Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-10 / 248. szám
2 Dunántúli napló 1982. szeptember 10., péntek II rendőrség kiszabadította a berni lengyel követségről a túszokat ÓRA A NAGYVILÁGBAN A terroristákat letartóztatták Csütörtökön délelőtt, három- negyed tizenegykor a svájci rendőrök kiszabadították a berni lengyel nagykövetségről a túszokat, akiket hétfő óta tartottak fogva a terroristák — jelentette a varsói rádió déli krónikájában, a PAP hírügynökség Bernben tartózkodó munkatársa. A terroristákat letartóztatták. Az épületet gázálarcos rendőrök rohamozták meg. Fegyverhasználatra nem került sor. Röviddel később a varsói rádió nyugati hírügynökségekre hivatkozva néhány további részletet közölt a történtekről. Ezek szerint reggel néhány robbanást lehetett hallani a nagy- követség épületéből. Újabb nyugati jelentéseket idézve, a rádió elmondta, hogy a túszmentő akciót a svájci rendőrség különleges terroristaellenes egysége hajtotta végre. Az egység tagjai betörték a kaput, könnygáz-gránátokat dobtak az épületbe, elfogták mind a négy terroristát, és sértetlenül kiszabadították az öt túszt. Az akcióra nem egészen 24 órával oz előtt került sor, hogy a terroristák ultimátuma lejárt volna. A túszmentés teljes sikerrel végződött — idézte a varsói rádió a svájci rendőrség szóvivőjét. A berni lengyel nagykövetségről kiszabadított öt túsz egészséges, egyikük sem sérült meg. Erről tájékoztatta a külföldi újságírókat a svájci kormánytól kapott információ alapján Tadeusz Kohorewicz, a lengyel külügyminisztérium sajtófőosztályának igazgatója. A csütörtökön kora délután tartott sajtóértekezleten Kohorewicz közölte még: Stefan Olszowski külügyminiszter fogadta a varsói svájci nagykövetet, és a lengyel kormány, valamint Wojciech Jaruzelski miniszterelnök nevében köszönetét mondott a svájci hatóságok Sikeres akciójáért, s különösen azért, hogy a túszokat épségben szabadították ki, a terroristákat pedig elfogták. A szociálliberális koalíció békepolitikája mind az NSZK határain kívül, mind odahaza sikeres volt és a jövőben is a siker reményével folytatható — hangoztatta Helmut Schmidt kancellár a bonni parlament csütörtöki ülésén a „Nemzet helyzetéről" szóló beszámolójában. A nyugatnémet kormányfő felszólította .az ellenzéki keresztény uniópártokat, hogyameny-, nyiben véget akarnak vetni ennek a politikának, terjesszenek elő konstruktív bizalmatlansági A terroristák elszállítása Ugyancsak megköszönte a nagykövetnek a lengyel hatóságokkal való eredményes együttműködést. Kérdésekre válaszolva a szóvivő közölte: a lengyel kormány eljár majd a svájci hatóságoknál a terroristák példás megbüntetése érdekében. Ha ez jogi szempontból lehetséges, vagyis ha a terroristák lengyel állampolgárok, akkor természetesen kérni fogja kiadatásukat. Büntetett előéletű azoknak a terroristáknak a vezetője, akik megtámadták a Lengyel Nép- köztársaság berni nagykövetségét — jelentette be Kurt Furg- ier svájci igazság- és rendőrminiszter. A terrorista fegyveres támadásért' kilenc év börtönbüntetést töltött Ausztriában. A terroristák vezetőjét azért ítélték 1969-ben börtönbüntetésre, mert kirabolt egy bécsi ékszerüzletet — közölte a svájci miniszter. A börtönből való szabadulása után 1978-ban költözött Svájcba. Itt egy svájci nőt vett feleségül, s így letelepedési engedélyhez jutott. indítványt a bundestagban. Az abszolút többséggel nem rendelkező Helmut Kohl ellenzéki vezér visszautasította Schmidt javaslatát. Meg kell várni a szeptemberi hesseni és az októberi bajorországi tartományi választások kimenetelét, s azután kell folytatni a vitát egy új nyugatnémet kormány megalakításának lehetőségéről — mondotta. Ugyanakkor sürgette A lengyel hírügynökség Bem. ben tartózkodó munkatársa szerint a túszmentő akciót, amely mindössze hét percig tartott, a következőképpen készítették elő: a svájci rendőrség a nagykövetségen lévőknek olyan élelmiszercsomagokat küldött, amely rövid ideig tartó bénultságot okozó vegyszert tartalmazott. A vegyszer már a