Dunántúli Napló, 1982. július (39. évfolyam, 178-208. szám)
1982-07-02 / 179. szám
6 Dunántúli napló 1982. július 2., péntek Nemzetközi magazin A határ-rács több mint egy évtized óta zárja el a kis Gibraltárt Spanyolországtól Lehullanak a gibraltári lakatok Titkos adatok, óvatos becslések A Falkland-kaland ára A falklandi katonai kudarc — halomba gyűlnek az argentin fegyverek Port Stanleyben A tervek szerint rövid időn belül lekerülnek a vaskos lakatok azokról a jókora vaskapukról, amelyek több mint 12 éve zárták el Spanyolországtól az aprócska, brit fennhatóság alatt álló Gibraltárt. Az év elején létrejött brit—spanyol megállapodás szerint Madridnak április 20-án kellett volna megnyitni a határvonalat, London pedig cserében beleegyezett a mindössze hat négyzetkilométeres, mintegy 25 ezres lakosságú félszigeten dolgozó spanyolok jogainak bővítésébe. Az eredeti megállapodást a Falic- land-válság miatt elhalasztották, s ma úgy tűnik, a Thatcher asszony és Calvo Sotelo kormányfő találkozója nyomán született másik döntés — az, hogy a felek tárgyalást kezdenek Lisszabonban a „Szikla" jövőjéről — szintén függ a délatlanti konfliktus kimenetelétől. Stratégiai pont A spanyol-gibraltári határzó- rat, a szárazföldi közlekedés (s egyben a postai és távíróforgalom) beszüntetését még Franco rendelte el 1969-ben, abban a reményben, hogy Angliát utolsó európai gyarmata visszaadására késztetheti. Madrid követelése persze nem a hatvanas évektől áll fenn, hanem szinte azóta, hogy a spanyol örökösödési háború idején — 1704-ben — az egyesült brit- holland flotta elfoglalta Gibraltárt, amely az 1713-as ut- rechti békével került „örök időkre" a brit koronához. A Szikla stratégiai fontossága különösen a Szuezi-csatoma megnyitása után nőtt meg. Gibraltár a Málta—Ciprus—Aden támaszpontlánc végpontjává vált a Földközi-tenger nyugati csücskében, s jelentős szerepet játszott az első, de még a II. világháború idején is. A brit hadiflotta egyik hadműveleti bázisa volt, elzárta egymástól az Atlanti-óceánon és a Földközitengeren operáló német flottát Napjainkra katonai fontossága Folyik a készülődés a határátkelőhelyek megnyitására — a háttérben a „Szikla” ... persze csökkent, de ma sem elhanyagol ható: NAT O-tá maszpont színhelye, s 429 méter magas sziklacsúcsa alatt állítólag 25 ezer személyes atombizios óvóhelyrendszert építettek ki. London érve Mivel Madrid most már hivatalosan is csatlakozott a NATO-hoz, az Atlanti Szövetség biztonsági megfontolásai né- mileq háttérbe szorultok, mégsem valószínű, hogy a lisszaboni tárgyaláson gyors siker születhetne. 1980-ban a két külügyminiszter már megegyezett a határok megnyitásóixsn — a probléma bonyolultságát jelzi azonban, hogy majd két év kellett a továbblépéshez. London fő érve, hogy önhatalmúlag nem dönthet a Szikla átadásáról, mivel az 1967-es népszavazáson a gibraltáriak elsöprő többsége — 96 százaléka — brit fennhatóság mellett voksolt. Azóta persze Sok minden változott: 1969 óta Gibraltár önkormányzattal rendelkezik, Franco halála után megindult a spanyol demokratizálódási folyamat, s folyik a tárgyalás Madrid közös piaci belépéséről. A gibraltáriak élet- színvonala azonban — jórészt a londoni segélyek révén — ma is magasabb, mint a spanyol- országi, s a Szikla lakói tavaly elnyerték a brit állampolgárságot És a majmok? Mi várható tehát az újabb próbálkozásoktól? Calvo Sotelo miniszterelnök többször határozottan leszögezte: „A gibraltári probléma végleges megoldásának a spanyol területi integritás helyreállításának kell lennie.” A spanyol remények szerint a falklandi válság Madrid pozícióját erősíti. A legtöbb brit értékelés azonban rámutat, hogy bármilyen megegyezésben — a spanyol jogok esetleges elismerése mellett — le kell szögezni azt, hogy London a jövőben is tiszteletben fogja tartani a gibraltáriak akaratát. Ez a kikötés pedig enyhén szólva bizonytalanná teszi a Szikla sorsáról folyó tárgyalás kime- telét. Valószínűleg