Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-26 / 233. szám

© Dunántúli napló 1982. augusztus 26., csütörtök Sport és rehabilitáció Gyakran hangoztatjuk, hogy a rokkant emberek az élet min­den területén ugyanarra a tel­jesítményre képesek, mint az egészségesek. Bármilyen szé­pen hangzik is, ez mégsem egészen igaz. Tény, hogy a ne­kik megfelelő munkaköröket tökéletesen el tudják látni. Igaz, hogy maradandó művé­szeti alkotásokat is létre tud­nak hozni. Bár, nem érzik min­denkor, de ugyanolyan hasz­nos tagjai lehetnek a társa­dalomnak, mint az épek. Ter­mészetesen csak akkor, ha sa­ját maguk is akarják és alkal­mazkodnak körülményeikhez. Csak úgy, ha a lehetetlennek látszót is megpróbálják. Próbát tenni, kitűnni valami­ben, erre igazán alkalmas a sport. Azon túl, hogy a test­edzésnek gyógyászati jelentő­sége is van — gondoljunk csak a gyógytornára — igen fontos szerepet tölt be a rokkantak életében. Szinte nincs olyan vak, siket, vagy mozgássérült ember, aki valamilyen sport­ágban ne tudna eredményesen tevékenykedni. Ki gondolná például, hogy a vakok többfé­le labdajátékot is űznek; a labda csörög, ennek alapján tájékozódnak. Atletizálnak is, futnak, ugranak, szintén hang­jelzések segítségével. Nemré­á SORSTÁRSUK . .B on ES R PÉCSI TU RERRBILITRCIÓS FÓRUmB giben kezdtek meg a vakok szervezett jógaoktatását. Nagy mozgást nem igényel, és kife­jezetten belső érzetekre tá­maszkodik. A sportban az a szép, hogy szigorú szabályai vannak, s ezeket be is kell tartani. Más­képp nem is lehetne bajnoksá­gokat rendezni. A rokkantak­nak pedig vannak országos, sőt világversenyei, olimpiái is. Egy ilyen eseményről szeret­nénk tájékoztatni olvasóinkat. Augusztus 26-án, 27-én és 28- án rendezik meg Pécsett a Mozgásgátoltak I. Sopianae Kupáját. A találkozó nemzet­közi, NDK-ból, NSZK-ból és Csehszlovákiából is várnak csapatokat. Számos sportág­ban, úszásban, asztalitenisz­ben, röplabdában, atlétikában mérik össze erejüket a verseny­zők. A gépkocsival érkezőknek augusztus 27-én autós ügyes­ségi' versenyt is rendez a Moz­gássérültek Pécs városi Sport­egyesülete. Szűcs Imre Virágos, madaras motívumok Rész László faragásai Rész László 33 éves, tíz éve rokkantnyugdíjas. Nyugdíj­kiegészítésként a Mecseki Szénbányák építési üzeménél telepőrként dolgozott, de már hónapok óta táppénzes állo­mányban van. Az első házas­sága nem sikerült, a napokban másodszor nősült. Felesége, Katalin asszony szintén nyugdí­jas, mozgássérült. A Hajnóczy út 21/B., első emeleti, egyszoba-összkomfor- tos lakásának minden helyisé­ge a házigazda kézügyességét hirdeti. Faragott fatányérok, cifrabotok, dísztökök és dísz­dobozok szépítik az előszobát, szobát, konyhát. — Tessék talán a műhelyem­be - konyhába — jönni — invi­tált ottjártamkor. — Már gyer­mekkoromban elkezdtem fa­ragni sípokat és cifrabotokat. Most minden szabad időmet erre áldozom, betölti az élete­met a faragás, A szerszámokat is mind magam készítettem, összeszedtem az ismerősök rossz beretváit, és különböző vastagságú és élességű vésőket készítettem belőlük. — Honnan szedi a motívumo­kat, és kitől tanulta el a fara­gás mesterfogásait? — Nagyon szeretem a termé­szetet és a saját megfigyelé­seimet próbálom megörökíteni. Aztán, ha valami faragással kapcsolatos könyvet kiadnak, igyekszem megvenni. Innen is ki-kimásolok egy-egy nekem tetsző figurát. A fogások nagy részére magamtól jöttem rá, de sokat tanultam Török Sán­dortól, Kónya Józseftől és Bed- nár Lászlótól. Kezdetben a sík- faragással dolgoztam, utána botfaragással és dísztök fa­ragásával is. — Hogyan jut anyaghoz? — Kirándulások alkalmával összeszedem a faágakat. Sokat segítenek az építési üzemnél is. az üzemvezető, Konra József díjtalanul adja a hulladék­anyagokat. Ismerősök — akik