Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-04 / 181. szám
1982. július 4., vasárnap Dunántúli napló 5 uasamuapi magazin Századunk nagy orvosi lelledezásei 75 éves a tuberkulinpróba Amikor száz esztendeje, 1882 januárjában Robert Koch Berlinben bejelentette a gümőkórbacilus felfedezését, mindenki gyors eredményeket várt a rettegett betegség elleni küzdelemben. Előállították a tuberkulint, a gümőkórbacilusból kivont mérget, és megkezdték a betegek kezelését. Ez volt az első katasztrófa e területen, hiszen nem tudták még a tuberkulint úgy kezelni, hogy az erős méregből valóban gyógyszer legyen, igy számos ember halálát okozták. Új módszereket, új diagnosztikai , eljárásokat kellett kidolgozni, hogy az egészségeseket elkülönítsék a betegtől, illetve a betegség első szakaszait pontosan meghatározhassák. A századfordulón már ismerték, sőt az orvostudomány alkalmazta is a röntgen-sugarat, és készüléket, viszont költséges volta miatt alkalmazása nem vált általános gyakorlattá. Olyan módszert kerestek, amit bárhol és bármilyen körülmények között alkalmazhattak, pontos képet nyújtott a betegség jelenlétéről, vagy bizonyította a vizsgált személy egészségét. Főleg a gyermekeknél volt ez lényeges, hiszen a gü- mőkor szempontjából a legvédtelenebbeknek számítottak. 'E módszert Clemens Pirquet (1874—1929) bécsi gyermekgyógyász dolgozta ki, aki éppen 75 éve tette közzé a később nevéről elnevezett eljárást, amely az egyetlen napjainkig megmaradt módszer a gümőkár- elleni küzdelem első szakaszából. Amikor Pirquet 1907 júniusában nyilvánosságra hozta tuEer- kulinreakcióját, jelentős mértékben segítette elő a tbc elleni küzdelem felgyorsulását Pirquet ekkor már jelentős allergiakutatónak számított, akinek a nevéhez fűződik a szérumbetegségek első részletes leírása is, Valójában ez vitte közelebb a tuberkulinpróba módszerének kidolgozásához. Ugyanis a ba- cilusok saját anyagcserével rendelkeznek, és mérgező végtermékeik ellen az emberi szervezet védekezik. A bacilus- mérgek — antigének — ellen az emberi szervezet antitesteket termel, amelyek tevékenysége fokozott mértékben növekszik az újabb gümőkóros bacilusok megjelenésével. Ennek ismeretében Pirquet a feltehetően gümőkórban szenve-, dő gyermekek karján két-há- rom centiméteres távolságban két egészen felületi karcolást ejtett és ezekbe egy csepp tuberkulint cseppentett. Azt várta, hogy a gümőkóros gyermekeknél — az előbbi okok miatt — bőrreakció lép fel, míg az egészségeseknél nem. Feltételezése igazolódott, két nap múlva a gümőkóros gyermekeknél a tuberkulinnal bedörzsölt karcolás bepirosodott, bőrreakcíó lépett fel. Ez a módszer csak gyermekeknél volt alkalmazható, hiszen a felnőttek életük során úgyszólván kivétel nélkül valamilyen formában kapcsolatba kerültek a tbc-bacilusokkal, ezért náluk a próba ellentétes eredményt hozna. A póbát azóta is eredeti formájában vagy némileg módosítva alkalmazzák, kifogástalan eljárásnak bizonyul annak megállapítására, hogy az adott időben a gyermek rendelkezik-e gümőkóros fertőzéssel vagy sem. Ez a módszer távlatokat nyitott a gyermekek gümőkóros megbe- tegedésénék megakadályozása területén. Pirquet későbbi munkássága során kimutatta, hogy a rossz táplálkozásnak fontos szerepe van a tbc kialakulásában, és optimális táplálkozási rendszert dolgozott ki. Balti moor- ban, Breslauban, később Bécs- ben volt a gyermekgyógyászat professzora, fontos tisztséget töltött be az orvosi közéletben. Elnöke lett az első világháborúban létrehozott Osztrák Népegészségügyi Tanácsnak, egyik szervezője volt a Nemzetközi Gyermeksegély mozgalomnak. Ez