Dunántúli Napló, 1982. augusztus (39. évfolyam, 209-238. szám)

1982-08-14 / 222. szám

A szocialista országok életéből Szovjetunió A hulladék hasznosítása A szovjet Baltikum — ellentét­ben az ország sok más körzeté­vel — fában nem túlságosan gazdag. A lett fafeldolgozó-ipa­ri minisztérium ezért különleges programot dolgozott ki a fa­hulladékok felhasználására. A program egyik fontos eleme a faforgácsleme2ek és farost-le­mezek. a nagyméretű ragasztott furnérlemezek gyártásának nö­velése.- Ez nagyon gazdaságos terv - hangsúlyozza Vszevolod Bir­kenfeld, Szovjét-Lettország fa- feldolgozó ipari minisztere. — Egy köbméter fafórgácslemez például, amelynek előállítására 1,5 köbméter hulladékot hasz­nálnak fel, csaknem 4 köbmé­ter ipari fát helyettesít. A köz­társaságban jelenleg több le­mezgyártó kombinátot restau­rálnak. Ennek révén a termelés másfélszeresére növelhető. A tudósok is segítetenek a hulladékok gazdasáaos felhasz­nálásában. A Lett Tudományos Akadémia fakémiai intézetének szakemberei például javaslatot tettek az egyik fafeldolgozási termék, a lignin (favatta) haté- kpny felhasználási módjára. Ki­tűnt, hogy a ligninből, amelyet korábban igen kis mennyiség­ben hasznosítottak, szintetikus bútorbevonó anyagok, különfé­le festékek állíthatók elő. A lett kémikusok továbbá olyan módszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi a puhafa „megkeményítését”, és ennek megfelelően a tölgy vcgy a kő­ris helvettesítését égerfával, amelyből Lettországban sokkal több van. A köztársaság bútor­ipara így bővítette ki nyers- anycgbázisát. A bútorok iránti kereslet a Szovjetunióban az életkörülmé­nyek javulásával kapcsolatban (évente 10 millió ember jut la­káshoz) gyorsan növekszik. Ezért Lettországban - amelynek búto­rai minőségüknél fogva mind a Szovjetunióban, mind pedig kül­földön népszerűek — azt terve­zik, hogy a jelenlegi ötéves tervben (1981—1985) a bútor- gyártást 17 százalékkal növelik, a faanyagok felhasználását pe­dig gyakorlatilag változatlan szinten tartják. Bulgária Üvegrost híd a Nisaván Jól állta ki a 200 tonna súlyú terhelési próbát Bulgária első üvegrost alapanyagú hídja, amely a Szófia környéki Ginzi község határában íveli át a Ni- sava folyót. A rendkívül rugal­mas, kopásálló üvegrosttal másutt is kísérleteznek. Az ang­liai Liverpoolban és az izraeli fővárosban, Tel Avivban pél­dául épületet és gyalogos hidat emeltek üvegrostból. A Nisava-híd azonban nem­csak gyalogos forgalomra al-. kalmas, teher- és személygép­kocsik számára is első osztályú átkelőhely. A híd 12 méter hosszú, 7,2 méter széles. Súlya mindössze 15 tonna, tehát 12- szer könnyebb, mint egy ugyan­ilyen méretű, hagyományos vas- beton-híd. összeszerelése - megfelelő időjárás esetén - mindössze egy napot vesz igénybe. HÉTVÉGE 10. Csehszlovákia Kutatók a szénkészletek kiaknázásáért Csehszlovákia legfontosabb energiaforrása: a szén. Az or­szág kőszénkészleteit 21 mil­liárd tonnára becsülik a szak­emberek. Csehszlovákia az egy főre jutó évi 1834 kilogrammos mennyiségével a jelentős szén­termelő államok közé tartozik. Az egy főre jutó barnaszénter­melést illetően még ennél is előkelőbb helyen áll, a világ- ranglista negyediké. A tekinté­lyes szénkészletek gazdaságos kiaknázását azonban számos körülmény nehezíti. Mivel a le­lőhelyek