Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-25 / 263. szám
1982. szeptember 25., szombat Dunántúli napló 13 Kodály Zoltán-emlékkiállítás Budapesten A komlói Kodály Zoltán Általános Iskola kórusa Tóth Ferenc vezényletével énekelt. Megnyitó beszédet Keresztúri Dezső akadémikus mondott, mellette Kodály Zoltánná Péczely Sarolta. Fotó: Läufer László Komlói kórus énekelt a megnyitón Forgalomkorlátozás Komlói gyerekek énekeltek tegnap délután a Budavári Palotában, a Budapesti Történeti Múzeumban, s nem akármilyen alkalomból. A Művelődési Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete és a Történeti Múzeum a budapesti művészeti hetek első eseményeként „Magyarság, történetiség, népi- ség” címmel centenáriumi Kodály Zoltán emlékkiállítást rendezett. S a sok kiváló magyar iskolai kórus közül éppen a komlói Kodály Zoltán Általános Iskola Kórusát választották ki a rendező szervek, hogy a Mester zenepedagógiai, népdalfeldolgozó és magyar 'kóruskultúrát gazdagító tevékenységét felidézzék néhány szép mű előadásával. A rendezők jól választottak: az énekkar Tóth Ferenc Lisztdíjas karnagy vezetésével sikerrel mutatkozott be a megnyitó közönségének. A megnyitóra eljöttek a fővárosi társadalmi, politikai, kulturális és egyházi életének jeles személyiségei, kiemelkedő művészek, tudományos kutatók. Dr. Székely György, a Történeti Múzeum főigazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Keresztúri Dezső akadémikus mondott ünnepi beszédet. Bevezetőjében néhány személyes jellegű emléket idézett fel Kodály Zoltánról, majd a zeneszerző életművét méltatta. — Annak a hatalmas és erős hídnak, amelyet Kodály épített múltunk és jövendőnk között, három pillére van: a zeneszerző, a tudós és a nevelő munkássága. Sokrétű, egységes és éppen ezért sugárzó hatású ez az életmű. Kodály nem feláldozta az életét népe számára, hanem hasznosította. A fiatalok számára ez a haszon már természetes, de mi, idősebbek tudjuk, hogy milyen óriási, történelmi jelentőségű az ő tevékenysége. Keresztúri professzor köszönetét mondott a megnyitón jelenlévő Kodály Zoltánná Péczely Saroltának, hogy megőrizte és a kiállítás rendelkezésére bocsátotta Kodály hagyatékának számos, eddig a nyilvánosság elé nem került darabját, majd így fejezte be beszédét: — Nem szeretem Kodály szobrait. Számomra jelen van hangja színében, szép * magyar beszédének lejtésében és muzsikájában. Akaratom, szándékom, szívem kívánsága és sugalmam, hogy míg él a nemzet, mindenki így emlékezzen rá. Ezután ismét a komlói kórus énekelt, majd az egybegyűltek a múzeum házi vetítőjében megtekintették a Kodály Zoltánról készült portréfilmet és o kiállítást. G. T. A belügyminiszter 1/1976. (I. 10.) sz. rendelete 13. $ (1) bek. s pontja, valamint a 2 1980. (Vili. 31) BM sz. rendelet végrehajtására kiadott egységes szerkezetbe foglalt szövegének a 14 1980. BM számú utasítás 2. pontja alapján 1982. szeptember 25-én és 26-án 07.00 árátál 17.00 óráig ideiglenes forgalomkorlátozást rendel el a Pécs városi Rendőrkapitányság a Magyarürögi út, Fábián Béla út, Lapis, Remeteréti út kereszteződéséig a „Mecsek autós hegyi verseny" időtartamára az alábbiak szerint. A verseny útvonalán a biztonságos és zavartalan közlekedés érdekében az alábbi közúti jelzőtáblákat kell kihelyezni. 