utóbbi szervezet célul tűzte ki — többek között — a tbc elleni küzdelem világméretű megszervezésé^ nemzetközi pénzalapot létesített gyermek- intézmények és kórházak felállítására. Pirquet nagy tekintélynek örvendett hazája határain túl is, s ennek köszönhetően egyik szervezője lett az első világháború alatt felbomlott nemzetközi tudományos kapcsolatok helyreállításának. Kapronczay Károly dr. A nemzeti emlékpark bejárata Dr. Trogmayer Ottó előadását tartja Százéves a Kner Nyomda Minden könyvértő előtt fogalom A Kner Nyomda Gyomán,az alapítás évében. — Kner Izidor fiatalkori arcképe. „Pénz, hozzáértés és szaktudás híján — kontárként — 1882. június közepén nyitottam könyvnyomdát olyan helyen, ahol ez a foglalkozás nemcsak hogy fellengzős ábrándokra nem jogosított, de a megélhetés reményével sem kecsegtetett.” így kezdődött a magyar nyomdászat és könyvművészet történetének egyik legnagyszerűbb műhelyének története, amely immár száz esztendeje' nemhogy folyamatosan létezik, hanem az évtizedek múlásával egyre jelentősebbé vált. A Kner Nyomda minden könyvértő előtt fogalom. Az idézett sorokat Kner Izidor írta. A hely, amelyre utal, egy parányi, poros kis magyar falu: Gyoma. Az 1882. június közepén nyitott kis műhely első gondja nagyon prózai volt: talpon maradni, nem tönkremenni, üzletfeleket, piacot találni. A kezdeti nehézségeken sikerült átlábolni, mert Kner Izidor, a magát szerényen „kontárnak" nevező mesterember olyan kiadványokat készített, amelyet megvásároltak a vékonypénzű falusiak is a hetivásárokon. Néhány esztendő múlva a tulajdonos szűkös alaptőkéje, a sovány 75 forint, már annyira meggyarapodott, hogy sikerült neki kisebb-nagyobb beruházásokat eszközölnie. Kner Izidor leírja, hogy 1882-ben egy tönkrement nagykőrösi nyomdász gyatra kis kézisajtójával, kopott betűkészlettel kezdte meg a szedést. Helyette modernebb gyorssajtót vásárolt, s nagyobb tervekhez látott. A mából, a szebbnél szebb könyvek idejéből visszanézve kissé -különösnek hat, hogy a századfordulón a Kner Nyomda termékeinek zöme báli meghívó, közigazgatási nyomtatvány, naptár, kalendárium volt. De valamiből pénzt kellett szerezni ahhoz, hogy modernizáljon, s elkészíthesse első nagyobb könyvészeti vállalkozásait: A kereszténység és korunk öt kötetét, A Szarvasi Főgimnázium történetét, s századunk első évtizedében kiadhassa Thury Zoltán összes műveinek sorozatát. Ezzel a tettével egyszersmind a haladó magyar irodalom szolgálatába is lépett. Kner Izidor tehát nagyszabású könyvművészeti terveihez látott. Fölvette a kapcsolatot Ly- ka Károllyal, a magyar művészettörténet egyik legnagyobb alakjával, a Művészet című folyóirat szerkesztőjével, s kiadványai, termékei színvonalának emelése érdekében széles körű grafikai pályázatot hirdetett. Könyveit, nyomtatványait, a meghívókat, a különböző címkéket esztétikus, művészi illusztrációkkal, szegélyekkel díszítette — kora lehető legjobb színvonalán. A nyomda történetének új, fényes korszaka azzal kezdődött a tízes évek közepén, hogy Kner Izidor fia, Imre vette át a nyomda tervezői mai szóval — művészeti—tipográfiai vezetését, aki a lipcsei főiskolán tanulta ki a szakmát. A -nyomda az ő tevékenysége révén vált a XX. századi, sőt az egyetemes magyar tipográfiatörténet egyik legjelentősebb műhelyévé. Kner Imre egy véletlen folytán összeismerkedett Kozma Lajossal. Művészi törekvéseik olyan közel álltak egymáshoz, hogy hamarosan szövetségre léptek. Kner 1916 nyarán Kozma Lajoshoz utazott a távoli Selmecbányára, s egyhónapi lázas munkával olyan tipográfiai a-lapelveket fektettek le, amely hosszú időre meghatározta