Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-04 / 242. szám
Tavaly Bartók ,,A bányászt faragom a fába” szülőházánál énekeltek Perneki László Zömök, erős férfi Perneki László. Első látásra nem gondolná az ember, hogy pianó- ban tud Bartók-sorokat énekelni a Mecseki Szénbányák Kodály Zoltán Férfikarában. Tizenkét éve tagja a kórusnak, s tulajdonképpen beugratás „áldozata”. A pécsbányai művelődési ház igazgatója azt mondta neki, hogy ha beáll az énekkarba, ő is dalostársa lesz. Perneki ott maradt a próbákon — az igazgató nem. De már régen nem bánja, hogy ezúttal „átejtették”. Ivásivka Mátyás keze alatt szép sikereket értek el az elmúlt tizenkét év során is, igy a régi kórustagokban sem kellett Perneki Lászlónak csalódnia. Ök ugyanis sokat meséltek a kórusélet szépségeiről, az utazások, a szereplések hangulatáról. A jelenleg huszonkét tagú férfikar összekovácsolódott, színvonalasan muzsikáló együttes. Bizonyítja ezt több rádió- felvétel Pécsett és Budapesten, s az élőben adott koncertek kedvező fogadtatása. Most Szolnokra készülnek, október közepén lesz egy háromnapos fesztivál, majd a pesti rádió- felvétel a következő erőpróba. Perneki László nőtlen, Pócsá- ról jár be dolgozni István-akna lakatosműhelyébe. Azt mondja, ha családja lenne, akkor sem hagyná abba az éneklést, any- nyira szívéhez nőtt a torus. Tavaly Romániában, Nagyszent- miklóson énekeltek, Bartók szülőházánál . . . Égy jókezű bányalakatos meséli egyszerű szavakkal, hogy mennyire nagy élmény volt ez. Ha senki másnak, neki elhihetMagyarlukafán, az amatőr faragók táborában véletlenül futottunk össze a múlt héten. A tíz-egynéhány tagú csoport egy héten át közös munkán dolgozott: köztéri padokat, asztalokat faragott a Ságvári Művelődési Ház környékén létesülő pihenőparkba. Ez Hohmann József vájárnak stílusbeli kikapcsolódás is, hiszen eddig, otthon csak figurális munkákon dolgozott. Bétabánya a munkahelye, s Komlón lakik egy bérházban. A lépcsőházban van egy közös helyiség, amit jobbára lomtárnak használnak. Itt húzta meg magát, itt tud nyugodtan dolgozni. A „mióta farag?” kérdésre meglepő választ kaptam. Ugyanis a föld alatt már csaknem három évtizede, 1955-től dolgozik. Szabad idejében sok Hohmann József mindent csinált már, de faragással mindössze tíz éve foglalkozik. Maga se tudja, hogyan kezdődött. Semmiféle hatás nem érte, egyszer csak eszébe jutott és elkezdett faragni. Arcokat. A fejtésben körülötte dolgozókat, barátait, munkatársait figyelte, azután otthon a véső, a faragókés nyomán egyszer csak formálódni kezdtek a jól ismert arcvonások. Nagy örömére, hogy később a kiájjított faragások látogatói között nagyobbára magukra ismertek a modellek. „A bányászt faragom ...” — mondta beszélgetésünkön, ahol megtudtam, hogy ebben az üzem és általában mnidenki segíti. Fával elsősorban, amihez olcsón hozzájuthat. Érkeznek a bányafák, és olykor közéjük csúszik egy-egy gyümölcsfa- vagy diófahasáb is. Ilyenkor mindig keresik: nézze meg, alkalmas-e faragásra. A tíz év alatt jó néhány munkáját kiállították Béta-üzem, Kossuth- bánya és Zobák-bánya klubjában. Legutóbb üzemi megbízásból kifaragta a bányamentő 170x30 cm-es szobrát, ami épp a napokban, bányásznapra készült el. Valahol Béta-bánya üzemvezetőségén fogják felállítani, talapzaton. W. E. „Szükségem van a harmóniára...” Bakos Gyula A Mecseki Szénbányák központi anyagellátójában dolgozik ez a nyurga fiatalember, aki húszéves koráig jószerivel azt sem tudta, fni fán terem a kórusmuzsika. Immáron hat éve viszont a Komlói Munkáskórus