Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)

1982-07-22 / 199. szám

1982. július 22., csütörtök

Dunántúli napló

3

Cinna és Augustus császár a darab egyik jelenetében (Safranek Károly és Györy Emil).

Fotó: Cseri László

Táncosok Székelyföldről

Kedden este Mohácson lépett föl a Csíkszeredái tánc- együttes, amely a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola ven. dégeként járja a Dunántúl városait, falvait. Este a fonóban című műsorukban Nyárád menti, csíki, Homoród vidéki székely táncokat, valamint mezőségi román táncokat és népdalokat mutattak be nagy közönségsiker mellett.

A Székelyföld egyes falvaiban még ma is élénk táncéletet találunk, és a táncosoknak nem kell külön kosztümöt csináltatni az előadáshoz: a legtöbb házban még őrzik a régi viseletét, ha a hétköznapokon már nem veszik is föl. A csikszeredaiak ebből a világból mutattak be szemléletes életképeket.

Bölcs Augustus dilemmája

Corneille Cinna c. drámája a Barbakán bástyában

Rendet, fegyelmet tanulnak

Fiatalok

nyári munkán

A

z idén nyáron a korábbi évekhez képest jóval több baranyai vállalat jelezte, hogy a vakáció idején szívesen alkalmazna tanulókat idénymunkára. Mint a megyei tanács munkaügyi osztályán megtudtuk,' 140 e munkahelyek száma, s ezek a vállalatok, üzemek lapunk hasábjain is hirdették munkaerőigényüket. Mintegy hétezer fiatalt kerestek, illetve keresnek, s a pillanatnyi munkaerőgondok megoldásán túl távolabbi, pályairányitási célokban is gondolkodnak.

Mit tesz egy bölcs római uralkodó hatalma teljében, ha összeesküvést szőnek ellene? Vagy letöri és fejeket vesz (ezúttal is), vagy kegyelmet gyakorol, azaz választ az állambiztonsági szervek és a bíróság gyors, precíz munkája vagy a talán kockázatosabb, de engedékeny, a közelítő megér, tés toleránsabb politikája között. Esetleg a csöndes szám- vetésig is eljut, önmagával — anélkül, hogy az elkövetett hibák özönét nyílt, széles körű és teljességre menő igénnyel beismerné, feltárná Róma, a szenátus és a provinciák előtt.

Mindez a római birodalom fénykora kezdetén, Octavianus Augustus uralma delelöjén kissé paradoxon hangzik. Pedig a Cinna erről szól. És a Cor- neille-mű magyarországi ősbemutatója a Pécsi Nyári Színház keretében épp ezért elkötelezetten a mához kíván szólni. Történelmi asszociativákra ösztönözve, különös tekintettel a tegnapelőtt, a tegnap és jelenünk politikai gondjai, tendenciái okán.

A mű lényegét illetően: a császár a fogcsikorgató kegyelemgyakorlás alternatíváját választja a besúgott lázadókkal, ha úgy tetszik, ellenzéki vagy ellenzékieskedő fiatalokkal

szemben. Az összeesküvők ugyanis huszonévesforma fiatalok. Vezérük Cinna s jó barátja, Maximus. Mindketten hadvezérek, a császár közvetlen tanácsadói. Az összeesküvést egy személyes motiváció is tüzeli. Emília, Cinna kedvese — akit a császár lányaként halmoz el minden földi jóval — titokban apja haláláért esküszik bosszút. Apja ugyanis, aki gyámja, nevelője volt a császárnak, amikor még nem volt császár, véres „proskribció” áldozata lett. Magyarán: az egyeduralomra törő fiatal Octavianus potenciális ellenfelét látta benne, így — biztos, ami biztos — eltette láb alól.

A bosszú végrehajtása előtt azonban a császár tanácsot kér éppen Cinnától és Maxi- mustól: uralkodjon-e császárként, vagy legyen polgár egy demokratikus (köztársasági) államrendben? Cinna az előbbire beszéli rá, hogy tervüket ne keresztezze. A konspiráció azonban kitudódik, de ezúttal „a nyakazás elmarad”... A nemzet, a haza érdeke ezt kívánja.

Nógrádi Róbert és Szegvári Menyhért rendezése voltaképp ezt a gondolatot hangsúlyozza, felvázolva a minden áron való ellenzékiség zsákutcáját is. És nem kendőzve a hatalom birtokosának nehéz, ellentmondásos helyzetét sem, midőn a „minden a legnagyobb rendben” nagy illúzióját legközelebbi jó emberei rombolják szét. A rendezők okosan, átgondoltan bontják ki a darab néhány fontos, közvetlen politikai töltésű rétegét. Például azt, hogy az uralkodó fizikai megsemmisítése után a fiataloknak az ég világon semmiféle koncepciójuk nincs a jövőre nézvést. Jótékony hangsúlyt kap az is, amit a hatalom birtokosa csöndes monológjában önmaga előtt elismer: „

__Augustus, szállj mag

adba / Miért kíméljenek? Kit kíméltél te meg? / Gondold meg, mennyi vér mocskolja kezed, / Hány pirosló patak dőlt Macedóniára / S fakasztott újakat Antonius bukása / S mennyit Sextusé ..." Lívia császárné józan, okos érvelése is figyelmet kelt: ráébreszteni az „imperatort” arra, hogy ezúttal éppen a kegyelem gyakorlásában mutatkozhat meg a hatalom ereje. A megoldás: élet. Sőt, megkettőzött bizalom, konzuli kinevezés, rég óhajtott frigy stb. A befejező gondolat szép, fölemelő és didaktikus. És szimplifikál. Leegyszerűsíti azt, ami nagyon is bonyolult: „Augustusról pedig ti legyetek tanúk: / Ki mindent megtanult s tudott elfeledni ..." Bár a gondolat egyértelmű, tovább gondolkodásra késztet. Nem mindegy, mikor mit tudjunk elfeledni! És vajon mit ér a legnagyobb nagylelkűség, ha esetleg „elfeledünk" válaszolni a gyerekeink kérdéseire? . . .

A színészi játék — mint színészi játék — korántsem egységes. Az előadás kb. első harmadában a darab tisztes szövegfelmondásnak hatott. Azután, fokozatosan, a kibontakozó alapkonfliktus medrében szép, összehangolt produkció részesei lehettünk. Különösen élvezetes volt Augustus sokszínű alakjának megjelenítése Györy Emil megfogalmazásában, a darab középponti hőseként. Vári Éva erőteljes, határozott személyiséget rajzol meg Lívia szerepében ; Safranek Károly a címszerepben halvány, nincs átütő ereje. Vajek Róbert Maxi- musa árnyalt, hiteles alakítás; And rész Katalin eleinte egy verses szöveget mondó szép fiatal lány, majd egyre több színnel rajzolja meg Emilia kemény, határozott karakterű, vívódó emberi portréját. Katona Ágnes (Fulvia), Sípos László (Euphorbos), Melis Gábor (Euandrosz) és Kovács Dénes (Polycleitos) eredményesen járultak hozzá a produkció sikeréhez. Húros Annamária díszlete és jelmezei stilizálton is korhangulatot árasztanak; Kircsi László zenéje átütő erejű. (Főképp a hangszóró közelében.) A mű szövegét Nemes Nagy Ágnes átültetésében hallhattuk.

Wallinger Endre

Pár hetes nyári munkán levő diákokkal találkozom a tsz-ben, háztájiban, maszek üzletben, otthoni házépítés körül és régészeti ásatáson. Dolgoznak aratás utáni tarlóégetésnél és vízhordásnál.

Van olyan munkahely is azonban., ahol korszerű nagyüzem életébe pillanthat bele a 14-18 éves fiatal. Ilyen például a Pécsi Sütőipari Vállalat Engel úti kenyérgyára és süteményüzeme, ahol ottjártunkkor 9 fiatal dolgozott. Ez az idei nyáron különösen meleg iparág egész évben, sőt évek óta létszámgondokkal küzd. Még az Engel úti korszerű üzem is, amely tisztaságával, az épületeket körülvevő parkkal, ápolt gyeppel sok mindenre emlékeztet, de a legkevésbé gyárra, termelőüzemre.

Nagy Lászlóné személyzeti és oktatási előadótól megtudjuk, hogy az ötnapos munkahétre való átállással nőttek a létszámgondjaik, és ahogy megkezdődtek' a nyári szabadságok, a Pécsi Sütőipari Vállalat is keresett diákfiatalokat a nyári hónapokra. Negyvenhat tanulót kívánnak foglalkoztatni a vakáció ideje alatt, a most itt dolgozók 14-18 évesek. Júliustól a főiskolások, egyetemisták is munkába állnak. Egészségügyi könyvecskével, üzemorvosi vizsgálat után kezdhetnek dolgozni, naponta 8 óra a munkaidő, és 12 forint órabért fizet a vállalat. A fiatalok általában egy hónapra kötnek szerződést, és mintegy kétezer forintot visznek haza. Az alapórabéren túl teljesítménybért is fizetnek. De:

— A most itt dolgozó gyerekek közül eqy sem akar végleg a sütőiparban dolgozni — mondja az I. számú üzem vezetőié, Osztrogonácz István. — Leendő gimnazisták, szakmunkástanulók lőttek ide a nyárra. Az a céljuk, hogy hasznosan töltsék a vakáció néhány hetét, meq biztosan más szemmel néznek majd arra a ruhadarabra is- amit az itt keresett pénzen vesznek.

