Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-29 / 328. szám
Verseny a jubiláló Sásdon Felsőegerszegé a 20000 forintos díj Koszorúzás, díjátadás NAGYVILÁGBAN Átadták a pécsi Nevelési Központ művelődési házát Mór nemcsak tervekről lehet beszélni: tegnap ünnepélyes külsőségek között megnyílt Pécsett a Ivov-kertvárosi Nevelési Központ művelődési háza. Az intézmény lelkét avatta fel rövid beszéddel Szilágyi János igazgató, a város kulturális életének vezető képviselői jelenlétében. Hatvan milliós beruházásról, csudaszép épületről van szó. A földszinti aula szolgáltatásai a környező városrész és lakosságának tájékoztatását, a napi élet gondjainak enyhítését biztosítják. Itt egy helyen lehet vonatjegyet váltani, jogi tanácsokat, közéleti információkat kérni, sport, és természetjáróprogramokra jelentkezni. A plakátok és táblázatok mögött a mélyebb tájékozódást könyv- konténerek és programfü. zet-gyűjtemények segítik. Ha például valakinek eszébe jut egyik este, hogy össze kellene varrniá egy ruhát, az új művelődési házban megteheti. Az emeleti galériákban kiállításokat, kiscsoportos foglalkozásokat lehet rendezni. A nagyterem egyaránt alkalmas koncertek, színházi rendezvények, mozielőadások, bálok megtartására, televíziós műsorok stúdiófelvételére. A második emeleten kitűnően felszerelt könyvtár és fonotéka várja az érdeklődőket. A megnyitó ünnepség résztvevői számára a Nevelési Központ művészeti együttesei, valamint a Pécsi Zeneiskola barokk kamaraegyüttese és a gyárvárosi úttörőzenekar tagjai adtak műsort. Szilágyi János beszédében utalt azokra az újszerű pedagógiai és közművelődési célokra, amelyek megvalósítására az intézmény munkatársai egységesen törekszenek: nevezetesen az oktatás és nevelés, a közművelődés, a kulturált szórakozás egységének megteremtésére. A megnyitó ünnepség keretében virágkiállítást és könyvvásárt is rendeztek, vasárnap délután pedig játszóház volt a gyermekek számára. ünnepi tanácsüléssel fejeződött toe a 650 esztendős Sásd jubileumi ünnepségsorozata tegnap délután. Két órakor megkoszorúzták a Kaposvár utca 45. számú ház falán lévő márvány- táblát, amelyet a Kommunisták Magyarországi Pártja sásdi szervezetének 1918. november 29-i megalakulásának emlékére álli. tottak. A komlói járási, a sásdi párt- és tanácsi szervek, az ifjúsági szervezet koszorúi mellett elhelyezte az emlékezés virágait Pécsi László is, Pécsi Mihálynak, a KMP egykori alapító tagjának fia is. A tanácsülésen Szilágyi Mihály, a Sásd nagyközségi Közös Tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Megemlékezett a község múltjáról, a falu és környékének történelmi szerepéről, és arról a fejlődésről, amely a fel- szabadulás, majd a termelőszövetkezeti mozgalom megerősödése után Sásd életében bekövetkezett. Szólt arról, hogy Sásd és a társközségek lakói mennyi, re szeretik szőkébb hazájukat, és ez a lokálpatriotizmus nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul. Ezután átadták a jubileumi verseny dijait — a verseny részvevői, egyebek között a falvak történelmének ismeretében, társadalmi munkában mérték össze tudásukat. A 20 000 forintos első díjat Felsőegerszeg lakói kapták, a második (15 000 forint) Meződé lett, a harmadik (10 000) Oroszlóé. A legtisztább falunak jóró 5000 forintos különdíjat Oroszlónak ítélte a zsűri. Vázs- nok, Pálé és Varga a tanács emléklapját kapták. A Társadalmi Munkáért bronz plakettet dr. Füzes Miklósnak, a községi monográfia szerzőjének. Vajda Józsefnek, a honismereti szakkör vezetőjének, Varga Győző, szakköri tagnak, Jusztinger János, művelődési ház igazgatónak, Bernhardt Andrásnak, az úttörőzenekar vezetőjének adták át, hatan a tanács emléklapját érdemelték ki. Versenyeztek a tanácstagi választókerületek is: első Tekker Lászlóné, második Vincze Ferencné, harmadik Szilágyi Mihály kerülete lett. G.T. MTESZ delegáció utazott Lvovba A műszaki, tudományos, kulturális együttműködés, az üzemek, intézmények közötti tapasztalatcsere eredményeinek megbeszélésére, az együttműködési megállapodás értékelésére, a további feladatok megjelölésére küldöttség utazott tegnap Lvovba dr. Földvári Jánosnak, az MTESZ elnökének vezetésével. Vele utazott Kovács László alelnök és Jezernik Rudolfné szervező titkár, a Ivovi MTO (Műszaki és