többsége legalább ezerméteres mélységben fek­szik, költséges a kitermelés. Ilyen mélységekben fokozott biztonságra van szükség: tar­tani lehet a gyakori kőzetom­lástól, gázkitörésektől, s nehe­zen elviselhető klimatikus viszo­nyok súlyosbíthatják a munka- körülményeket. Az akadályok megszüntetésé­re a tudományt hívták segítsé­gül. Az állami alapkutatások közül 19 célfeladat megoldása kapcsolódik a bányászathoz. A kutatások központja a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia prágai Geológiai és Geotech- nikai Intézete, amelynek tudós- csoportját Gustav Sebor akadé­miai levelező tag irányítja. A kutatók az alapkutatásoktól a termelésig minden egyes munkafázist kidolgoznak, s gon­dot fordítanak a technikai és szervezési feladatokra is. Sajót készítésű méretarányos model­leken kísérletezik ki az új eljá­rásokat. A helyszínen tanul­mányozott mélyművelésű szén­mezők körülményeit egy 2x2,5 méteres zárt acélnégyszög mo­dellre vetítik ki, amelyen az­után kipróbálják a megtervezett kiaknázási módszereket. A szak­emberek emellett már néhány hatékony biztonsági szerkezet kifejlesztését is sikerrel oldották meg. A kutatók véleménye szerint az eddig kidolgozott új eljárá­sok széles körű bevezetésével és a feltárandó szénmezők kor­szerű kiaknázásával várhatóan 500-1000 millió tonnával növe­kedhet meg a barnaszénterme­lés Csehszlovákiában. A gazda­ságosabb módszerek felhasz­nálásával növelhető lesz a szén­bányák élettartama is. A barna­szénbányák jelenlegi 50 száza­lékos kiaknázása Így az ezred­fordulóra 90 százalékossá vál­hat. * A szlovákiai Vág folyó vízlépcsőjét tizenöt vizierömüböl álló rendszer alkotja. Ezzel évente 17 millió kWó energiát szolgáltatnak az áramhálózatba. További vízlépcsőt terveznek a Vág alsó fo­lyásán is. A képen: a folyó felső folyásán lévő Liptovská Mara-vizmű. Az a két duzzasztógátból és két víztárolóból áll. A főgát mellett épült a négy agregátummal felszerelt, 198 MWó kapaci­tású vizierőmű. Jugoszlávia A jugoszláviai Gyevgyelijától keletre, a görög határ közelé­ben fekszik a mintegy hatezer lakosú Bogdanci, amelynek me­zőgazdasága az utóbbi években felhívta magára a figyelmet. A hegyekkel övezett síkságon ha­talmas szőlőskertek, gyümölcsö­sök és terebélyes üvegházak sorakoznak. A helyi Izvorszki gazdaságnak van az országban a legnagyobb területű - össze­sen 48 hektárnyi — üvegháza. Mile Torev, az Izvorszki igaz­gatóhelyettese elmondta, hogy a gazdaságnak hét részlege van, közülük három termelő, három szállítmányozó; a teher­szállítási részleg szintén a leg­nagyobbak között van az or­szágban. A hetedik a. szolgálta­tási szervezet, amelyhez a kiske­reskedelem, a vendéglátóipar és a turizmus tartozik. A korszerű gazdaságban az üvegházi termelés áll az első helyen, de figyelemreméltó eredményeket értek el a szőlé­szetben, borászatban, a gyü­mölcstermesztésben, valamint az állattenyésztésben is. A gaz­daság évente mintegy száz va­gon bort termel. Állatállománya 800 jószágot — 500 fejőstehenet és 200 juhot - számlál. A tejet saját üzemükben dolgozzák fel. Legismertebb termékük a Kas- kaval-sajt, továbbá a joghurt és a juhtúró. A szükséges takar­mányt saját földiükön termesz­tik, s takarmánykeverővel dol­gozzák fel. A gazdaság mintegy ezerhá­romszáz dolgozója mellett a