Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)

1982-11-21 / 320. szám

Nagyon jókor jött a győzelem PMSC—Nyíregyháza 1-0 (1-0) Újmecsekalja, 4500 néző. V.: Kovács L. / PMSC: Bodnár - Brezniczky, /! Kincses, Gallai, Schulteisz - Hrotkó (Dárdai, a 70. perc­ben), Lutz, Mészáros — Nagy, Réti (Vígh, a 90. percben), Do­hány. Edző: Szarvas László. Nyíregyháza: Kovács Pó­lyák, Szűcs, Szikszói, Szécsi - Moldván, Halász (Bezzegh, az 59. percben), Gáspár, Varga — Kiss, Farkas (Vágó, a szünet­ben). Edző: dr. Magyar György. Nagy adta meg a jelet a fo­lyamatosnak szánt pécsi roha­mokra, a jobbszélső a máso­dik percben 20 méterről lőtt, a vendégkapus szögletre mentett. Meglepetésre elég sokat, 17 percet^ kellett várni a követke­ző formás PMSC-akcióra. Ek­kor Réfi szöktette Hrotkót, aki jobbról beadott, Mészáros az ötösről a kapu mellé fejelt. A 26. percben Réfi a balszélen elnyargalt, belőtt, Mészáros a 16-os vonaláról futtából szúrta rá a labdát, amely Szécsi tes­téről — most már némiképp megszelídülve — az alapvona­lon túlra perdült. A 32. perc­ben ismét Mészáros próbálko­zott lövéssel, ezúttal 18 méter­ről, Kovács vetődve hárított. A haza,iák mezőnyfölénye a fél­idő hajrájában, a 40. percben ért góllá. Dobóny végezhetett el 25 méterről szabadrúgást, lövése megpattant a sorfalon, a nyírségi kapus a felső léc fölé tenyerelte bravúrrpl a lab­dát. A szögletet Nagy ívelte be, Dobány kétméteres, csúsz­tatott fejese a bal sarokba hullott. (1-0). A szünet után folytatódtak a pécsi akciók, de az 50. perc­ben meghűlt a vér a szurkolók ereiben. Egy tűzijáték kereté­ben egyetlen támadásnál, fél percen belül, Varga kétszer is (egyszer a kapufát találta el), Kiss pedig egyszer betalálha­tott volna Bodnár hálójába, azonban szerencsésen megúsz­ta a hazai együttes az egyen­lítést. Ez a védelmi rövidzárlat nem szegte kedvét a piros-fe­ketéknek, erőteljesen támad­tak. Az 59. percben Nagy ügye­sen „lyukra tette” Mészárost, ő viszont óriási helyzetben hi­bázott, közelről a jobb kapufa mellé gurított. A válasz: a 65. percben Vágó lövése Schul- teiszen megpattant, a már el­lenkező oldalra elmozdult Bod­nár mutatós védéssel szögletre ütötte a labdát. Még ugyaneb­ben a percben Moldván ha­gyott ki óriási gólhelyzetet. így járt Dobány is a 72. percben; Pólyák hibáját, Nagy önzetlen­ségét (már ő is gólt lőhetett volna, ám a gólgyáros Dobányt szolgálta ki) követően nem tudta az i-re feltenni a pontot. A mindkét fél számára kü­lönleges jelentőségű mérkőzé­sen 40 percig nyugtalanította szurkolóit a PMSC, amíg nem szerzett előnyt a szokásos pé­csi góllövő, Dobány révén* Az idegcsillapítóként jött vezetés hatása azonban hamar elmúlt, ezt a vendégek is észrevették, a második félidőben kitámad­tak, ám, adódó helyzeteiket el­puskázták. A szünet után felja­vult játéknak köszönhetően köze­pes iramú és színvonalú talál­Hrotkó lendül meg a nyíregyházi védők gyűrűjében, délebből az akcióból nem lett gólveszélyes helyzet. Fotó: Arató kozón a pécsiek végig többet kezdeményeztek, de gyatra helyzetkihasználásuk miatt sa­ját maguk számára tették ve- rejtékessé győzelmüket. Jól egyik gárda