a ventillátor." A lexikon közlései alapján pályakezdéséről faggatom: miért lett újságíróból kuplészer- zö, konferanszié? — A pályámat karikatúrista. ként, és nem újságíróként kezdtem — igazít ki (s velem együtt a színházi lexikont) — de egyszer kiküldött a Ma Este című lap egy csoda rabbi hoz, s mivel a riporter nem jött el, nekem kellett megírnom a cikket is. A rajzért 2 Pengőt, az írásért nyolcat kaptam. Azóta nem rajzoltam karikatúrát.,. Rendőri riporter lettem az Esti Kurirnál, de amikor egy több napos vízihullát kellett volna megnéznem, inkább visszaadtam a megbíza. tást. Korábban már Írogattam vicceket a Borsszem Jankónak, Az újságnak, de humorista pályafutásomat a Színházi Életnél kezdtem. Igazság szerint mindent a bátyámnak, Kellér Andornak és a véletlennek köszönhetek ... Az első kabaré- tréfámat az a Salamon Béla adta vissza — mondván, hogy sosem lesz belőlem kabarészerző aki élete utolsó éveiben már csak az én jeleneteimben volt hajlandó fellépni. Konferanszié pedig úgy lettem a Pódium Kabaréban, hogy híres elődöm, Békefy László, nem tért haza 1945-ben. Azzal álltam ki a közönség elé, hogy addig konferálok, amíg a Békefy haza nem jön. Ezért csinálom még most is ... És hogyan! Néhány pillanat alatt hangulatot teremtett a Nádorban. Műsorának közreműködői, Koltai Zsuzsa, Kokas László és Orosz István — az operettműfaj jeles képviselői — orfeumi légkört varázsoltak a terembe, igy Kellér igazán otthon érezhette magát. — A kabaré csak ott tud létezni, ahol kávéházi élet van. Ezért szűkül össze manapság a területe, mert nincsenek igazi kávéházaink. Igazából mondom, a Nádor kivétel — bókol Kellér Dezső. — Pécsett egyébként is nagy megtiszteltetés ért, amikor a KPVDSZ kabarétársulata a harmincéves Vidám Színpadi jubileumom alkalmából Kellér- estet rendezett, Rudolf úr irányításával. Ezért >s vállaltam el a mostani meghívást, jóllehet ma már Budára sem szívesen megyék át. — Tudja, ez a mai, felgyorsult élettempó nem tesz jót a világnak, teszi hozzá rövid hallgatás után. — Hogy hová sietünk? A bürákrácia rengeteg időt elvesz az emberektől, a megélhetésért is többet kell sza. ladgálni. Emlékszem, azelőtt, ha elindultunk Budapestről Leányfalura, akkor este megszálltunk Szentendrén! Minek rohanni? Ez a tempó hiányzik a mai életünkből... Havasi János Hz önművelés szolgálatában Sajtótájékoztató a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában Űjra kapósak lesznek a középfokú műszakiak? A technikus- képzés új útjai K evés a középfokú műszaki szakember. Az egyik helyen a középfokú műszaki munkakörben mérnököt, a másik helyen ugyanolyan munkára, betanított szellemi munkást alkalmaznak. A visszáságok megszüntetésére a komány napirendre tűzte a technikusképzés rendezését. A képzés új rendjéről a Művelődési Minisztérium szakoktatási főosztályán Szendrei József osztályvezetővel beszélgettünk. — Mi tette szükségessé a technikusképzés visszaállítását? — A termelésben a szakmunkások és az üzemmérnökök, mérnökök közötti kapcsot a technikusok jelentik. Az utóbbi időben megnövekedett irántuk a kereslet; több és nagyobb tudású technikusra van szükség. A középfokú műszaki munkakört a tapasztalatok szerint leggazdaságosabban velük lehet betölteni. — Jelenleg milyen végzettségűek látják el a technikusi föladatokat? — Rendkívül színes a kép. Az ötmillió aktív keresőből három- százezer a középfokú műszakiak száma. Az iparban ötven, az építőiparban tizenhat, a mező- gazdaságban tizenkét százalékuk dolgozik. A középszintű műc szakj vezetők (üzemvezetők, építésvezetők stb.) száma harmincötezer, zömmel középfokú, több mint egynegyedük pedig középfok alatti végzettségű. Még rosszabb a helyzet az alsószintű műszaki vezetők (művezetők, műhelyfőnökök stb.) esetében. A számuk hetvenhatezer. Mindössze nyolc százalékuk felsőfokú végzettségű, húsz százalékuk szakmunkás, de többen vannak, akiknek még szakmunkás végzettségük sincs ... Nem különb a százhatvanhatezer műszaki ügyintéző (szerkesztő, művelettervező, programozó, diszpécser stb.) képzettségi aránya. A többi műszaki munkakörökben (anyagvizsgáló, laboráns stb.) dolgozó huszonnégyezer szakember többsége betanított szellemi munkás. Az a legkirívóbb jelenség, hogy a jelenlegi igényekhez képest is sok a szakképzetlen technikus. A középfokú munkakörben foglalkoztatott mérnökök aránya pedig azt mutatja, hogy a mérnöki munka a vállalatok számára relatíve olcsó. A technikusok alacsony száma jórészt abból ered, hogy jobban járnak anyagilag, ha szakmunkásként dolgoznak. A technikumot végzettek egynegyede fizikai munkát, háromnegyede