1982. szeptember 25-én és 26-ón: — A 6-os fkl. útvonal Abaligeti út kereszteződésében tájékoztató táblát kell kihelyezni az Orfű—Abaliget helységek megközelítési útvonal megjelölésével „Abaliget—Orfű megközelítése Kővágószőlösön át, illetve La- pis-Remeteréten át". Mindkét irányból behajtani tilos I jelzőtáblát kell elhelyezni: — Magyarürögi út—Fülemüle út kereszteződésében, — Daindol—Donátusi út kereszteződésében. Megállni tilos I jelzőtáblát kell elhelyezni : Abaligeti úton, — Magyarürögi úton, a Fábián Béla út kereszteződéséig, mindkét oldalon. Zsákutca jelzőtáblát kell elhelyezni: — Jakabhegyi út K.-i végére (Abaligeti út felé). — Magyarürög községben. Ütlezáró deszkát kell kihelyezni: — Lajkói út csatlakozásában, — Jakabhegyi út—Magyarürögi út kereszteződésében. Abaliget—Orfü megközelítésének útvonala Kővágószőlősön át biztosított, illetve Lapis és remteréti ösz- szekötő úton. FJtMJBCYZET Vörös k( Közkéletű hiedelem, hogy a dokumentum a tárgyát rögzíti pontosan, világítja meg élesen — filmnél maradva: a dokumentumfilm azt dokumentálja pontosan elfogulatlanul, ami a vásznon látható. A hiedelem valószínűleg abból ízármazik, hogy valóban objektiven (és keresztül is) látjuk, ami az adott időszakban történt ott, aho| a kamerát leállították. Arra már nemigen gondolunk, hogy nagyon is szubjektív az ilyesfajta dokumentum, mert hiszen mi biztosít bennünket arról, hogy a kamera kezelője valóban a legmegfelelőbb helyre, ott is a legmegfelelőbb irányba fordítva állította le szerszámát, s hogy a legmegfelelőbb időben kapcsolta be gépét, s nem időnek előtte állította-e le. így hát anélkül, hogy kétségbe vonnánk a dokumentum „dakumentumértékét”’, meg kell állapítanunk, hogy a dokumentum mégiscsak azt dokumentálja legfőképpen, aki azt elénk tárja: az ő szemléletét jellemzi legjobban. Lassan már egy évtizede, hogy a magyar filmkészítésben elszaporodtak a „dokumentalis- tálk”. Előbb a Balázs Béla Stúdióban, majd a játékfilm-készítés terén is. Legjobbjaik nemrég önálló stúdiót is létrehoztak Társulás filmstúdió néven. A Filmregény, a Családi tűzfészek, a Békeidő című filmek — mint legismertebbek jelzik ezt a dokumentalista igénnyel fellépő törekvést, melyek eszközeik ben is dokumentumszerűek: olyan hatást keltenek, mintha a való eseményeket rögzítenék objektiven. Ezt a hatást például úgy érték el, hogy nem volt forgatókönyv: az amatőr szereplők a maguk előző életéből következően „leélték” a szituációt, „saját" szöveggel járultak hozzá a teremtő munkához. E módszer egy-két esetben hatásos volt, mindenesetre a készítők kihasználták a dokumentummal kapcsolatos közhiedelmet: hogy valóban az a valóság, amit a vásznon látnak. Am a valóság olykor nem olyan volt mint a dokumentalista iskolához tartozók szerették volna, ezért aztán az irányzat továbbfejlődött: már nem hagyatkozott az omatőr szereplők gyakran csacska cselekedeteihez és mondataihoz, hanem előre megírt forgatókönyv alapján készítettek dokumentum-jel- legű filmeket. Megrendezték a dokumentumot. (?) Mint most például a Vörös földet, melynek forgatókönyvét Dárday István írta Vitézy László rendezte, s amely film azzal kezdődik, hogy Szántó László bauxitbányász malacai a domboldalon jó minőségű bauxitot túrnak ki a földből. Ez az alaphelyzet mindenféle egyéni és társadalmi konfliktusoknak ad szabad folyást, s hogy ne is kételkedjen a tisztelt néző ennék hitelességében, csupa-csupa „dokumentumértékű" jelenet sora tárja elé ezeket. Ebből megtudjuk, hogy a magyar bauxitbányász szikár és inas, az alumíniumipar vezetői pedig kövérek és gerinctelenek, s ahogy számukra a magyar—szovjet timföldegyezmény is csak arra jó, hogy KGST-útjukait szovjet barkács- gépek beszerzésére fordítsák. Szóval a film a nagy magyar valóságról rántja