Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)

1982-06-11 / 158. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli naniö XXXIX. évfolyam, 158. szám 1982. június 11., péntek Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Minél erősebb a szocializmusg annál szilárdabb a béke A tartalomból: Megnyílt a NATO-csúcs (2. oldal) Közlemény a KGST tanácskozásáról (3. oldal) Három nappal a vő előtt (8. oldal) Új portréfilmeket készíte­nek a televízió pécsi stú­diójában (Tudósítás az 5. oldalon.) Tiszta, szénsavdús A forgalomnak az új 6-os útra terelése végett útszélesítéseket, illetve új forgalmi sávok épí­tését kezdték el a napokban a Közúti Építő Vállalat dolgozói. A munkálatokat két szakasz­ban hajtják végre, az első szakaszban a Légszeszgyár u. és Rózsa Ferenc u. közti szaka­szon a Rákóczi út déli oldalát szélesítik, a második szakaszban a Rózsa Ferenc és Szalai András utca mentén végzik az út bővítését. Az egy hónapig tartó mintegy 2 millió forint értékű munka KPM beruházásban készül. Felvételünk a Rákóczi út és a Légszeszgyár u. kereszteződését ábrázolja. Fotó: Kopjár Géza Befejezte Üaponta 7000 liter „Üditöuíz” munkáját a KGST XXXVI. ülésszaka Csütörtökön plenáris üléssel folytatta munkáját a KGST XXXVI. ülésszaka. Délután a Duna Intercontinental Szálló nagytermében a kormánydele­gációk vezetői aláírták az ülés­szak jegyzőkönyvét. Két általá­nos egyezményt is aláírtak a mikroprocesszoros technika fej­lesztésében és széles körű nép­gazdasági alkalmazásában, va­lamint az ipari robotok szako­sított és kooperációs gyártásá­nak megszervezésében való együttműködésről. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke, aki az ülésszakon is az elnöki tisztet töltötte be, mondott zárszót. Ezután Willi Stoph, az NDK Minisztertaná­csának elnöke, az NDK kor­mánydelegációjának vezetője emelkedett szólásra. Megelégedéssel állapította meg, hogy az ülésszak eredmé­nyes munkát végzett. Mint mon­dotta, az elfogadott határoza­tok nagy jelentőségűek orszá­gaink politikai és gazdasági együttműködésének további fej­lődése szempontjából. Ez az együttműködés a moi világgaz­dasági és világpolitikai hely­zetben különösen fontos. Meg­győződésem — mondotta —, hogy valamennyi jelenlevő kül­döttség nevében mondhatom: mindnyájan támogatjuk Leo- nyid Brezsnyevnek a béke meg­őrzése érdekében előterjesztett kezdeményezéseit, fontos javas­lóiéit. Ezek a javaslatok meg­felelnek az egész világ népei reményeinek és várakozásainak. A szocialista közösség, s ezen belöl a Szovjetunió növekvő gazdasági és tudományos- technikai ereje, a szocializmus, a 'kommunizmus építésének év­tizedei alatt felhalmozott gaz­dag gyakorlati tapasztalatok is a béke ügyét szolgálják az egész világon A KGST tagjaiként felada­tunk, hogy mindent megte­gyünk azért, hogy szocialista gazdasági szervezetünk minél nagyobb szerepet játsszon az országaink közötti testvéri kap­csolatok kiszélesítésében és szilárdításában. A megváltozott nemzetközi, politikai és külgazdásági körül­mények, az imperialista álla­mok országainkkal szemben kö­vetett diszkriminációs és korlá­tozó politikája elengedhetetlen­né teszi, hoay még szorosabb legyen összeforrottságunk és még hatékonyabb együttműkö­désben hasznosítsuk országa­ink tudományos-műszaki és gazdasági eredményeit. A KGST XXXVI. ülésszakán elfogadott határozatok), azok következetes megvalósítása elő­segíti, hogy további lépést te­gyünk ezen az úton. Különösen vonatkozik ez olyan fontos te­rületekre, mint az energetikai és nyersanyag-források, a mik­roelektronika és a robottech­nika, amelynek, mint tudjuk, nagy jelentőségük van abból a szempontból, hogy a nyolcva­nas években még intenzíveb­bé váljanak a termelési folya­matok a KGST-tagállamok nép­gazdaságában. Az országaink együttműkö­dése során elért eredmények, gazdasági erőnk növekedése erősíti a szocializmust: s mi­nél erősebb a szocializmus, annál szilárdabb a béke. Bejelentette, hogy a KGST következő ülésszakát a Német Demokratikus Köztársaságban tartják. Willi Stoph véaül köszönetét mondott a magyar pártnak és kormánynak, a KGST titkársá­gának, valamennyi közreműkö­dőnek a most befejeződött ülésszakon végzett eredményes munka feltételeinek megterem­téséért. Ezzel befejeződött a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Taná­csának XXXVI. budapesti ülés­szaka. A KGST végrehajtó bizottságának 104. ülése Június 10-én Budapesten tar­totta 104. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak végrehajtó bizottsága. Az ülés munkájában részt vettek a KGST-tagállamok kor­mányfő-helyettesei, az országok vb-képviselői, a tanács titkára. Az ülésen részt vett a JSZSZK Szövetségi Végrehajtó Taná­csának tagja. Az ülést Marjai József, a Magyar Népköztársaság minisz­terelnök-helyettese nyitotta meg, majd átadta az elnöki teendő­ket Gerhard Weissnek, az NDK Minisztertanácsa elnökhe­lyettesének, aki a következő ülésszakig tölti be a KGST végrehajtó bizottsága elnöké­nek tisztségét. A végrehajtó bizottság meg­tárgyalta a KGST XXXVI. ülés­szakán hozott határozatok meg­valósítására irányuló munká­val kapcsolatos kérdéseket. A legolcsóbb frissítő az országban Ütést tartott a Minisztertanács A vagyonvédelmi határozat végrehajtásának tapasztalatai A Kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtöki ülésén jelentést hall­gatott meg a Német Demokra­tikus Köztársaság párt- és kor­mányküldöttségének hazánkban tett hivatalos, baráti látogatá­sáról. Megbízta az illetékes kormányzati szerveket, hogy a megállapodások végrehajtásá­hoz szükséges intézkedéseket a maguk területén tegyék meg. A kormány elfogadta a bel­ügyminiszter jelentését az 1977-es vagyonvédelmi határo­zat tapasztalatairól. Megálla­pította, hogy az elmúlt öt év­ben szervezettebbé vált mind a társadalmi tulajdon, mind a személyek javainak védelme. A Minisztertanács utasította az illetékes minisztereket és az or­szágos hatáskörű szervek veze­tőit, hogy gondoskodjanak a vagyonvédelem javítását szol­gáló további intézkedések ki­dolgozásáról és bevezetéséről. A kormány a tudománypoliti­kai bizottság jelentése alapján áttekintette az energiagazdál­kodás középtávú kutatási-fej­lesztési munkálatait. Megállapí­totta, hogy az energetikai ku­tatások és fejlesztések segítik az energiagazdálkodási prog­ram teljesítését. Fokozott figyel­met kell fordítani az energia­felhasználás további ésszerűsí­tésére, elsősorban a villamos- energia-iparban és a távhő­szolgáltatásban a szénhidrogé­nek használatának csökkenté­sére, hazai szénnel történő he­lyettesítésére. Megerősítette a Miniszterta­nács a tudománypolitikai bi­zottság állásfoglalását a kuta­tóképzés egységes rendszerének bevezetéséről. — Tiszta, kúti víz — fogalmaz tömören Gyenis Józsetné, a Vil- lány-Mecsekaljai Borkombinát Pezsgőgyára 3. számú üzemé­nek művezetője. — Tiszta, mert nem vegysze- rezik, nincs semmilyen mellék­íze, vagy szaga — nem is lehet. Szénsavval dúsítjuk, így aztán borba is jó. Nem veszi el a bor ízét. Természetesen önmagában fogyasztva a legüdítőbb. Mi is ezt isszuk, de hűteni kell, mert ebben a forróságban húsz fok­ra is felmelegszik. A tortyogói töltőüzem A töltőüzem literes és féllite­res üvegeken kívül huszonöt­literes szódás ballonokat is tölt. Az alapanyag itt is a tiszta tor­tyogói víz. Kőszegi L. Kádár János fogadta a KGST XXXVI. ülésszakán résztvevő országok küldöttségeinek vezetőit. Ké­pünkön: Kádár János beszél. A forró napokon - ezekből most nincs hiány - lelket-testet üdítő italokra vágyunk. Az édes üdítőktől - pepsi, jaffa, márka, traubi - sokszor még több gyöngyöt törölhetünk le homlo­kunkról. Mit tegyünk? Általá­ban a legjobb megoldások mindig nagyon egyszerűek. Ha végignézzük az üzletek üdítő víz kínálatát, a polcokon, a lá­dákban mást is találunk. A mindenféle gyógy- és ásvány­vizek mellett „üdítővíz" nevű italokat árulnak. Ilyen „Odítő­víz” a fonyódi és a tortyogói (másként: Tettyevíz). A pécsi Kodály Zoltán úti ABC-ben — a júniusi kánikulá­ban — naponta hatvan—nyolc­van üveg tortyogóit vásárolnak. A félliteresnek két forint az ára - talán a legolcsóbb üdítő ital az országban. Vajon hol és ho­gyan töltik, valamint milyen víz a tortyogói? Az üzem a 6-os út mellett, Szigetvár felé található, Pécs­től tíz kilométerre. Az üzem, a szomszédságában működő tor­tyogói vízműtelep kútjaiból kapja napi adagját: harminc köbméter friss vizet. A tortyogói kutak elenyésző teljesítménye ez, a kiváló minőségű víz java­részt a pécsi hatszáz kilométe­res ivóvízvezeték-rendszerbe ke­rül. A töltőüzemben egy műszak­ban dolgoznak, tizenheten lát­ják el a gépeket. Elsőként a beérkező üres üvegeket mossák el, majd az öblített üvegek futó­szalagra kerülnek. A Sopiana Gépgyár „Dorita" típusú gép­egysége tölti és zárja az „üdí­tővíz" feliratú fél- vagy egylite­res üvegeket. Mielőtt a víz az üvegekbe kerülne, egy szatu­ráló gépen széndioxiddal feldú­sítják. Naponta tizennégyezer üveg félliteres, vagy — felváltva, szükség szerint - hatezer üveg literes tortyogóit töltenek. A tiszta üdítővizet csak Baranya élelmiszerboltjaiba és vendég­látóegységeibe szállítják. Az üzem új mosóberendezést kapott — tegnap szerelték be a külső-belső kefés mosót, amely korszerűbb a jelenleginél. Ré­gebben sok gondot okozott az üveghiány. Mostanra megszűnt ez a probléma, nem kell leáll­ni göngyöleghiány miatt, folya­matos az ellátás.

Next

/
Thumbnails
Contents