Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-10 / 278. szám
1982» október 10., vasárnap Dunántúli napló 5 60 év — 15 köztársaság Gorkij így jellemezte a század eleji Bakut: „Kétszer jártam ebben a városban. Az olajbányákra úgy emlékszem, mint a pokol zseniálisan megfestett képére ... a fúrótornyok zűrzavarában a földhöz lapultak a faragatlan, rozsda színű kövekből sebtében összetákolt, hosszú, alacsony és a történelem előtti ember tanyáját ijesztően idéző munkáskaszárnyák. Sosem láttam még ennyi mocskot és hulladékot emberi szállás körül... Az ablakpárkányon nincs egyetlen szál virág sem, sehol egy darabka pázsit, sehol egy fa vagy bokor. Hát- borzongató volt a félmeztelen gyermekek ijesztő látványa . . . A sűrű csőhálózattal bevont város felett- ott lebegett a fekete füst- és kóromfelhő, amely eltakarta az eget és fojtogató árnyat vetett az amúgy is füstös, levegőtlen városra." Szűkszavúbb, de éppily kifejező Csehov véleménye a forradalom előtti Bakuról: „Egy millióért se volnék hajlandó ott élni!" 1906-ban a magyar Csudáky Bertalan is átutazik a városon, s így ír róla: „Minden zugból' petróleum tör elő, s csaknem minden embernek petróleummal való foglalatoskodás adja meg a mindennapiját. Olyva- gyonbeli aránytalanságot se találunk egyhamar valahol, mint éppen Bakuban. Azt lehet mondani, hogy egynéhány perzsa és örmény kereskedőn kívül az egész város földhözragadt szegény munkásokból és az amerikai dollárkirályokkal versengő milliomosokból áll." Érdemes itt a mára figyelni; milyen is napjainkban ez a város? A mai Baku összképe igen kedvezően hat a városba látogatókra. Míg a szocialista forradalom győzelme előtt a városban mindössze 34 elemi és 13 középiskola volt, s egyetlen iskolában sem tanították az azerbajdzsáni nyelvet, addig napjainkban több mint kétszáz iskolában kb. tízszer annyian tanulnak, mint a cári időkben. A szovjet hatalom teremtette meg a bakui egyetemet és a város 11 főiskoláját, létrejött az önálló Tudományos Akadémiája. A forradalmat követő években az olajfúrást műszakilag gyökeresen átszervezték és az olajtermelés valamennyi fontos folyamatát gépesítették. Jelentős szerephez jutott a kőolajfinomítás, az acél- és gépgyártás. Gyorsan fejlődött a" vegyipar és a hazai nyersanyagot feldolgozó textilipar is. Új olajl.előhelyeket tártak fel az Apseron-félsZige- ten, a Kúra folyó torkolatvidékén, valamint a Kaspi-tenger fenekén, ezekből nyerik a köztársaság kőolajtermelésének négyötödét. A város múltját és jelenét röviden, de nagyon kifejezően Henri Barbusse francia kommunista író és publicista szavai jellemzik: „Ha megkérdeznék tőlem, hogy a Szovjetunió barátai, sőt, ellenségei is min csodálkoznak és ámul- nak el leginkább a‘ szovjethatalom vívmányai közül, így felelnék: nézzenek Bakura. Mert sehol nem látni meg olyan jól, milyen mély szakadék választja el a múlt jogfosztottságát, rabságát, nyomorát a jelen boldogságától, mint éppen Bakuban.” Gyökeresen átalakult, megszépült a város képe, az egykori nyomorúságos házakat, Azerbajdzsán Az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság a Kaukázuson túli szovjet terület keleti végében fekszik. Területe 86 000 négyzet- kilométer, tehát valamivel kisebb, mint Magyarország, lakossága 5 786 000 fő. Fővárosa a Kaspi-tengerbe nyúló Apseron-félsziget déli partján fekvő Baku, melynek lakossága mintegy másfél millió. Gladiátorok küzdőterei Hz amfiteátrumok arról mesél, hogy nem