Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)
1982-09-25 / 263. szám
Merész vállalkozás, de haszonnal jár Gépgyártás a 11 ÍZIG cserküti üzemében Hétféle adapter a csatom a karbantartó-gépen táció kész, de a prototípust is legyártják Jászó Antal főkonstruktőr Irányításával. A precizitás és a gyorsaság annak is köszönhető, hogy évek óta hiánycikkeket pótolnak és e munkában országos bázis szerepét töltik be. Előállítják a csehszlovák és lengyel kotrógépek hiányzó gépegységeit, alkatrészeit, egyebek között az iszapoló kanalat, kosaras kaszát, gémet — teljesen házi erőből. A csatornakarbantartógéphez például 60-féle alkatrészre van szükség. Egyedül nem birkóznának meg a feladattal, ezért „bedolgozó" cé. gekkel állnak kapcsolatban, így a szegedi, szalántai öntödével, a pécsi Mechlaborral, a Mezőgép szigetvári egységével, s a Kisipari Termeltető Vállalattal. Az utóbbi nyolc kisiparost közvetített ki. Tolna községből az egyik évente 20 000 kést szállít. A HIDROT-1500-as rézsűkasza évi 30—40 darabos szériában készül. A kaszán kívül többféle adapter alkalmazható még hozzá. Egyre többen javítanak tüzeléstechnikai berendezéseket, nagy a vállalkozói kedv, ami 1-2 éve elképzelhetetlennek tűnt. E témában megyénkben most alakul a negyedik önálló gazdasági munkaközösség, sőt az Agro-lndustria Innovációs Vállalat Szombathely és Zalaegerszeg után pécsi kirendeltséget akar nyitni. A Flexo nevű szervizirodát a Magyar Lajos utca 7/A-ban alakítják ki. Szeptember 1-én fogtak a piaci szervezésbe, keresik a szerződéses partnereket, hogy az induláshoz, üzemeltetéshez szükséges minimum félmilliós tiszta árbevétel biztosítva legyen. Eddig 52 nagyfogyasztót, többségében olajjal tüzelő céget, intézményt kerestek fel, de csak két helyen közölték, hogy szerződnének a Plexoval. (A baranyai nagyfogyasztók száma egyébként meghaladja a 160-at.) Keserves dolog újabb megrendelőt találni, még a távoli tsz-ek, intézmények többsége is gondoskodik tüzelőberendezései rendszeres karbantartásáról. A közületi fogyasztók 90—95 százaléka szerződéses kapcsolatban van valamelyik szervizállomással. Óriási eredmény, ha az egy-két évvel ezelőtti állapothoz viszonyítjuk, amikor ez a szám legfeljebb 30-40 százalék volt. Már sok szerviz közül lehet választani, hisz dolgozik a Gelka, a Prométheusz és a Kalorex Tüzeléstechnikai Vállalat Baranya megyei kirendeltsége, a Kaposvári Szarvasmarha-tenyésztő Közös Vállalat (KATEJ) pécsi szervizcsoportja, de a Dél-Dunón- túlt járják a Tüzeléstechnikai Alkatrészellátó Társulat (TAT), sőt két főváros környéki tsz szakemberei is. Ezenkívül a különféle termelési rendszerek is vállalnak munkát már nemcsak a Gyorsaság és biztonság. így jellemezhetjük a Dél-dunántúli VÍZIG cserkúti gépüzemének termékgyártását, amely kiegészítő tevékenység, hiszen első helyen az ár- és belvízvédelmi berendezések karbantartása szerepel. Mégis a gépgyártás o százmilliós termelési érték felét adja, és 6-7 milliós nyereséget hoz. Gépet gyártani, akár a hazai piacra is, a mostani nehéz értékesítési körülmények között merész vállalkozásnak tűnik. Pallér Gáspár üzemvezető azt sem tartja kizártnak, hogy a szocialista országokba csator. nakarbantartó-gépeket szállítsanak, hisz a jugoszláv vízügyes partnerek régóta érdeklődnek. De erre csak akkor kerülhet sor, ha teljesen kielégítették a belföldi igényeket. öt éve, hogy a legjelentősebb gyártmányuk, a csatorna- karbantartó-gép kifejlesztésébe fogtak a maguk tapasztala, ta alapján, nem várva országos cég buzdítására. Az ok, hogy nincs munkás, aki kézi