Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-27 / 326. szám
1982. november 27., szombat Dunántúli napló 13 Amiből mind kevesebb van Energiaellátásunk problémái Zágrábi egyetemi tanár előadása a RAB székházában Koszorúzások Mohácson Emlékplakettet adományoztak Schneider Lajosnénak Tegnap délelőtt a Pécsi Akadémiai Bizottság szákházában ülést tartott a szervezet Műszaki, Kémiai, és Földtudományi Szakbizottsága, valamint Energia Munkabizottsága. A rendezvényen dr. Hideg Kálmán, a szakbizottság elnöke tájékoztatta a hallgatóságot az idei munkáról, majd Szabó Antal, a munkabizottság vezetője tartott beszámolót. Ebből kiderült, hogy a szervezet a déi-dunántúli energia- termelő, -elosztó, illetve a jelentősebb energiafelhasználó vállalatoknak, illetve az ezzel foglalkozó felsőfokú oktatási intézmények szakembereinek teremt alkotói fórumot, lehetőséget a szakmai fejlődésre. Kiemelt kutatási területeik összhangban állnak — egyrészt — a legfőbb népgazdasági célokkal, másrészt szorosan igazodnak a regionális feladatokhoz. Vizsgálják pl. az energia- termelés, valamint a takarékossággal kapcsolatos célok kapcsolatát, kutatják a megújuló' energiaforrásokat. Az energiatermelés és energiaellátottság — köztudottan — világprobléma. A világ energetikai helyzetéről, problémáiról dr. Bozó Udovicic, a Zágrábi Műszaki Egyetem tanára, az ottani Villamosipari Kutató Intézet osztályvezetője tartott igen nagy érdeklődéssel kísért előadást. Nemcsak országa, Jugoszlávia helyzetét elemezte, hanem — nemzetközi példák felhasználásával — kitért a világ energiafelhasználásának problémáira is. Elmondotta egyebek között, hogy az 1973. évi energiaválság — véleménye szerint — még idejében késztette nagyobb takarékosságra, meg- gondoltabb fogyasztásra a világot, s vezetett a hagyományos energiahordozók „újrafelfedezéséhez", illetve új energiától rósok kutatásához. Ebben azonban a kis országok helyzete alapvetően különbözik a nagyokétól, mert csak ez utóbbiak tehetik meg, hogy — részben — saját készleteiket tartalékolják, részben pedig új energiaforrások hasznosításának bonyolult, költséges eljárásaira, technológiájára jelentős anyagiakat áldozzanak. A baranyai városok közül elsőként felszabadult Mohácson tegnap délután megemlékeztek a 38 évvel ezelőtt történtekről. Az évforduló alkalmával megkoszorúzták a város felszabadításáért folyt harcokban elesett szovjet és bolgár katonáknak a Hősök parkjában lévő sírjait. A megemlékezés virágait helyezték el az emlékművek talapzatán az MSZMP, a tanács, a KISZ és a Hazafias Népfront városi bizottságainak képviselői, a Városgazdálkodási Vállalat, az Építőipari Szövetkeket, a kórház, valamint az alsó- és középfokú oktatási intézmények dolgozói. A város felszabadulásának évfordulója, valamint a Kodály év alkalmával a városi tanácson megrendezett ünnepségen Fischer János, Mohács város Tanácsának elnöke a „Mohács városért" emlékplakettet (Kiss Nagy András szobrászművész alkotását) nyújtotta át Schneider Lajosnénak, a népdalgyűjtő pedagógus özvegyének, aki férje hagyatékának gondozásával, annak két füzetben történt megjelentetésével a több mint egy évtizede Mohácson megrendezésre kerülő. a dél-dunántúli népdaléneklési verseny támogatásával nagyon sokat tett a városban a népzenei kultúra ápolásáért. Rosszul épített lakások, szervezetlenség Segítséget várnak Miért lassú a karbantartó munka? Koordinációs tanácskozás a