Dunántúli Napló, 1982. szeptember (39. évfolyam, 239-268. szám)

1982-09-18 / 256. szám

Újak állnak a csatasorba Kitüntetett bányász munkásnrök Ez az augusztusi reggel tele volt feszültséggel, bizonytalan­sággal. Kisebb csoportokban várakoztak a Pécs városi Mun- kásőr-parancsnoksóg épülete előtt. Könnyebb volt azoknak a téblábolás, akik ismerősre buk­kantak, vagy azoknak, akik egy munkahelyről jöttek. Beszélge­tés közben folyt a vidámkodó ugratás, de azért ebbe is bele­szövődött némi tanakodás, kér- dezősködés: mit is fogunk ma csinálni? Aztán rendeződtek a sorok. A kiképzés első két napja különösebb izgalmak nélkül telt el, de azzal a nem kis ered­ménnyel, hogy új barátságok, ismeretségek szövődtek eddig egymásnak vadidegen emberek között. Szükség is lesz majd erre, hiszen a januári munkás­őr eskütételig — s hát még az­után - sok kiképzési, szolgála­ti feladatban egymás segítsé­gére szorulnak majd. De így volt mindig a testület fennállá­sának huszonöt éve alatt azok között, akik a néphatalom fegy­veres védelmére, szolgálatára önként jelentkeztek. Hogy ez mennyi áldozattal, felelősség­gel iár, még inkább csak má­sok elbeszéléséből ismprik iga­zán. De ismerik és tudják azt is, hogy milyen megtisztelő fel­adatra vállalkoztak. Bánhidi Péter az előképzés időszakára egy szakasz pa­rancsnoka lett: neki volt a leg­magasabb katonai rendfokoza­ta, mint tartalékosnak. Egyéb­ként a Pécsi Postaigazgatóság munkaügyi osztályán munkavé­delemmel foglalkozik. — 1952-ben születtem Pécsett. 1970-ben érettségiztem a Szé­chenyi Gimnáziumban, rádió- műszerész osztályban. Távbe­szélő kapcsolás technikai műszerész szakmát tanultam. 1979-ben kerültem be a‘posta- igazgatóság munkavédelmi osz­tályára. Nős vagyok. Anita kis­lányom ötéves —, mondja. — Miért jelentkezett munkás­őrnek? — Eddig tulajdonképpen nem voltam „mozgalmi ember", aki megbízatás alapján tesz vala­mit a közösségért. Nem voltam KISZ-tag, de most munkahelye­men azzal bíztatnak, hogy párt­tag lehetek. Amikor megkérdez­ték, hogy vállalnám-e a mun­kásőrséget, én nagy megtisztel­tetésnek éreztem, hogy rám gondoltak. — Az első kiképzés benyomá­sai? — Csupa kellemes meglepe­tés. Azt hiszem, jó kis közösség jöhet létre a társaságból. Kü­lön öróm volt számomra, hogy itt újra találkoztam négy olyan egykori iskolatársammal, akik­kel egy évben érettségiztem, s ráadásul hárman egy szakasz­ba kerültünk. Hát nem furcsa? Mindegyikünknek más-más a foglalkozása, munkahelye és most itt megint együtt vagyunk, így persze könnyebb lesz min­den a régi barátok között, s remélhetőleg lesznek egészen újak is. Szigeti Józsefné az előképző- sök kollektív bemutatkozásakor annyit árult el magáról, hogy a Cserép- és Téglaipari Válla­latnál titkárnő, férje műszerész a Pannónia Sörgyárban, s van egy 15 éves középiskolás nagy­lányuk. Azt is hozzátette ked­vesen, hogy Magdinak szólít­hatják a többiek. Arról azon­ban hallgatott, hogy leánykori neve Orosz Magdolna. Édesap­ja, Orosz Gyula hivatásos tiszt­ként mártírhalált halt az ellen- forradalom idején. 