sem játszott, az akarat, a lelkesedés kevés volt a szurkolók egyértelmű tetszés­nyilvánításához. A pécsi csapatban Bodnár jól, többször bravúrral védett. A védelem a második félidő elején meg-megingott (látszott, hogy Kincses nehezen találja fel magát a középhátvéd posztján); e sor legjobbjai Brezniczky és Gallai voltak. Középütt Mészáros iparkodott, viszont egy helyzetet kihagyott. Elöl halványan játszottak a csatárok, Dobányt immár ha­gyományos, gólt érő szemfüles- sége emeli ki társai közül. A vendégeknél Kovács imponá­lóan őrizte hálóját, rajta kivül Varga tűnt ki. Szarvas László: — Fegyelme­zett, nagyszerű fizikai állapot­ban lévő csapatot győztünk le. Dr. Magyar György: - A küz­delmes mérkőzésen kihagytuk helyzeteinket, ez döntött. Horyáth László NB I. ifjúsági bajnokság PMSC—Nyíregyháza 5-0 (2-0). Pécsújhegy, 100 néző. V.: Osztermájer. PMSC: Lu­kács (Bogyai) — Bérczy, Sza­bó, Háhn, Pauska- — Csoboth (Uhrik), Bojás, Czérna, Gájár (Lovász) — Udvardi, Pillinger. Edző: Garami József. Góllövők: Udvardi (2). Pillinger (2), Uhrik. A PMSC legjobbjai: Szabó, Háhn, Czérna, Udvardi és Pillinger voltak. Az NB I. további eredményei Bp.. Honvéd-MTK-VM 1-0 (0-0). Kispest, 5000 néző, v„ Mohácsi. Góllövő: Nagy. Ferencváros-Békéscsaba 8-3 (3-1). Népstadion, 3000 néző, v.: Maczkó. Góllövők: Pölöskei (2), Mörtel, Koch, Bánki, Po­gány, Szabadi és Rubold, illet­ve Melis, Kurucz és Pásztor. Haladás VSE-Debrecen 0-0. Szombathely, 6000 néző, v.: Hartmann. DVTK-Csepel 0-0. Diósgyőr, 5000 néző, v.: Divinyi. Rába ETO-Vasas 2-2 (2-1). Győr, 8000 néző, v.: Huták. Góllövők: Szentes, Burcsa, il­letve Kiss (2, egyet 11-esből). AZ NB I. ALLASA: 1. Rába ETO 13 9 1 3 34-13 19 2. Csepel 13 7 5 1 21-14 19 3. Bp. Honvéd 13 7 3 3 22-16 17 4. FTC 13 7 2 4 34-23 16 5. Vasas 13 5 4 4 27-22 14 6. Ú. Dózsa 13 5 4 4 19-18 14 7. Debrecen 13 4 5 4 16-17 13 8. PMSC 13 5 2 6 20-23 12 9. Haladás 13 4 4 5 12-17 12 10. MTK-VM 13 5 2 6 17-29 12 11. Videoton 12 5 1 6 20-17 11 12. Diósgyőr 13 3 5 5 15-19 11 13. Békéscsaba 13 3 5 5 21-29 11 14. Tatabánya 12 2 5 5 13-17 9 15. ZTE 13 3 2 8 11-19 8 16. Nyíregyháza 13 2 4 7 9-18 8 • A ma Tatabánya­játsszák.-Videoton mérkőzést • KOPPENHÁGA: Nemzet­közi súlyemelő-versenyen a ku­bai Nunez a 60 kg-os kategó­riában 137,5 kg-ra javította az általa, a halmstadti Világ Ku­pa óta tartott 136,5 kg-os sza­kítás-világrekordot. Kosárlabda PVSK—Kecskeméti SC 101-92 (57-37). NB !. férfimérkőzés, Kecskemét, 200 néző. V.: Juhász, Farkas. PVSK: Voj- tek (18), Darázs (10), Richter (20), Rab (19), Varasdi (12). Csere: Ko­vács 20), Tóth G. (2). Edző: Hor­váth Imre. Az első félidőben a kitű­nően védekező és rendkívül pontosán dobó pécsiek olyan nagy előnyt sze­reztek, hogy szünet után Richter ki­pontozódása után sem tudtak felzár­kózni a kecskemétiek. PVSK—Sopron 79-46 (34-26). NB I. női mérkőzés, Sopron, 200 néző. V.: Szabados, Major. Legjobb pécsi do­bók: Hollós (30), Sztojkovics (15), Bundászné (14). A serdülő korúak pécsi or­szágos súlyemelő bajnokságá­nak második napja új orszá­gos rekorddal zárult. Az új si­ker Lakatos nevéhez fűződik, aki a lökésben elért 136 kilós teljesítménnyel új országos re­kordot állított fel, fél kilóval megjavítva eddigi legjobb eredményét. Kísérletet tett a 137,5 kg szakítására, de ez csak kísérlet maradt.. . Eredmények. 