kellett feltétlenül kivégezni az ellenfelet; elég volt, ha csak kisebb sebekkel járó leckéztetés- ré került sor... A klasszikus római korban viszont már gyilkolósdivá mérgesedett az etruszk hagyomány. Annál is inkább, mert a mind nagyobbá váló világ- birodalom fegyverforgatóinak harci kedvét a békésebb időszakokban is ébren kellett tartani — ehhez pedig mi sem volt alkalmasabb, mint a gladiátorok, mérkőzése. A hivatásos viadorokat - mármint a gladiátorok seregét — az i. e. III. századból külön intézményekben készítették fel a díjakkal és jutalmakkal meghálált vérontásra. Tanítómesterük a lanista volt, aki rendre külön oktatta azokat, akik a vívásban, a hálóvetésben, avagy a tőrszúrásban akartak naggyá lenni. Az a gladiátor, aki élete első harcába bocsátkozott, s abban felül maradt, egy kicsiny elefántcsont-táblácskát (téssera gladiátori) kapott. Olykor vívótőrrel (rudis) is jutalmazták azt, aki bátrabbnak bizonyult. Noha - mint jeleztük - ez az egész népszórakoztató, indulatfelszabadító véres játék a tömegek időtöltését szolgálta, azért arra is akadt példa, hogy sorsuk kilátástalanságát felismerve föllázadtak a hálóvetők, a tőrmarkolók. A leghíresebb lázadó Spartacus, a rabszolgavezér volt, aki egy capuai kaszárnyából tört ki, s aki olyan vihart kavart, hogy a két éven át tartó ellenségeskedésnek nem kevesebb mint 70 000 áldozata lett. A jeles historikus, Vitruvius műveiben olvashatjuk, hogy a Romában előbb a híres Fórumon rendezték meg a gladiátorok viadalát. A publikum ott egy fából összerótt arénafélében foglalhatott helyet. Később azonban - nyilván Pompeji, i. e. 80—75 között földből és kőből épült amfiA halált váró gladiátor (antik bronzszobor) teátrumának példájára - a* örök városban is nekiláttak egy hasonló intézmény megépítésének. Több ilyen aréna épült. A leghíresebb mind közül a föntebb említett Colosseum, amely i. e. 72-ben készült el. Mégpedig teljes egészében kőből, s úgy, hogy pilléreivel, boltozatos folyosóival máig a világ egyik legjellegzetesebb építménye. A monstrum sok ezernyi kockáját Ti- burból kocsikáztatták a helyszínre — egy külön e célra kiépített, úton. Sajnos a Colosseum sem tudott ellenszegülni az idő — pontosabban, az időjárás — pusztításának, és ma már csak az eredeti építmény egy- harmada áll. Emeleti részeit lévén életveszélyesek, zárva tartják, s így csak az alsóbb traktusokból lehet látni az antik világ legnagyobb cirkuszának küzdőterét, ahol ki tudja hány és hány száz gladiátor vesztette életét, vagy úgy, hogy embertársa ütötte, szúrta agyon, vagy a kiéheztetett vadállatok marták szét a nézősereg üdvrivalgásának közepette ... A. L. A római Colosseum il IIM —I I ■! Hill I «II III Szépen magyarul — szépen emberül negyedeket modern városrészek váltották fel. Marcel Egretaud francia újságíró, aki 1958-ban járt a városban, így írt erről: „A régen fekete városnak nevezett ipari negyedek ma is őrzik ezt a nevet. De úgy mentem át rajtuk, hogy észre sem vettem, hiszen ma már semmi sötét és elriasztó nincs bennük. Az újjáépült ipari negyedeket széles sugárutak szelik át, s az üzemi épületek is szel- lősek, világosak és takarosak.” A, köztársaság lakossága nem felejtheti el a múltat, azt az utat, melyet történelme során megtett. A lakosság több mint kétharmada ősi azerbajdzsán eredetű, a többiek az évszázadok során bevándorolt örvények, grúzok, oroszok. Az azer- bajdzsáni a Szovjetunió egyik legrégibb műveltségű népe, a középkor