csomag kinyitásának pillanatában hatni kezdett, s ekkor láttak munkához a különlegesen kiképzett rendőrök. Berni sajtóértekezletén Kurt Furgler svájci igazságügyi és rendőrminiszter közölte, hogy a terroristákat Svájcban vonják majd felelősségre. Elmondta: a terroristák vezetőjét, aki eddig „Wysocki ezredesnek” nevezte magát, valójában Florian Kru- szyknak hívják. A svájci hatóságok egyelőre nem közöltek adatokat a három másik terroristáról, és arra sem voltak hajlandók válaszolni, hogy valóban volt-e náluk dinamit és fegyver mondotta a varsói rádió. Schmidt kancellárt, hogy önként távozzon a hatalomból. A kancellár újra felvetette, hogy az 1983-as költségvetési hiány fedezéséhez szükségessé válhat a nagyjövedelműek adójának emelése. Schmidt egyúttal éles szavakkal bírálta az ellenzéket, mert az semmilyen igazi gazdasági programot, alternatívát nem kínál — hanem ellenkezőleg: elhallgatja valódi céljait és a lakosság romló hangulatának segítségével akar hatalomra jutni. Nemzetközi kérdésekről szólva, Schmidt határozottan elutasította, hogy a kelet—nyugati viszonyban gazdasági szankciókat alkalmazzanak. A nyugatnémet kormányfő a szocialista országokkal való kereskedelem folytatásáért szállt «ikra. Az NSZK kormánya változatlanul a leszerelést, a lehetőleg alacsony színvonalon megvalósított katonai erőegyensúlyt tekinti fő céljának, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy d Genfben folyó szovjet- amerikai tárgyalások 1983 őszéig sikerre vezessenek — jelentette ki Schmidt. A két német állam viszonyával kapcsolatban kifejtette: Bon változatlanul érdekelt abban, hogy Erich Honecker, az NDK államfője, ellátogasson az NSZK-ba, ehhez azonban megfelelő politikai légkörre van szükség. Schmidt ezúttal is szorgalmazta az NDK-ba utazók számára kötelező beváltási összeg csökkentését. Kadhafi Varsóban Csehszlovákiai látogatás után csütörtökön Varsóba érkezett Moamer El-Kadhafi. A líbiai forradalom vezetőjét a repülőtéren Wojciech Jaruzelski had- seragtábornok, a LEMP Körponti Bizottságának első titkára, miniszterelnök és Henryk Jablons- ki, az államtanács elnöke fogadta. ^ Varsóban a látogatással kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy a két ország csaknem azonos állásponton van a nemzetközi élet olyan kulcskérdéseiben, mint a békéért, a biztonságért, a leszerelésért vívott harc, és az imperializmussal és a fajüldözéssel szemben folytatott küzdelem. Mind Lengyelország, mind Líbia szembeszegül az Egyesült Államok jelenlegi kormányzatának politikájával, amely független államok bel- ügyeibe való beavatkozásra irányul. A jó kapcsolat jeleként idézik fel a lengyel fővárosban, hogy Kadhafi ezredes teljes megértéssel fogadta a lengyel- országi szükségállapot bevezetését. Ami a gazdasági kapcsolatokat illeti: 1970-tő| 1981-ig a korábbi időszakhoz képest ti- zenlhatszorosára növekedett a Líbiába irányuló lengyel export, s az országban jelenleg is mintegy 14 ezer lengyel szakember dolgozik különféle beruházások megvalósításán. ♦ TOKIÓ: Alig néhány nappal azután, hogy Hawaiban befejezte munkáját a japán—amerikai konzultatív biztonsági testület ülésszaka, újabb lépések történtek a két ország közötti katonai együttműködés kiszélesítésére. Tokiói hivatalos személyiségek csütörtökön közölték: a japán kormány egy további légitámaszpont, valamint öt pótlólagos radarállomás használatát engedélyezi az Egyesült Államok számára közös hadgyakorlatok idején. Az amerikai légierő eddig a Japán önvédelmi erők egy légibázisót, és két radarállomását használhatta. A most felkínált újabb támaszpont az ország legészakibb szigetén, Hokkaidón van, akárcsak az említett radarállomások többsége. + HANOI: Vietnam csütörtökön hivatalosan cáfolta az Új Kína hírügynökség állítását, amely szerint Vietnam nemrég fegyveres provokációt hajtott volna végre Kuanghszi-csuan autonóm terület és lünnpn kínai tartomány ellen. A hanoi cáfolat megállapítja: Vietnam egyoldalúan tartotta magát ahhoz a korábbi javaslatához, hogy a vietnami és a kínai nemzeti