1956. no­vember - 11-én Magyaregregy közelében szolgálatteljesítés közben oltotta ki életét egy or­gyilkos golyója. Komlón, egykori lakóhelyén és Pécs-Vasason ut­cát neveztek el róla. Szigeti Józsefné, Magdi, könnytől fátyolos szemmel és hangon emlékezik édesapjára és a lassan már 26 évvel ez­előtti napokra: — Kilencéves voltam akkor, a nővérem tizenkettő. Édesapám a hadkiegészítő parancsnoksá­gon dolgozott. Azokban a na­pokban rengeteget volt szolgá­latban, alig láttuk. A Mecsek­Szigeti Józseffé Bánhidi Péter ben bújkóló ellenforradalmárok ellen kellett kivonulniuk. Azt a két napot soha nem felejtem el. Lehet, hogy csak így utó­lag, de úgy tűnik, hogy a szo­kottnál is forróbban búcsúzott tőlünk. Délelőtt 11 órakor ment el, a halálos lövés délután öt órakor érte. Már szinte minden­ki tudta Komlón, ahol nagyon sokan szerették őt és sok ba­rátja volt, hogy meghalt, de édesanyámnak és nekünk még nem merték, nem tudták meg­mondani, csak másnap délelőtt. — Édesapám halála után na­gyon sok segítséget • kaptunk barátaitól, munkatársaitól, a komlóiaktól, a néphadseregtől- meséli tovább Szigeti József­né. A Leőwey Gimnáziumban érettségizett, majd nem sok­kal azután férjhez ment. Nagy­kanizsára költöztek, mert ott kaptak lakást. Képesítés nél­küli óvónőként dolgozott, majd cmikor 1969-ben visszaköltöz­tek Pécsre, 1970 februárjától a Tégla- és Cserépipari Vállalat o munkahelye. Itt mindenben támogatták tanulási kedvét: gyors- és gépíró tanfolyamot végzett, marxizmus—leninizmus középiskolát, jelenleg pedig a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem második évfolyamos hallgatója. 1970 óta párttag és két éve pártcsoport bizalmi. — — Édesapja mártírhalála volt az indíték, hogy munkásőrnek jelentkezett?- Legfeljebb közvetve. Min-* dig is mozgalmi ember voltam, szeretem'- a közösségi életet, így aztán amikor a főnököm megtudta, hogy munkásőrnek jelentkeztem, azt mondta: „Ott a helyed.” A férjem és a lá­nyom viszont inkább azon lepő­dött meg, hogy nem előbb je­lentkeztem munkásőrnek. Az előképzés első két napja alap­ján úgy érzem, jó közösségbe kerültem. A próbatételektől nem félek: elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy az önként vállalt és választott utat végig is járjam. A munkásőrélet alapvető erkölcsi követelménye a példa­mutató helytállás a munkában. Az idei bányásznap alkalmából sok munkásőr kapott miniszteri, illetve vállalati' szintű kitünte­tést. A miniszteri kitüntetésben részesültek névsorát részletesen közöltük, feltüntetve ki milyen kitüntetést kapott, s melyik vál­lalat melyik üzemében dolgozik, A nevek mellett akkor termé­szetesen nem szerepelt, hogy közülük ki a munkásőr. Most a kitüntetés megnevezése nélkül közöljük névsorukat: Németh. Lajos, Adóm Ferenc, Tornyos Tibor, Frank Ferenc, Imrék Gyu­la, Fehér János, Dibusz Jenő, Brücher József, André Anta1, Karcza Károly, Magvasi Lajos, Kántor József, Kovács Gyula. Asztalos Ferenc (Mecseki Érc- bányászati Vállalat), Baba Gyu­la, Dömötör László, Gábor Do­monkos, Gyökér József, Neu Géza, Vadon Mátyás (Mecsek: Szénbányák). Egy villanásnyi portré ere­jéig két kitüntetettet kerestünk meg. Németh Lajos >■ Némethi Lajos, a Mecseki Érc- bányászati Vállalat bányamű­velési osztályának a vezetője „Kiváló Bányász" miniszteri ki­tüntetésben részesült. — Aligha a mostani beosz­tásomban végzett munkáért, hi­szen ebben a beosztásban 1982 májusa óta dolgozom, 18 éven ót viszont a MÉV 111-as bánya­üzemének a fómérnöke vol­tam. 1958-ban végeztem el a műszaki egyetemet, s akkor ke­rültem Pécsre, az Ércbányák­hoz. Egyébként Sopron környé­kén születtem, de most már minden szál ehhez a városhoz köt. Mint fiatal mérnök először a vájvégen kezdte a munkát a II. üzemben. A legszebb éveket viszont már a III. üzemben töl­tötte 1961-től 1982 tavaszáig. — Olyan szerencsém volt, hogy fokozatosan felelősségtel­jesebb beosztásban az üzem építésétől kezdve részese le-'' hettem a termelés felfuttatásá­nak, a bányászat hatalmas technikai fejlődésének és fej­lesztésének. Németh Lajos 1977 óta párt­tag, de mar 15 éve munkasör.