Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-26 / 233. szám

1982. augusztus 26., csütörtök Dunantuii napló 3 Természet és emberi kéz alkotta szépségek A kolostortemplom építésének különböző korszakait tisztázza az idei ásatas Gállos Orsolya felvétele----------------------—-----------------------* ------------------------------------———■— A Mecsek különös, titokzatos vidéke a Jakab-hegy. Szép­ségeivel megragadott ezen a nyáron is, amikor az ott dolgozó ásatási brigádhoz csatlakozva újból bejárhat­tam. Reggelente indul a pécsi buszpályaudvarról Kövágó- szölösre a javarészt nyugdíjas bányászokból álló brigád. Találkozni velük a pécsi leletmentéseken, a baranyai ásatá­sokon sokfelé. Munkszeretetüket dicsérik a régészek, s hoz­záértésükre, amivel a földhöz, régi falakhoz nyúlnak, igen nagy szükség van. _____________—---------------------*----------------------------------­Inte grációs törekvések a közművelődésben Üj szemléletű szakemberekre van szükség Egy nap a Jakab- hegyen Folytatódik a kolostor­feltárás Hét óra felé jár az idő, ami­kor a MÉV II. számú üzeménél előáll a vállalat terepjárója. Elindulunk a hegy felé, aztán letérünk az aszfaltról, és követ, kezik a ,,hullámvasút", a Ja­kab-hegy tetejére vivő, gödrök­kel, kátyúkkal teli erdei út. S mivel csupa szikla a hegy, nem tud elszivárogni a víz, ezért itt mindig vannak tócsák. Különös odafent az erdő is. A köves talaj miatt itt nem lát­ni a Mecsekben megszokott erős, nagy fákat, hiányzik a dús, illatos aljnövényzet is. A vörös kő és a vöröses talaj er­refelé a jellemző, ezt világítja meg a lombokon áttörő nap­fény. Szép időben kezdődik meg a munka ezen a héten, a sötétek és a ragyogó napfé­nyes foltok váltogatják egy­mást az erdő belsejében; a fátlan hegytetőn pedig, ahol a pálos kolostor áll, dől ránk a reggeli napfény. Most kezd fel­szállni a harmat. Arrébb kem­pingezők szedik a sátorfájukat, az ásatási brigád pedig mun­kához lót. * Az egyetlen magyar alapítá­sú szerzetesrend, a pálosok böl­csője volt az a kolostor, mely­nek feltárása hosszabb idő óta folyik a Jakab-hegy tetején, s amelyen idén is dolgoznak. Kárpáti Gábor régész eddigi kutatásai szerint a kolostor építésének öt fázisa tapintható ki a vizsgált romok között: egy kezdetben szerény méretű ro­mán kori templomocska; egy ezen bővülő templom két fázi­sa, majd pedig a gótikus temp­lom két variációja. Csatlakozó épületek már a második ro­mán kori templomnál megje­lennek, majd a XV. századra teljesedik ki fokról fokra a ko­lostoregyüttes, épületekkel kö­rülzárt udvarral, annak köze­pén kúttal, a folyosó körül sorakozó cellácskákkal, gazda­sági épületekkel. — Jó pár tisztázni való dolog vár bennünket ezen a feltárá­son —, összegezi a régész. — Meg kell tudni néhány épület­rész. falrész eredeti funkcióját, a templomok építési fázisait. Az idén feltárt leletek egyéb­ként az eddig ismertnél is tá­volabb, mélyebbre utalnak.- Tudjuk, hogy kezdetben remeték éltek itt a hegyek kö­zött, őket kereste fel Bertalan püspök, és alapította itt 1225- ben a Jakab-hegyen a kolos­tort. A legrégebbi romok és a köztük talált sírok emellett egyéb lakosság jelenlétére is utalnak itt a hegy tetején. Nők és gyerekek csontvázai is elő­kerülnek, így nem lehetetlen, hogy egy eltűnt középkori te­lepülés nyomai is kitapinthatok ezen a területen. A hegytető egyébként ősidők óta alkalmas volt a megtele­pülésre, az emberi életre. Erre utal a Pécs belváros méretű vaskori földvár a Jakab-hegy tetején, melynek sáncait ma is érzékeli az ember odafönt jár­va. A halomsírok kutatását Ma­ráz Borbála kezdte meg a het­venes évek közepén, és foly­tatja a jövőben. Vízhiány se gyötörte az itt megtelepülőket, hiszen a pálos