Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-28 / 205. szám

e Dunántúli napló 1982. július 28., szerda Baranya múltja ^ szőlőinűv©l©s törten \ rf| Bepillantás a Studia lurídica századik kötetébe II. Ebben az írásunkban a XIX. századi Baranya megye szőlőmű­velésének, bortermelésének történetére vetünk egy pillan­tást. A régi adatok tükrében arra a kérdésre keressük a választ, hogy Baranya megye milyen he­lyet foglalt el az ország borter­melő vidékeinek sorában. Hun- falvy János 1865-ben Pesten meg­jelent munkájában arról irt, hogy Baranyában a villányi sötétveres bor a leghíresebb, s hozzászá­mítják a palkonyai, a ráczpetrei, kövesdi, harsányi, siklósi borokat is. Néhány évvel később, 1874- ben megjelent munkájában Hun- falvy János a következőket je­gyezte fel: Baranya megyét a jeles bortermelő vidékek között tartják nyilván. Baranya megye szőlőműve­léséről, bortermeléséről gaz­dag adatsorok maradtak fenn. Ezek az adatok szétszórtan, kü­lönböző közgyűjteményekben találhatók, összegyűjtésük, rendszerezésük, feldolgozásuk a helytörténetírás feladatai közé tartozik. S most. amikor ha csak néhány sorban is, de fel­hívjuk a figyelmet erre a gaz­dag anyagra, tesszük ezt ab­ban a reményben, hogy a helytörténet munkatársai to­vább gyűjtik, az itt csak né­hány villanásnyira felidézett irodalmi anyagot. 1831-ben je­lent meg Pápai Benjámin Ts. Baranya Vármegyéből Tere- hegyről című írása, Jankó Já­nos 1845-ben A szőlőművelés állapotja Baranyában címmel írt, Soldan János György: Ta­pasztalati észrevételek a bara­nyai szőlőmivelés és borkészí­tés körül című írása 1845-ben hagyta el a nyomdát, 1859- ben jelent meg Felelet Bara­nyából a szőlészetet illetőleg című munka. Ugyanebben az évben a baranyaiak A pécsi káptalan „Szent Miklós" nevű szőlőhegye Baranyában című írással ismerkedhettek. Meg kell még említenünk Havas József-Somssich Pál írását, amely 1860-ban A ba­ranyai szőlőhegyek címmel je­lent meg, Baranya borászati jövőjéről 1864-ben írtak. Ha­lász Zoltán Könyv a magyar borról című munkájában arról tett említést, hogy kévés vá­rosnak van a szőlőművelés te­rén olyan messze múltba visz- szanéző hagyománya, mint Pécsnek, s ehhez még hozzáte­hetjük azt is, hogy a történeti Magyarország kevés megyéje dicsekedhetett annyi borterme­lő községgel, mint éppen a régi Baranya megye. A pécsi járás 52, a szentlőrinci járás 28, a siklósi járás 23, a bárá­nyává ri járás 21, a mohácsi járás 20, a pécsváradi járás 37, a hegyháti járás 72 köz­ségében termeltek szőlőt és gazdag hagyományai voltak a szőlőművelésnek, mint ahogy azt már a fentiekben is emlí­tettük Pécs városában. Egyéb­ként az 1853. évi kataszteri ki­mutatások szerint Baranya me­gye szőlőterülete 33 886 ka- tasztrális holdat hasított ki a megye művelés alatt álló terü­letéből, az 1872. évi községi kimutatások szerint ez 37 791 katasztrális holdra módosult. Baranya megye borvidéke Villány, Szilvás, Szentmiklós és Pécs, a villányi hegy vonala dél­keletről északnyugatnak vonul, számos völggyel, nagyrészt haj­tásokban, a szilvási szőlők Pécstől délre fekszenek, a szentmiklósi szőlők meglehető­sen meredek és déli hajlású lejtőkön terűinek el. A megye szőlőterületének ta­laja nagyrészt agyagos, ez az akkori megye területéből 24 911 katasztrális holdat jelentett, kavicsos talajú szőlőterület 9772 holdat hasított ki a me­gyéből, fekete