Természettudományi Egyesület) vendégeként. ♦ LYON: A Franciaország délkeleti, aloesi vidékén tomboló korai hóviharok megbénították a forgalmat néhány vasútvonalon, egy országos főútvonalon. Lyon környékén egynapos havazás után helyenként félméteres hótorlaszok alakultak ki és a 6. számú főútvonalon több száz autós kocsijában volt kénytelen tölteni az éjszakát. + BOCHUM: Vasárnap az NSZK-beli Bochumban túlnyomórészt a szabaddemokrata pártból kivált baloldali liberálisok „Liberális Demokraták” néven új pártot alakítottak. A kongresszus 1500 résztvevője, köztük parlamenti képviselők, az FDP jobbra tolódásával indokolták az új párt szükségességét. Az új politikai pártot támogatja az FDP ifjúsági szervezete is, amely szombaton döntött az anyapárttal való szakítás mellett. Egyelőre bizonytalanság uralkodott a párt által követendő politikáról. Csupán arról született megegyezés, hogy környezetvédelmi kérdésekben a „zöldekkel”, szociális kérdésekben pedig a szociáldemokratákkal működnek együtt. ♦ HANOI: A Vietnami Szocialista Köztársaság hivatalos nyilatkozatban cáfolta azokat a kínai és thaiföldi kormánykörökből származó híreszteléseket, hogy a vietnami erők a száraz évszak beköszöntével valamiféle olfenzivát készülnének indítani Kambodzsában. E híresztelések célja annak a ténynek leplezése, hogy Kína és követői segédkezet nyújtanak a népirtó Pot Pot-klikknek a kambodzsai nép elleni mesterkedéseikben. Egyben kísérlet arra, hogy felértékeljék a leleplezett Pót Pofbanda és egy csoport reakciós khmer emigráns kisértetkormá- nyát, amely talpalatnyi helyet sem birtokol Kambodzsában" — fejeződik be a vietnami nyilatkozót. ■é SANTA BARBARA: Reagan elnök katasztrófasújtott területté nyilvánította a Hawaii Szövetségi Államot, ahol az Iwa hurrikán pusztításai 200 millió dollána becsült károkat okoztak. Számos lakóház és középület rombodőlt. ♦ BELFAST: Az Észak Írországban dühöngő felekezeti terrorhullám legújabb áldozata egy 34 éves volt segédrendőr, akit benzinkútja pénztárában tízéves fia szemeláttára lőttek agyon p' terroristák. A szombat esti gyilkossággal, ami Armagh határ- városbon történt, tizennyolcra emelkedett az egy hónapon belül végrehajtott felekezeti indítékú gyilkosságok száma. Közben Garret Fitzgerald, az Ir Köztársaságban tartott választások győztese szombaton kijelentette, hogy leendő kormánya legfontosabb feladatai közé sorolja az észak-ir válság megoldását Nagy-Britanniával. ♦ BELŐ HORIZONTE: Mintegy 360 karát súlyú óriás gyémántrögöt találtak minői Gerais brazíliai szövetségi államban. A 2,5 millió dollárra becsült értékű gyémánt lelőhelye Brazília egyik legnagyobb drágakő termőhelye, ahol rubint, topázt, smaragdot és zafírt is bányásznak. Repülőgépeltérítési kísérlet November 27-én, szombaton este a MALÉV 121-es számú járatát, amely Leningrád—Varsó—Budapest útvonalon közlekedett, a varsói repülőtéren egy fegyveres lengyel férfi megkísérelte erőszakosan eltéríteni. A kísérletet a lengyel hatóságok meghiúsították. A támadó megadta magát. A MALÉV 121-es járata utasaival és személyzetével vasárnap délelőtt 11.45 órakor sértetlenül megérkezetf a Ferihegyi repülőtérre. • ♦ WASHINGTON: Ronald Reagan amerikai elnök szombaton visszavonta javaslatát, hogy nagyobb adót vonjanak le a munkanélküli segélyekből. A munkanélküliség enyhítését szolgáló törvénytervezet e szakaszának bevallott célja az volt, hogy korlátozzák azok számát, akik „kedvet éreznek" a munkanélküliséghez, s a befolyt összegekből munkahelyek létrehozását támogassák. A tervezetet éles bírálatok érték, nem utolsósorban azért, mert a segély csökkentése — magától értetődően — a munka- nélkülieknek azt a túlnyomó többségét is sújtja, amely egyáltalán nem saját jószántából veszítette el állását. 