Finta Ildikó barátnőjével, Szűcs Mónikával pár napja érkezett a kenyérgyárba. Az idén végezték e| a nyolcadikat, a Dobó utcai Gimnáziumban fognak továbbtanulni, és június ?0-tól dolgoztak itt eav hónapot. Utána jut méq idejük balatoni táborozásra is.

Ahogy véqiqmegyünk a ke- lesztést, sütést végző vonalon,

a kemencék végénél, ahol kijön a ropogósra sült friss kenyér, újabb két kislánnyal, Bori Csillával és Kun Eszterrel találkozunk. Megállás nélkül szedik le a lassan mozgó szalagon elébük érkező kenyeret, és rakják az alumíniumrekeszekbe. Óránként 1000 darabot. Egy felnőttet helyettesít most a munkájuk, amiben bizony elfárad nyolc óra múltán a kezük, lábuk. Csilla ruházati kereskedelmi tanulónak megy ősztől, Eszter a Dobó utcai Gimnázium ének-zene tagozatára. Ez előtt azonban még egy nyári vándortábor és egy csehszlovákiai utazás várja őket.

— Úgy beszéltük meg otthon' — mondja a 14 éves Csaló Zsolt, miközben ragasztja a címkéket a szalagon érkező kenyerekre —, hogy amit itt keresek, takarékba tesszük, hogy legyen mivel kezdenem az életet a szakmunkásképző elvégzése után. Nekem egyébként minden barátom dolgozik a nyári szünetben. Van, aki a Gázműhöz ment, van aki az építőiparba, de mind keresnek valamennyit a nyáron.

Ezt mondják a sütőüzemben dolgozó széchenyista lányok is, Horváth Ildikó meg Bíró Éva, akik ősszel kezdik a negyedik gimnáziumi évet. Jól érzik magukat itt, a süteményüzem szép, tiszta környezetében. A zsemle- morzsát készítik a visszaérkező száraz péksüteményből.

— Mit tanulnak meg itt a gyerekek? - kérdezzük üzemi körsétánk végén Osztrogonácz István üzemvezetőtől.

— A rendet elsősorban — hangzik a válasz. — A tizennégy —tizennyolc éves fiatal esetleg először találkozik ezeken a munkahelyeken az üzemszerű fegyelemmel. Azzal, hogy pontosan kell megjelenni, pontosan és precízen kell elvégezni a kapott feladatot. Talán itt kezdődik valahol az életre, a munkára való felkészülés, így bizonyos, hogy nem haszontalan a tizenévesek számára az itt eltöltött pár hét. Igaz, ők nem péknek készülnek, nekünk mégis segítséget jelent a munkájuk, és szívesen fogadjuk őket.

Gállos Orsolya

Összefogva —

ésszerűbben, gazdaságosabban!

Élünk

magunknak

(2Ö

Vélemények a „színes, sokoldalú” közművelődésről

A közművelődési intézmények együttműködésének problémáit vizsgáló cikkünk befejező részében Ujváriné Füzy Ágnes, a pécsi Városi Tanács közművelődési csoportvezetője a beszélgető partnerünk.

— Abban az értelemben, ahogy felvetette, sajnos, aligha beszélhetünk koncepcióról. Ilyen koncepció megalkotására, végrehajtására munkánk adott keretei, lehetőségei közt egyszerűen nincs is mód. Miért?... Először is mert igazi, átgondolt tervezőmunkát nem tudunk végezni, ezt ugyanis a közművelődés jellege meg az alapos előkészítésre időt nem engedő határidők egyaránt lehetetlenné teszik. Munkánk jelentős részét az adminisztráció tölti ki. Átgondolt tervek kidolgozása, egyeztetése, végrehajtása helyett részben hétköznapi rutinmunkával, részben „jelentésgyártással” foglalkozunk.

— Jelentkeznek-e munkájukban országos, általánosabb gondok is?