bariton szólamának megbecsült énekese. Hogy is volt ez? A magyarhertelendi, majd a magyarszéki összevont alsó tagozatban néha egy-egy nótát énekeltettek el a gyerekekkel. Bakos Gyula úgy járta ki az iskoláit, hogy nem sok ragadt rá a zenekultúrából. Miután leérettségizett a pécsi Széchenyiben, Komlóra került anyagátvevőnek, a bányához. Itt említették' neki először a barátai, hogy működik egy .bizonyos munkáskórus, jó hangulatú próbákat tart a karnagy, szép szerepléseik vannak, mi lenne, ha be'áTIna énekelni. Szorongva ülte végig az első próbákat. Tóth Ferenc azonban szuggesztív pedagógus - a dalostársak is hamrosan befogadták —, így nem volt már, ami visszatartsa a rendszeres próbára járástól. Reggel 5.45-től 14.09 percig tart a munkaideje. (Igy számí- toták ki az ötnapos munkahétre való átálláskor.) A keddi és pénteki kétórás próba miatt ez a két napja másra már alig használható. Hogy az éneklés helyett pénzt kereshetne? Való igaz. Sokan bolondnak is tartMüszak után versek, színjátszó próbák Pánczél József Az amatőr színjátszásról —, a hajdani „műkedvelésről” — kevés szó esik manapság. Sokféle okból, de főleg a tv hatására lecsökkent az együttesek száma, sok műkedvelő színjátszó ma már csupán nosztalgiával emlékezik a régi szép időkre, sikerekre. Épp ezért, ha olykor találkozunk ennek a szép, régi, bányászhagyományként is jól ismert amatőr művészeti ág mai művelőjével, különösképp meg kell becsülnünk. Pánczél József januártól műszerészként dolgozik Komlón, a Kossuth-bánya 4-es üzemegységének villamos laboratóriumában. Előtte a,Magyar Optikai Művek komlói gyáregységének szakmunkása volt. 1976 óta tagja a komlói Bányász Színpadnak, s amikor ereje, ideje engedi, részt vesz a komlói Carbon Színpad munkájában is. Magyaregregyi lakásán kerestük fel1, éppen nemrég tért haza éjszakai műszakjáról. Pihenése előtt még néhány percet beszélgetünk. Az asztalon gépelt papírok: versek. A bányásznapi műsor részeként szerepelnek ezzel a Carbon Színpad „színeiben", ha fölébred, verseket tanul. A versekkel, a versmondással a komlói Kun Béla Gimnáziumban találkozott. Szívesen vállalta a rábízott költeményeket. Akkor Villon volt még legkedvesebb költője, azóta átpártolt a prózához, az amatőr színjátszáshoz. A Bányász Színpad műsorában főleg vidám, családias hangulatú jelenetekben, Heltai-, Hans Sachs-, Tabarin- egyfelvonásősokban szerepelt. Majd igazi nagy élményként érte a gyerekekkel, mint a legJól formálható, érzékeny anyag a réz . Szabó Gyula Kedves, zsibongó családi fészekbe toppanunk, amikor fotó- riporter kollégámmal Szabó Gyulát keressük fel kertvárosi lakásában. Szabó Gyula a MÉV 4. számú üzemének lakatosa, és rézdomborításairól híres. Szívesen invitál bennünket a nappaliba, ahol a szekrényen ott sorakoznak a munkái. Egy dombormű a bányamentőkről, egy finom, klasszikus ihletésű nőalak, amit* nőnapra készített a vállalat nődoLgozóinak, és egy mozgással, dinamizmussal teli kép a bányában dolgozó vájárokról . . . Szabadkozik, most nincs is igazi műhelye, nemrég költöztek ide az Egri Gyula utcába, a négy fiúgyerekkeí a csöpp lakásból a mostani tágasba, ahol most mindenkinek megvan a maga kis zúga. Csak Szabó Gyula műhelye nem alakult még ki —, de annak is meglesz a helye, fent a rácvárosi templom feletti szőlőben. Ott, az Ugar-dűlőben épül majd egy kis présház, és abban. Amikor a rézmegmunkálásról kérdezem, édesapját említi, aki műkovács volt. — Tőle rengeteget tanultam. Aztán sikerült az első rézmunkám, kedvet kaptam hozzá, és sok rézdomborítást készítettem. A