szőlő, gyümölcs és a konyhaker­ti vétemény betakarításakor idénymunkásokat alkalmaz. Do­logidőben bizony itt is meg kell fogni a munka végét; s nem is mindig a a legideálisabb kö­rülmények között. Az üveghá­zakban például a júliusi káni­A legnagyobb iivegház kula idején a hőmérséklet néha eléri az 55 fokot. Az üvegházi termékek eljut­nak Jugoszlávia minden részé­be. A korai burgonyát és a ká­posztát már néhány héttel ez­előtt betakarították. Most érik az uborka, a paradicsom és a paprika, amit folyamatosan szállítanak a nagy fogyasztó­központokba. Amint az egyik vetemény beérik, újat ültetnek a helyébe, így évente két-há- rom termést takaríthatnak be. Vietnam Új üzemek, létesítmények Gyors ütemben épülnek a kisebb-nagyobb üzemek és egyéb létesítmények a Vietnami Szocialista Köztársaság külön­böző tartományaiban. A Vung Tag Con Dao körzet­ben például 28 ipari, szolgálta­tó, egészségügyi és szociális létesítmény, köztük halfeldolgo­zó üzem és halászkikötő, 250 ágyas kórház és 7 szálloda, tengerparti üdülő és több is­kola, múzeum és sportstadion épül. A mezőgazdasági munkákat is segíti az ipar fellendülése. A Ho Si Minh-várostól délre elte­rülő Tian Giang tartomány rizs­ültetvényen nem okoz gondot az öntözés, mert a villanyháló­zat a legtávolabbi gazdaságo­kig is kiterjed és működteti az öntözőszivattyúkat. Ahol csak lehet, gépek segítik a mezőgaz­dasági termelést. A Mekong- delta vidékén a tartomány me­zőgazdasági gépesítési köz­pontjának szakemberei a leg- utób hat régi műtrágyaszórót alakítottak át olyan rizsvetőgé­pekké, amelyeknek óránkénti teljesítménye 3—3,5 hektár. A központi fennsíkon lévő Lám Dong tartomány Bac Loc gaz­daság selyemhernyó kutató in­tézetében kiváló tulajdonsá­gokkal rendelkező hernyókat sikerült kitenyészteni. A gaz­daság 1981-ben 4600 tonna selyemgubót termelt. A her­nyók táplálására 288 hektáros epreserdö szolgál. A képen; a Bao Loc gazdaságban tenyész­tett selyemgubók. V. Kazanyevszkij: Szeretni kell Kolja, a szerelő szerelmes volt Verába, ezért aztán a te­levíziós készülék szerelvényfalá­ra — ahová a tranzisztorokat kellett beillesztenie - odakar­colta, hogy: ,,K + V = SZ". Vagyis: Kolja meg Vera egyen­lő a szerelemmel. Ez a tevé­kenység többnyire odavezetett, hogy megrongálta a nyomtatott áramkört. Vera ezen a szerelő­soron dolgozott, a meóban. Valahányszor szeméDe tűnt a felirat, mindig elpirult örömé­ben, s zavarában azonnal oda­ütötte a pecsétet, hogy „Kiváló minőség". Grigorjev mester a raktáros­lányba, Másába volt szerelmes, így aztán, amikor éppen nem volt megfelelő lámpa a raktár­ban, örömmel elfogadott he­lyette más típust is. No és, ál­talában, az egész szerelősza­lag forró érzéseket táplált Má- senyka iránt, ennek következ­tében a készülékbe sokszor ke­rült nem oda való lámpa. A meo vezetőjének, Zinaida Petrovnának igen tetszett Kru- silnyickij, az üzemvezető. És, jóllehet Zinaida Petrovna férj­nél volt, s három gyermeket is szült már, mindezek ellenére még a gondolatától is irtó­zott, hogy akár csak egy dara­bot is kiselejtezzenek azon té­T réfá k — Miért határozott úgy, hogy éppen ezt a bankot rabolja ki? — Azért, mert ez volt a leg­közelebb a lakásomhoz .. . Nem szeretem túl sokáig őrizetlenül hagyni a lakást... Hiszen tud­ja, milyen nálunk a közbizton­ság ! ♦ — Nem