tudják, hogy faragok — fával és más anyaggal szoktak meg­lepni. Így tudtam őzlábas bo­tot készíteni és így került a bir­tokomba két tehénszarv is. Már kifaragtam őket. — Múlt év októberében kap­csolatot teremtett a Kassa ut­cai öregek napközi otthonával. Munkáival részt vett az itt ren­dezett kiállításokon és vásáro­kon. Miért? — Hát, hogy tudjanak rólam, és segíthessem én is az öregeket. Két faklumpát faragtam ki dí­szesre és rögtön elvitték, meg­vették. — Csak egy problémám van. Látja, a konyha a műhelyem. A faragás zajtalan, csendes munka. De a késeimet általá­ban tíznaponta élezni kell. A köszörülést nem állják a szom­szédok, már mindenhova fel­jelentettek. Annyi pénzem nincs, hogy műhelyt béreljek — panaszolja. A faragást meg nem tudnám abbahagyni. Mit tegyek? — Említette, hogy szeretné, ha segítenének önön. — Igen. Szeretnék tehén­szarvat és marha-lábszárcson- tot vásárolni, ha lehetne. Csak nem tudom, hova, kihez for­duljak. Ugyancsak tervem az elhullatott agancsok faragása. Szívesen vennék át ilyet a va­dászoktól. Mit gondol, sikerül? Ádám Erika szerkesztőség postájából E A pogónyi kiskerttulajdonosok nevében tette szóvá Cs. J.-né pécsi olvasónk: a pogányi tónál lévő lapos területen esőzések után rendszeresen kiönt a telkek végében lévő árok, és tönkremegy a ve- temény. A kiskerttulajdonosok az árok mélyítésében és tisztításában kérnek segítséget. Hz illetékes válasza „Tévedni emberségesen is lehet” Tájékoztatjuk olvasóinkat Szombaton is! A Baranya megyei Talajerő­gazdálkodási Vállalat élve a lehetőséggel, 1982. január 1-től áttért az ötnapos munkahétre. A felkészülési terv előirányozta, hogy az áttérés a szolgáltatási tevékenység folyamatos, zökke­nőmentes ellátását biztosítsa továbbra is. Az áttérés után változatlan célkitűzés volt, hogy mind a lakossági, mind a közületek szolgáltatási igényeit figyelem­mel kisérjük és megoldást ta­lálni ezek kielégítésére. A nyári időszak, az üdülési szezon megyénk üdülőhelyein a szennyvizek viszonylag gyors felgyülemlésével jár, mely ma­ga után vonja a szolgáltatási teljesítések növelését. Az üdülő­épületekben viszont a hét utol­só napjaiban tartózkodnak ál­talában az üdülni vágyók. Ennek megoldására meg­egyezés született a Harkányi Nagyközségi és Orfűi Községi Tanácsok vezetőivel és illeté­keseivel, hogy vállalatunk szombati napokon is végez mind a lakosság, mind a közü­letek részére szippantást. Orfű esetében már július hónaptól folyamatosan ellátjuk ezt a te­vékenységet, Harkány nagy­községben augusztus hónaptól végezzük szombati napokon a tisztítást. Ez természetesen nem jelenti azt, hgy a hét egyéb, eddig is megjelölt napjain ne végeznénk továbbra is szolgál­tatást. A szombati napokra igényelt tisztítási munkát díj befizetése­kor lehet kérni. Befizetni to­vábbra is vállalatunk Pécs, Kos­suth Lajos u. 17. sz. alatti köz­pontjának pénztáránál lehet kérni, de az üdüiőkben huza-' mosabb ideig tartózkodók be­fizetési csekket kérhetnek a harkányi, orfűi tanácsnál is, és a befizetést az említett közsé­gek postahivatalaiban eszkö­zölhetik, A befizetést igazoló csekkszelvényt a tanácsok visz- szakérik, hogy ennek alapján szervezhessék dolgozóink szom­bati munkáját. Tájékoztatásul közöljük még, hogy a szombati szolgáltatá­sunkról a harkányi és orfűi tanácsok saját hírközlési eszkö­zeikkel is tájékoztatják az üdü­lő lakosságot, a közületek ille­tékeseit. A szombati szolgálta­tást Orfűn ez év augusztus 31- ig, Harkányban pedig szep­tember 30-ig végezzük. Jövő évben a nyári szezonban az ez évihez hasonlóan fogjuk az igé­nyek ellátását biztosítani. Schmidt Antal igazgató A fenti címmel megjelent Kiss Ernőné pécsi vásárlónk panaszlevelében leírtak alap­ján - mely a Mecsek Aruház melletti húsbolt pénztárosára és vezetőjére vonatkozott — vizsgálatot folytattunk. Ennek során megállapítottuk, hogy a bolt pénztárosa és vezetője a levélíróval szemben helytelenül Lesz tüzelőtároló A pécsi, Zsolnay út 40. számú ház lakói nevében tette szóvá Jánosi Istvánná olvasónk, hogy az említett ház udvarán lévő faházakat - amelyekben a la­kók a tüzelőjüket tárolják - a PIK I. számú Hózkezelősége le­bontja. A termelési osztályuk állítólag gondoskodni fog új tárolóról, de minek lerombolni azt, ami megvan? Szökő tesszük A Semmelweis utcából tele­fonáltak olvasóink, hogy 6-8 hete erős bűzt éreznek a MÁV- bérházak környékén. A nagy melegben éjszaka nern lehet kinyitni az ablakot, mivel a beáramló kellemetlen szag mindenbe beleivódik. Osváth Anna pécsi olvasónk arról panaszkodott, hogy a Tü­zér utca környékén tűrhetetlen a bűz. Eddig csak éjszaka érez­járt el, ezért elmarasztaltuk őket. Az előfordult sajnálatos eset miatt ezúton kérünk Kiss Ernő- nétől a vétkes bolti dolgozók nevében is elnézést. Pálmai Zoltán, az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat osztályvezetője Szabó Zoltán, a házkezelő- ség fenntartási előadója el­mondta, hogy a szanálási ter­veknek megfelelően bontják le a faházakat, mivel az oldaluk összeépült a bontásra ítélt ház­résszel, s így egyébként is hasz­nálhatatlanná válnak, A bon­tásról tájékoztatták a lakókat és azt-is elmondták, hogy még a tél előtt gondoskodnak új tü­zelőtárolóról. ték, most már állandó a kelle­metlen szag. Mi lehet az oka? S mikor szüntetik meg? — kér­dezi. Hopp Antal pécsi (Lvov-Kert- város, Szövetség u. 2.) olvasónk amiatt telefonált, hogy az utcá­jukban lévő élősövény ügyében hiábo szólt többször is a park­építőknek: a gondozatlan, sze­metes élősövény alól ugyanis bűz árad .. . Köszönet a segítségért Segítőkész autós „Orfűről jöttünk haza, s az autónk leállt, nem tudtunk to­vábbmenni. Többen elkerültek bennünket, amikor az akkor még ismeretlen - Zakacsi László (Pécs, Tátra u. 7.) meg­állt, és felkínálta segítségét. Már sötétedett, így megja­vítani nem tudta az autónkat, de vállalta, hogy a lakásunkig vontat bennünket. Ott megja­vította a kocsit, késő estig ott­maradt a családjával. Nem fogadott el tőlünk pénzt a se­gítségért, ezért ily módon kö­szönjük meg önzetlenségét. Ami sajnos ma még ritka az uta­kon." * Sz. J. pécsi olvasó A „65”-ös megmentette az életemet „Végső kétségbeesésemben nyúltam a telefonkagyló után. Augusztus 6-án, éjfélkor hív­tam fel a 12-390-es számon az SOS életmentő szolgálatot. A 65-ös ügyeletes jelentkezett. Köszönöm ,,65-ös”, hogy meg­mentette az életemet. S úgy gondolom, e sorok olvasása után többen, hozzám hasonló elkeseredett emberek bizalom­mal felhívják az életmentő telefonszámot." K. D.-né, pécsi olvasó Törődnek velünk Köszönetét szeretnék monda­ni a borjádi tsz vezetőségének, hogy anyagilag segíti tízgyer­mekes családomat. Androvics Ferenc rokkantnyugdíjas-----------------* ----------------­V ÁLASZT VÁR AZ OLVASÓ Mikor teszik rendbe a bálicsi közkutat? Többszöri telefonbejelentés utón ígéretet kaptunk, de a mai napig is használhatatlan a Bálicsi út 55. szám előtti köz­kút. Mellette a földön hever egy cserére kiszállított szivaty- tyúfej már jó ideje. Nem a gyerekek, nem rongálódás mi­att rossz, egyszerűen egy lehe­tetlen típus. Még nem minden házban van ivóvíz, mégiscsak tenni kéne valamit egy üzem­biztos kút felállítása érdeké­ben. A környék lakóinak nevében előre is köszönjük az illetékesek segítségét. Szomor Árpád, Bálics út 57. *• Pécsett, a főpályaudvar előtt felejtették néhány hete ezt a feltört aszfaltot, amely a nagy esőzé­sek alatt el is iszaposodott. Rendkívül megnehezíti a közlekedést, az autóbuszokra le-, s felszállást. Fotó: Németh Tibor Sok helyen bűz van Pécsett

Next

/
Thumbnails
Contents