szellemi munkát végez, a végzetteknek csak a fele műszaki foglalkozású. — A statisziika szerint egyrészről a tervezésre, kutatásra kiképzett mérnökökkel pazarlóan bánnak, másrészről szakképzetleneket alkalmaznak. Mi a biztosíték arra, hogy a termelés elfogadja az új rendszerben képzett technikusokat? — Mi abból indulunk ki, hogy a tananyagban a közismereti tantárgyak 50—52, a szakmai tantárgyak 48—50 százalékos arányát mindenképpen megtartjuk. A technikusoknak ugyanis feltétlenül rendelkezniük kell általános műveltséggel. Szakmailag is többet keli tudniuk, mint a szakmunkásoknak, különben nem tudják betölteni a termelésirányító szerepet. A jobb minőséget elfogadja a termelés. Éppen ezért általában irtéves képzési időt tartunk szükségesnek a következő felépítéssel: a tanulók az első két évben főként az általános műveltséget és a táqabb értelemben vett szakmai alapozó tantárgyakat tanulnák. Azok a tanulók például, akik gépészeti pályára akarnak menni, a fizikát, akik vegyipari pályára, azok a kémiát tanulnák nagyobb intenzitással. A második osztály végén minden tanuló alapvizsgát tesz. Ezt követően a tanulók — tizenhat évesen — dönthetnek érdeklődésük, képességük, tanulmányi eredményük alapján, hogy az érettségi mellé szakmunkás, bizonyítványt akarnak-e szerezni, vagy technikusok akarnak-e lenni. Különbözeti vizsgával gimnáziumba is átmehetnek. A •szakmunkások és technikusok képzése ugyanis a harmadik osztálytól különválna. Ha szakmunkások akarnak lenni, akkor az érettségivel együtt szakmunkás-bizonyítványt is kapnak. Ha a technikus tagozaton kívánják folytatni tanulmányaikat, akkor a negyedik év végén közismereti tárgyakból érettségi vizsgát kell tenniük, és az ötödik évben már nem tanulnának közismereti tantárgyat, hanem csak a technikusi munkakörhöz szükséges szakmai ismereteket. — Úgy hírlik, a tévében el is hangzott, hogy némelyek szeretnék a húsz évvel ezelőtti technikusképzést egy az egyben visszaállítani. Ez reális elgondolás vagy csak valamiféle nosztalgia? — Ha valaki négy évben képzeli el a képzést, akkor van benne jó adag nosztalgia is. Valóban vannak olyanok is, akik szorgalmazzák a négyéves technikusképzés visszaállítását. Azt mondják, hogy külön technikumokat hozzunk létre, ahová az általános iskolákból toboroznánk a tanulókat, és négy év után, tizennyolc évesen kész technikusokat bocsátana ki az iskola. Ez az elképzelés azért irreális, mert így a tanulók tizennégy éves korban kénytelenek lennének véglegesen dön- tenj az életpályájukról. Az pedig köztudott, hogy mind az egyénnek, mind a társadalomnak igen költséges a befejezett képzés utáni pályakorrekció. Nem véletlenül népszerűek mindenütt a világon azok a képzési formák, amelyek magukban hordozzák a pályamódosítás lehetőségét. Évente csaknem ezer fiatal jelentkezik műszaki szak- középiskolába. Terveink szerint a második osztály után (az ötéves változatnál) tehát ennyi közül lehet kiválasztani azt a líárom-négyezer fiatalt, akik a technikusi tanulmányokra évente szükségesek és alkalmasak. A négyéves, az első évfolyamtól elkülönített képzésnél erre az oly fontos válogatásra nem volna lehetőség, mert akit egyszer 14 éves korában alkalmasnak találánának technikusnak, az megszerezné a bizonyítványt, még akkor is, ha közben nála alkalmasabbaktól venné el a technikussá válás lehetőségét. — Mi az oka annak, hogy húszi év után többen is „visz- szasirják" a technikusképzést? — Az ötvenes években — az iparosítás erősített ütemű fejlesztésének idején — a növekvő szakemberigény és a mérnökök viszonylag alacsony száma mellett a technikusok szerepe törvényszerűen felértékelődött. Technikusok tölthettek be mérnöki, főmérnöki és más vezetői munkakört is. Az ifjúság számára meg vonzerőt jelentett az a technikusképzés, amely egyidejűleg érettségit és az akkori körülmények között jól hasznosítható képzettséget adott. A technikumok számára a beiskolázásnál — mivel akkoriban jóval kevesebben tanultak középiskolában, mint ma — nagy volt a mentési lehetőség, a legjobb, a legrátermettebb tanulókat válogatták ki. Aztán jött az az időszak, amikor már elegendő üzemmérnök, mérnök került ki a főiskolákról, egyetemekről, s megkezdődött — természetesen egyéb tényezők közrejátszásával — a technikusok szerepének leértékelődése. Most olyan képzésre van szükség, amely újra megbecsültté teszi a technikust — Mikorra tervezik az új képzés bevezetését? — A levelezőknél 1984-ben, a nappali képzésben 1985-ben szeretnénk megkezdeni az oktatást. Addig a jelenben is működő technikusi minősítés marod érvényben. Rehák Ferenc
