Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-01 / 300. szám
K itiizöHa j övi Bóják között Barcstól fölfelé Ellenőrzik a mélységet, kijelölik a hajózható útvonalat A magyar- jugoszláv együttműködés jól bevált A szél már olykor arcunkba vágja, hogy közeleg a tél. Hideg, zavaros hullámok csapkodják a Dráva partjait. A „Vízvédelem" nevű kis kitűzőhajón kifutunk a barcsi kikötőből és (a 198-as folyamkilométertől a 125-ös felé) Vízvár irányában haladunk a sodrás ellen. Magas a víz már hetek óta. Nézem a kitűzők munkáját. Itt letesznek egy bóját, ott odébbhelyeznek egy másikat. Aztán a hajó odasimul a part mellé, az emberek kiszállnak és a parti táblákkal foglalatoskodnak. Takács József hajóvezető elmondja, hogy ez egy eléggé kanyargós szakasz. A legnagyobb mélység jelenleg Vízvárnál van, tíz méter körüli. A Dráva ezen a szakaszon 3—400 méter (a legszélesebb) és 100 méter (a legkeskenyebb) között változtatja szélességét. A meder állandóan „mozog”, alakul. Változik a mélység és a szélesség. Ez pedig hajózási szempontból nem közömbös. A minimális hajózási mélység 1,5 méter. A kitűzők ellenőrzik a mélységet és bójákkal jelölik meg a hajózható útvonal szélét. —:1»rrmar nagyjából ismerjük a kritikus szakaszokat — mondja Takács József. — Ezeket „leszondázzuk" és ahol nem megfelelő a mélység, letesszük a bójákat. Általában reggel indulunk el, de van úgy, hogy egy hétig is a hajón vagyunk. A hajósnak ismernie kell a vizet, tudnia kell, hol az úszó. A szabály az, hogy a folyó jobb partján mindig piros, a balparton pedig fekete legyen a bója. Ezeknek az alakja is meghatározott. A piros távolról négyzetnek, a fekete pedig kúpnak látszik. Közben Kocsis István és Balogh László, akik a „Vízvédelem” nevű hajó személyzetét képezik, dolgoznak. Szigorú fegyelem uralkodik itt, hiszen még az ilyen jellegű hajózást is tizenötnaponként engedélyeztetni kell a magyar és a jugoszláv határőrséggel. Olykor A puszták népéről kiállítás Szekszárdon A puszták népe, puszták világa címmel, a 80 éves Illyés Gyulát szülőföldje által köszöntő kiállítás nyílt az elmúlt hét végén a szekszárdi Béri Balogh Adóm Múzeum emeleti nagytermében. A páratlan érdekes- ségű kiállítást a Tolna megyei Múzeumon kívül a budapesti Iparművészeti, továbbá a bajai, a székesfehérvári és a kaposvári múzeum értékes gyűjteményéből kiegészítve rendezték meg, elismerésre méltón a szekszárdi múzeum munkatársai’. A nagyterem egyik végében Napóleon korabeli eredeti bútorokkal, festményekkel, szőnyegekkel, kínai vázákkal, könyvekkel, fényűzően berendezett főnemesi kastély szobabelsője látható, szemközt a hajdani puszták népének — uradalmi cselédeinek, pásztorainak és iparosmestereinek életmódját ábrázoló régi munkaeszközök, kel, népművészeti értékű tárgyakkal, viselettel. Kétoldalt, a hosszú falon nagy fényképeken, tárlókban szemléltetik Illyés Gyula írásait, köteteit, köztük Török Sophienak dedikált több könyvét, dokumentumait. A három hónapig tartó kiállításhoz a helyi tanítóképzős főiskolások által összeállított diavetítéses audiovizuális irodalmi műsor is csatlakozik, főként a látogató iskolai csoportok részére. Ballabás László megszólal az adóvevő hangja, állandó kapcsolatot tartanak fenn a többi kitűző hajóval. Lent, a hálókabinban - a hajón való hosszabb tartózkodás kényelmetlenségét enyhítendő — vnn tv. rádió és hűtőszekrény is. A „Vízvédelem” egy jókora kanyar előtt fordul egyet, az egyik bóján akad valami igazítani való. Aztán visszavisz bennünket a barcsi kikötőbe, Gyurokovics Károly, a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság barcsi üzemegységének vezetője elmondja, hogy a kitűző szolgálat a vízi közlekedésben érdekelt . magyar és jugoszláv szervek által elfogadott kitűzési terv alapján -dolgozik. Három éve végzik ezt a munkát, korábban mindkét fél a saját felelősségére hajózott. A közös cél a vízi teherszállítás feltételeinek a biztosítása. A következő időszakra érvényes kitűzési tervet éppen a napokban tárgyalták meg és hagyták jóvá a magyar és a jugoszláv felek. Egyben azt is megállapították, hogy az együttműködésnek ez a formája jól