Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-05 / 182. szám

hon KRÓNIKA hon '.V.V.VJ.V.V flft £ J| . ^ Ik'iÉÉL M MM ■ W'e*v:4ÖOTflM8-4BS8MBS':­Az elmúlt héten adtunk hírt arról, hogy a Zágrábban ren­dezett nemzetközi animációs filmfesztiválon szép pécsi siker született: a Pannónia Rajz­filmstúdió pécsi műtermének munkatársa, Boksa Tamás Nyugi című filmjéért elnyerte az első filmesek kategóriájá­ban a legjobb alkotásért járó díjat. — Nem ez volt az első film­je, mégis az első filmesek ka­tegóriájában indult. Ez ho­gyan lehetséges? — A magyarázat egyszerű: nem ez volt az első munkám, viszont ez volt az első egyedi filmem, így tehát az első fil­mesek közé tartozom. Az egyedi film tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem rende­lésre készül, azaz az ötlettől a megvalósításig minden a filmkészítő dolga. Az S. O. S.- sorozatban készített Urbanizá­ció című epizód is például önálló munkám volt, csakhogy ezt a televízió rendelte meg. A Nyugi esetében azért be­szélhetünk valóban első film­ről, mert nem rendelésre ké­szült egyedi filmről van szó. — A Nyugi-t egyszer már láthatták a nézők a Magyar Baksa Tamás Televízió Szeszélyes évszakok című műsorában, ön szerint minek köszönheti a film ezt a sikert? — Csak azt tudom mondani, ami a zsűri véleménye és a közönségé volt. A film ismert, de mégis ritkán alkalmazott technikával készült: gyurma- és tárgyanimációval. A Nyu- gi-n kívül csak egy film al­kalmazta ezt a technikát, a fesztiválon bemutatott alkotá­sok legnagyobb része hagyo­mányos rajzfilm volt, így hát a résztvevők nem sok techni­kai újdonságot láthattak. A Nyugi-nak a dramaturgiáját tartották nagyon jónak, s azt, hogy a háromperces film nem a végső poénra volt kiélezve, hanem a rövid történet több gégét is tartalmazott. — Hány versenyfilm szere­pelt a fesztiválon? — Hogy összesen mennyit küldtek el, azt nem tudom, de az előzsürizés után körülbelül hetven film maradt verseny­ben. Ezek hat kategóriában indultak. Elsőfilmes kategória egy volt, itt több mint tíz film között dőlt el, melyik kapja a díjat. Egyébként minden ka­tegóriában csak egy díjat ad­tak ki, a nagydíjat azonban ezúttal nem ítélték oda egyik filmnek sem. Az animációs vi­lágfesztivált az ASIFA, az ani­mációs filmek nemzetközi szer­vezete rendezi; négy nagyobb animációs fesztivál van: min­den második évben Zágráb­ban és Ottawában, a párat­lan években Várnában és Franciaországban. Erre a fesztiválra a világ minden tá­járól érkeztek filmek; Európa szinte valamennyi országa képviseltette magát, nagyon sok film érkezett Kanadából, de volt kínai, japán animációs film is. A műfaj mindenütt népszerű, s a magyar animá­ciós filmek igen jó helyet fog­lalnak el a nemzetközi me­zőnyben.- Mit jelent ez a siker az ön számára a jövőre nézve? Most min dolgozik? — Már maga a fesztivál is inspirációt ad az embernek, Kocsiátvételi sorszámok a siker pedig csak fokozza az ösztönzést a további munká­ra. Ettől a díjtól azt remélem, hogy ezután a következő egyedi filmtervemet, amit fo­tó- és rajzanimációval szeret­nék készíteni, nagyobb biza­lommal fogadják majd. Ezzel párhuzamosan most kezdünk el Varga Csabával egy 13 ré­szes sorozatot az Iskolateleví­zió számára. Ennek Matema­tika lesz a címe, s az általá­nos iskola első osztályosai számára készül. Dücső Csilla 1982. JÚLIUS 5. HÉTFŐ Emese, Sarolta NAPJA AZ ÉV 27. HETE HÉTFŐ: 125 éve született ■ Clara Zetkin (+I933) német tanítónő, kommunista, a nemzetközi munkásmozga­lom kiváló harcosa; részt vett a II. Internacionálé megalakításában. A Kom­munista Internacionáléban a nemzetközi nőtitkárság irányítója, majd 1925-ben a Nemzetközi Vörös Segély elnöke. KEDD: 20 éve halt meg William Faulkner (1897—) amerikai író, elbeszélő. Az * 1949-es irodalmi Nobel-dí­jat 1950-ben kapta „erőtel­jes és művészileg páratlan életművéért, amellyel a mo­dern amerikai regényiroda­lom kincsesházát gyarapí­totta". SZERDA: 230 éve szüle­tett Joseph Marie Jacquard (fl 834) francia selyemszö- vcTes mechanikus. 1805-ben készítette el a — később róla elnevezett — képszerű, nagy és finom körvonalú mintaelemekkel készülő szövetek szövésére alkalmas gépet, a Jacquard-szövő- széket. CSÜTÖRTÖK: 140 éve született Nyikolaj Nyikola- jevics Benardosz (f1905) orosz feltaláló, a róla elne­vezett, vegyes (fémszén) sarkú ívhegesztési eljárás feltalálójaként ismert. Ezen kívül még száznál több, mezőgazdaságban, közle­kedésben, részben még -ma is használatos találmányát tartják nyilván. PÉNTEK: 430 éve halt meg Szondi György végvári kapitány, 1545-től Drégely várának kapitánya. 1552- ben Ali budai pasa tízezres seregével ostrom alá vette a kicsiny és rossz karban levő várat, amelyet mind­össze 150 ember védett. A túlerővel szembeni harc re­ménytelen volt, de Szondi elutasítva a megadásra szóló felhívásokat, katonái­val együtt elesett a vár vé­delmében. SZOMBAT: 90 éve szüle­tett Bókay János (+1961). író, szerkesztő, a Kisfaludy és Petőfi Társaság tagja; az 1930-as, 40-es évek si­keres színműírója. Műveit több idegen nyelvre is le­fordították. VASÁRNAP: 250 éve szü­letett Joseph Jéromée La- lande (+1807) francia csil­lagász, az Akadémia tagja, a párizsi csillagvizsgáló igazgatója. Főképpen a bolygók mozgásának elmé­letével foglalkozott, kiadott egy Holdatlaszt és egy csil­lagkatalógust. Orvosmeteorológia Vigyázat! Csalóka időjárás! Változékony marad időjárásunk: a következő napokban tovább csökken a felhőzet, s a több órás napsütés hatására a hőmérséklet emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 fok körül várható, a legalacsonyabb éjszakai pedig várhatóan 10—15 fok körül alakul. A hét legvégén dél­nyugat, majd nyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, fő­leg a nyugati és az északi ország­részben kell esőre, záporesőre, zivatar­ra számítani. A nappali hőmérséklet is gyengébb lesz: napközben 21—26, hajnalban 12—16 fok körül. A változékony nyári időjárás job­ban megviseli az emberi szervezetet. Ha a nagyon meleg és hűvös idő­szakok gyorsan követik egymást, a szervezet lassabban alkalmazkodik a változásokhoz. így gyakran előfordul, hogy szervezetünk a tényleges hő­mérsékletnél hidegebbet, vagy esetleg melegebbet érez. A hőmérséklet vál­tozása mellett hőmérzetünket befo­lyásolja még a levegő nedvességtar­talma és a szél is. Száraz időben ugyanazon hőmérsékleten párolgás útján több nedvességet ad le szer­vezetünk, mint nedves időben. A szél pedig azért befolyásolja hőérzetünket, mert nagyban segíti a bőr nedves­ségleadását. Ezért nyáron, változé­kony időben fokozottan ügyeljünk az öltözködésre, mert sokszor csalóka a napsütés. Előfordul, hogy a hűvös, szeles levegő hatására a sok nap­sütés ellenére is fázunk, ugyanakkor borult, szélcsendes időben több ru­hát veszünk magunkra, pedig nincs rá szükség. Közérzetünket mindkét hatás zavarja. Ezért célszerű figye­lemmel kísérni a meteorológiai előre­jelzéseket és a változékony időjárás­nak megfelelően öltözködni. O Pécsi kórus a debreceni versenyen. Tegnap, július 4-én Debrecenbe utazott a pécsi Ne­velők Háza Kamarakórusa. Részt vesznek a X. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. A kamarakórus kategóriában in­dulnak, amelynek elődöntője július 5-én délután, döntője jú­lius 7-én délelőtt lesz. A kórust Tillai Aurél vezényli. O Kiállítás. Július 2-án nyílt meg Szekszárdon, a Babits Mi­hány Megyei Művelődési Köz­pontban Tilles Béla festőművész kiállítása. E kiállításon láthat­ják az érdeklődők többek között ez alkotó Ablakok című soroza­tát is. ♦ Baranyai CB-rádlősok! Július 5-től kezdve a Dunán­túli Napló szerkesztősége CB- rádión is hívható. Hívójelünk „Napló I.”. Hétköznap minden délután 16-tól 19 óráig várjuk a 25-ös csatornán a CB-rádió- sok információit, híreit. Mondom neki, ki vagyok, mi­ért keresem. Bólint, de ki nem vehető: beleegyezőleg, vagy még gondolkodik rajta. Túl sok tapasztalata nem lehet, végül is Katona László mindössze 23 éves, s ebből is le kell vonni - már ami a tapasztalatszerzés lehetőségét illeti — 6 év és 8 hónapot. Eddig ugyanis ez a fiatalember ennyit ült börtön­ben, hat büntetését letöltendő, s most újabb hosszú évek vár­nak rá. Sorozatbetörés, persze, nem egyedül. Láthatólag megnyugtatja, hogy nem írok fel semmit a jegyzet- füzetbe. A cigarettát elfo­gadja, az apró kis rendőr­ségi szobában a nyomozó- tiszt kopog írógépén, Katoná­val szemben egy férfi, közös ügyükben tesz vallomást, per­sze, egészen mást mond, mint Katona. Nem, ő nem volt ott június 19-én éjszaka a pécsi Kossuth Lajos utcában, a puló­verekről mit sem tud, hosszan meséli, kikkel találkozott, ki ki­nek a rokona, mit mondott... A nyomozótiszt végigsimít az arcán, megbillenti a nehéz író­gépet, csodálom a türelmét. Katonq csendben figyel, teto­vált karjait az ölébe ejti. — Hány éves volt, amikor az, O Zalakarosi nyár 82. Szer­dán kezdődött, immár hatodik alkalommal a Zalakarosi nyár rendezvénysorozata, Karosi nyár '82 címmel. Az augusztus 26-ig tartó, összesen hét estét betöltő programsorozat színhelye a za­lakarosi szabadtéri színpad. Hét­naponként követik egymást a nyári műsoros estek. A változa­tos program - egyszer operett­egyveleget, máskor magyarnó­tát, majd folklórműsort kínál a nézőknek. Bemutatják Goldoni: A kávéház c. vígjátékát, lesz könnyűzene is. Augusztusban Foster: Tom Paine, avagy a tiszta ész diadala című darab­bal várják a nézőket, s végül a Zalakarosi nyár befejező ren­dezvénye a Zalai Táncegyüttes Lüktetés című műsora lesz. O Pécsi tanárjelöltek Eger­ben. A Janus Pannonius Tudo­mányegyetem tanárképző kará­nak rajztanszéke az idei évben is megszervezte alkotótáborát, ezúttal Egerben. A hallgatók jú­lius 4-től 17-ig az Egri Tanár­képző Főiskola tanszékén kap­tak műtermet. Rajzolnak, fes­tenek és műelemző munkát vé­geznek, s megtekintik a környék képtárait és műemlékeit. első bűncselekményét elkövet­te? — Tizenhárom. Intézetből szöktünk, lopás volt az is. — Ismeri a szüleit? — Ismerem. ETváltak, apám garázdaság miatt börtönbe ke­rült, addig nála nevelkedtem, később öreganyámnál, nem na­gyon figyelt rám, sok mindent megengedett. Lógtunk a suli­ból, intézet lett belőle. — A pénz kellett? — A pénz. — Mekkora az az összeg, ami­ből hónaponként tisztessége­sen fenn tudná tartani magát? — Gondolom, 3500 forint. — Mekkora