Népművészeti Szövetkezetnek is, mert bizony kellett a pénz, nagy volt mindig a család. — Szép, könnyen formálható anyag a réz - mondja Szabó Gyula a képeit sorakoztatva, megsímítva —, de ugyanakkor kényes is. Egy rossz ütés, és tönkrement a munka, mert nem lehet többé helyrekalapálni. Sokféle témát rézbe kalapált már, domborításainak középpontjában mindig az ember állt. De leginkább a bányászember: — Gyűjtöm évek 'óta a rajzokat, fényképeket. Mert a tervem az, hogy a bányászok életét ábrázoljam a kezdetektől máig. G. O. jók a hozzá hasonló amatőröket. Bakos Gyula négy okot sorol fel, ami miatt önszántából sohasem hagyná ott a kórust: a közösség (itt ismerte meg a feleségét is, akivel együtt énekel); a' hangversenyek hangulata; az utazások közben szerzett élmények, s végül — bár, talán ezt kellett volna először említeni - az éneklés fölfedezett öröme. „A nyugodt hangvételű műveket szeretem. A zak- latottak nyugtalanítanak. Szükségem van a harmóniára, és á zene ezt nyújtja nekem” — fogalmazza meg végül Bakos Gyula amatőr énekesi ars poeticáját. Havasi J. hálásabb közönséggel' való találkozás. A gyermekév alkalmából a Dudorász Peti- c. mesejátékot sokfelé előadták, főleg Komlón és környékén, bányászlakta településeken. Rendszeresen, - sokszor az éjszakai műszak előtt — hetente kétszer jár a próbákra, hétvégeken a szereplésekre. Mindebben nagy örömét leli, mert, ha ritkábban is hallunk az amatőr színjátszókról, előadásaikat ma is szívesen fogadja a közönség. S bizonyára jó néhány bányásznak eszébe jut: „Hej, amikor én ennyi idős voltam ..." A portrékat irta: Havasi János, Gállos Orsolya, Varga János és Wallinger Endre. A fotókat Erb János, Havasi János és Prok- sza László készítette. . A muzsika varázsa Balogh József Amikor ezek a sorok az utcára kerülnek, már javában szól a vérpezsdítő, frissítő fúvószene Pécsett is, másutt is — bányavidékeken, bányásznapon. Biztosan játssza valahol a kedvre derítő zenét a Mecseki Szénbányák Koncert Fúvószenekara is — ám az együttes egyik legrégibb, u/a- pitó tagja: Balogh József vájár, a zenekarban karnagyhelyettes nem lehet ott köztük, mert tavasszal, építkezés közben a lábát törte. Pécs-gyárvárosi házának kertjében — gyógyulófélben — már csaknem vidáman biceg elém; munkából hazatérő felesége sok és erős kávéval kínál. Már a nagyapja, dédapja is bányász volt, édesapja pedig egyben muzsikus is Honnan ered ez az összefonódó hagyomány? Talán onnan, hogy az első bányászok a Me-, csekben csehek, németek voltak, akik hoztak testükben-lel- kükben annyi erőt, hogy a napi, heti kemény munka után még rendre — tehetséggel és ízléssel — muzsikáltak is.. Az egymásrautaltság, a kemény munka és kockázatvállalás adta mindig is a bányászok fő erejét. Valahol ebben a kollektív hagyományban gyökerezik a bányászmuzsika ereje, szépsége is. „Oj,yan kollektíva jött össze nálunk, hogy alig van párja! Mi, zenészek, külön fejtésen dolgoztunk, s úgy éreztük: akkor becsüljük meg magunkat, ha nemcsak annyit teszünk, mint a többiek, hanem többet is!” Eleven hagyomány ez ma is: Balogh Józsefet balesete óta hetente többször is felkeresik a kollégák, tüzelőt hordanak be, szőlőt kötöznek, intézik ügyes-bajos dolgait. Negyvennyolc éves, de alig látszik negyvennek. A muzsikus-hagyományt gyermekei viszik tovább: fia három éve végzett a zeneakadémián, az Operaház első klarinétosa, nemrég kapott egy csaknem százezer forintot érő francia hangszer-remeket az államtól. Ha hazajön, kedvenc szórakozásuk a közös házimuzsika u kert árnyas fái alatt. .. Varga J.
