Dunántúli Napló, 1982. október (39. évfolyam, 269-299. szám)
1982-10-22 / 290. szám
1982. október 22., péntek Dunántúli napló 3 Egy kis község nagy fába vágja a fejszéjét Máriagyűdöt leszámítva, amely már közigazgatásilag Siklóshoz tartozik, a járási székhelyhez legközelebb eső kis község Nagytótfalu. Hórom- százötvenhét lakos, mintegy száz csalód. Soha nem volt igazán nagy település, bár több évszázados múltja van. A tatárjárás előttről maradtak • fenn dokumentumok létezéséről, igaz akkor még más néven szerepelt. Nagytótfaíunak a kiegyezéskor 1867-ben 560 lakosa volt; 1960-ban 460, 1970- ben 405. A falu domb aljára települt, egykori mocsaras terület közelébe — ma már kinyomozhatatlan, hogy milyen megfontolások alapján. Az esők nyomán a falut elég gyakran elöntő víz ma is éppúgy probléma, mint évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt volt. Közel egy évtizede más szempontból is a víz lett a nagytótfalusiak legnagyobb gondja: a község ásott kútjainak zöme egyik napról a másikra elapadt. Hogy miért, az máig kiderítetlen. * A szeptember végi még szinte nyárias napsütés valósággal perzseli a nagytótfalusi kerteket. Álmos falusi délután, az utca szinte kihalt, az életnek alig van nyoma. A kutyák sem érdemesítik egy vakkan- tásra sem az idegent. Horváth Gyula nyugdíjas dolgozgat a kertjében: öntözi a paprikákat. Az idei év gyönyörű, hatalmas, vastag húsú termést hozott. Az udvar közepén kerekes kút abból húzza fel a gazda a locsoláshoz szükséges vizet vederszám. — Három éve vettük ezt a házat — meséli — azelőtt Siklóson laktunk. A kút? Jó vize van. Akad néhány ilyen a közelben, de a falu kútjainak többsége kiapadt. Vödrök helyett vízvezeték — S mit szólna hozzá, ha be lehetne vezetni a házba a vizet, belekerülne húszezer forintba is talán? — Hallottam már ilyen tervekről. Igaz, hogy a mi kutonk jó vizet ad, de azért az mégiscsak más lenne. A falunak most három köz- kútja van, amelyek vezetéken kapják a vizet a falu feletti domboldalról, a Bakai csárda alatti kútból. A Nagyharsányi Községi Tanács, amelyhez Nagytótfalu tartozik, három éve építtette meg az ötven köbméteres víztározót és a hozzátartozó két kilométer hosszú gerincvezetéket, amely most ellátja a falu három közkútját. A kút a Magyar— Bolgár Testvériség Termelőszövetkezet tulajdonában van. Vízhozama napi 18—20 köbméter. A község lakói most a gerincvezeték kifolyóitól hordják a vizet vödrökben, kannákban. Stermeczky Józsefné ezen a napon már hatszor fordult meg a kúttól a házáig teli vödrökkel. Sok víz kell a nagymosás, hoz. — A mi kutunk már nagyon régen elapadt — mondja —, mint ahogy a környéken a többi kút is. Még jó, hogy ez a közkút itt van egy-kétszáz méterre a házunktól. Mór tavaly voltak olyan hírek, hogy be fogják vezetni a házakba a vizet, de hogy mikor, hogyan, arról nem hallottam. / Szabó Dénes, a Nagyharsányi Községi Tanács végrehajtó bizottságának titkára több mint egy évtizedig lakott Nagytót- faluban, jól ismeri tehát a kis község minden gondját. — Amikor elapadtak a nagy- tótfalui kutak, a vezetékes ivó- vízhálózat megépítéséhez a megyei tanácstól kaptunk 800 000 forintos támogatást, mert saját erőből ezt nem tudtuk volna megoldani. A községi tanács is adott erre a célra 100 000 forintot, vagyis Nagytótfalu éves fejlesztési alapjának kétszeresét. Szerencsénk is volt, mert egészséges vizű és bőséges hozamú kutat találtunk, A törpe vízmű létesítésének az alapjai már készen állnak: a kút, a víztározó és 2000 méter hosszú gerincvezeték. Kár lenne azt a lehetőséget kihasználatlanul hagyni, hiszen az igazi