erővel rendbetartsa a csatornákat, a nyugati importgépeket pedig egyre drágábban kínálják. Egy év alatt elkészült a hétféle művelet elvégzésére alkalmas berendezés prototípusa, 1978-tól megkezdődött a sorozatgyártás. összehasonlításul annyit, hogy a nyugati gépek 2—3 adapterrel működnek, vagy Csehszlovákiában 1—2 adapteres berendezéssel dolgoznak, amiből északi szomszédunk csak önellátásra rendezkedett be. A szolnoki VÍZIG szintén kísérletezik adapter-témában, a korszerűsítés korántsem lezárt folyamat, hisz a csatornafenntartás egyre nehezebb az aggasztó munkáshiány következtében. A pécsi gép olcsó, -mindössze fele annyiba kerül, mint az importból származó „társa". A KPM az összes import csatornakarbantartó • eszközét pécsivel váltotta le: eddig megvett 70-et. Évente 50-60 kerül el az ország csatornafenntartó cégeihez. A jól bevált gépet szeretnék önjáróvá alakítani, ugyanis az adaptereket szállító és mozgató szovjet traktorhoz kevés az alkatrész, házilag pedig az összesét nincs módjukban pótolni. A szükséges motort könnyen és olcsón szerzik be, ami lehetővé teszi, hogy egy újabb, a cserje irtására alkalmas adaptert iktassanak be. Nő a munkaműveletek hatékonysága és az önjáró gép könnyen közlekedik a veszélyes gátrézsűkön is. Aki mc hazánkban modern, tartós csatornakarbantartó berendezést akar, Pécsre utazik. Innen történik a belföldi terítés, sőt az alkatrészellátás is. A népszerűség elgondolkoztatta a külföldi gyártókat olyannyira, hogy osztrák és nyuA vízügyi társulások részére készülő műhelykocsi egyik prototípusa. Erb János felvétele A KAROLEX szakembere, Horváth István a Pécsi Vízmű patacsi höközpont olajtüzelésű kazánját az előírásoknak megfelelő értékre beszabályozza, a fűtési szezon előtt. Szokolai István felvétele Űj cég Pécsett: Agro-lndrustria Innovációs Vállalat Tüzeléstechnikai berendezéseket javítanak taggazdaságaíkban. Nem is oly rég mindössze egy-két szerviz üzemelt. Kemény a verseny, de a szó nemes értelmében, hogy az ügyfeleket megszerezték, illetve megtartsák. A múlté, hogy a megrendelő ki van szolgáltatva a szerelőnek. Nem alkalmaznak olyan szakembereket, akik vagy jöttek, vagy nem, javítani, örökösen az alkatrészhiányra panaszkodtak, közben nem végeztek minőségi munkát. Ezt az állapotot az egészséges versenyszellem szüntette meg. Napjainkban egy javító cég a hiánycikknek számító alkatrészt is előteremti még az égőfejekhez, sőt az automatikákhoz is. A gazdasági munkaközösségek pedig szombat-vasárnap is szerelnek, olcsóbbak, gyorsabbak, ami arra kényszerítette a tüzeléstechnikai vállalatokat, hogy bővítsék a szolgáltatásukat. A piacon csak az tud maradni, aki megvalósítja a komplex javítószolgáltatást, így például nemcsak égőfejet javít, vagy beszabályozza a berendezést, hanem kazánt, vízlágyítót újít fel, koromtalanít, tűz- és vízteret hoz rendbe stb, A műveleteket gyorsan és ami nagyon fontos, olcsón végzik el, hiszen ellenkező esetben az üzemeltető másik szervizhez fordulhat. Nem mindegy, hogy ki hogyan tud lefaragni az amúgy is magas, átlag 5—6000 forintos felújítási költségből. A nagy fellendülés köszönhető több energiatakarékossági intézkedésnek, s annak, hogy az energiafelügyeletek már a legcsekélyebb energiapocséko- lás esetében azonnal büntetnek. Többször, szigorúbban ellenőriznek, gyakorta rendelnek el különféle méréseket. De magas követelményeket támasztottak a karbantartókkal szemben, így külön vizsgáznak többek között olajégő-javításból, tűz- és víztértisztításból. Egy gazdasági munkaközösség nem is próbálkozhat, ha tagjai között