kolostornak is került elő víztá­rolója, amely a talajvizet gyűj­tötte fel. Mondják, az idei eső­zések idején is jól megfigyel­hető, hogyan telik fel a cisz­terna az esők iezúdultával. Ma is látható, nádas övezi és viz is van a fehér barátok egykori halastavában, és egy, az újabb időkben ásott kút vizet is ad a fent dolgozóknak. A kolostor­épületben egyébként számtalan jel mutat arra, hogy az ott élők nagy gondot fordítottak az eső­vizek megfogására, elvezeté­sére. Kerítéssel övezett kert vette körül a kolostorépületet. A ke­rítésnél épült két bástya közül az egyik ma is megtalálható középkori pincéjével. Ennek maradványait is szabaddá te­szik az idei régészeti szezon­ban. Legnagyobb kiterjedésében, de már romokban, egy 1846- ból való metszet mutatja a Ja- kab-hegyi pálos kolostor két­szintes épületét. Először a kö­zépkorban, a tatárdúlás után néptelenedett el az itteni kö­zösség. A török kiűzése után a Jakab-hegy a püspökségé lett, sa remeterendet végleg II. Jó­zsef szüntette meg. A kolostor­nak és templomának berende­zését a környék templomaiba vitték, az épület telőjét pedig 1818-ban a káptalan szedette le, nehogy a kolostort erdei rablók használják menedéknek. * Noha a Jakab-hegyre vezető kirándulások célpontja az oda­fent található romantikus ko­lostorrom, a vaskori földvár és halomsírmező -, egy szóval mindaz, amit az ember emelt odafent a századok folyamán, s amit a mostaniak feltárnak —, azért a Mecsek e sötéten előreugró gyönyörű hegyén a természet adta szépségek ma is az uralkodók. A néhány éve rendbehozatott István-kilátóról a Mecsek erdőborította tetőire látni. Innen néhány perc a Zsongorkő, amely terepszerűen emeli a táj fölé az embert, s ad' olyan térélményt, amilyen­hez foghatót csak az Alpokban vagy a Kárpátokban lehet megélni. Vagy ha mélyrepülés­ben száll az ember, egészen közel a hegyoldalhoz ... A helyi monda szerint szerelme­sek ugrottak innen a haiálba az üldöző tőrök elöl. Zsongor vitéz és kedvese. Az is lehet azonban, hogy a régi magyar nyelvben sast jelentő „zson­gor" szó maradi fenn ennek a valóban sasfészekhez méltó sziklatoknak a nevében. A Ba­bás szerkövekkel együtt a múlt, a Föld őstörténetének emlék­művei ezek a sziklák, még azon időkből, amikor a vidéket tenger borította, és* nem buk­kant még ki a vízből az Alpok vonulata sem, és az ős Duna ezen a helyen ömlött a ten­gerbe . . . * Kis csapatunk tagjai, felnőt. tek, gyerekek élményektől és természeti szépségektől kicsit részegen fejezik be a napot, és térnek vissza a városba az ásatási brigád tagjaival. A ré­gész odafent marad. A he­gyen, ahol a természet és az ember keze munkája is oly bőséggel adta mindazt, ami szép — és ami majd az itteni régészeti eredmények bemuta­tásával lehet teljes. Gállos Orsolya Cpnlfi sern határozhatja OCIIItl meg előre, hol fog megszületni: a világvárosi rang­jával büszkélkedő Budapesten-e, vagy „be kell érnie" valamelyik megyeszékhellyel, középvárossal, esetleg egy csöpp faluval a Bükk lábainál. Köztudott, hogy Magyarország lakosságának jó része úgynevezett kistelepülése­ken él. Hogy mekkorák ezek a falvak? Némelyikben harminc, némelyikben háromezer ember lakik. S az életkörülmények ugyancsak függenek attól, hány nulla sorakozik az első szám­jegy után. Természetesen nem lehet minden községben kihe­lyezett főiskola, Skála áruház, és panoráma-filmszínház, de azt joggal várhatja el minden ál­lampolgár, hogy ne kerüljön lényegesen hátrányosabb hely­zetbe azért, mert nem nagy­városban él. Érvényes ez a mű­velődési lehetőségekre is. • Nem véletlen, hogy a hetve­nes évekre időszerűvé vált a kistelepülések sorsa. Falvak, egész területek néptelenedtek el a mezőgazdaság csökkenő munkaerőigénye, a falusi lakos­ság város felé törekvése miatt. Iskolák százait körzetesítették, kihasználatlanul maradtak jó állapotban lévő, ma is értékes épületek. A körzeti központok­ban külön-külön kínlódott — vagy kínlódik ma is — az isko­la, a művelődési ház, az óvoda, a sportegyesület. Sajátos gond­jaik közös okokra vezethetők vissza: megnövekedett a gyer­meklétszám, és nőtt az embe­rek kulturálódási igénye, ugyan­akkor kevés az oktatásra-mű- velődésre fordítható pénz, kevés a szakképzett népművelő; egyes iskolákban a szakképzett peda­gógus a könyvtáros is. Néhol olyan groteszk helyzet alakult ki, hogy a helyi tanácsnak a fejlesztésre fordítható pénzét egy-egy módosabb községi pol­gár minden nehézség nélkül meghitelezhetné. Hallottam olyan esetről, hogy a tanév vé­ge felé a szülőknek kellett vil­lanykörtét vinniük a falusi is­kolába, mert már arra sem fu­totta a költségvetésből . .. A kistelepülések oktatási, köz- művelődési és sportintézményei­nek integrációját tehát a szó szoros értelmében a szükség kényszerítette ki. Egyesíteni a szellemi és az anyagi erőket: ez volt a cél a hetvenes évek második felében, s ma még in­kább, mint akkor. Az első lé­pést Heves megye tette: a fü^ zesabonyi járás Sarud nevű községében megalakult az el­ső nevelési központ. A példát számos helyen követték az or­szágban, s ma már nemcsak falun, hanem városban is sza­porodnak az integrált létesít­mények. A nyolcvanas évek ele­jére hetven fölé nőtt a számuk. A nevelési központok igazga­tóinak első tapasztalatcseréjét 1980 őszén Pécsett tartották meg. Itt, az új siklósi városrész­ben épül az ország egyik leg­korszerűbb nevelési központja. A majdani — szinte szimboliku­san' - nyolcszög alakú épület- együttesben úgyszólván a „szü­letéstől a halálig” kívánnak foglalkozni az emberekkel. A hetven-egynéhány intézmény kö­zött természetesen nemcsak ilyen vagy a debrecenihez ha­sonló „csodapalotákat" talá­lunk. Vannak egészen egyszerű, mondhatnánk elemi szinten mű­ködő nevelési központok is, ahol az integrációt csupán az iskola, az óvoda és a művelő­dési ház együttműködése jelen­ti. Beláthatjuk azonban hogy már az is nagy dolog, ha nem külön-külön szerveznek ismeret- terjesztő előadásokat, nem kü­lön-külön veszik meg a méreg­drága audio-vízuális berende­zéseket, s ha a pedagógusok az eddiginél nagyobb segítséget adnak a népművelőknek. Ter­mészetesen az integráció sokkal fejlettebb formája az, ha már a tervezőasztalon összeszerkesz­tik a nevelési, a közművelődési és sportlétesítményeket, s azok közös iqazgatás alatt összehan­golt, sőt szerves egységbe tar­tozó nevelési-kulturális program alapján dolgoznak, Ilyen, úgy­nevezett komplex intézmény még kevés van, de a fejlődés tendenciája mindenképpen ez kell hogy legyen. Mit lfárhof 0 lakosság az mil Vdl Ildi ,|yen nevelési központoktól vagy komplex in­tézményektől? Legelőször is azt, hogy megvalósuljon bennük a folyamatos, az úgynevezett per­manens oktatás-nevelés. Hogy az az óvodás kisgyerek, aki egyszer megismerte, megszokta az épületet, törés nélkül lép­hessen át az iskolába, onnan talán a középiskolába, s ha ki­szakad ebből a körből mint ta­nuló, találja meg ugyanitt a helyét a szakkörökben, a hob­biszobákban, a sportpályán, az uszodában, a mozi- és színház­teremben; a kulturált büfében, étteremben. Természetesen ez volna az, idea, de ma még azt is jogosan tarthatjuk eredmény­nek, amivel például a baranyai Dobszán dicsekedhetnek: a nevelési központ megszületése föllendítette a felnőttoktatást, a gyerekek egyre több sikerrel csábítják el szüleiket a külön­böző rendezvényekre, a hírlap- olvasóba, a könyvtárba. Egyre több felnőtt merészkedik be az iskolai tornapályákra, s a tan­termek esténként öntevékeny együttesek számára biztosítanak próbalehetőséget. A megnövekedett feladatok­hoz természetesen új szemlé­letű szakemberek szükségeltet­nek. A pedagógusnak egy­szersmind jó népművelőnek kell (kellene) lennie,'aki a tanításon kívül avatott segítséget tud ad­ni a tanulók — és szüleik -— szabad idejének hasznos eltöl­téséhez. A népművelőnek ugyan­akkor ismernie kell az iskola rendjét, az alapvető tantárgyi követelményeket és nevelési cé­lokat, hogy hozzájuk igazíthas­sa művelődési tervét. Az iskolai előkészítőtől a felnőttek szak­mai továbbképzéséig —- meny­nyi feladat! Tapasztalatok sze­rint a megnövekedett munka inkább vonzza, mint taszítja a szakembereket. Főként a fiata­lok — tanárok és népművelők - látnak sok fantáziát az új tí­pusú komplex intézményekben. Jó volna, ha a régi beideg­ződések, a hagyományos iskola idealizálása, a személyi torzsai kodások sehol nem akadályoz hatnák meg az új szellem tér­hódítását. Sajnos ma még az ellenkezőjére rs bőven találunk példát. Tavaly tizennyolc általános művelődési központban kezdő­dött el országos kísérlet. Ezek tapasztalatait 1985-ben összeg­zik majd. A gyerekek „Pepi bácsija** Műtős, nyugdíjban Gyerekek tízezrei szólítot­ták nevén az elmúlt 35 év alatt. Fenyvesi József a pécsi gyermekkljnikán dolgozott műtősként, és mostanában ment nyugdíjba. A klinika nemcsak munkahelye volt, hanem otthona is, hiszen ott él a mai napig. A pécsi gyermekgyógyászat kiemelke­dő alakja, dr. Pilaszanovlch Imre nyugalmazott igazgató főorvos mellett dolgozott, aki így emlékszik vissza kapcso­latukra : — Amikor 1947-ben átirá­nyítottak a gyermekklinikára, én a korábbi közös munka­helyünkről, az akkori I. számú sebészetről magammal vittem Fenyvesi Józsefet, mivel lát­tam, hogy milyen kitűnő mun­kaerő. Akkor kezdtünk mi el intenzíven foglalkozni Pécsett a gyermeksebészettel, és ne­kem ebben Fenyvesi József, a gyerekek „Pepi bácsija" volt a jobb kezem. Remekül gipszelt, altatott; szorgalmas, becsületes, kitűnő munkaerő volt és szerény ember. Vele és két nővérrel dolgoztunk egészen 1957-ig. A háború utáni nehéz év­tized volt ez az időszak, bi­zonyos szempontból a gyó­gyászat klasszikus időszaka. Okos gépek, külföldi kapcso­latok és tanulmányutak nél­kül. Akkor a vezető főorvos is a klinikán lakott, így amikor mentő érkezett, és az ugyan­csak ott lakó műtős bekopo­gott hozzá, együtt indultak, hogy ellássák g kis betege­ket. Éjjel és nappal. (Érde­mes megjegyezni, hogy ma 7 orvos, 4 műtősnő, 2 műtős és kétszemélyes altatógárda működik a gyermekklinikán.) Viszont ezek az évek vol­tak a pécsi gyermeksebészet megindulásának évei is. Évente mintegy 900 műtétet hajtottak végre és megkezd­ték oz addig népbetegség­nek számító csípőficam gyó­gyítását. Pilaszanovich tanár úr állította be a kisgyerek lá­bát, s „jobb keze", a műtős, pedig vattázta, gipszelte a kis testet. Aztán gyártani kezdte a külföldön ellesett, fejlettebb technikájú, ún. Freyka-párnákat. — Nemrég találkoztam egy családdal, valamelyik kirán­dulóhelyen, ahol a családfő bemutatott nekem egy szép szál, 22 éves fiatalembert. A fiát, aki nemrég nősült, s aki jól van, egészséges. Donga­lábbal kezeltük annak ide­jén ... — emlékszik vissza Pe­pi bácsi, és aztán a „műtős- inasokról" beszél, akik mel­lette dolgoztak, míg fel nem vették őket az egyetemre. He­ten orvosok lettek közülük. Harmincnyolc éve az em­berszeretet, a gyermekszere­tet vezette erre a pályára a műtőst, aki most nyugdíjba ment. Ma egy kis szőlő várja a Rácváros felett, amíg oda­ér, sokan • köszöntik tisztelet­tel, mint egy nem mindenna­pi szakma egykori mesterét, sok-sok életmentő műtét ak­tív részesét. G. O. Havasi János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents