Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-26 / 325. szám
1982. november 26., péntek Dunántúli napló 3 Pártfórumon: energiatakarékosság a mohácsi járásban Képünkön a bőlyi tanács kazánháza. Az energiaracionalizálási program keretében a bátyiak 4 millió forint feletti összeget pályáztak és kaptak meg. Szokolai István felvétele Olaj helyett szén Országos léptékkel mérve ugyan nem sok, de a ,,sok kicsi sokra megy" alapon mégis jelentős az a 658 tonna olaj, melyet éves szinten a mohácsi járásban sikerül megtakarítani a tanácsoknál és a tanácsi intézményeknél. Ugyanis az említett helyeken 1981-ben és 1982-ben több száz olajkályha és több olajtüzelésű kazán helyére került hagyományos, széntüzelésű fűtőberendezés. A Mohács járási Pártbizottság végrehajtó bizottsága a közelmúltban foglalkozott a járásban folyó energia-racionalizálási feladatok végrehajtásának állásával. Dr. Németh Elemér, a járási hivatal elnöke készített helyzetjelentést, mely egyértelműen azt mondja: megpróbálunk minél ésszerűbben takarékoskodni a drága energiahordozóval, az olajjal. A mottó: olaj helyett szén. Az átállás azonban korántsem ilyen egyszerű, s nem eay tollvonással kipioálható dolog. Az első pillanatra nézve, nem is olcsó. Az átállást meg kell fizetni. Éppen ezért a Miniszter- tanács felhatalmazásával az Országos Energiagazdálkodási Hatóság az energiapolitikai célok eredményes végrehajtása érdekében — az energiamegtakarítást eredményező beruházások finanszírozására — pályázat útján elnyerhető pénzügyi lehetőséget biztosított. A járásban kapva kaptak az alkalmon — bár a megyében mindenütt így startoltak volna —, s a községi tanácsok a járási hivatal segítségével 19 Dályázatot nyújtottak be. Az Állami Fejlesztési Bank revizorai a pályázatokat a helyszínen megvizsgálták és a kedvező döntésük eredménye: közel 18 millió forint állami támogatást juttattak a járásba. Csak példaként: Somberek 1,7 millió, Geresdlak 1,4 millió, Bólv 4,3 millió, Majs 1,1 millió, Szederkény 700 000, Olasz Pin non, I ánvcsók Deriia kereken egymillió forintot kapott az átálláshoz. Az energia-racionalizáció során az elmúlt évben és az idén közel 700 olajkályha, valamint öt olajtüzelésű kazán kiváltására került sor. A dolgok nyitja a tervezői és kivitelezői kapacitás összhangja volt. S bár a rendelkezésre álló határidő rövid volt, s az érintett intézmények magas száma miatt széles körű tervezői apparátus bevonása —• magántervezők, tervezői kollektívák, a Mezőgazdasági Kombinát, az AG- ROBER és egyéb építőipari vállalatok mozgósítása — vált szükségessé, jól haladt a munka. (Némileg késést okozott a félautomata, vegyestüzelésű kazánok beszerzése, s emiatt például Bátyiban csak jövőre sikerül átállni.) Mindenesetre egyértelmű elismeréssel nyugtázták a munkát a végrehajtó bizottság tagjai, miszerint a járás tanácsai, tanácsi intézményei a maguk portáján élen járva, okosan próbálnak gazdálkodni az energiával. örömük azonban csak akkor volna teljes, ha az olcsóbb energia, a rendszerek fűtéséhez szükséges minőségű feketeszén rendelkezésre állana. Bizonyára nem véletlenül került be az előterjesztésbe a mondat: „Csak sok utánajárással és alacsony fűtőértékű szén egyidejű vásárlásával tudták a tanácsok a szükséges szén 50— 60 százalékát biztosítani." Jól hasznosítható az öreg mozdony kazánja Növekedett a kereslet a kimustrált gőzmozdonyokra — ám a vásárlókat nem régi tárgyak iránti gyűjtőszenvedély vezérli, hanem szigorú gazdasági számítás: a mozdonymatuzsálemek többségének kazánja még „feltámasztható" és gazdaságosan használható. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek energiatakarékossági megfontolásból állítják be a gépeket egy-egy telep melegvízszükségletének ellátására. A kazánok igénytelenek, szinte mindennel táplálhatok, kukoricaszárral, fanyesedékkel, szalmával, különféle hulladékkal, s ilymódon felválthatják a drágább olajtüzelésű kazánokat. Már 60 gazdaságban használnak régi mozdonyból kiszerelt kazánt. Legutóbb a ra- kamazi Győzelem és a tarcali Tokajhegyalja termelőszövetkezet á'litott fel ilyen hőfejlesztőt. A r.agy érdeklődés miatt az öreg mozdonyokat tartó MÁV-lerakatokkal az Agrooer állandó kapcsolatot tart, és közvetíti az eladásokat. A mozdonyokat ócskavas árban veszik át az üzemek, átlagbér« 50 ezer forintért. A kiadás gyorsan megtérül. Még több száz régi mozdony vár a MÁV-telepeken vevőre. % most fórként a lakásra gondolok. Meg kell adni a jövedelemkiegészítési lehetőséget mindenkinek, de valahogy úgy, hogy a közösségi munkától ne forduljanak el. Mert aki nem törődik a közösség dolgaival, az előbb-utóbb befelé fordulóvá válik. Mondok egy példát bár nálunk ez már nem újdonság, az 1976-os ifjúsági parlamentben határoztuk el. A brigádokkal együtt a kommunista szombatokon keresett pénznek — amit értelmes, termelőmunkával szerzünk —, egy részét, 15 ezer forintot vissza nem térítendő lakásépítésre fordítjuk. Ezt az összeget mindig olyan valaki kapja, akinek első lakáshoz jutáshoz kell. — Befejezésül szeretném, ha a terveiről mondana valamit. — Ezt a munkát, az ifjúsággal való foglalkozást továbbra is folytatom. S ha már nem j leszek KISZ-vezető, akkor is biztos, hogy mindig segíteni fogom a fiatalokat. D. Cs. Kozma Ferenc KISZ Érdemérmet kapott A közösség ereiével Istvánnal, a KISZ-vezetöségi titkárával — Szeretek mindennap újabb és újabb problémákkal találkozni, ez egyáltalán nem fáraszt engem, sőt. Akkor érzem jól magam, ha problémákat kell megoldanom, szakmailag és emberileg is így találom meg önmagam. Már ez a kijelentés egymagában is fölér amolyan emberi hitvallással, a dolgokhoz való ilyenfajta hozzáállás már sokat elmond egy emberről, ez esetben a 35 éves Szántó IstvánróI, a DDGáz hibaelhárítási művezetőjéről. Abból az alkalomból ültünk le beszélgetni, hogy Szántó István a közelmúltban KISZ Érdemérem kitüntetésben részesült. Nem ez az első elismerés, amit eddigi pályája során kapott; többek között a Kiváló munkáért miniszteri kitüntetés és a Kiváló ifjúsági vezető kitüntetés birtokosa. — Éppen ezért kicsit meg is lepett, hogy ismét elismerték munkámat, de azt mindenképpen meg kell mondanom, hogy ez korántsem csak az én érdemem: emögött a kitüntetés mögött egy egész kollektíva munkája, eredménye áll. Mégpedig nem is kis kollektíváé: a DDGáz Baranya megyei üzem- igazgatóságának vagyok KISZ- vezetőségi titkára, s így egy hétszáz fiatalt összefogó három alapszervezet munkájának irányításában veszek részt. Nélkülük, az ő szakmai és emberi együttműködésük nélkül nem lehetne jó eredményekről beszélni. — Azt mondta, nagyon szereti a szakmáját. Miért tartja olyan szépnek? — Szerintem ez valóban igazán szép szakma, s úgy érzem, számomra testhezálló is. Hogy miért? Mert itt csakúgy, mint az ifjúsági mozgalomban — csak persze más szempontból és más módon —, emberekkel kell foglalkozni. Nemcsak a gázszakmában dolgozókkal, hanem a város lakóival is. Egyre több embert ismerünk meg, s az egyik legszebb dolognak, a bizalom jelének látom, hogy sokszor nemcsak a mi munkánkkal összefüggő panaszaikat mondják el, hanem más problémáikat is. A legnagyobb dolog