közös munkásságukat. A barokk tipográfiából indultak ki, azt modernizálták, nemesítették, s így készítették azokat a jellegzetes címlapé oldaltü-krű könyveket, amelyek olyannyira közismertté váltak a gyalogló könyvárus emblémájával. A nyomda fénykora a húszas esztendőkre esik. Az évtized végén kezdődő nagy gazdasági válság érzékenyen érintette: tevékenysége azonban ennek ellenére nemhogy tovább folytatódott, hanem még meg is újult. A legjobb barokk hagyományokat a klasszicizmussal cserélték fel. Ennek a klasszicista korszaknak vetett véget a világégés, Magyarország belépése a második világháborúba. Kner Imrét koncentrációs táborba hurcolták, s 1944-ben mártírhalált halt. A Kner Nyomda 1945 után ismét feltámadt, s most Békéscsabán működik nyomdászatunk egyik fellegváraként. Győri László Történelemórák flpusztaszereo A z Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark-látogatók, de főleg diákok ezrei előtt tárja ki kapuit, hogy megismertesse a két honfoglalás történelmi eseményével őket. A múlt századi Árpád-emlékmű, és a maga teljességében bemutatásra kerülő Romkert, a szegedi és a szentesi tanya, a makói hagymásház, a csongrádi halászház és a Pusztaszerrő1 idehozott árpádhalmi iskola most már egyfajta történelmi, néprajzi levegőt áraszt. Ám ezek az értékeink csak akkor válnak valóban érdekessé, ha érdeklődők töltik meg a szabadtéri múzeum tereit és a látnivalókban bővelkedő kis szobákat. A Szegedi Kapu nyitott ajtaja a távoli országútra tekint, ahonnan egymás után érkeznek az autóbuszok tele jókedvű, vidám diákokkal, akik a rendhá- gyó történelemóra kedvéért utaztak Ópusztaszerre. Nem osztályokat hívtak meg, hanem a megye jelentősebb iskoláiból azokat akik érdeklődnek a történelem iránt, s szívesen gyarapítanák tudásukat történelmi emlékek között. Dr. Trogmayer Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múezum igazgatójának vezetésével megérkeznek a néprajzosok, muzeológusok, ásatásvezetők — most itt tanárok —, hogy ki-ki megtartsa a maga óráját az őt megillető történelmi, illetve néprajzi helyszínen. — Erdei Ferenc vetette fel a gondolatot, hogy az ópusztaszeri emlékmű környékén méltóképpen kellene megörökíteni a két honfoglalás történetét — mondja az Árpád-emlékmű lépcsőjéről Trogmayer Ottó. Majd érzékelteti a hely szellemét, és politikai-történelmi kiMlre tanít a nemzeti emlékpark? tekintéssel is szolgál. A Zalán felett aratott győzelem után negyven napig Szeren tartózkodtak a vezérek — legalábbis erről tudósít minket Anonymus Gesta Hungarorum című munkája —, ez az akkori ország- gyűlésnek felelhetett meg. Közben Trogmayer Ottó kérdéseket tesz fel a hallgatóságnak. A diákok kérdezés nélkül is felelnek, mert egyenrangú partnerként vesznek részt'a beszélgetésben. Dr. Trogmayer Ottó hipotéziseket állít fel, érvel, vitatkozik, magyaráz — Anonymus sorait olvasva, ismerteti a legfontosabb földrajzi megjelöléseket. Bizonyosnak tartható, hogy Anonymus korában sokak által jól ismert földrajzi fogalom volt a Kört- vély-tó, a Botva-mocsár, s Gyü- mölcsény-erdő, Alpár-homokja. E helynevek nagyobb része ma is él. Jelenkori történelmünknek is Pusztaszer a jelképe, hiszen 1945. március 29-én itt kezdődött az új honfoglalás, a földosztás. Akkor több mint három, ezer paraszt jött el Kistelekről, Mindszentről, Sándorfalváról, Csanytelekrő| és Algyőről. A földosztás gyakorlatilag szentesítette a parasztság február— március során végrehajtott spontán földfoglalásait, az ün. népség pedig a hivatalos bejelentés ügyét szolgálta. Az akkor elhangzott beszédből idézve: „Jobb gazdák legyetek, mint a föld régi