földön művelt szőlőterület nagysága a sta­tisztikai kimutatások szerint 1997 hold volt, míg homokos talajon 1110 holdnyi volt a szőlőterület nagysága me­gyénkben. Ezen a területen nagy meny- nyiségű és jó minőségű bor termett, az 1851—1872-es évek átlagában összesen 366 241 akó bort szüreteltek a megyé­ben, s ehhez még hozzá kell számítanunk 64 akó aszút is, amelynek minősége messze föl­dön híres volt. Ez a bormeny- nyiség a következőképpen volt bontható: fehér bor 173 090 akó vörös bor 82 464 akó félvörös 110 867 akó aszú 64 akó S amikor a termelt bor mennyiségéről beszélünk, nem érdektelen egy pillantást vet­nünk, hogy a jelzett időben mennyi pince volt a megyében, ahol a bort tárolták. Az ada­tokból egyértelműen bizonyít­ható, hogy a megyében levő borpincék száma 27 171 volt, s a borházak száma 17 839. A borházak nem voltak mások, mint a szőlősgazda vasárnapi pihenőhelye, rendeltetése meg­felelt a mai nyaralóknak, hét­végi házaknak. Baranya megyében a szőlő- művelés külön népességet al­kotott, külön népréteget, amely kitűnően értett a szőlő és a bor tudományához. Nem volt az véletlen, hogy a XVIII. szá­zadban Ausztriából jelentős számú szőlőművelő telepedett le itt, ezen a tájon, megélhe­tést, kereseti forrást véltek ta­lálni és találtak is az itt folyó szőlőművelésben. A XIX. században egy jó mi­nőségű szőlő holdankénti ára az akkori forintösszegben 2400 Ft volt, a legalacsonyabb ára is 400 Ft:ot tett ki. A megye szőlőterületének összértéke tár­gyalt időszakunkban 37 791 930 Ft volt. A szőlővel való foglalatos­kodás már eleve komoly pénz­összeg jelenlétét feltételezte, hiszen a szőlészet költségei egyrészt művelési költségből, másrészt szüreti költségből áll­tak. A művelési költség hol­danként a kor adatai szerint 167 Ft-ot, a szüreti költség 25 Ft-ba került holdanként. Ez az összeg nem volt túlméretezett, hiszen olyan tennivalók vártak a szőlősgazdára, mint a nyitás, metszés, kötözés, kapálás, ka­rózás, kacsolás, hogy csak a legfontosabb tennivalókat em­lítsük. Farkas József: A polgári jog és a polgári eljárásjog néhány határkérdése c. tanulmánya bevezetőjében mint Kauser-ta- n/tvány volt professzorát „vér­beli polgári jogászaként mu­tatja be, s ezért saját témájá­ul olyan kérdést választott, amely szorosan a Kauser-élet- műhöz kapcsolódik. A szerző tanulmányában a szocialista polgári eljárásjogok keresetjogi elméleteit vizsgálja, amelyeket a magyar polgári eljárásjogi tudomány is magáénak vall. Kiemeli az eljárásjogok egyfaj­ta tartalmi vonatkozását az anyagi jog tartalmi-formai kap­csolatában. Majd az anyagi és eljárási jogi jogviszony össze­függéseit vizsgálva, az eljárási jogok integrációjára, de ugyanakkor elkülönülésükre is rámutat. Részletesen elemzi az anyagi jogerő és a per tárgyát alkotó anyagi jogi jogviszony kapcsolatának egyes kérdéseit. Földes Iván a gazdasági társulások szervezeti formáinak jogi szabályozásáról szól. Az erre irányuló kísérletekre csak az 1961. év után kerülhetett sor. Részletesen ismerteti a szer­ző az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése kapcsán hatályba lépett 1967. évi III. tv.