óta a török nyelvet vette át, s a mai azerbajdzsá- niak is teljesen megértik egymást a törökkel. A XI. században a törökök meghódították Dél-Azerbajdzsánt, majd a XIII. században Dzsingisz-kán hadai rombolták le a már fejT lett, kereskedelemmel, iparral foglalkozó városokat, ahol különösen a selyemszövés és a fazekasság ért el magas színvonalat. A XVI. században kegyetlen perzsa elnyomás alá kerültek. Szinte állandósult a . nép szabadságharca, olyan legendás hírű szabadsághős támadt soraikból, mint Kör-Oglu. 1806-ban az orosz hadak elfoglalták Bakut, majd két évtized múlva befejezték a mai Szovjet Azerbajdzsán területének bekebelezését. Amikor a múlt század második felében az olajkitermelés megkezdődött, a világ minden tájáról a vállalkozók hada lepte el Bakut, özönlött a tőke. A Rotschil- déktól a Nobel-fivérekig szinte minden tőkés hatalmasság megérezte a nagy üzlet lehetőségét; mesés hasznokat vágtak j zsebre. Ugyanakkor a munkásság kizsákmányolása is mérték- s telenné növekedett. Ez erősítet- I te szervezkedésüket, s Baku rövidesen a munkásmozgalom I egyik fellegvára lett, proleta- j riátusa mindvégig az oroszor- j szági munkásmozgalom élvo- ! nalában küzdött. A szocialista forradalom győzelme után sem változott meg egyhamar az itt j élők helyzete. Az imperialisták nagy jelentőséget tulajdonítottak e terület visszaszerzésének, angol—francia intervenciós erőket vetettek harcba. A helyi el- | lenforradalmi, burzsoá nacionalista erőkre támaszkodva j szovjetellenes lázadást robbantottak ki. Az ellenforradalmi I erők az angol csapatok segítségéve! leverték a szovjet hatalmat. keavetlen terrort való- I Negédes anyanyelvűnk lyett, szerki — ruha helyett rqci nem vehető föl minden alkalomra. Egy minisztériumi dolgozó mini-nek nevezte munkahelyét -, talán egy ki. sebb fajta minisztériumban dolgozik, ahol az elvtársat elvtinek szólítják. „Óriási ’ nyám-nyóm csemege: 10 forintért!" - olvassuk egy kirakatban. A. sok becézéstől ilyen nyám-nyóm lesz a beszédünk. Nem akarom senkinek a játékos kedvét elvenni, csak a szertelenség, a túlzás, a modorosság elten beszélek. | A kicsinyítés nyelvteremtő \ erő is lehet, a meghonosodott egyszerűsített szavak (mozi, krimi stb.) hasznos polgárai nyelvünknek. A módjával használt becézés a tárgyakhoz, fogalmakhoz fűződő családias kapcsolatunkat fejezi ki. Farkas László A kormány épülete Baku szivében „Szióka” - hallhatjuk úton-útfélen a köszönési divatnak ezt a hirtelen kifes- lett szóvirágát. Olyan, mintha egy kisgyerek csokoládés, maszatos kézzel ölelne meg bennünket. Gyengéd szeretettel szól, de szirupos, ragacsos érzelmességgel. Nem szeretem ezt a divatvirágot. Majmoskodó bizalmassága ellenszenves, hangalakjában is von valami ta. szító: kígyósziszegés hallat, szik vele, vagy talán a pióca hangzásrokonsága. Jó szándéka azonban, mint a maszatos kezű kisgyereké, vitathatatlan: a találkozás örömét pajtáskodó játékossággal, bizalmas közvetlenséggel akarja kifejezni. Bizonyára úgy született ez a szióka, hogy a csevegő kevesellte a sziát, s előbb (a csaó biztatására) szió-ra for. málta, majd egy kedveskedő kicsinyítő képzőt is hozzágü. gyögött. Mentségére mondjuk el, hogy még mindig rokonszenvesebb, mint' az ugyancsak selypegő pusz- pusz, vagy önmaga paródiá. ja, a nyegleségében utolérhetetlen pusszantalak. Ez utóbbi a valamikori csók- dosom a kacsóját szörnyalaknak a kísértető. S ebbe a famíliába tartozik a cso- csi-cso is, amelyet a szószaporító telefonfecsegéssel együtt egy remek rádiótréfa, egy szilveszteri paródia csúfolt ki szellemesen. A példák szemléletesen mutatják, hogy ez a gügyögő, édeskedő beszédmód a gyermeknyelvvel tart erős -rokonságot. A becézés, a kicsinyítés egyébként is hódító szokása onnan sugárzott át társalgási nyelvünkbe. Az egyik szülője az egyszerűsítő szándék, a másik a családias kedveskedés igyekezete. De ami a beszélni tanuló gyermeknek artikulációs könnyebbség, a diáknyelvben (suli, diri, töri) játékos fölényeskedés, az az érett felnőttek beszédében köny- nyen válik stílustalan modorossággá. Testvér helyett te. só, influenza helyett influ, diszkó helyett dizsi, autó helyett avcsi, szerkesztőség hesítottak meg, melyet bitófák, agyonlövések, kínzások jeleztek. Huszonhat bakui népbiztost lőttek agyon. Azerbajdzsánbon 1920-ban helyreállt a szovjethatalom, s az ezt követő évek a köztársaság jelentős fejlődését hozták meg. A hitleri Németország támadása ezt zavarta meg. A hitleristák szerették volna elfoglalni a két fontos kőolajtermelő bázist: Groz- , nijt és Bakut, de a Vörös Hadsereg megállította támadásukat. A köztársaság lakói valamennyi frontszakaszon- részt- vettek. és hősies magatartást tanúsítottak a fasiszták kiűzésében. A háború után az egész köztársaság új fejlődésnek indult és nagyszerű sikereket értek el a népgazdaságuk fejlesztésében. így többek között — a már említett olajkitermelésen túl — a földgáztermelésben, a villa- mosenergia-termelésben, az alumíniumgyártásban, a köny-„ nyű- és élelmiszeriparban. A mezőgazdaság legfontosabb növényi kultúrája a gyapot, de termelnek búzát, teát, mandarint, citromot, földimogyorót. Hatalmas területeken valósították meg az öntözéses gazdálkodást. Az állattenyésztésben a legnagyobb jelentősége a juh-, kecske- és szarvasmarhatartásnak van. Az elmúlt évtizedek fejlődésének elismerése az a Lenin- díj, melyet ez év szeptemberében nyújtott át a köztársaság dolgozóinak L I. Brezsnyev. M. E. Kenyeret és cirkuszt — latinul így mondták: Panem et circenses! - követelt hajdan a régi Róma látványosságra éhes lakossága, amely publikum hosszú időn át meg is kapta azt a kedélycsillapító járandóságát, ami az elégedetlenkedők millióiból ki is oltotta a többé-kevésbé jogos hevületet. Akik már megjárták az itáliai fővárost, és látták, mily egyedülálló csodálatos építészeti remekmű a Colosseum, azok nyilván arra is kíváncsiak, hogy ugyan miféle indulatok levezetésének okából nőtt ki a földből ez az aréna, s ugyanígy az is érdekelheti őket: mi volt a pajzsos-kardos, rendszerint emberáldozatot követelző összecsapások eredete. Az első gladiátorok - így tudja a história — az ősi Etru. riában akaszkodtak össze, ahol különösen nagy kultuszuk volt az olyan halotti játékoknak, amelyek az elhunytak emlékét két véres emberáldozatokkal igyekeztek ünnepélyessé tenni. (Hogy honnan ez a kegyeletes vérfolyatás? Messziről, igen messziről, hisz szinte minden ókori kultúrából előkerültek olyan nyomok, amelyek a szolgák és más kísérőnépek elpusztításáról .tanúskodnak. így volt ez a mediterrán vidékeken éppen úgy, mint a szkíták lakta földeken...) Az első ilyen nyilvánvalóan kultikus erőpróba emlékét egy falfestmény, a Tarquiná- ban meglelt, Madárjósok sírja elnevezésű ábrázolás őrzi. Ezen egy álarcos férfiú haragos kutyájával támad ellenfelére, akinek fejét zsák védi, s aki kezében egy jókora husángot markol. E freskó azonban még
