Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-06 / 305. szám
1982. november 6., szombat Dtinantmt tlaplö 5 Mélyülő bányák, elmélyüld együttműködés A Mecseki Ércbányászati Vállalat jövőbeni fejlődése a magyar-szovjet műszaki tudományos kapcsolatok tükrében Minden emeleten társalgó, kényelmes fotelnkkal Munkásfiatalok szállodája Bon yo lu 11, kiszámíth otatla n folyamatok alakítják ma a világ energiahelyzetét. Ebben a kuszaságban számunkra biztos kapaszkodó a hosszú távre szóló magyar—szovjet uránegyezmény, mely annak idején új bányavállalatot és iparágat hívott életre a Mecsek-alján, biztosítva ércünk hasznosítását, újabban olyan formában is, hogy a mecseki érc fejében bizton számíthatunk a paksi atomerőmű nukleáris fűtőanyaggal való ellátására. Az V-ös bányaüzem Az államközi szerződés biztonságot jelent, mentesít a szélsőséges ingadozásoktól, a kereslet-kínálat és az ár szeszélyes játékaitól. Mindemellett számunkra ezen a vonalon is szigorodnak, keményednek a feltételek, következményeként a nehezebb kül- és belgazdasági helyzetnek. A körülmények a Mecseki Ércbányászati Vállalatot is a nagyobb hatékonyság felé terelik, s arra szorítják, összeszedje erőit, új alapokra helyezze munkáját. Nincsenek azonban egyedül, ott a másik lehetőség is, a kapcsolatok szálainak szorosabbra fűzése, az együttműködés javítása a szovjet és más szocialista országok- beli partnerekkel, miáltal köny- nyebben találhatnak orvoslást bajaikra. Tóka Jenővel, a MÉV vezérigazgatójával a magyar— szovjet műszaki-tudományos együttműködés ez idő szerint legfontosabb területeit tekintettük át. Összehangolni a fejlesztéseket A szovjetekkel való együttműködésnek ma Baranyában kétségkívül az épülő V-ös bányaüzem felmagasodott aknatornya a legújabb, szembeötlő jelképe. Az új bányaüzem létrehozásában szovjet vállalatok és intézmények is közreműködtek, a munkálatokba közvetlenül is bevontak szovjet szakembereiket. A bánya kiépítése a terveknek megfélelően halad, időben elkezdődhet majd a termelés, bár ehhez még rengeteg erőfeszítés szükséges. Az új bányában —, de a többiben is — kulcskérdés a gépesítés, az élenjáró technikák és szervezési megoldások alkalmazása, hatékony működtetésük. A művelés ugyanis a nagyobb mélységek felé halad, a kőzetviszonyok egyre mostohábbak, a munkakörülmények szdkatlanok és keservesebbek, ide nem tolong az új munkaerő, mégha manapság az ilyen munkahelyeken -ötszámjegyű is a havi kereset. A csökkenő létszám mellett tehát nincs más kiút, mint a gépesítés, ezzel együtt a termelékenység fokozása, az élőmunka hatékonyságának növelése. Az élenjáró technika ez idő szerint főként csak tőkés országokból szerezhető be — mi például zömmel finn berendezésekkel dolgozunk —, ami mindenütt igencsak megterheli a fizetési (mérleget, ezért a műszaki fejlesztés saját erőből való megoldása az urániparral rendelkező baráti országokban komolyan napirendre került. A MÉV igyekszik a műszaki haladást nyomon követni, az új megoldások, eszközrendszerek átvételére, fogadására felkészülni, befolyva mór a kísérleti szakaszba is. így például az NDK-'ból vannak itt gépek kipróbálásra, s hasonló együttműködésre készülnek a szovjet és csehszlovák gépgyártókkal. A cél: tervszerűen összehangolni a fejlesztés irányait. Említettük, az ércbányászat ma a nagyobb mélységek felé kényszerül. Ott a kőzethőmérséklet igen nagy, jelentkeznek a mélybányászat sajátos gondjai, melyeknek kiküszöbölésére a magyar bányáknak nincsenek tapasztalataik, a MÉV-nek tehát teljesen új feladatokkal kell megbirkóznia. Olyan munkakörülményeket kell teremteni, hogy a bányászok . nagyobb termelékenységgel tudjanak dolgozni, egyszersmind egészségi állapotuk hosszabban, tar- tósa’bban megőrizhető legyen. A megfelelő munkahelyi klímát eddig intenzív szellőztetéssel oldották meg, most előtérbe kerül a bányák mesterséges hűtése. Ennek megteremtése érdekében nemzetközi tapasztalatokra, elsősorban a Szovjetunió tapasztalataira támaszkodnak. Szoros az együttműködés, immár hosszabb ideje folynak közös kutatások a munkahelyek klimatizálásának biztosítására. Egyes bányák a MÉV-nél is lassan kimerülnek, megszűnnek, legalábbis a hagyományos módszerekkel már nem éri meg a kitermelés. Mór hosszabb ideje kísérleteznek és keresik azokat a korszerű eljárásokat, melyekkel