Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-01 / 209. szám
1982. augusztus 1., vasárnap Dunántúli napló 5 unsaRiunpi niinGAZini Humanizálni a teret Ócsai Károly szobrai József Attila-i ifjúkor. Szülőt- lenség. Intézetek egymásután, ja. Aztán: két év a csepeli József Attila Intézetben. Itt kezdődik meg az intenzív ismerkedés nagy költőnk szellemi örökségével, hogy a kapcsolat azután szinte egy életen át tartson. Ócsai Károly azt mondja: egész ifjúsága József Attila szellemében telt el. Legutóbbi József Attila szobrát József Etelka avatta fel tavaly Pusztaszabolcson. A „Dunánál" című szobra Szárszón, egy másik József Attila szobra a Petőfi Irodalmi Múzeumban van. Hallgatva öt, nézve a villányi munkáját nekem mégis egy Füst Milán verssor jut eszembe: „...rajtad feledtem szomorú szemeimet: vigasztalan örökkévalóság!" Mert Ócsai valamiképpen az embertelen örökkévalót akarja humanizálni. — Nem reménytelen ez a vállalkozás? — Gyermekkorom óta monumentális szobrász akartam lenni. És most? Úgy érzem magam, mint az az építész, aki élete nagy álmaként színházat szeretett volna építeni és végre megépíthetett egy családi házat. A nagy méretek, a nagy kőtömbök szinte áthidalhatatlan technikai és anyagi gátakat állítanak a legtöbb szobrász elé. Sokan azt hiszik, nekünk semmi megvenni egy nagy követ, hiszen anyagilag . . . De hagyjuk. Villány többek között azért is vonzott, mert itt kipróbálhattam valamit, ami már 1973 óta foglalkoztat. Ócsai Károly a szobrászat mellett esztétikát, művészettörténetet és sok egyebet tanult. Mondanivalóját most ennek megfelelően, teoretikus megközelítésben folytatja. — Régóta foglalkoztat a szobor, a plasztika szerepe a mai térben, a mai • világban. Abból kell kiindulni, hogy a klasszikus építészet tektonikus, mondhatni ardhitektonikus volt. Követ kőre rakó... A szobor ezzel szemben monolitikus, azaz egy tömbből készült alkotás volt. Ma az építészet vette át a plasztikus alakítás funkcióját. A klasszikusan tagolt épület önmagában nem volt szobrászi értékű. Ott egy szobor igen nagy hatású lehetett ... A mai építészeti téralakítás már szobrászi alakítás. Nyilvánvaló, hogy itt egy szobor más funkciójú. A mai épületeknél már egy oszlop is szobrászati hatást kelthet. Most szerintem itt az a feladat, hogy a plasztikusan alakított épület elé egy tektonikusán felépített szobor kerüljön. A szobor a ridegség mellett a mozdulatlanságot is feloldhatja. A mai, plasztikus építészet — szemben a klasszikussal •— mellőzi az időbeliséget. Az épületek olyanok, mintha egy bizonyos pillanatban, egy darabban tették volna le őket valahová. A zárt geometriai elemekből álló, modern épületek a teret is kizárják önmagukból. És mivel a mozgás: tér-idő, ezt a dinamizmust egy monolitikus szobor aligha képes érzékeltetni, így itt én most egy hatvan fokos dőlésszögű tetraéder-oktaéder kombinációt szerettem volna kipróbálni. Ez a kombináció akarva-akartlan a mozgást is tartalmazza. Jól tudom, ez a rendszer egy kicsit kemény és hideg, mint a kristályvilág, mint a kozmosz ... A mai ember ebbe a világba került és nem nagyon jól érzi magát ebben a világban. Ezért humanizálni kell a környezetet. — Tehát egy kristálymerevséggel szembe kell állítani egy másfajta kristálymerevséget? — így is lehet mondani, de hangsúlyozni kell, hogy az általunk megformált szerkezet a mi akaratunk szerint alakul. Most, hogy az