értem, hogy mer egy ilyen apró ember oroszlánszelí­dítő lenni! — De hiszen ez kézenfekvő: annyira sovány, hogy az orosz­lánnak nincs rá gusztusa. ♦ — Vádlott, miért rúgott bele a feleségébe? — Mert úriember nem üt meg nőt. vékészülékek közül, amelyeket Krusilnyickij vezetése alatt gyár­tanak. Zuzukin igazgatóba remény­telenül volt szerelmes Nelli ke, a titkárnője. Titokban mindig megsemmisítette azokat a rek­lamációs 'eveleket, amelyekben jól beolvastak az igazgatónak. S még sokan, sokan voltak szerelmesek ebbe is, abba is a televíziókat gyártó üzemben. Popljussev polgártárs viszont senkibe nem volt szerelmes. Egyszerűen csak szerette volna, ha van egy jó készüléke. Vá­sárolt hát egyet. A készülék mintegy két órán át derekasan működött, akkor aztán valami sercegés kezdett hallatszani be­lőle. A képernyő kialudt, újra fel­villant, és megjelent rajta egy nyílvesszővel átlőtt szív, ezt követően pedig a készülék el­hallgatott, de most már örök­re, s megszűnt a kép is. Popljussev nagy szomorúan elballagott a műszaki áruház­ba, hogy kicseréltesse a hibás készüléket. Amilyen egyszerű ember volt, még csak elképzelni sem tudta, hogy miről van szó. Végül is az emberek nem élhetnek szere­lem nélkül. Fordította: Konczek József — Kiváncsi lennék, miről be­szélnek a férfiak, amikor nincs közöttük egyetlen nő sem. — Szerintem ugyanarról, ami­ről mi, nők. — A szégyentelenek! ♦ — Igazán komolyan gondo­lod, hogy nem iszol többet? — Igen, és már meg is tettem az első lépést... Vásároltam egy zsebkést, amelyen nincs dugóhúzó. ♦ — Hogy beszél? - kérdezi a rendező az egyik színésztől. - Egyetlen szavát sem lehet érte­ni ! — Tudja, a szerző jóbarátom, és nem akarom lejáratni. Időszerű munkák Az almafákat varrasodás ellet Ditha- ne M-45, Topsin Metil vagy Chinoin Fundazol 50 WP szerrel permetez­zük. Az almamoly kártétele esetén a permedébe Ditrifon 50 WP szert is keverjünk. Az augusztus végén, vagy az után érő őszibarackot keleti gyümölcsmoly és barackmoly ellen Unifosz 50 EC, vagy Chinetrin 25 EC permetezését ja­vasoljuk. Az Őszibarackfákat szüret után is védeni kell a lisztharmat, levéltetű és más levélbetegségek károsítása esetén. Szőlőt jelenleg a szürkerothadás ellen kell permetezni. A nagyobb mérvű csapadék, sérülés, rovarrágás a betegségeknek ked­vezett. Védekezéshez Rovral, Ronilan, Top­sin—M 70 WP, Mycodifol vagy Chinoin Fundazol használható. Az élelmezés­egészségügyi várakozási időt szigorú­an tartsuk be. A lisztharmat kártétele a fürtökön jelentős mértékben emelkedett. Vé­dekezéshez a kéntartalmú szerek al­kalmazását javasoljuk. A peronosz- póra ellen a réztartalmú szereket permetezzük szükség esetén. Burgo­nyavész jelenleg már a gumókat is nagy mértékben károsítja. A fertő­zött burgonya téli tárolásra alkal­matlan. Dr. Frank József A Tenkesalja Áfész siklósi mezőgazdasági szaküzletének áruajánlata ♦ Áramfejlesztő aggregátor, 1,5 kW, 220 volt, 4 Honda háztáji univerzális gépek, kicsi és nagy, ♦ Szőlődarálók — szőlőprések, ♦ Black & Decker elektromos láncfűrész, ♦ Lószerszámok, 4 Nagy teljesitményü fűnyírók — parkok, sportpályák nyírására. VÁSÁROLJON OLCSÓBBAN! FV-III. Terménydaráló 2460,— Ft helyett: 1700,— Ft, AMÍG A KÉSZLET TART! Mezőgazdasági bolt, Siklós, Harkányi út. Telefon: 442.

Next

/
Thumbnails
Contents