megyei népfrontnál Ez a rendezett park Lvov-Kertvárosban, a Melinda utcában található. Folytatódik a környezetvédő mozgalom Gondatlan gazda nem érdemel házat! - így szólt a régi igazság. Ezt csak erősíti a mai építészek véleménye: minden 25-30 évben a ház, a lakás 5 százalékát újra meg kell venni. Valóban, ha 25—30 évente nem újítanak fel egy épületet, s még kisebb időközökben nem is javítják ki gyorsan a váratlan hibákat, nagyobbakat is, kisebbeket is — hát néhány nemzedék alatt rossz esetben összedőlhet. De mindenképpen veszít az értékéből, s ami rosszabb: kevésbé jól lakható. A felújítás, karbantartás összege pedig - a sokféle tényező miatt ugyan önkényesen felbecsülve, de - az épület értékének mintegy öt százaléka. A Fogyasztók Megyei Tanácsa e heti ülésén pedig azt mondta Horváth Teréz, a Magyar Nemzeti Bank osztályvezető-helyettese, hogy építőiparunkra mostanság jellemzővé vált a szervezetlenség. Ha ezt a kijelentést csupán a lakásszövetkezetekre vonatkoztatjuk, akkor már a kezdet kezdetéről igazolást kapunk az igazságára. Hiszen lassan negyedszázada, hogy szerveződni kezdtek a lakások korszerű, szocialista formái: a lakásszövetkezetek, de csak 11 éve alakult meg Pécsett a szövetkezetek karbantartó üzeme. Miért ne említenénk fel az előrelátásnak ezt a több mint évtizedes késedelmét, hiszen a már működő — és hasznos, jó munkával fontossá lett - pécsi szövetkezeti lakáskarbantartó üzemhez 15 lakásfenntartó szövetkezet 285 épületének 8500 lakása tartozik. Mivel pedig sajnos nem önállóan gazdái- kodó, vagyis nem „jogi személy", s egyik szövetkezet kebelében működik, innét a hosz- szú neve: Újmecsekalji 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet Közös Karbantartó Társasága. A társaság irányítása alatt működik a pécsi Endresz Gy. utcai üzem. Vezetője, Tóth Ferenc szerint:- A 11 pécsi mellett a mohácsi, komlói, szigetvári és gör- csönyi lakásfenntartó szövetkezet is hozzánk tartozik. A szövetkezeti lakásokon kívül minden lakossági kérésre, sőt — főleg télen - pécsi állami épületeken is dolgozunk. Legfőbb gondot a tetőszigetelés és a panelhézag-tömítés okozza, mivel a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat gyakran adta át a házakat nem tökéletes állapotban. Sok eszközünk hiányzik; a karbantartó gépektől a számítógépekig. A hagyományos téglaépületek felújítása pedig csak akkor volna korszerű és gazdaságos, ha legalább 1000 négyzetméter falfelületre elegendő állványcsővel rendelkeznénk. Vártuk: a szolgáltatás-fejlesztési alapból kapunk majd valamit, de nem koptunk. Végül is a telep és az eszközök korszerűsítésére 7,3 millió forint kellene, s csak hárommillió van. A tanácsot megkerestük és az igényt felterjesztettük. Ez tehát a 8500 pécsi és Baranya megyei szövetkezeti lakás karbantartásának, felújításának helyzete. A gondokkal 54 fizikai munkás és 13 műszaki meg adminisztratív ember birkózik. Végül is jókor jött az MSZMP Baranya megyei Bizottságának javaslata: az építőipar 60 százalékát a nagy nemzeti vagyont jelentő lakások fenntartására kell fordítani. A karbantartó üzem 12-féle szakmát művelő munkásai és a csepegő tetejű szövetkezeti lakások tulajdonosai — erre vártak. Valamennyi résztvevő hozzászólt, s a lényeget illetően egyetértettek a társadalmi és tömegszervezetek képviselői a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottsága és a népfront környezetvédelmi munkabizottsága által