ünnep idején függesszék fel a fegyveres akciókat, a lövöldözést és az ágyúzást. Kína elutasította a vietnami kezdeményezést. „Carlo Alberto Dalia Chiesa gyilkosait a szicíliai keresztény- demokrata párt soraiban kell keresni." Nando Dalia C'hiesá- nak, a pénteken meggyilkolt tábornok fiának ez a kijelentése olyan politikai láncreakciót indított e| Olaszországban, melynek következményei egyelőre beláthatatlanok. A La Repubb- lica szerdai számában a volt rendőrprefektűs fia azt is elmondta: apja korábban két alkalommal megmenekült a terroristák támadása elől és számított rá, hogy a maffia is az életére tör. Az előjelek is utaltak erre a feltételezésre. A tábornok ugyanis lakása személyzetének viselkedéséből arra következtetett. hogy minden lépését ellenőrzik. Nando Dalia Chiesa elsősor+ ULÁNBÁTOR: A mongol fővárosban csütörtökön megkezdődött a szocialista országok egészségügyi minisztereinek XXIII. értekezlete. Bulgária, Csehszlovákia, Kambodzsa, Kuba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, a Szovjetunió és Vietnam miniszterei az egészségügyi rendszér fejlesztéséről és korszerűsítéséről tanácskoznak. ♦ DAMASZKUSZ: A fési arab csúcs résztvevői egyhangúlag elutasították azt a szudáni javaslatot, hogy a kiközösített Egyiptomot vegyék vissza az arab közösségbe — jelentette csütörtökön a SANA szíriai hír- ügynökség. A javaslatot az egyiptomi érdekeket is képviselő Nimeri szudáni elnök szerdán terjesztette az értekezlet elé, s a kudarc után visszavonta. + BUKAREST: Szükség van az enyhülésre, a nemzetközi helyzet javítására, a válsággócok felszámolására. Ezt hangsúlyozta szerda esti pohárköszöntőjében a román és az egyiptomi elnök. Sugárártalom Két belgrádi radiológiai intó- zet szakemberei, továbbá a biztonsági szervek munkatársai, közegészségügyi ellenőrök és orvosszakértők tíznapos intenzív kutatás után találták meg egy lakásban a szerbiai Pribojban azt a rendkívül veszélyes radioaktív izotópot tartalmazó kapszulát, amely még augusztus közepén veszett el. A priboji autógyárban Belgrád- ból érkezett szakemberek az iridium 192 jelű radioaktív izotóppal hegesztési varratokról készítettek felvételeket, és csak két hét múlva, a 28 felvétel előhívásakor derült ki, hogy a 25. után már exponálatlan volt a film. Eltűnt az izotópot tartalmazó, két centiméter hosszú és egy centiméter átmérőjű fémkapszula. A kutatás Priboj egész területére kiterjedt, és a tizedik napon a műszerek radioaktív sugárzást jeleztek az egyik külső< kerületben. A kapszulát az 50 éves Mi- loslav Langura autógyári munkás lakásában, egy szekrényben találták meg. A szerencsétlen ember, aki nem tudta, hogy milyen veszélyes fémdarabkát vitt a lakásába, súlyos sugárártalmakat szenvedett. Belgrádban ápolják, állapotáról bizonyosat csak egy hónap múlva tudnak mondani. Rajta kívül még 15 embert - családjának tagjait és a ház lakóit — orvosi ellenőrzés alatt tartanak, de még egyiküknél sem fedeztek fel %ugárártalmakat. + PEKING: Három héttel Szu- zuki Zenko japán kormányfő pekingi látogatása előtt Kína közvetve jelezte, hogy lezártnak tekinti a Peking és Tokió közötti tankönyv-vitát, de jövőbeni magatartását lapán konkrét lépéseitől teszi függővé. ■¥ MOSZKVA: Palesztin sebesültek csoportja érkezett csütörtökön Moszkvába. Az Izrael libanoni agressziójában megsebesült palesztinok a Szovjet Vöröskereszt és Vörös Félhold, valamint az egészségügyi minisztérium meghívására az Aeroflot különjáratán érkeztek gyógykezelésre a Szovjetunióba. ban a regionális tanács elnökét, Mario d’Acquistót és Nello Martelluccit, Palermo polgár- mesterét vádolta azzal, hogy összejátszik a maffiával. A terjedelmes interjú már szerdán, a megjelenés napján nagy visszhangot keltett Olaszországban. Az Olasz Kommunista Párt szicíliai bizottsága azonnali lemondásra szólította fel a sziget kereszténydemokrata vezetőit. Bejelentették, hogy péntekre pártaktívát hívtak össze Palermában, amelyen Enrico Berlinquer, az OKP főtitkára is részt vesz. Giorgio Benvenuto, az UIL szakszervezet főtitkára Nando Dalia Chiesá- hoz küldött táviratában nagyra értékelte a bátor hangot és teljes szolidaritásáról biztosította a -tábornok fiát. II finn államfő Debrecenben (Folytatás az 1. oldalról) magyar nép függetlenségi mozgalmát és szabadság-törekvéseit. Történelmünk új korszakában ezért a magyarországi protestáns egyházak meggyőződéssel csatlakozhattak az új demokratikus rendhez és részt vállalnak a magyar társadalom humanitárius tevékenységében ugyanúgy, mint a béke megőrzéséért folytatott harcban. 