bevált, kölcsönösen elégedettek egymás munkájával. B. K. Színpadon és színpadon kívül Indulatos a király- asszony lovagja Képzőművész ambíciók után famintakészítés A színpadról a tűzszerészekhez került Az elébb még mindent elsöprő indulattal döfte kardját az életét tönkretevő alnok grófba, aztán kissé lecsillapodva, mindent átgondolva kiitta a mérget. Victor Hugo romantikus drámájának hőse, a hihetetlen társadalmi magasságokba jutó nép fia eldobta magától az életet. — Képes lenne valóban öngyilkos lenni? A Királyasszony lovagjának pécsi főpróbája nem úgy sikerült, mint a művészek szerették volna (azóta, péntek este megvolt a bemutató is, nagy sikerrel), Safranek Károlyban, a Pécsi Nemzeti Színház új művészében a darab címszereplőjében hihetetlen indulatokat véltem felfedezni a színpadon, később az öltözőben is a főpróba után.- Igen. Képes lennék rá, ha olyan tragédia történne életemben, amely miatt értelmetlenné válna minden. Gondoltam már rá ... Olyan valószínűtlennek tűnik. Pécsett, a Nádor Kávéházban beszélgetünk. Ujjatlan, vajszínű gyapjúmellény van rajta, Szegeden ebben játszotta az O'Neill Hosszú út az éjszakában című drámájában a tüdőbajos fiú szerepét. Nehezen tudom elképzelni a Királyasszony több mint 180 centiméter magas, daliás lovagját, mint beteg fiút. Bár?- A bemutató előtt lementem az állomásra szüleim elé, apám törött, begipszelt lábbal utazott Budapestről Pécsre, még nem vette le kezét rólam. Safranek Károly apja vasesztergályos, Budapesten, a XIII. kerületben, a bicskás negyedben éltek. Bár a családban volt már neves művész, a nagybácsi, a Pécsett is sikerrel bemutatkozott Safranek Károly keramikus, a fiatal Safranek Károlynak szakmát kellett először tanulnia. Gyerekkorában szívesen formázott üvegpoharakból emberi fejeket, megkísérelte a felvételit a képzőművészeti gimnáziumba is, mégis a famintakészítő, majd a hivatásos gépkocsivezető szakmát tanulta ki. Közben estin leérettségizett, önmagában ekkor mór elhatározta, hogy színművész lesz. Adóm Ottó osztályában 1976-ban végezte el a főiskolát, nem láttam a vizsgaelőadást, de megjelenésében Darvas Iván után aligha tudnék tökéletesebb Liliomfit elképzelni, mint őt, aki a címszerepet játszotta. Derűs, nyugodt, fiús arc. Alig-alig értem, miként tudnak ilyen külső mögött olyan vad indulatok lenni, mint amelyeket képes volt velem játékával elhitetni, mint amit a főpróbán láttam.- A színpadon kívül volt már Hölgy cápákkal Susan Stanley a pókoktól fél Az első „felvonás” alatt még fegyelmezetlen a publikum. Mászkálnak, beszélgetnek, s közben a „mélység királyai" kecsesen szelik fel-alá, az üvegkalitkába zárt „tengert". Amikor másodszor „megy fel a függöny", s a búvárnő alászáll, elcsendesedik a nézőtér. A hátakon végigfut a borzongás, néhányon felszisszennek. A hangszóróból — a narrátor — félelmetes információkat közöl: „Az önök előtt úszkáló citrom- és dajkacápák az emberevő vízi ragadozók osztályába sorolhatók. Egyetlen harapással képesek az emberi lábat a felső combról leszakítani. Ilyenkor fogaik minden négyzethüvelykére négyezer kilogramm nyomást fejtenek - ki. A mai napig nem tisztázott, hogy mikor támadnak.” — Igaz, hogy a holland lánynak leharapta a lábfejét az egyik, azért nem szerepel? — kérdezi tőlem egy idős néni. A feltételezést továbbítom Dunai Imrének, aki a Sugár Áruház parkolójában látható nyugatnémet Florida cápa show-t menedzseli. — Nálunk, Európa legnagyobb utazó akváriumában embert nem támadott még meg a cápa, de volt egy másik tragédia. Amikor megérkeztünk, az óriás dajkacápát társai megölték. A Természettudományi Intézetnek ajándékoztuk, jelenleg tömés alatt van. És ezekkel a fenevadakkal játszadozik, pajkoskodik, a víz alatti színpadon, a 20 éves angol lány: Susan Stanley. A cápák ügyesen „kicentizik”, talán „tudjqk", ha smirglihez hasonló bőrükkel hozzáérnének, csúnyán megsérülhetne a „gazdi". A lánynak tehát nincs más dolga, „csak egyszerűen" bátornak kell lennie. — Lehetséges, hogy egy amazon még a kisegér láttán sem ugrik fel az asztalra? — faggatom a mindig mosolygós Susan-h — Nem, az egerektől valóban nem félek. De a pókoktól mindig megijedek. Juj, azok szörnyűek . . . Stausz Csaba amikor Safranek Károly kardot rántott?