60 kg. 1. Ecsedi (Debreceni Sl) 1114, 2. Fíaga (Csepel SC) 992, 3. Batai (Nyírbátony) 974, 64 kg: 1. Mé­száros (BHSE) 987, 2. Antal (MTK-VM) 910, 3. Szabó (Szombathelyi Haladás) 888. 67,5 kg: 1. Lakatos (DVTK) 1130 (új országos csúcs), 2. Schleisz (TSE) 989, 3. Várvöl­gyi (BHSE) 829. 71 kg: 1. Páti (DVTK) 875, 2. Zombori (SZEOL AK) 799, 3. Horváth (Rába ETO) 711 ponttal. K. M. Kim posztumusz házassága LEE Yong-mi, az agy­sérüléseibe szerdán bele­halt dél-koreai ökölvívó Kim Duk-Koo 21 éves meny­asszonya . bejelentette, hogy posztumusz-házasságot kiván kötni néhai vőlegényével. Lee elmondta, hogy háromhónapos terhes és ez év júniusában je­gyezte el magát az ökölvívó­val. Koreában ' ősrégi hagyo­mány, hogy a csatában elesett harcos menyasszonya utólag feleségül megy az elhunyt „szelleméhez" és Lee ezt a tradíciót eleveníti most fel. A déPkoreai törvények értelmé­ben Kim vagyona — amit 70 000 dollárra becsülnek - a majdan megszületendő gyer­mekre száll. Pénteken Las Ve­gasban nagy részvét mellett ravatalozták lel Kim holttestét, - majd a koporsót repülőgépre tették, és útnak indították Szöul felé, ahová vasárnap érkezik meg. A ravatalnál felolvasták Ray „Boom Boom" Mancini részvéttáviratát. Mint ismere­tes, a hivatásos világbajnoki címért vívott találkozón Manci­ni ütötte ki halált okozó erővel a 23 éves, dél-koreai ökölvívót. kézilabda Sojpíana Kupa Az egyik PMSC-gól az FTC elleni mérkőzésen. Dobja Ivanics. II Ferencváros áll az élen Szombaton délután a máso­dik fordulót játszották a városi sportcsarno’kban a Sopiana Kupa nemzetközi férfi kézi­labdatornán. Először a két kül­földi együttes, a román Te­mesvár és az osztrák Graz csa­patai mérkőztek. Az első félidő közepéig együtt haladt a két együttes, ezután viszont elhú­zott a Temesvár. A szünet után már egy pillanatig sem volt vitás a temesváriak győzelme, csupán az volt kérdéses, hogy milyen különbségű lesz az. A PMSC a Ferencvárossal csapott össze. Ideges, forró hangulatú mérkőzés volt és ál­talában a Ferencváros vezetett egy-két góllal, de az NB I. újoncának mindig sikerült egyenlítenie. Egy perccel a be­fejezés előtt ismét a zöld-fe­hérek szereztek vezetést, de a PMSC nem tudta kihasználni az egyenlítési lehetőséget. Jel­lemző a mérkőzés keménysé­gére, hogy az utolsó percre mindkét csapatból csak öt-öt r Területi bajnokság ,H. Táncsics SE—PBTC 0-0. Kaposvár, 250 néző. Vezette: Fazekas. Táncsics SE. Füredi — Petró, Hammer, Magyar, Lajtai — Balázs. Katona, Var­ga II. — Jakab (György), Mar­tina, Pintér (Szigeti). Edző: Zsoldos László. PBTC: Fiedler — Buczkó, Bíró, Aradi, Lutz — Várhelyi, Bagoly, Lajos — Fo­dor, Ábrahám, Gettó (Jurin). Edző: Oskó László. Az első félidő azt tükrözte, hogy köl­csönösen tartottak egymásfái a csapatok, mindkét oldalon megerősítették a védelmeket. Szünet ufón fölénybe került ugyan a Táncsics SE, ez azon­ban csak egy lesgólban jutott kifejezésre. Az utolsó percek­ben nagyon