még sokáig mutogathatják tehát az idegenvezetők a híres gibraltári majmokat a turistáknak. A legenda szerint ugyanis, amíg a szabadon hancurozó állatok ki nem pusztulnak, addig a brit fennhatóság is fennmarad. Tegyük hozzá rögtön: az angolok hosszú évek óta rendszeresen hoznak Afrikából utánpótlást a majomkolóniának. Hiába, biztos, ami biztos __ Pie rre Trudeau kanadai miniszterelnök sohasem viseltetett valami túlzott nagyrabecsüléssel országa diplomatái iránt, és most sikerült teljesen maga ellen ingerelnie őket. Azzal a követeléssel ugyanis, hogy a mostani rossz gazdasági viszonyok között végre gyűrkőzzenek neki, és tegyenek valami kézzelfoghatót, új munkát adott nekik: ahelyett, hogy partikon és fogadásokon feszítenének, és a külügyminisztérium számára kicirkalmazott memorandumokat fogalmaznának, a jövőben a kanadai export előmozdítására kell összpontosítaniuk. Trudeau véleménye szerint „minden ember bevetésére" Egyelőre még nem tudják kiszámítani, hogy mibe került Londonnak és Buenos Airesnek a Falkland. (Malvin)-szigetekért vívott hetvennégy napos háború! A brit seregnek 250—260 halottja és négyszer annyi sebesültje van. Argentínából nincs megbízható jelentés sem a halottakról, sem a sebesültekről, de azok számp jóval meghaladta a britekét. Valószínű, hogy a valódi, kozmetikázatlan hadiszámla csak sokára kerül majd a világ elé. Londonban bizonyos adatokat egyelőre katonai titokként kezelnek, Buenos Airesben pedig a katonai junta fennmaradásának — még Galtierj tábornok bukása után is — egyik feltétele^ mély hallgatás az elherdált pesókról. A nyugati lapok mégis foglalkoznak becsléssel. Szerintük Londonnak a 74 napos háború első húsz napjában 300 millió fontot kellett a flotta dél-atlanti útjára költenie. A flotta — mintegy száz hajóból állt — odaérkezése után a napi üzemanyagköltség növelte a számlát. Ez a légiflotta üzemanyag- költségével együtt napi 18-25 millió font volt. Egy-egy felhasznált közönséges rakéta ára tízezer font; annak a torpedónak az ára, amellyel a „General Belgrano" argentin cirkálót elsüllyesztették 720 000 font. Amikor Foxley-Norris, a brit légierő marsallja nyilatkozott a hamburgi „Der Spiegel"-nek, elmondta: Angliának mintegy száz „Harrier”-tipusú helyből felszálló repülőgépe van, ezek egy része a flotta tulajdonában levő „Sea Harrier". A délatlanti hadműveletek színhelyére 40 Honiért küldtek; az argen- tinek tizenegy darab lelövését jelentették. Egyetlen Harrier ára öt—hat millió font. Az angol helikopterek darabonkénti ára — a hadijelentésekben jó néhány elvesztése szerepelt — átlag 1,25 millió font A nagy hajók közül az argentinok által elsüllyesztett Sheffield brit romboló felépítése ma mintegy 130—160 millió fontba kerülne. Az „Atlantic Conveyor” — ezt is elsüllyesztették az argentinok — építési költsége 45 millió font körül jár. Argentína háborús költségei sem filléresek. Például a francia gyártmányú Exocet-rakéta — ezzel süllyesztették el a „Shef- field"-et — darabja egymillió dollár. Katonai szakértők szerint az argentinok ebből mintegy 40-50 darabot lőttek ki. Az eredetileg 140 billió pesos, azaz 9,9 milliárd dolláros argentin költségvetésből 3.2 milliárd dollár megy katonai célokra. Ebben azonban természetesen nem szerepelhettek a háború költségei. Honnan szereznek hót rá pénzt? Ma már tudjuk, hogy a háborús kiadások egy részét hirtelen bevezetett új adókkal kívánják fedezni. Különadót vetettek ki minden valutaügyletre és átlag 30 százalékkal növelték a szeszes italok, mindenekelőtt a whisky, a dohányáru és azért van szükség, mert Kanada súlyos recesszióval küszködik: a munkanélküliek mintegy 9 százalékos részaránya azt jelenti, hogy jelenleg egymillió kanadai munkanélküli, és a múlt évben az inflációs ráta 12,5 százalékkal (az 1979. évi 10,1 százalékkal szemben) magasabb, mint bármikor a háború utáni időszakban. Ezzel az utóbbi 10 évben az árak nem kevesebb, mint 120 százalékkal emelkedtek, és gazdasági