-t, amely a társulások sza­bályozását tartalmazza. E jogi kódex három szervezeti-jogi formát említ. E törvény részbeni hiányosságait pótolta a gazda­sági társulásról szóló 1970. XIX. tv., illetőleg az 1978: IV. tv. A szerző e törvények intéz­kedéseinek elemzésében elmé- lyülten kitér mindazokra a té­nyezőkre, amelyek a társulások létrejöttét gátolják. Földvári József szerint az új magyar Büntető Törvénykönyv (1978: IV. tv.) hatályba lépése óta eltelt idő már alkalmas olyan számvetésre, amely a törvény alkalmazása során je­lentkező kérdésekre, az ítélke­zési gyjkorlatban megmutatko­zó jó és rossz törekvésekre hív­ja fel a figyelmet. Mert „ha a puding próbája az evés, akkor egy kódex próbája a jogalkal­mazás." Az új törvény célkitű­zésében a bűnözés elleni küz­delemben hatékonyabb és időtállóbb jogi eszközöket ad a bűnüldöző és igazságügyi szervek kezébe. Az alkalmazás során szerzett tapasztalatokra azonban mégis rá kell mutatni. Ezért a maga történeti kifejlő­désében vizsgálja Földvári Jó­zsef a bűncselekmény-halmazat kérdését, az üzletszerűséggel kapcsolatos, illetőleg a vissza­eséssel összefüggésben köve­tett bírói gyakorlatot. Mivel az új kódex a legtöbb változást a jogkövetkezmények, a szank­ciók területén vezette be, a szerző hosszasan elemzi bíró­ságaink büntetéskiszabási gya­korlatát is. Herczegh Géza tanulmányai a nemzetközi kapcsolatok el­méleti és módszertani kérdéseit vizsgálja. Az államok közötti kapcsolatok fejlődésének kutar tása nemcsak történeti szem­pontból jelentős, de e szuverén hatalmi szervezetek hatalmi egyensúlyának gyakran megha­tározó jellege is van. „Egy ál­lamot - írja a szerző — nagy­hatalommá az a képessége tesz, hogy más államok akaratát befolyásolja, hogy olyan gaz­dasági, politikai, ideológiai stb. kapacitással rendelkezik, amelynek kisugárzása határain túl is érvényesül." Egyes államok nagyhatalom­má válását, másoknak a má­sod- vagy harmadrendű sze­replők sorába való visszaszoru­lását belső fejlődésük felgyor­sulása vagy lelassulása ma­gyarázza. És mivel a kossuthi mondás szerint: „A politika az egzigenciák (szükségletek, kö­vetelmények — T. I.) tudomá­nya", ezért a politikában a kor követelményeihez kell igazodni, bár ennek a felismerését néha megrögzött szokások, előítéle­tek nehezítik. Páll József tanulmánya a Családjogi Törvény területéről a jogi irodalomban a legtöb­bet vitatott és bírói gyakorlat­ban is elég tarka képet muta­tó házastársi vagyonközösség mibenlétét és annak a tulaj­donközösséghez való viszonyát vizsgálja. A házastársi vagyon­közösség mibenlétét megálla­pító 27. § rendelkezéseiben használt különböző tartalmú és jogi természetű fogalmaknak a pontatlan azonosítása, szinoni­mákként való értelmezhetősége egyik alapvető forrása a prob­lémák sokaságának — állítja a szerző. Száméi Lajos: Jogalanyiság az államigazgatási hatósági jogviszonyban című tanulmá­nyában kitér a különböző tör­vényi rendelkezésekre, amelyek kimondják, hogy a hatósági jogviszonyban szervi oldalon államigazgatási szervnek (ha­tóságnak) kell lennie. Arról azonban sem a törvény, sem az indokolások nem nyilatkoz­nak: melyek az államigazgatá­si szervek. Az államigazgatási hatósági jogviszony szervi ala­nyainak köre az egyes orszá­gok jogában attól függően változik, vajon az államigazga­tásiaknak minősülő szerveken kívül még más szervtípusokat is felvesznek-e államigazgatási szervezetrendszerükbe. (A bol­gár törvény például az állami vállalatok és szervezetek gaz­dasági bizottságait is hatóság­nak tekinti.) Tamás Lajos: A jogi személy tanának fejlődése című tanul­mányában Kauser Lipót