- öklömet használtam. A főiskola után a Madách Színházba kerültem, talán emlékszik, Pécsett Dayka Margittal, Schütz Hóval, Márkus Lászlóval a Házasságszerzőt játszottuk, nekem egy kis szerepem volt... Szóval jól indult a pálya, de behívtak katonának. A dunai flotillánál voltam tűzszerész, illetve a tűzszerészek gépkocsivezetője egy pknakutató gépkocsin. Hát persze, hogy az öreg katonák mással sem foglalkoztak, mint: te Csongor (akkor már lement a tv-ben a Csongor és Tünde, amiben az egyik címszerepet játszottam), takarítsd már fel a WC-t. Egyszer, arrtikor egyedül voltunk, a legdurvább viccelő rosszul járt, akkor a legszigorúbb megtorlással sem törődtem volna . .. Remélem, most nem kapja el az indulat, meg kell mondanom :- Néha kicsit a kelleténél hősiesebb pózban áll a színpadon ...- Hát persze. Olyan meredek a színpad, magassarkú csizmában alig-alig lehet biztonságosan megállni, a lábbeli meghatározza a gerinc tartását, tudom, hogy minden mozdulatra ügyelni kell, harminc oldalnyi szerepet kell elmondanom, a kettőnek össze kell érnie . . . A premieren már csaknem így volt . . . Lombosi Jenő Kulturális hírmagazin Költők az NSZK-ban, A Magyar írók Szövetségének küldöttsége képpen írók, költők csoportja tartózkodik a Német Szövetségi Köztársaságban, közöttük Arató Károly és Csordás Gábor pécsi költők. Svédországi előadókörútra utazik Vass Ágnes pécsi hegedűművész. A Dél-Svédország- ban lévő Vőxjö város tizenegy tagú kamarazenekarának kamaraműveket tanít be, majd öt hangversenyt ad velük közösen. Ezen kívül további öt szólókoncertet is játszik a svéd közönségnek. (Képünkön: Vass Ágnes.) Graz-ba indul Erdős János festőművész, a Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-dunántúli Szervezetének titkára, valamint Pinczeheiyi Sándor festőművész, a Pécsi Galéria vezetője. Megszervezik a pécsi képzőművészek 1983. január 20-án nyíló grazi tárlatát. * A huszadik századi zsarnok-' ság módszereiről szóló és a nemzetközi dijakat sorra arató Hímet, Szabó István: Mephisto című Oscar-díjas alkotását nagy sikerrel játsszák a romániai mozik. A legjobb előadás Kaposváron volt. A színikritikusok díját osztották ki a múlt héten. Az 1981—82-es évad legjobb előadásáért járó díjat a Kaposvári Csiky Gergely Színház kapta a Marat/Sade produkcióért. Rendező: Ács János, aki a Chicago három magyar- országi előadása közül is a legjobb rendezést nyújtotta. Fürtös Ilona texliltervező iparművész és Rétlalvy Sándor szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központban. A november végéig megtekinthető kiállításon a két Munkácsy-dijas művész munkái közül tizenegy gobelint, gyapjú faliszőttest, továbbá tizenj három bronzplasztikát mutatnak be. Faragott játszótér Baján Tegnap délután új játszóteret avattak Baján. Az Újvárosban, a Csónak és a Varsa utcák által határolt terület már több éve üresen állt. A környékbeli gyermekeknek nem volt hol játszaniuk. A Városi Tanács művelődési osztálya, hogy segítsen ezen a gondon, meghívta a Bács-Kiskun megyei fafaragó stúdió alkotóit, hogy Csörszné Zeletnai Katalin vezetésével készítsenek játszóteret. A 17 lelkes fafaragónak a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság a közeli erdőből és a fatelepről szállította a faanyagot. De segítséget nyújtottak a Vas- és Fémipari KTSZ dolgozói a vízügyi igazgatóság hajósai, valamint a környék lakói is. Az ügyes kezű faragók halat, delfint, hajóhintát, csúszdát, krokodilt varázsoltak a faanyagból a gyerekek szemeláttára. A csoport tagjai először vállaltak' együtt olyan munkát, hogy a tervezéstől a játékok elhelyezéséig mindent ők csináltak. Az ő munkájukat dicséri az is, hogy a gyerekek mellett a szülőkre, nagyszülőkre is gondoltak és pihenőpadokat, valamint fedett asztalokat is elhelyeztek a téren. A Bács megyei fafaragók szabadságuk alatt, társadalmi munkában valósították meg a bajai gyerekek részére az első faragott játszóteret, amit tegnap, vasárnap délután vehettek birtokba a csivitelő apróságok. Vukováry Bea