a gyengébb érceket minimális élőmunka ráfordítással és költséggel ki lehet termelni. Ezen eljárások egyike az ércek föld alatti kilúgozása. A közelmúltban Pécsett jártak a partner szovjet technológiai kutató intézet szakemberei, s körvonalazták az együttműködés feltételeit, irányait. Tény, vannak már szovjet és más külföldi tapasztalatok, melyek a MÉV viszonyaira átdolgozva lehetővé teszik a gyengébb ércek kitermelését is. Ez is ígéretes területe az együttműködésnek. Megújul az ércdúsítú üzeni Caknem húsz esztendeje kezdte meg működését az ércdúsító üzem. Azóta fizikailag és erkölcsileg is elavult, elodázhatatlan a rekonstrukciója. Ez nagy, átfogó feladat, annál is inkább, mivel a rekonstrukciót termelés közben, lépésről lépésre kell megvalósítani, s • egészen új technológiákat meghonosítani. Ezáltal olyan megújulást elérni, hogy az ércdúsító az elkövetkező húsz-harminc évben nagyobb termelékenységgel, még hatékonyabban tudja feladatát ellátni. Egy két területen — így például az osztályozásnál — már született megoldás, a feladatok más részén még dolgoznak. Ebben több szovjet kutató és tervező vállalat és intézmény is közreműködik, de nemcsak velük szoros az együttműködés besegítenek a csehszlovák és NDK-beli testvér vállalatok is. A bányászati kutatások, a termelés és a feldolgozás során korszerű műszerekre van szükség. Ezek egy részének gyártására a MÉV annak idején meafelelő szejlemi és gyártókapacitást hozott létre. Az üzem a vállalat igényein felül is készít nukleáris műszereket, ezek közül például a szovjetunióbeli Dubnában, a szocialista országok egyesített atomkutató inTezetében is működik néhány, de értékesítettek más szocialista és a nyugati országokban is. Miután az ilyen műszerek iránt a nemzetközi piacon megfelelő kereslet mutatkozik, felmerült az elkéozelés — tulajdonképpen már korábban, de igazából a feltételek most a legkedvezőbbek —, hogy felfejlesszék a műszergyártást. Ezt külön az is indokolja, hogy a kimerülő, felhagyandó bányák külszínén olyan épületek maradnak, melyek további hasznosításáról feltétlenül gondolkodni kell. Mozaékony avár- tási profilt szeretnének létrehozni, éspedig valamelyik nagyobb hazai műszergyárral szövetkezve. közös kisvállalkozás, esetleg leányvállalat létrehozásával Pécsett. Miklósvári Zoltán A Nevelési Központ gyönyörűen megkomponált épületláncolatának (legújabb tagja a szakmunkásképző intézetek diákotthona. Augusztus 26-án az utolsó pillanatban adták át, 27-én már költöztek a tanulók. A berendezéseket — ágyakat, tanulószobák bútorait — a tanulók tanáraikkal együtt cipelték a helyükre. Úgy is lehet fogalmazni, szakaszos volt az átadás, mert a beköltözés után a víz- és villanyszerelők itt-ott még dolgoztak. Prucsi János, az új diákotthon igazgatója ebben a minőségében még maga is új ember, Bár nagy gyakorlattal rendelkező pedagógus-tanárként, majd igazgatóhelyettesként dől. gozott évekig Komlón, Pécsett, a kollégium vezetése mégiscsak egészen új feladatot jelent. Itt az oktatás-nevelésen túl gondoskodni kell a fiatalok szabad idejéről, annak hasznos kitöltéséről, és mivel ez az otthonuk, arról, hogy tényleg ottho- nossan érezzék magukat. — Az első hónapban csak figyeltem a többi nagy diákotthoni nevelői gyakorlattal rendelkező kollégáimat, a friss ötletekkel jelentkező pályakezdőket, és a gyerekeket, ebből próbáltam leszűrni, mit hogyan kellene — mondja az igazgató. — Szerencsénk van, mert itt a Nevelési Központ Művelődési Háza, a könyvtár, és az itt már régóta jól működő különböző foglalkozások, például szövés vagy a legkülönfélébb barkácsolás, fgy a gyerekek szabad idejére, ha igénylik, színes programokat tudunk ajánlani. Az új diákotthon lakói közül a legtöbben az 508-as szakmunkásképző tanulói, csak kevesen vannak az 500-asbál. A hatemeletes épületben 180 fiú és 42 lány lakik — bár kétszázra- tervezték — de egyelőre helyet kapott egy általános iskolás napközis csoport is. Már lassan két hónapja lesz, hogy bent laknak, mégis, valahogy még mindennek olyan új — mész, festék — illata van. Minden emeleten tágas társalgó, kényefmes sárga, vagy narancsszínű fotelekkel, és tévével. Ahogy a piros lift hangtalanul suhan, ahogy a folyosókat járjuk, eszembe jut a Szigeti úti régi kollégium. Ott a szobákat olajkályhákkal fűtötték, sokszor hideg