Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-08 / 216. szám
1982. augusztus 8., vasárnap DunantQIl naplö 5-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—--------------------------------------------------------unsnRiunpi nnaGaziiu Nappali kórház a Széchenyi fürdőben A Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésében lévő Széchenyi Gyógyfürdőben az egyik fürdőosztály átalakításával úgynevezett nappali kórház kezdte rneg működését. Az osztályon havonta körülbelül 100 beteg részesülhet komplex fizikoterápiás kezelésben. Az új gyógymedence Fizikoterápiás műszerek Polgár Ildikó kerámiái a Műcsarnokban Jon Keats hangoztatta a görög vázához címzett ódájában, hogy minden szépséggel dúsított tárgy üzenet a jövőnek. A mai magyar kerámia is azzal a szándékkal készül, hogy nyomot hagyjon magunk után, olyan nyomot, melynek keretében utódaink beszélgethetnek ezzel a korral, melyben élünk. Polgár Ildikó az újabb törekvések egyik sikeres alkotója, szép eredményeket ért el itthon és külföldön egyaránt. 1942-ben született Szombathelyen és 1965-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán. Azóta önálló kiállítása nyílt Budapesten, Balassagyarmaton, Kőszegen, Zalaegerszegen, Dombóváron, Szegeden, Kuwaitban, az NSZK-ban, Kasselban és Bolognában. 1973-ban KISZ- díjat, 1977-ben Siklóson nívódíjat kapott, 1978—80-ban kitüntették az Országos Kerámia Biennálé díjával Pécsett és az olasz köztársasági elnök aranyérmét kapta Faenzában 1977- ben. A külföldi kritikusok közül Gustav Weib, Mario Vigna, Rolando Giovanni méltatta értékeit, műveit, nemcsak a budapesti Iparművészeti Múzeumban, a pécsi Janus Pannonius és a szombathelyi Sava- ria Múzeumban, hanem a hamburgi Iparművészeti Múzeumban is őrzik. Visszafogott közlésvágyát az anyagkezelés kulturáltsága jellemzi, a tudati műveltség árnyaltsága, melyet kerámiákká növel g kéz kulturáltsága. Ehhez járul az a különös stílusérzék, mely a stilizáció helyes arányait találja meg az ábrázoló-értelmező követelménynek megfelelően. Ritka jelenség, hogy derűje magas humorrá alakul a kerámiák virtuóz külalakjában, így tárgyi együtteseinek kalapja, kesztyűje, römikártyajelű cigarettásdoboza, szöveget feltáró levele koridézet. Látszatra egyszerű nyom, de olyan kedves esztetizált társításban, mely fennmaradhat az idő iránytűjének. Valamit megindít, egy női alak részletét melldomborulattal, rúhamintával, — de nem fejezi be, — képzeletünkre bízza a többi teendőt. így Polgár Ildikó művészi módszere abban áll elsősorban, hogy a kerámiának van egy anyagi része, melyet Ö mintáz, éget, a hiányzó tartozékokat fantáziánkra, erjedő gondolatainkra bízza. Látszólag gazdaságos ez a metodika, lényege azonban a tisztelet, mely bízik minden ember alkotóerejében. ,,A játszótársam akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani?” — kérdezte, kérte Kosztolányi. Polgár Ildikó is magas rendűén játszik művészetében, velünk együtt. Meggyűrt, színes agyagterítővei, csészével, tányérokkal megteríti számunkra a képzeletbeli meseasztalt, ahol árad a bőség, ahol nincs hiány süteményben, gyümölcsben, tejeskávéban, boldogságban. Délutáni zsúr hangulatát játssza velünk, s mindannyian e tárgyak segítségével ifjúkori kedves, örömteli együttlétekre emlékezünk, első táncra, hunyora, csókra, életünk elfeledett, Visz- szatérő ajándékaira. Polgár Ildikó tárgyai ilyen értelemben nyitottak, nem zárulnak le a kompozíció formáiban. Műve kezdi bennünk életünk emlékezését. Jókedvére jellemző, hogy az egyik színes porcelán a Dunántúli Napló egyik kihajtott címoldala. Az