szakértők véleménye szerint a jelenlegi recesszió csak a kanadai export kiterjesztése révén küzdhető le. Számos kanadai diplomata fintorogva vette tudomásul. a benzin adóját. Májusban már egy dollár volt egy doboz cigaretta átlag ára, egy gallon (3,79 liter) benzin ára 1,45 dollár. A Buenos Airesben megjelenő angol nyelvű gazdasági lap, a „Rewiew of the River Plate” még május végén azt írta: „A háború költséges lesz, de a kiadásokat fedezni fogjuk ..." A teljes kép ennél persze sokkal bonyolultabb. Ebben nincs benne a közös piaci embargó okozta kár és infláció. Ez utóbbi ebben a 27 millió lakosú országban, ahol az egy főre jutó bruttó nemzeti termék 1600-1700 dollár, s ahol a külföldi adósság összege 47 milliárd dollár, a hetvenes évek óta vágtat az infláció. A pénzromlás 1976-ban ötszáz százalékos volt, majd néhány évig sikerült 100 százalék alá nyomni, de tavaly már 131, 1982 első hónapjaiban 137,9 százalékos volt. A Malvin-szigetekért vívott háború közepe táján, május első napjaiban a dollárt hétszeresen jegyezték az 1980 májushoz képest. Az egymillió peso névértékű bankjegyért, amelyen Jósé de San Martin tábornok, Argentína spanyol uralom alóli felszabadítójának arcképe van, egy pár cipőt lehet vásárolni. A munkanélküliség a munkaképes városi lakosság 15 százalékát érinti. Az építőipar 1,1 millió dolgozójából tavaly ötszázezer főt bocsátottak el... De ha mór Argentína „sebeit" feltörjük, el ne hallgassuk, hogy csillagászati adóssá„hogy most a gabonakereskedők nívóján kell mozognunk”. De Trudeau-t az effajta érzékenységek bevallottan nem zavarják. Újságírókkal szemben mór évekkel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a diplomáciai testület fenntartása „fölöttébb drága és éppoly haszontalan”. Az excellenciás urak az idegen országokban gyakran privilegizált „lehallgató előőrsöknek” tartják magukat, ami neki mint miniszterelnöknek nem sok hasznot hajt. Azt, ami jelentéseikben áll, lényegesen gyorsabban maga is megtudhatja a külföldi újságokból. (Der Tagesspiegel) gával elsősorban éppen Angliának tartozik, s azt a pénzt Londonban — alkalmasint — mostanában szintén a veszteségoldalra írhatják. London, a győztes, különben mindössze 10,5 százalék inflációt jelent hivatalosan, ám a valóságban a pénzromlás ennél magasabb. A munkanélküliek száma a brit szigeteken májusban meghaladta a hárommilliót ... Nem folytatjuk. A Falkland- szigeteknek, amikor oda felhúzták a kék-fehér-kék argentin lobogót, 1800 lakosa volt. Egyelőre senki nem tudja, hogy mit fizet őfelsége egy-egy alattvalója egy-egy szigetlakó felszabadításáért. Gárdos Miklós Ausztria legismertebb exportcikke százötven éves Az idén ünnepli 150. születésnapját az az osztrák exportcikk, amely még Amerikában is általánosan ismert: a Sacher- torta. A New York-j Osztrák Kulturális Intézet 200 profesz- szortól és egyetemi hallgatótól megkérdezte, melyik az a „tipikusan osztrák termék”, amely azonnal eszükbe jut. Nagy részük első szóra ezt az édes ínyencfalatot említette. Ma már csak nagyon pontatlan hagyomány alapján rekonstruálható az, miként született meg ez a legendás „találmány". Eszerint Metternich herceg 1832-ben egy este állítólag nélkülözte főszakácsát, de azt a kívánságát fejezte ki, hogy valami különlegességet szeretne enni. A megbízás végül Franz Sacher szakácstanoncnak jutott, és a 16 éves fiú egy mázzal bevont újszerű tortát „komponált” — és ezzel a torta megkezdte diadalútját. Sacher, a budapesti kaszinó későbbi konyhafőnöke 1848- ban, a forradalom évében visz- szatért Bécsbe, és a Weinburg és a Rauhenstein utca sarkán levő csemegeüzletét „saját” tortájának értékesítése révén valóságos aranybányává tette. Menye, a legendás Anna Sacher a Sacher-torta „örökségről” egyszer állítólag ezt mondta B. bárónak: „Ha nem árul el, mondok önnek valamit: nekem nem ízlik. Nekem túl száraz...” Szegő Gábor Trudeau és az excellenciás urak A kanadai diplomatáktól az export fellendítését várják