volt, zuhanyozni csak az alagsorban lehetett és csak este. Reggel pedig csak jéghideg, fűtetlen helyiségben, jéghideg vízzel lehetett mosakodni. Itt emeletenként tágas, szép zuhanyozó, és ami a régiben egyáltalán nem volt: minden emeleten konyha. Mesélik, az egyik fiú nagy horgász. Egyik nap szép zsákmánynyal tért haza, és közösen halászlét főztek belőle. Azt mondják, kitűnően sikerült. A délutáni időszak a tanulásé, a tanulószobákban is ilyenkor csend van. Mindenütt tanárok segítenek, ha kell. Beck József másodikos vízvezeték-szerelő tanuló a régi kollégiumnak is lakója volt. — Nekem mindenhogyan kollégistának kell lennem — mondja — mert azon a héten, amikor dolgozni kell és korán kezdődik a műszak, nem érnék be Somogyhárságyról. Na, meg itt jobban is lehet tanulni. Otthon biztosan nem állnám meg, hogy ne menjek e| focizni vagy mászkálni, itt viszont muszáj minden nap legalább 2—3 óra hosszáig odaülni a könyvek mellé. Ez a kollégium nagyon szép, tiszta, kényelmes. Én azért a régit is szerettem, mert volt udvar, te lehetett oda menni, itt, ha kimegyünk, mindjárt az utcán vagyunk. Kolompár Zoltán harmadéves lakatosról azt mondták tanárai, nagyon rendes gyerek, elég jól is tanul, és a munkahelyén is dicsérik. — Ha nem lehetnék kollégista, nem is tudom, mit csinálnék, A munkahéten hatkor kezdődik a műszak, Sósvertiké- ről nem lehet olyan korán Pécsre érni. Arról nem is beszélve, hogy drága most a bérlet. Itt jó tósaság van, jó| érzem magam. Barabás László diáktanácstitkár, lánycsóki központifűtés- szerelő és focista. Ő a jobb sportolási lehetőségeket dicséri. Vágya, hogy talán Pécsett marad és a PMSC-ben focizik. A fiúk, akikkel beszélgettem, mind azt panaszolták, kevés a kimenő. Amelyik héten iskolában vannak fél négyig, amikor dolgoznak, fél hétig. Tanár-diák örök és kibékíthetetlen ellentétei. Kamaszos berzenkedés a kötöttségek ellen. Pedig az igazgató szerint a rendtartás által előírt kimenőt biztosítják, sőt azon felül, ha valamilyen rendezvény van, a csoportos távozást is. Természetes, hogy valamilyen menetrendhez igazodni kell. Fé| hétkor van a vacsora, erre mindenképp be kell, hogy érjenek. Amúgy is nehéz összehangolni a különböző foglalkozásokat, kötött vagy kötetlen programokat, nehéz az ellenőrzés. A tanulók egyik része az egyik héten iskolába jár, másik része dolgozik. A munkahelyek munkakezdési és befejezési időpontjai sem egyformák, és a különböző szakmák iskolában oktatott órák számai is különbözőek. Egyetlen, ami egyforma valamennyi diáknál — minden pénteken hazautaznak. A hálószobák ajtajaira vízcsap, cipő, vagy más szakmákat jelző figurákat ragasztottak, öntapadós tapétából. A tanulókat ugyanis nem évfolyamonként, hanem szákmánként csoportosították. A szobák azonban zsúfoltak, a négyágyasra tervezett helyiségekben mindenütt hat ágy van. Csak úgy fértek be, hogy a két középső kisméretű gyerekheverő, amely nagyobbítható. (de hogy mi módon, azt elképzelni sem tudom, mert ágy-ágyhoz tapad). A falak csupaszok, az ágyak is. Nincs szék, nincs asztal. Az igazgató a székeket, asztalokat most megrendelte, és készülnek a falon majd körbefutó polcok. Ottó József, a régi kollégiumban is nevelőtanár volt. Dicséri az újat, mondja nagyon jó tanári gárda jött össze, a tárgyi feltételekről, a szebb, kényelmesebb környezetről nem is szólva. Mint mondja, a zsúfoltság egyik oka, hogy eredetileg nem terveztek az emeletekre nevelői szobát. Enélkül azonban ekkora épületben (6 emelet!) nem lehet jól irányítani a munkát, — mondja. Valameny- nyien elismerjük, hogy gyönyörű ez az épület, azonban még ide. gén, még nem belakott. A gyerekek megilletődöttek, és nekünk is, nekik is hiányzik a régi zárt udvar a gesztenyefói- val. Itt, ha vacsora előtt vagy után egy kicsit kirajzanak az utcára, a környék lakói már méltatlankodva telefonálnak. Job lesz majd a helyzet, ha megépül a sportcsarnok és az uszoda. Este fél hét, vacsoraidő. A kollégium melletti épületben van az étterem. Akik már vacsoráztak, az épület előtti kis téren ácsorognak beszélgetnek. Sötét van, világítás még nincs, itt-ott cigaretták parázslónak (az épületben tilos). Az új diákotthon gépezete még akadozik, ám minden bizonnyal fél év múlva a város legszebb, legkorszerűbb, és a bentlakóknak a legkényelmesebb kollégiuma lesz. Sarok Zsuzsa