beszorult a PBTC, amely azonban megérdemelten vitte haza az egyik pontot Ka­posvárról. Megyebajnokság Villány—Somberek 0*0. Villány, 200 néző. V.; Sör. A hazai csapat sok gólhelyzetet kihagyott, ezért meg kellett elégednie a döntetlennel. Újpetre—Kesztyűgyár 2-1 (0-1). Új­petre, 100 néző. V.: Botykai. Gyenge színvonalú találkozón nyert az Újpet­re, miután 1-1-es állásnál o vendég­csapot kapusát kiállította a játékve­zető. G.: Hofmann (11-esböl), Kuru- csai, ül. Nagy. U. FEAC—P. Kinizsi 2-0 (0-0). Ifjú- sági stadion. 50 néző. V.: Horváth. Kemény mérkőzésen, nagy küzdelem­ben megérdemelt hazai győzelem. G.: Kónya (2), Kiállítva; Pál és Kanizsa (mindkettő P. Kinizsi). II Baranya megyei Baromfi- feldolgozó ós -forgalmazó Közös Vállalat gyakorlottal rendelkező és katonaviselt autóvillamossági szerelőt keres felvételre Bérezés megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: A VALLALAT MUNKAÜGYI CSOPORTJÁNÁL, PÉCS, EDISON U. Mai sportműsor Labdarúgás. Területi bajnokság: Bonyhód—Siklós, Bonyhád, 13.00. Mázaszászvár—Kisdorog, Máza szász­vár, 13.00. PVSK—Nagyatád, PVSK- pálya, 10.30. Komló—Boly, Komló, 13.00. Enying—Sellye, Enying, 13.00. MVTE—Paks, Mohács, 13.00. Me­gyebajnokság : Szigetvár—Setinmetz SE, Szigetvár, 13.00. P. Postás— Szentlőrinc, Postás-pálya, 13.00. Ge- resdlak—Vajszló, Geresdlak, 13. Q0. P. Zsolnay—Vasasi Bányász, Porce­lángyár-pálya, 13.00. Drávafok—Be- remend, Drávafok, 13.00. Szentegát— Sásd, Szentegát, 13.00. Országos if­júsági bajnokság: Siklós—MVTE, Siklós, 11.30. PBTC—PVSK, Bőrgyár­pálya, 10.00. Boly—Mázaszászvár, Boly, 11.30. PMSC—Dombóvár, Ko­vácstelep, *10.00. Sellye—Szekszárd, Sellye, 13.00. Kézilabda. Sopiana Kupa nemzet­közi férfitorna, városi sportcsarnok: FTC—ATSE W—B Graz. 9.00. Poli- technica Timisoara—PMSC, 10.30. Kosárlabda. NB I., férfiak: Alföldi Olajbányász—PVSK, Szolnok, 11.00. NB II., férfiak: Szombathelyi Tanár­képző—P. Postás, Szombathely, 11.00. Röplabda. NB II., nők: U. PEAC— DÉLÉP, Műszaki Főiskola, 11.00. Pé­csi VM—Ferroglóbus, őz u., 12.00. Súlyemelés. Serdülő OB, Tüzér ut­cai súlyemelő-csarnok, 11.00 és 15.00 Vívás. I. o. páibajtőrverseny, Egyetemi Tornacsarnok, 9.0Q. Lövészet. MHSZ Kupa I. fordulója, kisállomás melletti lőtér, 9.00. Autósport. Baranya Kupa, rajt: rácvárosi BÉV-telep, 9.00. játékos maradt a pályán a ki­állítások miatt. Két forduló után a Ferenc­város áll az élen. Eredmények. Temesvár—Graz 24-13(11-7), 300 néző. V.: Kliment, Papp Gy. Ld.: Dan (10), Voicu (4), Fehér (4), ill. Huber (4), Hoj- delewicz (3), Wiederbichler (3). Ferencváros—PMSC 23-22 (13-13), 500 néző. V.: Soós, Szabó. Ld.: Csizmadia (6), Fo­dor (5), Majoros (3), Fábián (3), ill. Kedves (10), Fehér (3), Kőszegi (3), Kovacsevics (3). A Sopiana Kupa állása: 1. Ferencváros, 4 pont; 2. PMSC, 2, 3. Temesvár 2, 4. Graz 0. L. L. Dunántúlt napló * Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. . 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Sophir 96-os gépen Pécsi Szikra* Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 2U4,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 #

Next

/
Thumbnails
Contents