az embereknek adni, örömöt okozni — ez ugyan elvárás is felénk, kötelességünk is, de emellé még emberség is kell. De foglalkozásomban nemcsak azért találok örömöt és szépséget, mert mindig emberekkel vagyunk kapcsolatban, hanem azért is, mert a gázos szakma nagyon gyorsan változó és fejlődő, állandóan korszerűsödik. Mindezzel fölkészültségben is lépést kell tartanunk, már csak azért is, mert egyre többen orientálódnak a gázhasználat felé. — Az, hogy munkája mellett még ifjúsági vezető is, gondolom, nagyon sok szabad idő föláldozásával jár. — Igen, de én ezt sosem így fogom fel. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy nem szabad nyolc órában gondolkodni — és ez így is van, munkatársaimmal együtt én is így gondolom. A KISZ-munka nálunk — mint ahogy a legtöbb helyen — szorosan ösz- szefonódik a gazdasági tevékenységgel, már csak azért is, mert vállalatunknál a dolgozók 35—40 százaléka 35 év alatti fiatal. Tehát ez azt jelenti, hogy az előttünk álló gazdasági feladatokat jórészt fiatalokkal keli megvalósítani. Ne is említsünk mást, mint a legnagyobb előttünk álló feladatot: a városnak a földgázra való átállítását. — Hogyan próbálják egyeztetni az egyéni és a közösségi érdekeket? — Ez igen fontos és nem könnyű feladat, összhangba hozni a mozgalmi munkát és az egyéni érdekek érvényesülését. Ami az egyéni érdekeket illeti, a fiatalok lehetőségei kissé megrekedtek — itt Tájkép, mellék« alakokkal — Most ápolónő vagyok. Jövőre újra megpróbálom — mondja a lány, akinek két pont hiányzott a szükségesből. — Nekem már másodszor nem sikerült, én is ápolónő voltam két évig, de apám azt mondta, elég a távolla- ká:bol, költözzem haza, Dunaújvárosba — mondja a másik lány. Mindketten orvosok akar- tak-akarnak lenni, ez a közös bennük. Találkozni sem találkoztak soha, csak most ezekben a sorokban. Az egyik csinosan öltözik, talán egy kicsit konzervatívon; jól áll neki a libbenő fehér ruha. A másik kívül hordja kockás flanellingjét, nemigen törődik megjelenésével, pontosabban, gondosan ügyel arra, hogy ruházkodásából ne lehessen következtetni rá. Arra, hogy honnan jött, s hova megy. Minthogy az előbbi nemigen jellemzi az embert, nem annyira, mint hogy hová megy — a költői vízválasztó azonban e két lány esetében nem oly nyilvánvaló: egyfelé tartanának, eddig egyforma sikertelenséggel, ha nem számoljuk, hogy az egyik csak egyszer, a másik már másodszor csalódott a megszerzett pontok mérte önmagában. Tesz-e különbséget közöttük, hogy honnan jöttek? A fehérruhás: — Két nővérem van, az egyik már tanárnő, a másik most jár a tudományegyetemre. Édesapám bányász, édeszanyám a postánál dolgozik, hajnalban kel mindennap. Én gyerekorvos akarok lenni. Nem élünk rosszul, ha nem is telik mindenre, igaz, egyikünknek sem voltak különleges kívánságai. Vagyha voltak is, nem mertük kérni. Szinte csak olyan ruhánk volt, amit édesanyánk varrt. Egy kicsit csalódott vagyok, mert olyan rendben ment eddig minden. Végig jeles voltam a gimnáziumban, az a fajta tudatos jó tanuló, aki nem kellett hajtani, noszogatni. Talán általános iskolás koromban kérdezett ki otthon utoljára a nagyobbik nővérem, ő is csak kíváncsiságból. Most dolgozom és tanulok. Orvos leszek. A flanellinges: — Apám is orvos, édesanyám otthon van, nem dolgozik. Jó tanuló voltam a gimnáziumban is, de nagyon sokat nem tanultam. Szinte elég volt az órákon odafigyelni. Jól megvagyok a szüleimmel, bár apám nem szereti, hogy stoppal járok, meg hogy ilyen ruhákba öltözöm. Szeretem a dzsesszt, voltam Lengyelországban is fesztiválon. Apám