szervezett környezet- védelmi koordinációs tanácskozáson. A tegnap délelőtti megbeszélést — a hagyományoknak megfelelően - ezúttal is azzal a céllal szervezte a népfront, hogy egyeztessék a főbb elképzeléseket, feladatokat és a januárban készülő munkaprogramokat már ezek figyelembevételével állítsák össze. A közös és tervszerű tenni- akarást tükröző tanácskozás egyik legfontosabb megállapítása, hogy jövőre változatlanul folytatni kell az idén is szép eredményeket hozó fásítási, illetve környezetszépítési, tisztasági mozgalmat. Ezen a területen mindenki - tanács, népfront, szakszervezet, KISZ, úttörőmozgalom, vöröskereszt — a saját területéhez kapcsolódót vállalja fel. így például a népfront fojtotta a lakóterületi fásítási akciót, a szakszervezet elsősorban az üzemek, gyárak, vállalatok környékének rend- bentartására ösztönöz, a vörös- kereszt pedig a lakóházak belső udvarának, illetve közvetlen környékének tisztán tartására kéri a lakosságot. A népfront emellett jövőre egy új — a hulladékot, a másodlagos nyersanyagot összegyűjtő - akciót is hirdet és szervez. Elismeréssel beszéltek a résztvevők a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat városszépítő munkájáról, ugyanakkor szóvá tették, hogy nemcsak szemléletformálással, hanem bírságolással kell megelőzni a rongálást, s szemetelést. Ugyancsak egyetértettek dr. Szabó Lajosnak, az OKTH Dél-dunántúli Felügyelősége igazgatójának javaslatával, aki szerint 1983- ban ki kellene próbálni, hogy milyen eredménnyel zárulna egy olyan egységes akció, melynek keretében minden társadalmi és tömegszervezet — előzetes egyeztetés alapján — egyidőben mozgósítana a lakóhely tisztaságát, rendjét szolgáló társadalmi összefogásra. Horváth Olivérfestőművész kiállítása Véménden A lifttől még néhány lépcső vezet az uránvárosi csöpp műteremlakásba, ahol Horváth Olivér alkotja tűzzománc képeit, plasztikáit. Véméndi kiállításának anyaga összerendezve várja az indulást. — Szeretem a kiállításokat, amit csak lehet, elvállalok — mondja Horváth Olivér. — A véméndi a huszonharmadik, s készülök a következőre, ami december 7-én nyílik meg Pécsett. Rajztanárként ment nyugdíjba a Pécsi Tanárképző Főiskoláról, de nem szereti, ha ezt emlegetik.- A nyugdíj az nem foglalkozás — mondja —, csak lehetőséget teremt a kötetlen munkára. Én mindig is festőnek tartottam magam, a képzőművészet az én valódi hivatásom. Az indulásról kérdezem. — Nagykanizsán voltam kisdiák, s másodikos koromban egy bárányt kellett készítenünk kézimunka órán. Az énr „művem" jól sikerült, s akkor mondta a tanítónő: fiam, belőled rajztanár lesz. A középiskolában is egyre foglalkoztatott a dolog, így az érettségi után jelentkeztem a Képzőművészeti Főiskolára. Szinte semmi előképzettségem nem volt, de a „lista végére" fölvettek. Az érdekesség az volt a dologban, hogy már a Budapesti Műszaki Egyetemre is beiratkoztam, de oda végül is csak egy hetet jártam. Az építészet, a szerkezettan iránti érdeklődésem azonban elkísért egész életemben. 1939-ben szereztem rajztanári oklevelet, azután Barcsra, majd Bonyhádra kerültem, ahol 19 évig tanítottam. Itt, a Völgység központjában teljesen kiélhettem képzőművészeti ambícióimat. Festettem, szobrokat faragtam —, a Vörösmarty mellszobor ma is áll a gimnázium előtt -, s úgy „mellékesen" iskolamúzeumot létesítettem. 