volt a legnagyobb összeg, ami a zsebében volt? — 25 000 forint. Egyszer So- mogyon keresztül mentünk ket­ten egy haverral, autóstoppal a Balatonra. Egy gémeskút mel­lett állt egy nyugatnémet gép­kocsi, tolóteteje nyitva.?. Egy­szerű volt beugrani, a pénzt megtalálni, elvinni. Elszórakoz- tuk. — Hat börtönbüntetés után mi a véleménye: meg lehet még állni? — Megállni? Nem tudom ... Megered öt percre a nyelve. Családjáról beszél, nővéréről, a haverokról, akiknek egy része Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 10-től 12 és 14-től 16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: DUNAI IMRE Szerkesztőségi hírügyeletes: NAGY ISTVÁN 16-tól 19 óráig a 10-053-os telefonszámon CB-rádiá hívójelünk: „Naplói.” 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán O Kézműves-kiállítás. Csü­törtökön a balatonszem'esi mű­velődési házban kézműves-kiál­lítás nyílt a Dél-balatoni Házi­ipari Szövetkezet fonott bútorai­ból és használati tárgyaiból. Az érdekes bemutató augusztus végéig látható. ♦ Közlemény A DDGáz értesíti a lakosságot, hogy július 6-tól a Szabadság és Szá­lai A. úti csomópontban ismét vissza­áll az eredeti forgalmi rend. Az állo­más felől érkező gépjárművek kis ív­ben, jobbra is kanyarodhatnak. almás, másik része mellette van, „ők is viszik olyankor a balhét", a körülményekről, ame­lyek fiatal kora óta bizonyta­lanságban éltették, a szökések­ről, a pártfogó felügyelet alóli meglépésről, arról, hogy beje­lentett lakása van, de oda nem mehet, mert ott biztosan keres­ték a rendőrök, a lopott puló­verekről, amelyeket ötösével vittek a Bizományiba eladni, arról, hogy talán a nősülés vol­na az, amelyik ebből az élet­formából kiszakíthatná. — Maga már nem lél a bör­töntől? — A szokásokat persze isme­rem, könnyebben be tudok il­leszkedni, mint egy újonc, de ez nem jelenti azt, hoqv ott szak- tanácsadó vagyok. Ma már ilyen nincsen. — Mennyit kaphat ezért a so­rozatbetörésért? Tanácstalanul néz, a nyomo­zótiszt válaszol: talán három évet. Azután leül Katonával szemben, s olyan halkan mond­ja, hogy alig hallom: — Még ha egyszer, fiam, mert megbotlottál... De ennyi­szer ... Sok ez Laci, nagyon sok! Mészáros Attila Trabant Limousine (Budapest) 9 263 Trabant Limousine (Győr) 7449 Trabant Limousine Speciál (Bp.) 6 776 Trabant Limousine Hycomat 12322 Trabant Hycomat Combi 20 Trabant Combi (Budapest) 3 836 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Limousine (Budapest) 7 466 Wartburg Limousine (Győr) 4 075 Wartburg de Luxe (Budapest) 9 146 Wartburg de Luxe (Győr) 4 495 Wartburg de Luxe tolótetős 1 689 Wartburg Limousine tolótetős 1 150 Wartburg Tourist (Budapest) 3 815 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 S (Budapest) 6 117 Skoda 105 S (Győr) 5 085 Skoda 120 L (Budapest) 8 849 Skoda 120 L (Győr) 6 892 Polski FIAT 1500 2 769 Polski FIAT 126 (Budapest) 13 112 Polski FIAT 126 (Győr) 4 231 Lada 1200 (Budapest) 16 459 Lada 1200 (Győr) 4 468 Lada Combi (Budapest) 3 921 Lada 1300 (Budapest) 6 498 Lada 1300 (Győr) 1 280 Lada 1500 (Budapest) 7 627 Lada 1500 (Győr) 1 905 Lada 1600 (Budapest) 3 056 Dacia (Budapest) 5 333 Moszkvics 11 363 Zastava 809 ♦ O Védett természeti értéke­ink. Ezzel a címmel nyílt kiállí­tás szombaton Boglárlellén. A természeti kincseinket, védett értékeinket bemutató fotókat július 19-ig lehet megtekinteni. ma este MOZI Petőfi: Csárdáskirálynő (4, 6, 8) Kossuth: Csárdáskirálynő (10, 12), Vízimese (2, 4), Hárman a slamasz- tikában (6, 8) Park: Hárman a slamasztikában (9) Park-Kert: Hárman a slamasztiká­ban (9) Gasztromozi a Minaret udvarában: Hair (8). Komarov-kert: Csendestárs (9). Lvov-Kertváros, kert: Mindhalá­lig zene (9). Ságvári: Skalpvadá­szok (f4, fő, f8). Ifjúsági Ház: Kon­cert (fő). Manhattan (f8). Rákóczi: A gejzírvölgy titka (5, 7). Fekete Gyémánt: Nuki majom kalandjai (6). Jószerencsét: A fej nélküli lovas (4, 6). Vasas, Május 1.: Piros pulóver (fő). Mohács: Vigyázz, kígyó (6, 8). Mohács Kert: Majmok bolygója (9). Komló, Zrínyi: Cha-cha-cha (4, 6, 8). Komló, Május 1.: A vadölő (f5. f7). Szigetvár: Óvakodj a törpétől (6, 8). Siklós: A hétszáz éves titok (8). Du- naszekcső: Ratataplan (8). Harkány: Földet veszünk Vadnyugaton (10, 6, 8). Boly: Diktátor az Antillákról I- II. (8). Pécsvárad: Kabala (7). Sásd: Zsoru vagy csirkefogó (8). Sellye: Az Olsen banda boldogul (7, 9). Szentlőrinc: Ripacsok (8). Villány: Vük (f8). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: Konvoj (5), Kéjutazás Las Palmasban (7). Sza­bad Ifjúság: . . . és megint dühbe jövünk (4, 6, 8). Dallos Ida Mozi: A szeleburdi család (6). Mozi-Múze­um: Filmbarátok Köre: Mi lka (6). Krénusz Kertmozi: Benzinkutasok az Aranypatkónál (9). Marcali: Szicíliai védelem (7). Barcs: Egyszerű eset (7). Siófok, Teremmozi: Vük (fői. Hárman a slamasztikában (f3). Sió­fok, kertmozi: A Birodalom vissza­vág (9). Balatonboglár: A Pogány Madonna (fő). Ez Amerika (8). Ba- latonielle. fedett kertmozi: Földren­gés Tokióban (este 9, 11). Balaton- földvár, fedett kertmozi: Egy zseni, két haver, egy balek (8), Alma (10). Balatonfenyves, fedett kertmozi: Szól­jon a rockl (9). Balatonszárszó: Szu- perexpressz (8). Balatonszemes, fe­dett kertmozi: Meztelenek és bolon­dok (9). Balatonmária: A festmény titka (f8), Szexis hétvége (f 10). Fo­nyód, fedett kertmozi: A maláji tig­ris (9). Fonyód, teremmozi: Az Egér és a Macska (8). Zamárdi, fedett kertmozi: Ezüstnyereg (9). MAGYAR TELEVÍZIÓ 16.30: Hírek. 16.35: Algériai válto­zások. Egy ország ünnepére. 16.55: Reklám. 17.05: Labdarúgó világbaj­nokság. Brazília-Olaszország. Közve­títés Barcelonából — sz. A szünet­ben: Reklám. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna — sz. 19.15: Esti mese. 19.30: Hírek. 19.35: Fejér István—Kál­lai István: Irány Caracas. Komédia — sz. 20.50: Labdarúgó világbajnok­ság. Spanyolország—Anglia. Közvetí­tés Madridból — sz. A szünetben: Reklám. 22.45: Reklám. 22.55: Hírek. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.10: Magyar nyelvű tv-napló. 16.45: Toronyugrások — riport (bg). 17.05: Mundial '82 — Barcelona. 17.50: Rek- lági (zg). 18.50: Videoldalak (zg). 19.00: Hírek (zg). 19.05: Tv-naptár (zg). 19.15: Bábosok — bábjáték-so­rozat gyermekeknek. 19.30: Népek és nemzetiségek meséi. 19.45: Rnjzfilm (zg). 19.51: Reklám (zg). 19.57: Ma este (zg). 20.00: Tv-napló. 20.25: Reklám (zg). 20.30: Zenei adás. 20.45: Reklám (zg). 20.50: Mundial '82. — Madrid (zg). 22.50: Külpoli­tikai adás. 23.35: Dokumentumfilm (zg). 23.50: Tv-napló. 2. MŰSOR 19.57: Ma 'feste (zg). 20.00: Tv-napló. 20.25: Reklám (zg). 20.50: Tudta-e? Művelődési műsor (zg). 21.00: A megismerés útjai. 22.00: Hírek (zg). 22.00: Huszonnégy óra ^bg). 22.05: Reklám (zg). 22.10: Rokonlelkek ta­lálkozója — külföldi zenés adás (ism.) Megállni? Nem tudom... Börtönből börtönbe

Next

/
Thumbnails
Contents