embernek a természet helyett a makrokoz- mosz lett az ellenfele, és mivel borzasztóan hideggé és rideggé vált a természet helyébe lépett mesterséges környezet, most, hogy az ember által alkotott világ egyre embertelenebbnek érződik, nem a követ, a szobrászati anyagot kell emberformájúvó faragni, hanem ezt a rendkívül szigorú emberi környezetet kell megkísérelni humanizálni. — Ebből a szempontból sikeresnek tekinti villányi munkáját? — Sajnos nem. A méretek. az időbeli és egyéb kötöttségek nem tették lehetővé, hogy gondölatmenetemet kibontakoztassam. Erre évek kellettek volna. Mindenesetre megcsináltam a szobrot, amelynek alapterülete 15 négyzetméter és 40—50 centiméter magas elemekből áll. Sajnos ezeknek az elemeknek az előállítása igen bonyolult, azért is értem be ennyivel ... A szobor címe: Saturnália. Funkcióját tekintve tulajdonképpen egy asztal, amit padok vesznek körül. Szimbolikájából a legnyilvánvalóbb talán az, hogy az ide leülőket mintegy megkínálom a művészettel. Mindezen téri, filozofikus és egyéb előzmények után a látogató számára bizonnyal az a fontos, hogy ráülhet a szoborra. A szobor viszont magába fogadja, körülöleli a benne helyet foglaló embert, egyesítve benne a természetes és mesterséges struktúrák egymásbafonódásának hatását. Véletlenül megtudtam, hogy Ócsai Károly kiválóan ért a kerámiához. Az építészek, belső- építészek egyik mai nagy gondja a sokszorosítható és változatosan felhasználható térelemek problémája. — Nem kellene ezeket a térelemeket elkészíteni, kerámiából is és kipróbálni, hogyan viselkednek sokszorosított formában? — Ez nem rossz gondolat. Talán egyszer a kerámiaszim- pozionon sikerül ilyen elemeket készítenem és akkor világosabbá válhat mindaz, amit az itt készített munkámmal és azzal, amit vele kapcsolatban elmondtam, érzékeltetni szerettem volna. Bebesi Károly Rend és harmónia Nyolcvan éve született Medveczky Jenő A művészet és a képzelet középpontjában az ember áll! — hangoztatta nemegyszer munkássága során Medveczky Jenő festőművész, akinek most, július 30-án emlékeztünk születésének 80. évfordulójára. Legjellegzetesebb munkáiban végig követhető ars poeticája. Gazdag életművet hagyott hátra, amikor tizenhárom évvel ezelőtt 'meghalt. Nagyobb része figurális kompozíció. Az örök anya—gyermek-ábrázolás, amely egész pályafutásán végigkísérte, a nagyméretű strandolok, a lüktető ritmusú labdá- zók, a hajrázó lovasok dinamizmusa, ritmikája kivétel nélkül erről tesznek tanúbizonyságot. A művész Savnikon született, egy nyugtalan természetű, folytonos változatosságra törekvő uradalmi kertész első gyermekeként. A család minden két— három évben máshová került, a gyorsan szaporodó gyerekhad — három testvére volt az élénk szellemű, mozgékony kisfiúnak — így mindig más és más iskolába kényszerült járni. Az elsőszülött fiú apja szárnyaló fantáziáját örökölte, mély benyomást tett rá a folyton változó környezet. Főként a lovakat szerette nézni, elgyönyörködött mozgásuk harmóniájában, vágtatcsuk szépségében, izmaik feszülésében. Szinte ösztönösen hatott rá a környezet és ez arra késztette, hogy megpróbálja krétával megörökíteni a benne kavargó látványt. Jutott belőle a kerítésre, a ház falára, a nehezen szerzett papírdarabokra, mámorosán rajzolt, aminek az atyai pofonok sem tudtak gátat vetni. Még valami izgatta a fantáziáját a cseperedő gyereknek: a színek, amelyek apja