megvette volna a vonatjegyet egészen Sopotig, de inkább stoppal mentem. Jó volt, izgalmas. Általában azt csinálhattam, amit akartam. Apám, amikor látta, hogy nem tud a saját képére formálni, csak azt kérte, hogy ne kelljen szégyenkeznie egyszer miattam. Hát ez csak annyiban sikerül, hogy úgy néz ki, nem leszek orvos, s ebbe már ő is belenyugodott, ő mondta, hogy jövőre az egészségügyi főiskolát próbáljam meg. Tanultam, míg dolgoztam, igazán lelkiismeretesen készültem, főleg a második felvételire. De egyre nehezebb volt, ahogy távolodott a gimnázium. Ő akarta, hogy hazaköltözzem, s haza is kell, mert magamat nem tudom eltartani Pécsett, mindig rá voltam szorulva, a segítségére a két év alatt. Sematikus kép kezd kikerekedni a két lány alakjával, sematikus kontraszt a munkás- és az értelmiségi család hátteréből, a tisztes anyagi lét és a jólét tájképével. Ráadásul az egyik oldalon hiányoznak a testvérek mellékfigurái: festőnek is könnyebb több alakkal komponálni. De a fekete-fehér ábrázolástól szerencsére megment a két sors pillanatnyi azonossága. Különbséget köztük, csak a honnan jöttél?-kérdése tesz, s a hova mész?-re bizonytalan a válasz. A társadalmi matematika egyenletei csak valószínűségét adják a további utaknak. De milyen út rajzolódik ki azokból az ellentmondásokból, hogy egyre nagyobb valószínűséggel kerül ki a holnap értelmiségije a ma is értelmiségi családból, s hogy munkás leendő munkást nemz? Hogy az évezredes társadalmi nyugalmat követő társadalmi földrengés után csendes az ótrétegződés? — Úgy mondják, szüleim egyszerű emberek. Ha az egyszerűséget az jelenti, hogy mindig mindenki tudta a családban, hogy mi a kötelessége, akkor valóban azok. A mi kötelességünk volt, hogy tanuljunk, az övék, hogy.. . nem, ez igy nem jó. Azt akartam mondani, hogy a tanuláshoz nekünk megteremtsenek minden leltételt. Inkább úgy jó, hogy tették a dolgukat, s mi automatikusan jól tanultunk, mert éreztük, tudtuk, hogy ez a mi dolgunk. Igy volt természetes. Még csak azt sem éreztették velünk, hogy vigyük többre, mint ők vitték, egyikünket sem biztattak a továbbtanulásra. Nehéz ezt megfogalmazni, szóval egyszerűen olyan volt a légkör, hogy éreztük, hogy továbbtanulhatunk. A nővéreimnek sikerült, s sikerülni fog nekem is. — Mióta eszemet tudom, arról volt szó otthon, hogy én is orvos leszek, mint apa. Anyu is erre biztatott mindig, lehet, hogy ő már azért, mert miattam maradt ki az egyetemről. Hogyha már neki nem úgy alakult, akkor én legyek orvos. De kiskoromban a szüleim barátai is tudták, hogy én orvos leszek, ezt válaszoltam nekik, ha kérdezték. Apámnak biztos nagy csalódás, hogy nem vettek fel másodszor sem, le is tett róla, pedig én megpróbálnám újra. Hátha sikerül, három a magyar igazság. De hát, ez van. Az egyik lány nemigen mozdul ki hazulról, a másik nemigen volt eddig otthon. Csak a legutóbbi felvételin találkozhattak. Ezután már ott sem. Bodó László Lóbabdara a csirketápban A pecsenyecsirkék gazdaságosabb takarmányozására kísérletsorozatot végeztek Mo- sonmagyaróvárott, az Agrártudományi Egyetem állattenyésztési tanszékén. A csirkék tápjába szójaliszt helyett lóbabdarát kevertek. Hatezer csirkét hizlaltak meg ily módon, s a kísérletek eredményesek voltak. Kiderült, hogy a magas fehérjetartalmú lóbab alkalmas pecsenyecsirkék nevelésére, etetése nem hatott kedvezőtlenül sem a súlygyarapodásra, sem a hús minőségére. A mosonmagyaróvári egyetemen kidolgozott módszer elterjesztésével jelentős mennyiségű tőkés importból származó szójalisztet lehetne megtakarítani.