le a leplet — no meg a dokumentum másodlagos jelentése szerint az alkotók szemléletmódjáról is, amelyben éppen úgy megtalálható az anarchizmus, mint a kisnyusziság, az ízléstelenség mint a bigottság: a baloldafi- ság minden gyermekbetegsége. A vörös köd. S mivei a Társulás filmstúdió az MVT drámai főosztályával közösen készítette a filmet, a tv-nézők is hamarosan részesei lesznek mindennek — s így talán megismétlődik az a csoda, ami a Békeidővel történt: a moziban a kutya sem volt rá kíváncsi, a tv-bemutató után meg óriási érdeklődést keltett. Bár én, személy szerint kételkedem az ilyen differenciált hatásosságban. Bodó László Nem jelent veszélyt a pécsi vízellátásra „Engedélyezett” szennyvíz vonul a Dunán A hét eleje óta naponta húszezer köbméternyi szennyeződés sodródik a Dunába. A budapesti észak—déli metróvonal Váci úti kéregvasút szakaszának építése során vált szükségessé és lehetővé a csatornahálózat átkötése. A munkálatok idejére — mintegy két hétig tart — megnyitották a Dráva utcai csatornakiömlőt, amelyből a Duna bal parti oldalán a folyóba ömlik a szennyvíz. A vízügyi szakemberek rendszeresen figyelik a szennyeződés útját, s időben értesítették az érintett vállalatokat, hatóságokat. A Duna déli szakaszát a bajai Vízügyi Igazgatóság szakemberei ellenőrzik. Simor József, az Igazgatóság környezet- és vízminőségvédelmi osztályának vezetője elmondta, hogy itt nem tartanak készültséget, csupán Budapesten van harmadfokú készültség, Baján végzik a mindennapos, rendszeres vízminőség-vizsgáló méréseket. Hogy miért? Ennek a szennyeződésnek az útja abban különbözik a többitől, hogy nem a sodorvonalba kerül, hanem a folyó bal portján vonul végig, ezért elkeveredése lassúbb. Azonban 30—50 kilométeres szakosz után, Dunaföldvártól már nem U érzékelhető. Ami azt jelent«, hogy a déli szakaszon már nem is beszélhetünk többletszennyeződésről, a folyó tisztítja önmagát. A rendszeres mérések is ezt igazolják: jó a vízminősége, az alapvető komponensek értéke a KGST I. osztályú szabványain belül mozognak. Nem jelent tehát semmiféle veszélyt a vízkivételre, az ivóvizszolgáltatásra, azért sem, mert a mohácsi vizkivételi müvek is a Duna jobb partján helyezkednek el. Nem számítanak veszélyre, illetve zavarra a pécsi vízellátásban a Pécsi Vízmű szakemberei sem. Pécs naponta 30 000 köbméter vizet kap a Dunából, s ho erről esetleg le kellene mondani egy időre, minden bizonnyal nem lesz rá szükség, a tortyo- gói és a pellérdi területről, valamint a harmincezer köbméternyi, a tárolókban lévő vízből meg tudják oldani a város ellátását. G. M. Yanci pécsi estje után „A pantomimes az, akinek fehérre van festve az arca és tapogat." így összegezte a pantomimről kialakult vulgáris nézeteket Yanci, ez a rendkívüli tehetséggel megáldott amerikai fiatalember, csütörtökön este a pécsi Ifjúsági Ház színpadán. Yanci magyaiul beszélt, méghozzá szögedi táj- szólásban, lévén a szülei ame. rikás magyarok, akik a szó szerint beléverték anyanyelvének alapvető szókincsét. Yanci (Janes') teljes nevét nem tudtuk rneg, de ízelítőt kaptunk az igazi pantomimből. Nehéz szavakkal leírni azt, amit a művész is „csak” mozdulatokkal fejez ki, de amit az IH közönsége láthatott, az egészen egyszerűen lenyűgöző volt. Yanci a chicagói színészképző iskolában kezdte pályafutását. Egy comrhedia dell'ar. te előadása során fedezte föl az éppen Chicagóban tartózkodó Marcel Marceau, a kiasz. szikus pantomim világhírű francia megteremtője. Nyolc évig dolgoztak együtt, s tán mondani sem kell, hogy ez az idő nem maradt nyomtalan Yanci művészetében. Sajnos, az Ifjúsági Házban, színpadtechnikai okokból, nem tudta eredetileg tervezett műsorát bemutatni, de az Ember és a robot, a Horgász és a hal, a Golfjátékos, a Bezártság és legfőképpen a Születés című számával rendkívül nagy sikert aratott. Ez utóbbi a saját születésélményének pantomimes meséje, csodálatos zenével, megrázó előadásban. Yanci mozdulatai, arcrezdülései a végletekig kidolgozottak és teljesen illúziót keltőek. Arcát nem festi és nem tapogat. Ö játszik. Szavak és díszletek nélkül előadja mindazt, ami a világon megtörténhet velünk. Havasi J. Fotó: Tóth László TakácsJenö SO éves A világjáró művészt köszönt- júk, aki mozgalmas, sikerekben, eseményekben és eredményekben gazdag pályafutásának néhány tartalmas esztendejét Pécsett élte le, mint a zenekonzervatórium igazgatója, a város zenei életében tevékenyen részt vállaló zongoraművész. Mivel sokat tartózkodott külföldön, érthető, hogy kevéssé ismerjük művészi életútját, szerteágazó tevékenységét, azokat az eredményeket, amelyeket mint zongoraművész, zeneszerző, a keleti népek zenéjének kutatója és mint generációk sorát tanító professzor ért el. A burgenlandi Siegendorfban született 1902. szeptember 25- én. Művészi pályafutását zongoristaként kezdte. A bécsi zeneakadémián Paul Weingarten tanítványa. Majd mint koncertező művész fellépett a világ számos nagyvárosában. Most mégis azt a hangversenyét említjük, amelyen - 1945 őszén, alig egy hónappal Bartók halála után, az országban először Pécsett megrendezett Bartók emlékesten, Kodály búcsúztató szavai után — a Mikrokozmoszból zongorázott. Sokszor és sok helyen játszotta Bartók műveit, akihez éveken át tartó barátság fűzte. Az ő biztatására kezdte el tanulmányozni Kairóban az arab zenét, majd éveket töltött a manilai egyetemen, és kutatta, gyűjtötte a Filippi-szigetek őslakosságának zenéjét, ugyanakkor tanított is. Mert Takács Jenő mindig nagyon fontos feladatának tartotta a fiatalok zenei nevelését. Oktatott Kairóban és Manilában, majd az amerikai Cincinnati egyetemén, most mégis ismét 1945 őszét idézzük, amikor — 1942 és 1948 között — annak a pécsi zenekorzervatóriumnak volt igazgatója, melynek falai között és lelkes tanórai közreműködésével indította el útjára Kodály az új magyar zenei nevelést. Takács kompozíciói egy részét is a zenét tanuló fiatalok számára írta. Műveinek jegyzéke igen gazdag, a hangszerek rendkívül széles skáláját szólaltatja meg, és műfajilag is változatosak alkotásai, kezdve az Operaház színpadán is bemutatott Nílusi legenda c. balettjétől, a Mecsek Fúvósötös által is gyakran játszott, régi gráci kontratáncokra írt Szerenádján keresztül a Pécsett komponált és néhány évvel ezelőtt a Pécsi Nemzeti Színházban játszott, Weöres Sándor: A holdbéli csónakos c. színművéhez készült kísérőzenéjéig. Takács Jenő most szülőfalujában, a magyar határtól alig néhány kilométerre fekvő burgenlandi Siegendorfban él. Néhány hete küldeményt kaptam tőle: nyomtatott műsorfüzetet azoknak a koncerteknek jegyzékével, amelyeken - a világ számos hangverseny- termében, rádiójában — műveinek megszólaltatásával köszöntik a 80 éves művészt. Kár, hogy ebben a jegyzékben Pécs — ahol pedig életének jelentős szaikaszát töltötte, és ahová barátaihoz, Martyn Ferenchez, Csorba Győzőhöz mindig szívesen visszajár — nem szerepel. A muzsika hangjai helyett e néhány mondat köszöntse Takács Jenőt azon pécsiek nevében, akik szeretettel gondolnak rá. Dr. Nádor Tamás Ez a pantomim