1— Ebben a törekvésben a legszorosabb kapcsolatban vagyunk a testvéri finn lutheránus egyházzal — mondotta Bartha Tibor. Végezetül — ajándékként — a Károlyi-biblia fakszimile kiadását nyújtotta át Koivisto elnöknek: Hangoztatta: az első magyar bibliafordítás kiemelkedő szerepet játszott a magyar irodalmi nyelv fejlődésében, hasonlóan az ugyanabban a korban megjelent finn bibliafordításhoz. Mauno Koivisto —mint a Finn Lutheránus Egyház feje is — köszönetét mondott a szívélyes vendéglátásért és figyelmességért. A tájékoztatót követően a vendégeknek bemutatták a kollégium több mint 500 ezer kötetet számláló könyvtárát. Kora délután Mauno Koivisto elutazott Debrecenből. A nagyállomáson búcsúztatására megjelent Sikula György és Szabó Imre. A finn állomfő különvonata délután érkezett vissza Budapestre. ♦ WASHINGTON: Reagan amerikai elnök szerdán közölte, hogy a hét végén megkezdik a Libanonban tartózkodó többnemzetiségű erők, köztük a 800 amerikai tengerészgyalogos kivonását. Ezzel egyidejűleg a Pentagon megerősítette: október 1-én nyolctagú, magas rangú amerikai tisztekből álló delegációt küld Bejrútba Libanon „védelmi szükségleteinek" tisztázására. lUUl Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője szeptember 7-9. között a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására látogatást tett Romániában. Megbeszélést folytatott Miu Dobrescuval, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagjával. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom néhány időszerű kérdéséről. Áttekintették a két ország párt és államközi kapcsolatainak helyzetét, különös tekintettel az 1977. évi debreceni—nagyváradi legfelsőbb szintű magyar-román találkozó közös közleményében foglaltak megvalósítására, és eszmecserét folytattak az idevonatkozó további teendőkről, tervekről. Megállapodtak az MSZMP és az RKP kétéves (1982—83) együttműködési programjában. * Nem sokat kellett a berni események után várni - írja legfrissebb jelentésében a PAP lengyel hírügynökség. A Lengyelországgal szemben ellenséges emigráns körök által teremtett légkör hatásosnak bizonyult. Csütörtökön ismeretlen telefonáló felhívta az Expressen című svéd lap szerkesztőségét és bejelentette, hogy a Lengyel Népköztársaság stockholmi nagykövetségén időzített pokolgépet helyeztek el, amely 14.00 órakor robbanni fog. A rendőrség értesítette a nagykövetség alkalmazottait, mire azok elhagyták az épületet. A környéket elzárták: a megjelölt idő lejártával a rendőrség tűzszerészcsoportja átkutatta az épületet, de robbanószerkezetet nem talált. Egy óra múlva a képviseletben ismét megindult a munka. Nem nehéz kitalálni - mutat rá a PAP —, hogy milyen csoport tagjai keltettek feszültséget ismét. A MOZSGÓI ZRÍNYI MGTSZ azonnali belépéssel felvesz 0 autószerelőket, • mezőgazdasági gépszerelőket, • valamint egy 1ő autóvillamossági szerelőt. BÉREZÉS: MEGEGYEZÉS SZERINT. JELENTKEZNI LEHET: Stechner József műszaki ágazatvezetőnél, Mozsgó, központi gépműhely. AZ AGROKER VÁLLALAT (PÉCS, MEGYERI ÚT 64.) felvételt hirdet: 0 MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZMÉRNÖK, 0 ÁRUFORGALMI BONYOLÍTÓ, 0 RAKTÁRI DOLGOZÓ, 0 RAKODÓ MUNKÁS, 0 UDVAROST (kazánfűtői vizsgával rendelkezők előnyben!). munkakör betöltésére. Helmutli Kohl Schmidt kancellárt önkéntes távozásra szólította tel Parlamenti vita Bonnban A kancellár élesen bírálta az ellenzéket, mert elhallgatja valódi céljait Hol keresendők a rendőrprefektus gyilkosai? Rz áldozat fiának sajtányilatkozata