és mások monográfiái alapján ar­ra keres választ: a jogi szemé­lyek tana iránt miért mutatko­zik korunkban érdeklődés. Egyik ok: a jogi személyekről szóló szocialista elmélet meg­szövegezése még hiányzik, an­nak ellenére, hogy ez az intéz­mény a jogrendszer valameny- nyi ágába beépült. Ennek eredménye, hogy a jogi szemé­lyiség, a jogalanyiság, a jog­alany és a jogképesség értel­mezése, megítélése jogrendsze­rünkben nem egyértelmű. A gyakorlati életben mind gyak­rabban jönnek létre kisvállal­kozások, szerződéses üzemelte­tések és alapítványok. Ezeknek helyet kell kapniuk az elmélet­ben éppúgy, mint a jogi sza­bályokban. T. I. Savanyú Jóska Somogy megye Hqcs köz­ségben 1946-ban egy alkalom­mal Jancsikics János 96 éves aggastyánnal Savanyó Jóskáról beszélgettem, aki a következő­ket mondotta el róla. Savanyó Jóska a betyár, szépszál, derék ember volt, haja, szeme barna volt, pörge bajuszt viselt. Télen, nyáron csizmában járt. Mindig tiszta ruhában jelent meg. Egyenes testtartása a lóháton még szeb­ben mutatott. Kellemes, barát­ságos volt a megjelenése. Egy helyben nem sokáig tartózko­dott, mert állandóan keresték a pandúrok. Még fiatalember korában a Balaton környékén fordult meg leggyakrabban. Savanyó Jóska a betyár, nem egyedül járt, vele voltak társai is: Pityerész Bandi, Madarász és még sokan mások. Én több­ször is találkoztam a betyár­vezérrel. Nem szeretett sokat beszélni, inkább csak hallga­tott, vagy kérdezett. De a kér­dései is olyanok voltak, amin az ember bizony nem igen is­merte ki magát. Nagyon óvatos ember volt. Szerette a szép fe­hérnépet. Azt is beszélték a falubeliek, hogy még Buda­pestről is eljöttek az úriasszo­nyok hozzá. Rá is fizetett léha­ságára, mert betegséget is összeszedett. Béndekpusztán a földbirto­kosnak volt egy szép szoba­leánya, Katicának hívták. Sa­vanyó Jóska szerette a leányt, a lánynak fiúgyermeke szüle­tett tőle. A földbirtokos ezt megtudtá, a leányt elbocsátot­ta. A betyár Katicát és a kis­gyereket (akit Jóska névre anyakönyveztek) a Gyugy köz­séghez tartozó Pók-hegyben lakó Beke Andráshoz helyezte el, s busásan megfizette, mert volt pénze, hogy a szeretője ott lakhatott. Valamilyen úton-módon Sa­vanyó Jóska tudomására jutott, hogy a béndekpusztai földbir­tokos Szőlősgyörökben az egyik úri családnál tartózkodik, ahol késő éjszakáig szórako­zott. Savanyó Jóska megleste, hogy a földesúr mikor indul haza. Lóháton vágtatott" a hin­tó elé, megállásra kényszerítet­te a parásdéskocsist. — Savanyó Jóska betyár va­gyok! A Katica szeretője és a kisgyerek apja! A földbirtokos minden vona­kodás nélkül a zsebébe nyúlt és q pénzét akarta átadni. - Nekem a pénze nem kell! — mondotta a betyár, hanem azt akarom, hogy Katicát és a kis Józsikát fogadja vissza a kas­télyba. Ha nem, akkor 3 nap múlva jövök és betyár módon leszámolok. Még csak annyit, hogy ha erről a találkozásról beszél, egyik éjszaka eljövünk és kellemetlensége lesz! Tehát 3 nap, ne felejtse el uraságod! Savanyó Jóska nem nézte le a szegény embereket, sőt azo­kat segítette. Ezt a történetet én úgy tudom elmondani, ahogy a testvérem, . Erzsébet mondotta, hogy korán reggel Gyugy községből Pisti fiával — aki annak idején suttyó kölyök volt még, gyalog mentek Len­gyeltótiba a vásárra. Útközben véletlenül összetalálkoztak Sa­vanyó Jóskával, a híres betyár­ral. Nagyon megijedtek, ami­kor azt