4- MEXIKÓVÁROS: Hatalmas felhőszakadások következtében áradások keletkeztek Mexikó több vidékén, több százan hajléktalanná váltak. Ma- zatlan csendes-óceáni kikötővárosban több ház összedőlt, romjaik alatt huszonegyen lelték halálukat. ♦ BEJRÚT. A libanoni vezetők közölték Morris Draperrel, a közel-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár-helyettessel, hogy teljesen elvetik a Libanonban tartózkodó külföldi csapatok kivonásával kapcsolatos izraeli követeléseket. Libanoni vélemény szerint — közölte az ANI hírügynökség - az izraeli követelések célja, hogy Libanonban fönnmaradhasson az izraeli katonai jelenlét. Ez a jelenlét azonban még jelképes formában is sértené Libanon szuverenitását. ♦ MOSZKVA: Manfred Wör- nernek, az NSZK új hadügyminiszterének nyilatkozataiból, előadásaiból egyértelműen kitűnik: a miniszter mindenáron el akarja érni az új amerikai nukleáris rakéták telepítését Nyugat-Európában, így az NSZK területén is. Ezt állapítja meg vasárnap a Pravda, Wörner első két hivatali hónapját elemző cikkében. A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy Wörner egyetlen nyilatkozatából sem hiányzott a „szovjet veszéllyel” történő fenyegetés. Immár nemcsak általában a szovjet nukleáris haderőről van szó, hanem — úgymond — „a Szovjetuniónak arról a képességéről, hogy támadást kezdFélmondat a hadijelentésben M áig sem tudom, hogy valóban emlékszem-e mi is történt azon a harminc- nyolc év előtti napon, vagy c$ak a későbbi elbeszélésekből áll össze a kép: kinyílt a Kálvária utcai ház pincéjének ajtaja és egy pufajkós, gép- pisztolyos szovjet katona kihívott bennünket. Könyvekben, filmekben, történetekben ezerszer olvastuk, láttuk, hallottuk ezt... Az akkor mintegy hetvenezer lakosú Pécs ötezernyi pincéjének mindegyikére jutott vajon egy szovjet katona? Napok óta zuhogott az eső, az ágyúdörej ugyanennyi ideje hallatszott a pincében, kedden este, november 28-án elállt az eső, másnap hideg, zord novemberi nap volt — mondja idősebb kollégám. Dtietföi Novemberben és decemberben 800 lakott település szabadult fel hazánkban, egy szovjet tábornok szerint Pécs felszabadítása csak egy félmondatban szerepel a hadijelentésekben. Mások úgy emlékeznek, hogy november 29- én húsz ágyúlövés jelezte Moszkvában Pécs felszabadítását. Legpontosabban talán a pécsi erőműnél zajló eseményeket rögzítették, hiszen a városból menekülő németek még fel akarták robbantani az újhegyi centrálét. A munkások megakadályozták ezt, egyikük életével fizetett, néhányon megsebesültek. Vannak akik úgy emlékeznek, hogy először gyalogos katonák jöttek, őket követték nem sokkal később a tankok és a mai 48-as téren a város vezetőj átadták a város -kulcsát. Egy másik történetben már a mohácsi országúton jöttek a szovjet csapatok, amikor még a Széchenyi tér tele volt katonai lovaskocsikkal, egyik magyar szekeres csapat az utolsó pillanatban vonult ki Pécsről a város nyugati felén. Az emlékek hol ellentmondanak, hol kiegészítik egymást, hol mesébe illenek, vagy éppen a történelemkönyvek lapjaira kívánkoznak. Most csaknem négy évtized múltán talán nem is baj ha elmosódnak a részletek, a több, mint kétszeresére nőtt Pécs lakóinak többsége még nem is élt azon az 1944, november 29-i napon. Talán ezért is kell a város történetében fontos esemény néhány tényét leírni. Az 57-ik Hadsereg és a III. Ukrán Front harcosai november elején Apatinnál keltekát a Dunán, erős hídfőállást létesítettek, majd november 27- től egyetlen lendületes támadással elfoglalták Mohácsot, Pécset, Dombóvári: és Kaposvárt. Négy évtized történetét, Pécs fejlődését aligha lehet, nem is szabad egy rövid jegyzet néhány sorában érzékeltetni, miként életünk változását sem. Csupán emlékezni szabad és kell is mégha azon a harmincnyolc esztendő előtti szerdai napon nem is a pinceajtóban láttam meg az első •szovjet katonát... L. J. Nagy sikerű koncertet adott tegnap délelőtt a Liszt Teremben a Pécsi Filharmonikus Zenekar. Zongorán közreműködött Bánky József zongoraművész, vezényelt Emil Simon (Románia). jen Közep-Európában ’. A DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT 24. SZ. ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE ♦ vízvezeték-szerelőt ♦ kisgépkezelőt, valamint ♦ ács és kőműves dolgozókat magas kereseti lehetőséggel. Munkásszállón való elhelyezés, munkásszállítás biztositva. Jelentkezés: Pécs, Engel János u. 15., valamint II. SZ. FÖÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE felvételre keres ♦ munkahelyi raktárosokat, a pécsi 21. sz. építésvezetőségre, valamint a 23. sz. építésvezetőség mohácsi telephelyére. Feltétel: középfokú iskolai végzettség és középfokú raktározási tanfolyam. JELENTKEZÉS: ÍRÁSBAN VAGY SZEMÉLYESEN a főépítésvezetöség vezetőjénél Pécs, Engel János u. 15. sz. alatt.