1959-ben kerültem a pécsi főiskolára, ahol azzal kellett kezdenem, hogy műszaki rajzból jegyzetet írtam. Horváth Olivér 1969 óta foglalkozik tűzzománccal, ezen belül is a huzalzománcos technikát műveli a legszívesebben. Négy évvel ezelőtt a kecskeméti zománcművészeti alkotótelep vendége volt, s az ottani munkája alapján idén Moszkvában vett részt kollektív kiállításon műveivel. Térplasztikákkal, kúttervekkel, fali tablókkal foglalkozik mostanában, de mint elmondta, vissza kíván térni a festészethez is.- Egy kis ifjúság, még húsz év kellene a megérlelt gondolatok megvalósítására, s egy kis mecenatúra — mondja befejezésül, csöndes mosollyal. H. J. Kohó, szépséghibákkal Filmek sora bizonyítja, hogy az amerikai filmekben kitüntetett szerep jut az olasz származásúaknak. Mint most az Esküvő című Robert Altmann-film- ben is. Fel kell tételeznünk, hogy az olasz származásúaknak nemcsak a filmekben, hanem az amerikai valóságban is különleges hely jut — s csupán ez tükröződik a filmekben magúkban is. E különleges helyzet okát találhatnánk a Szicíliából az USA-ba exportált maffiában is, mint ahogy annak működését megcsodálhattuk a Keresztapa című filmben, de félő, hogy akkor ama csalárd utat választanánk, amely önmagával magyarázza a dolgokat. Mert akkor még mindig kérdés, hogy a Cosa Nostra, mint tipikusan amerikai, de olasz gyökerű képződmény minek köszönheti a létét? Van egy szépen hangzó elmélet, miszerint a „szabadság földje” az Egyesült Államok, mint egy nagy népi kohó működik. Hogy össze ne kéverjük a kínai vastermelés egy időben ideálisnak vélt eszközeivel, pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy Amerika a népek kohója: magába olvasztja a bevándorolt népeket, és új minőséget, az amerikai embert produkálja e metallurgiai folyamat eredményeként. Ennek az amerikai embernek a fő ismérvei közé tartozik, hogy a szabadság bajnoka; ki is nyilvánítja, hogy minden ember egyenlőnek születik: - úgy általában véve is, de különösen az amerikai ember, aki egy kicsit egyenlőbb, hiszen az ő megítélésén múlik, hogy mi a szabadság mostanában. De valami baj van ezzel a kohóval, sokszor kiderül, hogy nem egészen olvasztja be új minőségűvé a főleg Európából bevándoroltakat, nem teszi őket egyenlően szabaddá. Most ne az erőszakkal behurcolt négerekre gondoljunk: a képnél maradva, őket sokkalta inkább szánták falazó bélésanyagnak, mint vasminőséget javító betétanyagnak. De itt vannak például az olaszok, kiknek erkölcseit, szokásait, kultúráját nem tudta magába olvasztani e kohó, megmaradtak olaszoknak. Valószínű, hogy erre küllemük is okot adott, a küllemre sokat adó Amerikában: barna bőrükkel, fekete hajukkal, ha nem is számítottak négernek, és a színesbőrüek közé sem sorolhatta egyetlen félig művelt fajvédő sem őket, de mindenképpen különböztek az egyenlőknek olvasztott amerikaiaktól. Ha tehát egy olasz származású megjelenik valahol Amerikában, rögtön alkalmat teremt arra, hogy tisztázódjék némiképpen az egyenlőség és a szabadság fogalomköre. Vagy összekuszálódjék. A Keresztapa tisztázza azt, hogy mégsem annyira egyenlő mindenki, a tv-s Petrocelli is a maga idealista módján (már t. i., hogy ő nem akar tudomást venni olasz származásáról), az Esküvő pedig megvilágítja, mily bonyolult is ez az egész kérdés. Nemcsak ezért nem fergeteges vígjáték az Esküvő, bár lehetne az is, mint volt Altmann korábbi filmje az M. A. S . H. De arra kiválóan alkalmas, hogy elgondolkodjunk a népek kohójának hamis mítosza felől. B. L.