- Amikor szóltak, hogy szíve­sen látnak a munkásőrség so­raiban, megtiszteltetésnek vet­tem, hogy gondoltak rám. A ti­zenöt év alatt én mindig köz­katona voltam a munkásőrség­ben, munkahelyi elfoglaltságom nem engedte meg, hogy a sok­kal több szolgálattal járó pa­rancsnoki tisztséget betöltsék. Szakaszunkkal a 15 év alatt sok kollektív sikert megérhet­tem. Annak külön is örültem, hogy tizenkét év utón „Kiváló Munkásőr" elismerést kaptam. Munkásőrtársaimtál az üzemi A vitézből munkásőr lett Alighanem nagyon kevés munkásőr önéletrajzához csa­toltak ennél különösebb do­kumentumot, mint amilyent Farkas József csatolhatott a magáéhoz: „Az Országos Vi­tézi Szék 1942. január 12-én kelt 12671/111. L- 194). számú rendelet. Értesítem, Hogy az Országos Vitézi Szék saját kérésére a Rend tagjai sorá­ból törölte.” Farkas József idén 67 éves, nyugdíjas géplakatos, a mun­kásőrség alapító és ma is ak­tív, szolgálatot adó tagja. Üjmecsekalján él feleségé­vel, Teri nénivel, aki szintén nyugdíjas már, és szintén munkásőr már tizenhét éve. Amikor ez a régi, 1942-es dokumentum kerül szóba, Farkas József hamiskásan mosolyogva meséli a régi történetet.- Ugye furcsa? Egy gép­lakatos, aki vitéz volt! A mostohaapám, aki portás volt az egyetemen, még az első világháborús hadi érdemeiért kapta meg a vitézi rangot. Neki nem volt fia, ezért en­gem örökbe fogadott, hogy ki ne vesszen a családból a vitézi cím. Dehogy akartam én vitéz lenni, de akkor sen­ki sem kérdezett. Inaskod- tam, aztán nem találtam a szakmában munkát: így rik­kancs lettem. Árultam az új­ságokat a mai Rákóczi út és Hal tér környékén, éppen a vitézi székház közelében. S persze - már csakazért is - Népszavát is kínáltam a vi­tézeknek. S amikor emiatt kitört a botrány, kapóra jött nekem, hogy beadjam a ki­lépési kérelmemet. Semmi előnyöm nem származott a vitézi címből, csak bosszan­tott, Katonai szolgálatom idején is megutáltatták ve­lem a hadsereget, mert mint vitézből, mindenáron hivatá­sos katonát akartak belőlem faragni Na, persze hiába. A világháború idején sem vol­tam katona: mint géplakatos, egy dunai gőzhajóra szegőd­tem, de onnan is megszök­tem, amikor 1944 őszén kórházhajót csináltak belőle a németek. A legtöbb emléket a fel- szabadulást követő évekből őrzi, s ezek igencsak moz­galmas életről tanúskodnak. Mindjárt 1945 tavaszán részt vett a budapesti hidak hely­reállításában. A Növényolaj­ipari Vállalatnál ő szervezte meg az első pártalapszerve- zetet, amelynek titkára lelt. A negyvenes évek vége rend­kívül mozgalmas időszak volt: politikai továbbképző tanfo­lyamokat végzett, részt vett az államosításokban, majd később a termelőszövetkeze­tek szervezésében is.- 1949-ben tiszti iskolára küldtek, de nem kérdezték, akarok-e menni. Én viszont mindig is húzódoztam a ka­tonai pályától. Szerettem a szakmámat. Amikor három hét után a főiskola parancs­noka megkérdezte tőlünk, hogy kinek nincs kedve itt lenni, hát én bizony jelent­keztem, s nem lettem katona­tiszt.- Ennyire húzódozott a fegyveres szolgálattól, akkor a munkásőrségbe miért té­pett be?- 1956-ban a Pécsi Bőr­gyárban dolgoztam már és az ellenforradalmi megmozdulá­sokra elsők között voltam, akik a szigeti partalapszerve- zet körében megalakítottak a város első munkásőr-szaka- szát. De ez a szolgálat más volt, mint hivatásos katoná­nak lenni. Meggyőződésem, ha 56 előtt létezett volna már a munkásőrség, nem nyert volna olyan teret az ellenfor­radalom. Mi, akik akkor a munkásőrségbe jelentkez­tünk, tudtuk, hogy mit vé­dünk a néphatolom nevében, hiszen valamennyien meg­szenvedtük a Horthy-rend- szer időszakát, az elnyomást, a munkanélküliséget. Attól a rendszertől mi semmit sem kaptunk. S erre nem árt em­lékeztetni a mai fiatalokat, mert erről ők nagyon keve­set tudnak Munkásőr életéből szeren­csére nincsenek igazi harci élményei, nem volt rá szük­ség: elég volt a testület po­litikai egysége, tekintélye, felkészültsége. Annál több az emlék a munkásőr közösség életéből, a gyakorlatokról, a barátokról. Tizenhét év^el ezelőtt Teri néni is munkásőr lett.- Szerettem volna én már korábban is jelentkezni, de nem mertem szólni — meséli.- Sportlövő voltam sokáig, nem féltem a puskától. Egy­szer a férjem parancsnoka is meglátta, hogy jól tudok bánni a fegyverrel. „Ilyen asszonyok kellenek nekünk" — mondta. így lettem mun­kásőr én is. Mindketten a Dohánygyár­ból mentek nyugdíjba, de munkásörként még aktívak, sok szolgalatot vállalnak mostanában is.- Nem az öreg ember makacssága, hogy nem vál­tam meg még a fegyverem­től — mondja búcsúzóul Far­kas József. — Szeretnék még egy kicsit együtt lenni a „csatasorban" a mostani fia­tol munkásőrökkel is, amíg erővel, egészséggel bírom. Bába Gyula munkában is mindig megkap­tam a segítséget. Sok barátot szereztem körükből és ezek a kapcsolatok elévülhetetlenek a jövőben is. ötvenéves vagyok, nem megy már úgy a kiképzési feladatok teljesítése, mint egy fiatalabb embernek. Ezért kér­tem a leszerelésemet. A lesze­relés azonban nem jelenti azt, hogy elszakadok a munkásőr­ségtől, mert az ennyi év után emberileg, erkölcsileg lehetet­len. ♦ Bába Gyula, a Mecseki Szén­bányák Pécs-Bányaüzemének csapatvezető vájára a bányász­nap alkalmából kapta meg a „Kiváló Munkáért" miniszteri kitüntetést. Pécs-Patacson szü­letett és 1963 óta dolgozik a Mecseki Szénbányáknál. Csil­lésként kezdte, aztán elvégezte a segédvájár-!, majd a vájári tanfolyamot, négy évvel ezelőtt a mestervájári képesítést is megszerezte. Először szakvezető vájár, majd 1978-tól csapat­vezető vájár, ami egyben a bri­gádvezetői tisztség is. A 15 fős szocialista brigádja o mecseki szénbányászat 200 éves évfor­dulójára a bányásznap előtt meghirdetett munkaversenyben kiemelkedő eredménnyel lett győztes: 150 százalékra telje­sítették a tervüket. — Máskor is sikerült már a tervünket jócskán túlteljesíteni, de a mostani az eddigi legna­gyobb sikerünk — mondja Bába Gyula. Bába Gyulának, aki harminc­hét évével is tapasztalt bá­nyásznak számít - a mostani kitüntetése is ezt igazolja — a brigádvezető tisztsége mellett nagyon sok társadalmi megbí­zatása is van: 1972 óta párt­tag, jelenleg tagjc az üzemi pártbizottságnak, az üzemi szakszervezeti bizottságban szo­ciálpolitikai felefős, népi ellen­őr és hét éve munkásőrként is tevékenykedik.- Ahogy mondani szokták, közkatonaként. Ennyi funkciót becsülettel ellátii nehéz lenne még egy újabb munkásőrtiszt- séggel. Bár a családom olykor csak esténként lát, de én amíg erőmből futja, igyekszem helyt­állni minden területen, hiszen megbíztak bennem és ezeket a feladatokat önként vállal­tam. Ennyi tisztséggel járó felada­tokat egyeztetni és el is végez­ni, nem kis teljesítmény. De Bába Gyula munkásőrvájár még ezeken felül is újabb nem könnyű feladatra vállalkozott- idén a második évfolyamot kezdte el a Marxizmus—Leni­nizmus Esti Egyetemen. írta: Dunai Imre Fotók Cseri László HÉTVÉGE 3. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents