Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)
1982-08-25 / 232. szám
SPORT ülijak-kenu • KOPPENHÁGA: Folytatódott az ifjúsági sakkvilágbajnokság, amelyen 47 nemzet képviseletében 52 játékos szerepel. A 9. fordulóban az ezúttal sötéttel játszó Horváth József ellenfele a bangladesi Niaz Murshed volt, a találkozó döntetlen eredménnyel zárult. A most megszerzett fél ponttal Horváth a 8—14. helyen áll, 5,5 ponttal várja a folytatást. 0 MADRID: Újabb mérkőzést játszott a Spanyolországban portyázó Vasas labdarúgócsapata, hétfőn késő este Murciában a helyi együttes ellen lépett pályára, és 2-0-ra kikapott — jelentette az AFP. # MAHWAH: A New Jersey-i állambeli Mahwah városában, a Rama po College pályáin megkezdődött a 100 000 dolláros összpénzdijú Volvo nemzetközi teniszverseny. Az első fordulóban a magyar Temesvári Andrea szépen sikerült győztes rajttal tette le a névjegyét, 7:5, 6:2-re verte az amerikai Anna Maria Fér* nandezt. A tornán számos neves teniszezőnő szerepel, így a nyugatnémet Kohde, a francia Tanvier, ^ a csehszlovák Tomanova, az amerikai Jordan és White és még mások. Megtartották „B” kategóriás szakosztálybesorolásukat a pécsiek Az elmúlt hét végén bonyolították le a Pécsi-tavon a PMSC és a megyei kajak-kenu szövetség rendezésében a Pécsi-tó Kupa-versenyt, mely egyben minősítő verseny is volt, 527 nevezés, 19 egyesület részvétele emelte szíiyonalassá a küzdelmet. A kétnapos viadal során 78 számban versenyeztek a különböző korcsoportok képviselői. Első alkalommal jött össze a Pécsi-tavon I. osztályú kajakos mezőny. Az egyesületi pontversenyt a pécsiek nyerték, a Postás és a BKV Előre előtt. A pécsiek legeredményesebb versenyzője Békés Attila volt, aki 500, 1000 és 5000 m- en győzni tudott. De Varenke, Kovács, Sovány, Tiszai is jól szerepeltek. Kajak-kenu versenyek megrendezésére keresve sem lehet jobb vizet találni, mint a Pécsi-tó. A szakemberek nemegyszer megállapították ezt, ez volt a véleményük most is, a pécsiek országos minősítő versenye után. A tó ideális lehetőséget biztosít a kajak-kenu sportolóknak, a környezet panorámája elgyönyörködteti a látogatókat. A verseny rendezése körül nem volt fennakaVitorlázórepülés - motoros indítással Van a repülésnek olyan ága, ahol a pilóta saját helyzetfelismerésére és ügyességére számíthat csak, nem „kapaszkodhat" állandóan a rádióirány- adó'cra, a forgalomirányításra, ez pedig a vitorlázórepülés. A pilóta és a gép a természet erőit hasznosítja. A levegőnél súlyosabb vitorlázógépet az tartja a levegőben, hogy egyensúlyban tartó felhajtóerőt hoznak létre. A repülőgépnél a felhajtóerő — a madarak repüléséhez hasonlóan*— nem a levegőnél kisebb súly, hanem a gép mozgása következtében jön létre. A vitorlázógépek fő problémája, hogy a repülés elkezdéséhez szükséges sebességet és indulási magasságot saját erőből nem tudja biztosítani. A legrégibb, ún. gumiköteles indítási módnál a gépet felvitték egy domboldalra és erős, kétágú gumikötéllel, mint egy nagy csúzlival kilőtték. A legnagyobb gyorsulás eközben kb. akkora volt, mint a repülőgép- anyahajókról induló vadászgépek katapultálásánál. Ez a módszer ma már nem használatos. Az emberi erővel történő gumiköteles indításnál kényelmesebb és eredményesebb a csőr- lés. A vitorlázógépet gépkocsimotorral hajtott csörlőaggregát kb. egy kilométer hosszú drótkötéllel — a sárkányeresz- téshez hasonlóan - vontatja fel a levegőbe. Kellő magasságban a vitorlázógép pilótája kioldja a kötelet; ezt rendszerint traktor viszi vissza a starthelyre a következő gépinduláshoz. A csörlés tehát a repülési sebességen kívül az indulási magasságot is biztosítja, ezért csörlőindítással sík vidéken is lehet repülni. Nagyobb repülésekhez legcélszerűbb indítási mód a repülőgép-vontatás. A motoros vontató repülőgép a vitorlázó- gépet 20—30 méter hosszú kötéllel vontatja fel. Mivel a vontatmány gyakorlatilag tetszés szerinti magasságra emelkedhet, és az indulási helytől messzebb is eltávolodhat, köny- nyebben és biztosabban találhatók meg a vitorlázógép fennmaradását biztosító emelőáramlatok. Most arról érkezett hír, hogy egy angol pilóta (aki szenvedélyes vitorlázórepülő is), a képen látható Napmadár nevű vitorlá. zó gépébe légcsavaros motort épített be, amelynek segítségével csörlő vagy vontató repülőgép segítsége nélkül, saját erőből felemelkedhet a kívánt magasságba. Ott kikapcsolva a motort, vitorlázva folytatja útját. A gép hossza 5,5 méter, súlya motorral együtt 470 kiló. Ornódi László felvétele dás. A tárgyilagos szemlélő azonban nagyon hiányolta a hangosító berendezést. Enélkül a tájékoztatás nem oldható meg. A nagy versenyeknek ez az alapvető feltétele. Hogy mennyire népszerű sport a kajak-kenu, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a budapesti nagy egyesületek, FTC, MTK-VM, Honvéd, BKV Előre, Postás mellett szép számmal képviseltették magukat a vidékiek is. Oroszlány, Nagykanizsa, Diósgyőr, Szeged, Szek- szárd, Szentes, Békésszentand- rás, Csöng rád versenyzői is ott voltak a rajtnál, a PMSC és a Sportiskola kajak-kenu szakosztálya minden emberét mozgósította, több mint 50 pécsi résztvevője volt a versenynek. Ebben az évben nem sikerült nemzetközi pontot szerezniük a pécsi kajak-kenusoknak. Békés kiöregedett az IBV mezőnyéből. Különben is az idén nyáron kevesebbet tudott a sportággal foglalkozni, érettségizett és sikeres felvételi vizsgát tett a keszthelyi agráregyetemen. Az országos ifjúsági bajnokságon 500 és 1000 méteren így is helyezést szerzett, csakúgy mint Szigety, aki kenu egyesek 500 m-es versenyében volt ötödik. A vidékbajnoksógon 21 számban kerültek döntőbe a pécsiek, ezek közül 14 olimpiai egység volt. Az egyesületek rangsorában sikerült megtartani 21. helyüket, ami „B" kategóriás szakosztályi besorolást biztosít továbbra is. Tavasszal tragikus esemény zavarta meg a pécsi kajak-kenusok felkészülését. 59 éves korában váratlanul elhunyt id. Csaba András, a pécsi kajakkenu sportolók mestere. Több mint 10 éven keresztül’ irányította, vezette a sportágat Pécsett, melynek alapjait ő rakta le. A szakmai munkát azóta fia, ifj. Csaba András egyedül végzi. A PMSC és a Sportiskola kajak-kenusai nem feledkeznek meg id. Csaba Andrásról. Békés Sándornak, a PMSC kajakkenu szakosztálya elnökének kezdeményezésére a hagyományos orfűi országos kajak-kenu versenyt a jövőben évről évre az ő emléTTére rendezik. A győztesnek a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója ajánlott fel értékes tiszteletdíjat. Ebben az évben még öt versenyük lesz a pécsieknek. A legjobbak három válogató versenyen indulnak, az utánpótlás Szekszárdon a Gemenc Kupán, Nagykanizsán a Kanizsa Kupán vesz részt. Hegyi István Kosa rla bda-vb A világbajnoki címet védő Jugoszlávia ellen is megőrizte veretlenségét a kolumbiai férfi kosárlabda-világbajnokságon a Szovjetunió válogatottja, a Caliban folyó döntőben 99-94 (46-52)-es győzelemmel újabb lépést tett a dobogó legfelső foka felé. A hetes döntő másik mérkőzésén — Cali a szinhely — az Egyesült Államok mindössze két pont különbséggel tudott felülkerekedni a nyeretlenül álló Kanada ellen, 71-69 (42-34) arányban. A 7000 néző előtt lejátszott találkozón a két csapat legjobb dobói Carr(16), Rivers (13), Thomas és Wiggins (10—10), ill. Triano (20), Rau- tins és Wennington (14—14) voltak. Ezzel az Egyesült Államok megőrizte esélyét arra, hogy az első kettő között végezzen, és így jogot nyerjen a szuperdöntőre, amelynek egyik résztvevője minden valószínűség szerint a pontveszteség nélkül álló Szovjetunió lesz. A HETES DÖNTŐ ALI AS A: t. Szovjetunió 4 4 — 444-322 8 2. Spanyolország 4 3 1 434-378 7 3. Egyesült Államok 4 3 1 358-342 7 4. Jugoszlávia 4 2 2 371-354 4 5. Ausztrália 3 1 2 240-285 4 4. Kanada 4 — 4 308-357 4 7. Kolumbia 3 — 3 243-380 3 40%-os engedménnyel az alábbi új alkatrészeket kínáljuk megvételre a központi raktárunkban: + K—441 típusú bálázó, ♦ FKA—421 típusú adapter, + E—280 típusú silózó, ^ GT—124 típusú erőgép, ♦ különféle ékszíjak (DT—75 erőgéphez, E—5' kombájnhoz, K—442/1 «.bálázóhoz stb.) ♦ különféle permetező és tárcsa. Bikali állami Gazdaság, Bikái Sajtótájékoztató az MLSZ-ben Kialakult az őszi idény végleges műsora (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése.) Az NB l-es labdarúgó-bajnokság szombati rajtja előtt sajtótájékoztatót tartottak kedden az MLSZ-ben. Dr. Páncsics Miklós főtitkár a bajnokság lebonyolításával kapcsolatban elmondotta, hogy mégsem lesz szerdai forduló, mert az október 30-ra tervezett Magyarország—Norvégia válogatott mérkőzést a norvégok lemondták. Ez jó hír a PMSC-szurkolók számára, hiszen a Ferencváros elleni találkozó nem október 27-én, szerdán, hanem három nappal később, szombaton lesz Újmecsekalján. Október végén 13.30 az utolsó kezdési időpont, így nem közömbös, hogy milyen napon játsszák a legnagyobb érdeklődéssel várt találkozót. Az őszi idényben valamennyi mérkőzés időpontját ligaértekezleten rögzítik, messzemenően figyelembe véve a klubok érdekeit. így aztán lesznek NB I- es bajnoki mérkőzések péntektől vasárnap estig. Az őszi idényben igyekeznek megtalálni a legmegfelelőbb kezdési időt, és elképzeihető, tavasszal már aszerint játsszák a mérkőzéseket. A közelmúltban kiadott sorsolásban lesz még egy változás. Az október 23-ra kiírt népstadionbeli kettős rangadót (Vasas—Honvéd, FTC-Újpesti Dózsa) egy nappal később játsszák a Sportfogadási Igazgatóság kérésére. Ez a két mérkőzés ugyanis szerepelt 35 évvel ezelőtt az első totószelvényen, és szeretnék most felvenni a szelvényre. A kérést méltányolta az MLSZ, így hosz- szú idő után ismét lesz NB l-es mérkőzés a totón. Mivel minden bajnoki forduló hét végén játszódik, hét közben erőteljesebbek lehetnek az edzések, amitől a szakemberek színvonalemelkedést várnak. A hétközi fordulók kiiktatása egyben azt is jelenti, hogy lehetőség nyílik a szomszédos országok élvonalbeli csapataival edzőmérkőzéseket játszani. A tavaszi idény 1983. február 26-án kezdődik, és június 11-én fejeződik be. Elképzelhető hogy tavasszal lesz 1-2 hétközi forduló, mert a program a válogatott műsorához igazodik. A Magyar Népköztársasági Kupában kialakult ez országos döntő 128-as mezőnye. A legjobb 64 közé jutásért október 13-án játszanak a csapatok, majd a következő forduló november 17-én lesz. Ezekben a fordulókban az NB l-es és NB II- es csapatok utaznak az alacsonyabb osztályúakhoz. A tavaszi folytatás műsora még nem alakult ki, a 128 csapat között egyébként 16 NB l-es, 17 NB ll-es, 54 területi, 35 megyei I. osztályú, 5 megyei II. osztályú, valamint egy járási csapat szerepel. Újdonság, hogy a jövőben a kiállított játékos legenyhébb büntetése egy mérkőzéstől való eltiltás lesz. Természetesen a vétség súlya ezt a büntetést növelheti. Dorgálás, felfüggesztett büntetés tehán nem lesz az 1982/83-as bajnoki évben. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a válogatott előkészületi programjáról beszélt. Elmondotta, hogy megbízatása négy évre szól. Eddigi segítőtársa Mezey György az olimpiai csapat és az utánpótlás válogatott szakvezetője lett Mészölyt munkájában Bacsó István, a Testnevelési Főiskola Ökölvívás A Honvéd Steinmetz ökölvívói 20—23. között Sajószent- péteren szerepeltek az Avas Kupán. Eredmények: 1. Zsirai, Hegedűs, Szilágyi, Tótmenyhért, 2. Barta és Dunai A csapat- versenyben 2. helyen végeztek 33 ponttal a rendező Borsodi Bányász előtt. tanára segíti majd. A válogatott-keret kialakítására hamarosan sor kerül. Ősszel tétmérkőzést nem játszik válogatottunk, mindössze két barátságos nemzetek közötti összecsapásra kerül sor. Szeptember 22-én a törököket fogadjuk, valószínűleg Győrben, majd október 6- án Párizsban a franciák ellen lépünk pályára. Mészöly kevésnek tartja ezt a két mérkőzést, és ezért tárgyalásokat folytatnak újabb válogatott mérkőzés ügyében. Ősszel meg keli találni azokat a kerettagokat, akik januártól majd közösen alapoznak és vesznek részt a válogatott túráján. 1983 nyarán is terveznek /közös edzőtáborozást, valamint túrát. Mezey György elmondotta, hogy az olimpiai és utánpótlás válogatott közül az utóbbi csapat számára nehezebb a feladat. Az utánpótlás Európa- bajnokságon 1961. augusztus 1. után születettek szerepelhetnek és ilyen korú játékos nálunk kevés van az élvonalban. Az olimpiai válogetott kialakítását a jövő év tavaszán kezdik meg. Elhangzott a sajtótájékoztatón az is, hogy módosítás várható a játékosok anyagi ösztönzéséhek módszerében is. Következetesebb differenciálás szükséges, és a jövőben a vezető edző javaslata alapján fizetnek prémiumot, teljesítményt. Eddig ugyanis minden játékos egységesen kapott jutalmat, a pontok után. Az átigazolásokkal kapcsolatosan megtudtuk, hogy növekedett az alacsonyabb osztályból felfelé igyekvő játékosok száma. Minden átigazolási ügyben az érvényben levő szabályok alapján döntött az MLSZ. Szepesi György zárszavában beszélt a külföldi szerződésekről és túrókról. A magyar csapatok nevetséges összegekért vállalnak külföldi túrákat, ezért hamarosan létrehozzák az OTSH menedzser irodáját, ahol megfelelően- intézik majd a túrákat. Lázár Lajos Sakk A sakkvilágbajnok-jelöltek tolucai tornájának 10. fordulójában a Fülöp- szigeteket képviselő Eugenio Torre a 40. lépésben győztesként zárta a libanoni Kouatly elleni találkozóját, ezzel pontjainak száma hétre emelkedett, ami a hétfői játéknap után első helyet jelent számára. A magyar szereplők közűi Portisch mérkőzése a szovjet Juszupov ellen 3t- órás küzdelem után függőben maradt, kevésbé volt szerencséje Adorján Andrásnak, aki a 23. lépésben vereséget szenvedett az ex-világbaj- nok. szovjet Borisz Szpasszkijtól. További eredmények: Seirawan (amerikai)-Balasov (szovjet 1:0, Poluga- jevszkij (szovjet)-Hulak (jugoszláv) döntetlen, Nunn (angol)—Rubinetti (argentin) függő, Rodriguez (kubai) —Ivanov (kanadai) függő. A 7 pontos Torre mögött Portisch 6,5 ponttal, 1 függővel következik, majd Seirawan és Szpasszkij egyaránt 6 ponttal. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 ________Kiadó telex: 12-320________ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető | hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hóra 34,— Ft neavedévre 102,— Ft fél évre 2ü4.— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 üiiip