elegáns megjelenítés kellemes látvány, s ez utal az újságolvasás nélkülözhetetlen hétköznapi örömére, arra, hogy árasztja a nagyvilág híreit, melyre szomjazunk, mely ma már az élet egyik fontos tartozéka. Az újság, a Dunántúli Napló révén is, hozzájuthatunk a szimultán világ tér-idő teljességéhez, vagy annak szoros megközelítéséhez. Ismeretes Cézanne újságolvasója, do- kumentáris értéket rejt magában festői minősége mellett Kmetty János Népszavás csendélete, vannak tehát bőségesen előzményei Polgár Ildikó ötletének, ha nem is a kerámiában. Ezt a műfajt ezen forduTajak - Korok - Múzeumok Országjárás - játékosan városi, járási, maid és végül országos „Mi a pontos felirata a soproni múzeumban látható legnagyobb ónfedeles habán korsónak?" „Mi a váci hegyestorony?'' „Mikor került török kézre a gyulai vár és ki volt akkor a kapitánya?” Aligha lehetne találni sok magyar állampolgárt, aki ezekre a kérdésekre kapásból tudna válaszolni. Pedig mindez csak ízelítő abból a kereken háromszáz kérdésből, amelyre a Hazai tájakon nevű országos társasjáték részvevőitől várják a választ. No, természetesen nem kell mindenkinek minden kérdésre felelni, megadott 30 helység közül elég ötöt felkeresniük, s az arra vonatkozó tíz kérdésre megadniuk a helyes választ. A tíz-tíz kérdést tartalmazó feladatlapok közül legalább ötöt helyes válasz- szal küld be, bel- és külföldi társasutazáson vehet részt, vagy más díjakat nyelhet. Játszani pedig jó, s az embert azért mondják nemcsak bölcsnek, hanem játékosnak is, mert ha csak van rá módja, megragadja az alkalmat, hogy játszhasson. Ezt a játékot pedig a KISZ-szel és az Express Utazási Irodával együtt a Tájak — Korok - Múzeumok szervező bizottsága indította el, a népszerű mozgalom továbbfejlesztéseként és egyben ifjúsági változataként. De korántsem azért, mintha az eredeti mozgalom kifulladt volna, s frissítésre szorulna. Éppen ellenkezőleg: a TKM úgy kezdődött, hogy a bronz-, majd ezüst- és végül aranyfokozat eléréséért különböző követelményeket állított azok elé, akik járják az országot, s szívesen mennek el a múzeumokba, tekintik meg a műemlékeket. Ám, a fokozatokat mind többen érték el, s a legszorgalmasabb múzeumlátogatók között egyre nagyobb arányt képviseltek a fiatalok. Közben megnőtt a szabad idő, minden hétnek már két napja áll ki-ki rendelkezésére, hogy gyarapítsa ismereteit, műveltségét. Sokan tavasztól őszig járják az országot, megnézik a múzeumok gyűjteményeit, s beszerzik a látogatást igazoló pecséteket; zordabb időben pedig összejönnek, hogy megbeszéljék a látottakat, kicseréljék tapasztalataikat. Így alakult meg a Tájak - Korok - Múzeumok klubhálózat. Hogy ezekből a klubokból mennyi van — talán senki sem tudja. Annyi bizonyos, hogy a budapesti művelődési házakban összesen nyolc ilyen klub működik hivatalosan, a fővároson kívül pedig tizenegy. Jóval több azoknak a száma, amelyek nem iratkoztak fel semmilyen listára. Egyszerűen csak saját kedvtelésükből jönnek össze a klubtagok, egyikük előadást tart, a .többiek hozzászólnak, kérdeznek — s a legközelebbi alkalommal másik klubtag az előadó. Csupán egyéni részvételi lapot mintegy 30 ezren kaptak a TKM-mozgalom központjától, s talán ennél is többen versenyeznek szocialista brigádok tagjaiként vagy ifjúsági csoportokban. A verseny az aranyfokozatért folyik, amelynek megszerzői egy évre ingyenes belépőt kapnak az országos múzeumi hálózat valamennyi múzeumába. Az ifjúságiak számára pedig vetélkedőket is rendeznek, előbb megyei szinten. Nagy a korkülönbség a részvevők között, s talán ezért van, hogy nem mindenki híve a játékos formának. Idősebbek inkább az éves múzeumi belépőt választják — a fiatalabbak az utazásokat. De az sem ritkaság ,hogy nagyapák unokáikkal együtt járják az országot, és gyűjtik az ismereteket. Kiskönyvtárt is indított a Tájak — Korok — Múzeumok mozgalom. Az egyes kötetek színes borítólappal, 16 nyomtatott oldal terjedelemben jelentek meg, és a múzeumok portáin kaphatók, s meg is lehet rendelni — kötetenként 8 forintos áron — a TKM- mozgalmon keresztül. A szó legjobb értelmében tömegmozgalommá vált néhány év alatt a Tájak — Korok — Múzeumok. Kiadványai közel 300 ezer példányban keltek el. S hogy a mozgalom milyen hasznos a tömeges művelődés szempontjából, azt elmondták néhány hónappal ezelőtt az ország- gyűlésben is, amikor a köz- művelődési törvény végrehajtásáról tárgyaltak. A legnagyobb elismeréssel szóltak a mozgalomról, amely vonzza a művelődni akarókat, gyarapítja ezek táborát. S még csak jelentősebb anyagi terheket sem ró — sem a népgazdaságra, sem a részvevőkre. Várkonyi Endre latokkal igyekszik mindannyiunk számára otthoniassá, Közvetlenné tenni. Ez sikerül is. Más is. Az, hogy a kellemes látványban rejtőző gondolati mag minden különösebb nehézség nélkül pallérozza esz- mélésünk gyönyörködés közben. Arról van szó, hogy idomszerű női figuráival vonzó környezetet teremt számunkra, de ezzel hozzájuttat bennünket a jó közérzethez és a szemlélődés érzékenységéhez. Egyszerűen azáltal, hogy a sűrített artisz- tikum friss energiáival ruházza fel a kerámia lényeget rejtő külalakját. Nem véletlen a Dunántúli Napló idézése sem. Több ez ötletnél. Valami fontosat jelez. Azt, hogy legfőbb törekvése a publicitás, közel akar és közel tud férkőzni korunk emberéhez Polgár Ildikó, mert hétköznapjait akarja szolgálni a művészet szépségének teremtett ünnepével. Hogyan éri el? Egyszerű a magyarázat, olyan formákat keres, olyan alakzato-, kát álmodik kerámiának, melyek bennünk élnek, emlékeinkben és hétfői álmainkban. Losonci Miklós Árokparton Végre belátható az út jó hosszan . . . Kiteszem az irányjelzőt, gázt adok, a teherautó mellett vagyok már, amikor az jobb oldalról egyszerűen lesöpör az útról. Van egy jó méternyi radírozó fékutam, így viszonylag kis sebességgel fúródik bele a Trabantom az út- pádka alatt két méterre húzódó szántásba. A bezúzódott oldallemezek és az oldalablak csörömpölése egy pillanat alatt elhal, kis piros lámpa pislog előttem ... Túléltem. Sérülésem sincs. Világosan érzem, hogy az eföiötti öröm jóval erősebb bennem, mint a keserűség a történtek miatt. Amikor az ember így előkászálódik ezekből a hajmeresztő szituációkból, tulajdonképpen boldog lehet. Boldog, hogy megúszta, hogy nem ment rá ő, vagy az utasa, vagy a gyereke. Ilyenkor az emberre új ismeretek egész tömege zúdul. Mire fölmászik az úttestre, hogy fentről is megszemlélje törölt kocsiját, elképed, milyen sokan veszik körül. Most ebben a pillanatban akár egy bizonyítványt is lehetne adni a ka- rambolozónak . . . Bizonyítványt arról, hogy megtanult valamit, hogy elvégzett egy iskolát. Ezeknek az ismereteknek a birtokában — holt biztos, hogy eztán, ha mégegyszer kocsiba ül, alapvetően másképpen vezet, mint eddig. Nem fog bízni senkiben .. . Meglátja a söröshordó hasú teherautósofőrt és kísérőjét. Megkérdezi tőlük: miért „tették” ezt? Azok csak bámulnak. Mit miért tettek? Mondom: rendőrt kellene hívni. — Minek ide rendőr? Tökéletesen zöldfülű vagyok, arra gondolok, hátha abból is csak nekem lesz károm. Hagyom a rendőrt, hiszen a teherautósofőr máris rendelkezik egy „tanúval", aki ugyanannak a vállalatnak a sofőrjeként valahol hátul cammogott a libasorban. Az árokparti viilámtanfolyam mégiscsak most kezdődik. Az emberek két táborra oszlanak. Van, aki segít, van, aki nem. Magyarországon, ha emberéletről van szó, jogszabályilag is kötelező a segítségadás. És itt, ilyen esetből? Itt a segítségadást az határozza meg, ki milyen ember. Erkölcsös-e, avagy erkölcstelen. Az erkölcsös segít, az erkölcstelen nem. Az csak bámul, nézelődik, vagy egyszerűen továbbmegy. Aki segít, annak bepiszkolódik a keze, a nadrágja. Aki segít, az a bajba jutott helyett is gondolkodik. Kitalálja, hogyan lehet, kiemelni, kitolni a lerobbant autót a gödörből. Hogyan lehet megpróbálni elindulni vele. Hogyan lehet ügyesen úgy hajtogatni feszítővassal a kosszarvvá csavarodott lökhárítót, hogy ne hasítsa föl a gumit. Aki segít, az vállalja, hogy — tekintettel törött irányjelződre és hiányos helyismeretedre — fölvezet a legközelebbi javító- műhelyig .. . Aki segít... az: ember — érzed ott az árokparton. Lassan kivilágosodik előtted minden: nem vagy magányos, nem vagy kiszolgáltatott. Mert bármerre járj, mindig találkozni fogsz olyan emberekkel, akik - ha bajba jutsz — segíteni fognak. Beérsz a szervizbe. Itt is azt tapasztalod, hogy kétféle ember van. Az egyik bevágná az orrod előtt az ajtót, tűrné, hogy ott száradjon ie a lábad a törött kocsi mellett. És ott van a nagy nehezen megtalálható másik. Az egyszerű szerelő ember, aki levágja az összegörbült lökhárítót, fölteszi az irányjelzőt és a leszakadt kipufogócsövet .. . hogy segítsen rajtad, hogy tovább mehess. Hogy egyszerűbb legyen az életed ezekben az egyébként pokoli percekben. Mert megértette, hogy bajba jutottál, és mert ő úgy tudja, hogy a bajba jutottakon segíteni kell. Minderre nincs sehol semmiféle jogszabály. Az előzési feltételekre van. Ha az előzés feltételei adottak, máris becsúszhat egy etikai elv, ami vagy jól működteti az előzendő kocsi gázpedálját, vagy nem. Mondjuk előz az ember. Már a másik kocsi mellett van, amikor az észreveszi ... — „Na, ha így állunk, akkor nyomjuk meg." Gázt ad és akadályoz. Az oktatáson azt tanítják, hogy az előzés a legveszélyesebb művelet Hazánkban — mivel az utak zöme kétsávos — mégis úton-útfélen előzni kell. Azaz: kockáztatni. Mert nincs előzés kockázat nélkül. Látom, egy-két teherautó rendszáma fölé oda van festve: „Segítem az előzésben". Elkeserítő felirat. Hiszen természetesnek kellene lennie annak, hogy a busz-, a kamion- és a teherautósofőrök segítsék az előzőket. Erre persze csak íratlan szabály van. Hol? Sehol . .. Előfordulhat, hogy három jogszabályba foglalt szemponttal szemben az íratlan (etikai) erkölcsi mozzanat dominói és a karambol azért következik be, mert a közlekedés valamelyik alanya mondjuk: nem etikus ember. Van ilyen? Van. Árokparton álltomban döbbenek rá. micsoda roppant fontosságú a közlekedési morál. Ami persze az általános emberi morál része. Töprengek, mi mozgatja az erkölcsös embereket? És nyers érdekek talaján állókat. . . kiábrándultakat.. .? a cinikusokat...? A mindent semmibevevőket? Az árokparton azt a kérdést is föl- tehetem magamnak: hogyan lehetne elvárni íratlan (etikai) szabályok betartását olyanoktól, akik a törvénykönyvbe foglalt jogszabályokra is fütyülnek? Állok az árokoarton a kétféle ember gyűrűjében. Akár meg is számolhatom őket. Ha úgy találom, haov a segítőkészek vannak többen, ootimista vagyok. Az ő segítségükkel folytatom az utamat . .. De ezután mór csak rettegni fogok attól a kisebbséaől, aki végül is az árokpartra juttatott. Bebesi Károly