— Mindenekelőtt a művelődési házak munkájának, „profiljának” régóta tartó válságát, kidolgozatlanságát érezzük. Ezzel is összefüggően sok problémánk származik abból, hogy Pécsnek sok művelődési háza, vagy ilyen jellegű intézménye van. Ám ennek ellenére nincs olyan jellegű központja, amely a házak, klubok gazdája lehetne abban az értelmében, hogy közös munkára hívná, szervezné őket. Az ilyen feladatot is ellátó „Dozsó" munkáját számos szakmai, fenntartói gond nehezíti. Nagy probléma az is, hogy az üzemi, szakszervezeti, illetve szövetkezeti művelődési munkát a legtöbb helyen csak egy, sokféle feladattal megbízott, nem is mindig kellőképpen szakképzett személy végzi. így vagy nem jut a művelődési házra ideje, ereje, vagy belerokkan a magányos küzdelembe a parttalan, képlékeny feladatokkal. Egyébként néhány fontos kérdésben még az irányító szervek között sincs pontos, kölcsönös egyeztetés. A városkörnyéki települések művelődésének felelősei vagyunk hosszabb idő óta, de igazi gazdák mind a mai napig nem vagyunk, mert nincs hatáskörünk, csak felelősségünk van. Ha egy városkörnyéki művelődési háznak gondja van, mi jelezzük ezt a megyei tanácsnak, mert az anyagi eszközökkel továbbra is ott rendelkeznek. Szorgalmazzuk mind az intézmények, mind egyes művészeti és más csoportok, körök közös fenntartását, de erre még kevés a példa. Sokkal többet kell tennünk a jövőben a tartós, művelődéspolitikai megfontolásokon alapuló együttműködésért más területeken is.

— A Szakszervezetek Megyei Tanácsának a művelődési házak munkájával kapcsolatos feladatai az év elejétől megváltoztak — mondja dr. Bödő László, az SZMT kulturális, agi- tációs és propaganda osztályának vezetője. — E változás lényege, hogy a szakszervezeti intézmények munkájáért ezentúl nem nekünk, hanem — végső soron — az országos szakszervezeti ágazati központnak tartoznak felelősséggel. Ezt a módosulást arra kívánjuk felhasználni, hogy még jobban segítsük, ám egyben ellenőrizzük is a szakszervezeti intézmények munkáját. Sajnos, a központi anyagi támogatások csökkenése őket is egyre inkább a pusztán bevételt hozó rendezvények szervezésére kényszeríti. Már csak ezért is szükséges, hogy az állami irányítás a jövőben ne csak elismerje, hanem fokozottabban dotálja is a lakóterületeken végzett közművelődési munkát. Mi is keveselljük a közös fenntartás példáit, és szívesen szorgalmazzuk az értelmes, közös akciókat. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a tanács volóban mind többször kezdeményezzen. Eddig sem mondtunk az ilyen kezdeményezések-« re nemet, a jövőben még jobb partnerek igyekszünk lenni. De a közös koncepció, az együttműködés új formáinak kezdeményezését az állami szervektől várjuk, már csak azért is, mert náluk van meg az ehhez kívánatos nagyobb tapasztalat, áttekintés és szakmai tudás . . .

*

A szakemberek látják tehát, hogy az évtizedes formák, a (nem feltétlenül mindig értékes) helyi, szakmai „sajátosságok", a sündisznóállásba húzódó passzivitás nem célravezető. A régi igazságot: „összefogás a gyengék erőssége”, úgy tűnik, mégis inkább csak szavakban ismerik el.

Egész társadalmi életünk keresi a racionalitás, az ésszerűség, a hatékonyság új útjait. Leginkább gazdasági egységeink — a vállalatok, szövetkezetek, mezőgazdasági üzemek - mutatnak jó példát arra, hogyan kell ésszerűbb, jövedelmezőbb, termelékenyebb szervezeti formákat, struktúrákat kialakítani a megváltozott körülmények között. Kérdés: ha a közművelődés nem keresi az együttműködés, az innováció új formáit, lehetőségeit az eddiginél jobban, lépést tud-e tartani a fejlődéssel, nem kerül-e behozhatatlan hátrányba az élet más területeihez képest? Ha ezt a napról napra növekvő hátrányt be akarjuk hozni, a legkevesebb, amit megtehetünk: az összefogás, a közös munkák, akciók, a fölösleges, az anyagi erőket is apasztó párhuzamosságok elkerülésére.

Ha „mások”, többek, többen járnak egy művelődési házba, ott nyilván többet kell világítani, takarítani, télen fűteni. Tudomásul kell venni, hogy az együttműködés — kivált, ha nincs „bejáratott” gyakorlata — gondos egyeztetést, türelmes diplomáciát és nem kevés többletmunkát igényel minden részvevőtől, és a fenntartók, felelős irányítók dolgát is növeli. A sok helyütt magányosan, igazi partnerek, támogatók nélkül küzdő népművelők azonban már „csupán" szellemileg is profitálnának az együttműködésből, mert — másokkal eszmét, gondolatot cserélve - meg tudnák osztani gondjaikat. Ennek eredménye pedig mindenképp gyümölcsözne.

Varga János