nincs legalább vegyész és gépész. Állandóan finomodik, újabb feladatok ellátására alkalmas a karbantartó-, üzembehelyezőszakma. Hamarosan érteni kell majd azokhoz a tüzelőberendezésekhez, amelyekben az ener- aiát gumiégetéssel nyerik. Nem sokára egy másik újdonság, a szénporégőfej kezelését is meg kell tanulni. A Flexo-kirendeltség jelenleg keresi a piacát Reméljük, sikerül szerződéses partnereket szereznie, ugyanis sok helyen a szárítókat, a hőlégbefúvókat még nem az energiatakarékossági szempontok figyelembevételével üzemeltetik. Reménnyel kecsegtet a hamarosan Pécsre érkező alföldi földgáz is, amely- lyel olajat, sőt szenet lehet kiváltani. Csuti J. gatnémet cégek részegységeket akarnak készíttetni a cser- kútiakkal. Kooperáció van születőben, hogy a magyar piacot megtartsák. Az egyik osztrák cég traktort küldött, hogy adapterrel szereljék fel, a mintadarab hamarosan vizsgázik. A nyugatnémetekkel most tárgyalnak. Érdemes-e egy mindössze 50 fős kisüzemnek kisszériás és rengeteg pótalkatrészt felhasználó gépgyártásba fogni? Az eddigi piaci siker igazolja, hogy megéri. Alig két hónap alatt nemcsak a tervdokumenTovábbra is a vízügyi szolgáltatás a legfontosabb feladat, míg a gépgyártás kitűnő nyereségszerzési forrás. Sőt, újabb termékek sorozatgyártását indították. Háromféle korrózióvédelmi berendezést készítenek mezőgazdasági és építőipari üzemeknek, hamarosan megpróbálják a vízügyi berendezések hidraulikáinak felújítását. A magasan képzett lakatosok, forgácsolók képesek ellátni ezt a munkát is. Csuti János Hordóüzem épül Márián Ilyenkor szürettájt van nagy keletjük a hordóknak. A siklósi mezőgazdasági bolt is - amelynek üzemeltetője és tulajdonosa a siklósi „Tenkesalja” Áfész — nagy forgalmat bonyolított le ezekben a hetekben ebből az árucikkből. Itt, e déli történelmi borvidéken a kistermelők honnan máshonnan is szereznék be a szőlejük érleléséhez szükséges faedényt? Azt viszont kevesen tudják, hogy az itt kapható hordókat és a szürethez szükséges egyéb kádáripari termékek jó részét Budapestről, Miskolcról és az ország más távoli helyeiről szállítják ide, mert a megye kádáripara nem képes az egyre növekvő igényeket kielégíteni. Ekkor jött az ötlet! Márfa község lakói régóta keseregtek, hogy a siklósi áfész által üzemeltetett vegyesbolt a falu legvégén, a legutolsó lakóház után található. Most a közelmúltban nyílt lehetőség, hogy a falu központjában megvásárolhattak egy épületet, ezt átalakították boltnak (már működik), a régi bolt helyén pedig kis kádárüzemet létesítenek. Augusztus húszadika után meg is kezdték az épület átalakítását — a kivitelező maga az áfész — és olyannyira szívén viseli mindenki a sorsát, hogy a műszakiak, az adminisztráció dolgozói az elnökkel együtt már eddig 400— 500 óra társadalmi munkát végeztek. A termelést szeptember végén már szeretnék megkezdeni. Most a különböző gépek alapjait betonozzák és szerelik a villamos hálózatot. Az udvaron a téglarakások mellett már legalább hetven köbméter tölgyfa- deízka áll feltornyozva, hogy amint a gépek a helyükre kerülnek, azonnal indulhasson a munka. (Sajnos így is késésben vannak, hiszen szeptember elején van a hordóvásárlások fő szezonja.) Nem mindegy, hogy milyen egy hordó. A borok íze, zamata függ tőle. Jó hordókhoz jó mester is kell. Talán ezzel sem lesz probléma. Már a szövetkezet dolgozóiként tartják számon a két mestert, akik vállalták itt a munkát és az üzem vezetését. Két tanulója is lesz a kis kádárüzemnek, így ennek a kihaló félben lévő szakmának Mártán lesz utánpótlása. HÉTVÉGE 5.