urai voltak. Ezentúl saját földeteken magatoknak, családotoknak és az ország javára dolgoztok. Úgy műveljétek a földet, hogy egy talpalatnyi se maradjon megmun- kálatlanul... Az ország sorsa most a föld új birtokosainak kezében van." — Milyen elképzelések alapján tartanak rendhagyó történelemórákat a nemzeti emlékparkban? — kérdezem dr. Trogmayer Ottót. — Közművelődés-politikánk mindent elkövet, hogy ne csak kiállításokon ismerkedjenek múltunk és jelenünk eredményeivel a diákok, hanem élő kapcsolat is kialakuljon, amelynek lényege a hely történelmi szerepe, a felszabadulás utáni eredmények dokumentálása, ismertetése. Ilyen és ehhez hasonló rendhagyó történelem- órákat tervezünk ebben az évben, és később is, mivel egyre gazdagodik majd az emlékpark. A szabadtéri néprajzi- múzeum a dél-alföldi életmódot mutatja be gazdagon, a későbbi években felállításra kerülő Földosztási Emlékmű, mellette a magyar mezőgazdaság történetét dokumentáló kiállítás, és a restaurált Feszty- körkép — elkészülte után — nemcsak látványosság lesz majd, hanem nemzeti múltunk, önismeretünk gazdag tanítója is. Érdekes, izgalmas, és gondolatokat ébresztő kétórás történelemóra zajlott le Ópusztaszeren, és felelt a címben felvetett kérdésre: mire tanít a nemzeti történeti emlékpark? Múltunk megismerésére, jelen eredményeink, a felszabadulás utáni Magyarország erőfeszítéseinek elismerésére, nemzeti önismeretre. Szépen magyarul S portnemzet vagyunk. így jegyeznek bennünket, s méltán, még mindig. Csodálkozhatunk-e hát, ha a sportkifejezések behatoltak mindennapi nyelvünkbe, szólásaink sorába is. Igaz, ez más nemzeteknél is megtörtént, de hogy mi oly szívesen élünk velük, immár a hivatalosabb nyilatkozatokban is, abban kétségkívül szerepe lehet sport iránti nemzeti vonalunknak. S hogy a sportok közt is a labdarúgás a legnépszerűbb sportág nálunk, az talán kiderül sportszólásainkból is: „lesre állították a fejlődő országokat” — hallhattuk a rádió egy külpolitikai műsorában. A Budapesti Nemzetközi Vásárról pedig, ugyancsak a ’ rádió fórumán mondta el egy nyilatkozó, hogy „nagyon kevés olyan terméket találtunk amely — úgymond — nem rúghatott volna labdába” — vagyis, amely nem indulhatott volna esélyesen a BNV-díj elnyeréséért —, ámbár a labdába rúgó áru Szólásmondásainkról (kivált, ha az áru történetesen egy kiváló magyar futball-labda) képzavarnak sem utolsó. De az ökölvívásban sem állunk nagyon messze a világszínvonaltól, nem csoda, ha irodalmi hetilapunk kritikusa (úgy látszik, nem esik messze e sportág a szakmájától) kétszer is az öklözés- ből vette szólásanyagát ugyanabban a bírálatban: „méltóságteljes hallgatással vagy övön alulinak nevezhető ütésekkel... fejezve ki kételkedésüket (a kritikusok) ... Ha lesznek övön alul támadók, azok az utolsó fejezetre fognak hivatkozni”. Persze itt is be-becsúsz- hat egy képzavar, amelyet azonban csak az élesebb szemű bírók (bírák) vesznek észre: „ettől Soltész (Pusztaitól) úgy megijedt, hogy egy épkézláb ütést nem tudott bevinni ellenfelére” — hallhattuk egy sportközvetítésben az ökölvívó-bajnokságról. Az ökölvívásban az ép kéz használata rendben is volna, de a láb használata már övön fölül s alul egyaránt sportszerűtlen dolog. Vigyázzunk hát a sportszólásokra is, nehogy leverjük a lécet újszerűén merész stílusunkkal, mert könnyen odakerülhetünk a kispadra (nem a pálya szélére, hanem arra, amelyet boldogult nebulókorunkban szamárpadnak emlegettek beszéd- és értelemgyakorlatra oktató derék tanítóink). Mert az sem egészen mindegy, hogy mikor és hol haszpáljuk ezeket a színes, új stílusvirágokat. Szilágyi Ferenc