kezenyomán a virágágyakban tobzódtak. A színek egymással való viszonya egész életében, munkásságában foglalkoztatta: tanulmányokat írt, színkorongokat készített, új színskálát próbált kialakítani, megsokszorozni az alapszíneket, kerülni az olcsó színhatásokat. Ezt tudatosan fejlesztette magában, olcsó kockás füzetekbe jegyezte felfedezéseit, amelyeknek későbbi pályafutásában jól hasznát tudta venni. Az első világháború idején Szolnokon élt a család. Itt hadiérettségizett, s már tizennyolc éves korában tudatosan készült arra, hogy festő lesz. Kiváló rajztudása, élénk szelleme húzta át a más tárgyak buktatóin,* monomóniásan fejlesztette rajzkészségét,' művészeti tájékozottságát. Megszerzett minden ilyen tárgyú könyvet, tanulmányt, s Szolnokon ez nem volt nehéz, mert már akkor hagyományai voltak az ottani művésztelepnek, ahol Fényes Adolf Medveczky Jenő műtermében mellett jó néhány festőművész élt és dolgozott. Medveczky azonban valami mást akart, valami újabbat, valami alkatához közelebb állót. Pénz és támogatás nélkül nekivágott hát a főváros „meghódításának". Fedelet és némi kosztot egyik nagynénjétől kapott átmenetileg, amíg a főiskolára be nem került. Az igazi nyomor évei csak ezután következtek: a háború utáni szegénységben a mai . Epreskertben kapott néhány tehetséges vidéki növendék szerény lehetőséget arra, hogy egy üres tanteremben, szalmazsákos vaságyakon, meghúzza magát. Ezt a nyomortanyót „zsenimagazinnak” nevezték. Itt húzta meg magát a fiatal Barcsay Jenő, Erdei Dezső, a szobrásznövendék, Patkó Károly, a tragikusan korán elhunyt festőművész, Medveczky és mások. Hogy miből éltek? Kézimunkakereskedőknek úgynevezett kongréanyagra festettek virágokat, állatokat, mindent, amit az akkori ízlés megkívánt. A kapott pénzen festéket, vásznat papírt vásároltak, sonkakövérjét, liptói túrót, no meg kenyeret. Olcsót és laktatót. Feszítette őket a tudás vágya, művészekké akartak válni. Ez valamennyiüknek, aki a „zsenimagazinban" élt egy ideig sikerült is. Medveczky Jenő Vaszary János növendéke lett. Tisztelte mesterét, de más utakra vágyott. Vaszary, aki jó pedagógus volt, már másodéves korában külön műtermet és modell- számlát biztosított tehetséges tanítványának, ám kikötötte, hogy nem korrigálja többé, menjen a maga útján. Medveczky már főiskolás korában bizonyított: sikerrel szerepelt tárlatokon, izmos tehetsége feltűnt a kritikusoknak. Az első elismerő kritikát Mihályfi Ernőtől kapta, és párizsi ösztöndíjak, az Allami-dij (az akkori), a Ferenc József-díj, a KÚT és a Szinyey Merse Társaság díjai követték egymást; halála évében Munkácsy-díjjal tüntették ki. Az útkeresés, a továbblépés igénye egészen haláláig sarkallta, nem maradt meg kezdeti stílusánál. Babitsnak az a mondása volt arc poeticája, amely a művészet lényegéről így szól: „Modern az a művészet, amelyben az egész múlt benne rejlik, és még egy kicsi !" Ezt a „még egy kicsit" kívánta hozzátenni a magáéból Medveczky Jenő, aki írásban és műben egyaránt azt váltotta, hogy a művészet egyetemes céljainak eléréséhez nélkülözhetetlen a mesterség klasszikus hagyományainak ismerete, a szakmai tudás birtoklása, a harmónia, a rend igénye. Egy 1948-ban írott levelében Medveczky szellemi ősei közé sorolja Berzsenyit és Babitsot, az „igazi” Kernstokot, Pátzay Pált és Kmetty Jánost. Devecseri Gábor fordításának ihletésére született meg lliász-sorozata tíz év munkájával. Nem bízta meg vele senki, de élete végéig dolgozott a nagy művön állhatatosan, a költőbarát biztatására, tanácsára. A harmincnyolc kép és a hetven körüli grafika a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Ide kerültek Matisse-i hangvételű tájai, csendéletei, ágaskodó, vágtázó lovai, számos önarcképe, amelyek a dekoratív formát és a tiszta színek iránti vonzalmát őrzik. A nyolcvan évvel ezelőtt született művésznek halála óta Budapesten és vidéken nyolc kiállítása volt, többek között Szolnokon, Szentesen, Nyírbátorban. Két—három Medveczky- kép csaknem valamennyi nagyobb vidéki múzeum anyagában helyet kapott. Fehér Rózsa A jövő világénak kísérleti modellje Nyitás élőn az EPCOT-CENTER Még plasztikfóliában: távvezérelt dinoszauruszok Megvalósul Walt Disney álma. A Miki egér szülőjének volt álma a mesevilág és a legmodernebb technika összekapcsolásával olyan látványosságot létrehozni, amely felöleli a világ fejlődését napjainkig, s bemutatja, hogy él majd az emberiség az ezredfordulón. A kizárólag szórakoztató céllal épült Disneylandnek addig is évi tízmillió látogatója volt. Az új floridai látványosság célja azonban: „szórakoztatva tanítani". Az EPCOT-CENTER (EP- COT: EXPERIMENTAL PROTOTYPE COMMUNITY OF TOMORROW A jövő világának kísérleti modellje) méretei le- nyügözőek: kétmillió négyzet- méter, nem kevesebb, mint 1 milliárd dollárba kerül majd. A szabadidőpark megnyitását októberre tervezik. Valamiféle állandó világkiállítás lesz ez, amely két futu* risztikus épületkomplexumban mutatja majd be Földünk múltját és jövőjét. Az utazás az EPCOT jelképének tekinthető „Föld űrhajónál” kezdődik. Ez nem más, mint egy 45 méter átmérőjű óriás alumíniumgömb, amely a bejárat fölött hat acéloszlopon nyugszik. A gömb belsejében „időgépek", komputer vezényelte gondolák viszik majd a látogatókat az emberiség születésétől a történelem különböző korszakain keresztül a 2000. esztendőig. Az „Energia Univerzum"-ban a Föld keletkezésével ismerkedhetünk. „Működő" vulkánok mellett haladnak majd el a gondolák, amelyek füstölnek és „valódi" (igaz: hideg) lávát köpködnek. Komputerrel „üzemelő" dinoszauruszokkal is találkozhatunk, láthatjuk, hogy az őserdők fái miként süllyednek el és váltak szénné, hogy fedezik fei és termelik ki az olajat s természetesen eljutunk az atomerőig. Az óriási csarnok teteje 80 000 napelemből áll, amelyek a floridai klímának köszönhetően az egész létesítményt ellátják árammal. Az egyik leglátványosabb az „Új Horizont"-pavilon, amely víz alatti világot mutat be. Itt távvezérelt tengeralattjáróval utazhatunk, és megismerjük, hogy a jövőben hogyan élnek és dolgoznak majd hosszú ideig az emberek a tengerfenéken. A „Jövő viláqa” egy mesterséges ló mellett húzódik, amelyen hajóval átkelve a „világ a kirakatban" nevű részlegben „egyetlen napon” egy angliai vendéglőben étkezhetünk. Velencében sétálhatunk, német „vurstot” és sramli-zenét élvezhetünk, megismerhetjük Kanada nagyságát, a kínai fal hosszát, ihatunk egy csésze teát japán pagodában, majd megtekinthetünk Mexikóban egy maya piramist. E költői világ közepén Amerika nemzetei tek 350 éves történetével ismerkedhetünk, nem is akármilyen módon: Mark Twain és Benjamin Franklin folytat majd távvezérelt beszélgetést az Újvilág históriájáról. Gáti István A szabadidőpark jelképe: a 45 méter átmérőjű aluminiumgömb . (Fotók: STERN - KS)