megoldás csakis az lehet, ha vezetéken juttatjuk el a vizet minden lakásba. Nagy szó lenne ez egy ilyen kis község életében, különösen a jövő szempontjából. A fiatal csalódok főleg azért költöztek el Nagytótfaluból, mert a városi lakásokban több komforthoz jutottak. De mindenkinek Siklóson sem tudnak lakást adni, különben is szégyen lenne, ha a városhoz ilyen közel eső község elnéptelenedne. — Van remény a továbblépésre? — Több mint remény. Sőt példa is akad, hiszen 1974-ben Kisharsányban már sikerült megoldanunk a vezetékes vízellátást. Sok múlik azon, hogy kapunk-e most is támogatást a megyei tanácstól. A járási hivatal támogatja az elképzeléseinket. De ha a mostani pénzszűkös időszakban nem is kapnánk anyagi segítséget a törpe vízmű megépítéséhez, talán még akkor is meg lehetne valósítani. Nemrégiben egyik munkatársunk előzetes tervezetet dolgozott ki, s ennek alapján, s a már kész létesítményeket figyelembe véve, a vízvezeték-hálózat kiépítésének a költségeit 2,5 millió forintra becsüljük. Mindez persze a község lakóinak anyagi hozzájárulása nélkül nem fog menni. Egy házra várhatóan 20 000 forint költség jut, de azt hiszem ennyit minden lakónak megér, hogy a házába vezetik a vizet. Valamennyi intézménytől, gazdálkodó szervezettől, akit csak érint Nagytótfalu vízellátása, szintén ilyen mértékű hozzájárulást kérünk. Végül erre a célra le lehet kötni tíz évre Nagytótfalu fejlesztési alapját, s az is félmillió forint. Az első lépéseket mór idén, de legkésőbb jövő év elején megtesszük. Egy viztársulatot szeretnénk létrehozni, aztán minden házba be kell kopogni és megkérdezni, mennyivel tudnak hozzájárulni a költségekhez. A terveket is el kell készíttetni, s erre a célra az év végéig 100 000 forintot tartalékolt a községi tanács. D. I. Läufer László felvételei — Az egy magatartás, nem? — A hősiességgel van összefüggésben ... — A virtus megmutatása egy olyan képességnek, ami a többségnek nincs . . — A bátorság a virtus. (Azt hiszem, csak egyszer voltam bátor, még az általános iskolában. Fizikából kellett otthon olyan eszközt készíteni, ami mutatja az elektromos töltést. Két sztaniolcsík egy dróthurkon, poro- ladugában. A tonar egyest akart adni azoknak, akiknek nem működött, s akkor en felálltam, hogy nem is működhetett nekik, mert úgy csináltak; ahogy a ranór mondta, hogy csak hajtsanak kettőbe egy ezüstpapírt és úgy fűzzék fel. Én két külön csíkot tettem a drótra, működött is. De azért szóltam, azt hiszem akkor botor voltam, de nem hiszem, hogy ez virtus is volt. Virtus inkább az, hogy amikor biológiából a reflexeket tanultuk, akkor a tanárnő kért egy önkéntes jelentkezőt, hogy rajta megmutassa. És az egyik srác jelentkezett, felült o katedrára, de- nem azzal a lábával rúgott, amelyikre ráütött a kalapáccsal - a tanárnő, hanem a másikkal. Persze az egész osztály röhögött.) * A fiú tulajdonképpen csók imponálni akart a lánynak, leszedni a virágokat a sárguló levelek közül. Ha már a természet így megtréfálta a fa ritmusát, ha mór ott volt a virág a korona szélén, ha már arra jártak, s ha már a lány észrevette a virágot, akkor már egyszerűen lehetetlenség volt fel nem mászni érte. S ha nem vékony egy ág, s ha billentőben a fiú eléri a másikat, s ha egy harmadik nem perdíti meg estében, s ha nem áll egy parkoló autó a fa alatt, a fiú eléri a virágot, s odaadja o lánynak, aki csókot ad érte, akkor nem korholja az apa a begipszelt fiút, hogy persze, mert neked mindig virtuskodnod kell, meg majd a nyáron elmész dolgozni és visszafizeted a kártérítést, amit az autósnak kifizettem. * (— Virtus? Talán