kérdezte, hogy hová mennek? Őszintén megmondta a testvérem, hogy vásárra és szeretne venni egy fejőstehe­net, de kevés a pénze, így öre­get keres a pénzéhez mérten. Hogy milyen pénz is vöt akkor, arra mán nem is tudok vissza­emlékezni. De azt tudom, hogy Savanyó Jóska 40 pénzt adott a testvéremnek, és az előhasú üszőt vásárolt. Bizony a testvé­rem nem tudta megállni, hogy el ne dicsekedte volna, hogy kitől is kapott pénzt. Ezért és hasonló tetteiért is szerették a szegény emberek. Kérdeztem - milyen volt a betyár öltözete? - Pásztorszűr, azzal terítette le a paripáját, fehér hosszú rojtos gatya, ma­gas tetejű kalap, nem nagy ka­rimájú, széles fekete pántlika volt rajta, díszes zsinór, fehér vagy fekete inget viselt, mindig csizma volt a lábán. Forgó­pisztolya volt, 2-3 is lógott az oldalán. Ha beszélt valakivel, csípőre tette a kezét és úgy fi­togtatta fegyvereit. Ha a vár­megye pandúrjai keresték, kint a szabadban rejtőzködött el. Paripája mindig mellette volt, a kantár szárát a lábára csa­tolta. Olyan lova volt, amely úgy be volt idomítva, hogy melléfeküdt és a szeles időben védelmet is talált paripája mellett. Savanyó Jóskának mindig fiatal csikóparipája volt. Ő választotta és törte be 2-3 éves korában. Kint a legelőn min­dig azt választotta, amelyik éppen megtetszett neki, he­lyette a régi lovát otthagyta. Ha a paripája megsebesült tűz­harcban —, mert bizony az is megesett — valamelyik csikós­nak átadta. Ha a lába megsé­rült, lelőtte, nem hagyta szen­vedni. A fiatal csikót sok min­denre betanította: hűségre, koplalásra. Más ember nem adhatott a lovainak takarmányt. Láttam amikor gyepűt, sövényt, kerítést átugorni tanította a lo­vát. Nagyon önfejű ember volt, amit kieszelt, ha törött, ha sza­kadt végrehajtotta. Megtaní­totta a lovait, ha kint voltak a szabad ég alatt és bármilyen állat vagy ember közeledett, azt gazdájának jelezze, de mégsem kényeztette az állatot. Majd az idős aggastyán így folytatta elbeszélését. Egyik té­li estén egész későig elmarad­tunk a komámmal a somogytúri földesúri erdőben, ahol fát vágtunk. Amikor a favágást abbahagytuk, gondoltuk talán akad valami négylábú a pus­kacsőre. Sikerült is egy jól megtermett szarvast lőni. Az állatot félrehúztuk és igyekez­tünk a fogatért haza. Egyszer- csak a sötétből egy erélyes férfihacg szólt ránk, „kik vagy­tok?" — Parasztok! — Nevetek? — Jancsikics János, Hagyó István — mondottuk éppenség­gel nem elég férfiason —, pe­dig mi sem voltunk éppen üres kézzel és javakorabeli embe­rek is voltunk. — Közelebb! Fel a kezekkel! Azt tettük, amit mondott. Az utolsó szava az volt, hogy nem találkoztunk! Dehogy is árultuk volna el. Később úgyis meg­tudta volna. Mire visszamen­tünk, a betyár már nem volt ott. Erről még a családunknak sem mertünk beszélni. Később mi történt a betyár­ral? — kérdeztem János bácsi­tól. Hát kérem hallottam azt is, hogy a vármegye pandúr­jai mégis csak elfogták a Ba­laton környékén és börtönbe vetették. Onnan kiszabadult, de utána már nagyon keveset le­hetett róla hallani. Az utolsó évben Balaton mentén egy barlangban rejtőzött el. A sok fózástól a betegség mind job­ban elhatalmasodott rajta és így saját fegyverével oltotta ki életét. Hogy a Balaton környék melyik kőbarlangjában halt meg, azt Jancsikics bácsi pon­tosan nem tudta megmondani. Jeli József Szilvágyi Irén

Next

/
Thumbnails
Contents