az, hogy egyszer kirándulni voltunk a Mecseken, még nem voltunk férj és feleség, s a tv-toronynál sokan vártak a liftre. Akkor elindultunk gyalog, de pár lépcső utón karba kaptam, s fölvittem egészen a nyitott teraszig. Az utolsó körnél mór azt hittem feladom, úgy voltam, mint egy tízezres úszó, akkora oxigénadósságom volt, hogy ahhoz képest a dolláradósságunk zsebpénz. Le akart szállni, de mondtam, jobban kapaszkodjon a nyakamba, a kezem, a lábam remegett, de felvittem. Aztán nekidőltem a falnak, s arra még emlékszem, hogy lassan lecsúszok. De mirre a többiek felértek a lifttel, már magamhoz tértem, Éva sem árulta el nekik, hogy elájultam csak azt mondta, hogy felhoztam karban, egészen idáig.. Nézzen rá, még most is büszke az akkori magamra.) * — Sosem vállalnék olyasmit, aminek nincs eredménye, de veszélyes megtenni, s talán azt is meggondolnám nagyon, hogyha valamit csak veszélyek árán kaphatok meg, akkor az kell-e nekem ... Lehet, hogy ezt mások gyávaságnak tartják, én inkább azt mondom magamról, hogy megfontolt vagyok. — Inkább kényelmes. S nem hiszem, hogy a virtusnak nincs tétje, eredménye, inkább éppen az, hogy bizonyítsam bátorságomat valakinek. S ha sikerül, akkor a valaki tudja, hogy bátor vagyok, bizhat bennem. Szóval úgy gondolom, hogy a bátorság tréningje o virtus . . . — A virtus hülyeség. Mi van akkor, ha én bebizonyítottam, hogy bátor vagyok? Attól még elszaladhatok, amikor tényleg bátornak kellene lennem, okkal. — Én azf mondom, hogy az az igazi virtus, amikor másoknak nem okoz kellemetlenséget, kárt, nem hoz veszélyt rájuk. Ha valaki ki akarja törni a nyakát, hát csak törje, ha valakinek boldogságot okoz ez, akkor csinálja. * (A főnök ott sírt, hogy ne hagyjuk itt szombatra, nem tudja, hogy befejezni, szóval egészen oda volt, biztosan jól letolták volna. Sirt, hogy így, sírt, hogy úgy, hogy megfizeti, meg talál még máshonnan is pénzt. Ketten maradtunk a Jóskával, a többiek szépen elódalogtak addigra. Persze mert a „melóval" régen kész kellett volna lenni, de hol ez nem volt, hol máshova rendeltek, s éppen a főnök, összenéztünk a Jóskával, na főnök, most maga is szépen menjen haza. nincs mit tenni . . . Akkor aztán nekiálltunk, azt hiszem a sztahanovisták nem dolgoztak úgy az ötvenes években, mint mi akkor. Éjjel egykor készen lettünk. Hétfőn jött hálálkodni az öreg, de elküldtük, szórakozzon mással, meg törődjön azzal, hogy hét közben rendesen menjenek a dolgok, a pénzt meg tartsa meg magának, vagy ajánlja fel a Vöröskeresztnek.) * — Szerintetek szándékosan tette? — Biztosan nem, csak pechje volt. — Én sem hiszem, hogy le akarta volna törni. . — Szerencsétlen srác . . . — Nem tudhatta előre . . . — Az az igazság, hogy bármelyikönkkel megtörténhetett volna. * Kicsit kétkedéssel írtam le a diák szavait: „...bármelyikönkkel megtörténhetett volna." Hogyan van az hogy' valaki ne számoljon cselekvése összes várható következményével? De legalább a legvalószínűbbekkel? S ha gondol ezekkel, figyelmen kívül miért hagyja azt is, és a következmény következményeit, az eljárást, kiközösítést, kizárást, büntetést? S lám; kedden reggel a rádióban hallom, Egerben egy szobor feje hullott le, mert egy meggondolatlan virtuskodó diák a szobor vállára ülve akart magáról emlékképet. Hát tényleg bármelyikő- jükkel megtörténhet? Igaza van a dióknok? S ha igaza, honnan e szomorú igazság? Elég-e újra elmondani, hogy az ember felelős tetteiért, s felelősségét a következmények nyomatékosítják? Ezt tanítani — szavakkal is kell. De nemcsak szavakkal! A felnőttek is tükröződnek a fiatalban. Bodó László
