Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)
1982-06-26 / 173. szám
Vasas Károly rajza Berták László Sírvers, 1980 Jöttek-mentek idegenek utolsó szalmaszálon is. Megálltak csöppet, nagy sisakjuk kupoláján fölkelt a hold. Azt hittük, együtt még lehet, kapaszkodtunk a víz alatt. Csizmájuk talpa eltakarta, de itt is, ott is buborék. Kondult a világ, mint a kút. Fölszóltunk rájuk: emberek! Cingái; szavunk a partot verte, ők meg fújták a magukét. Arcuk volt és üres kezük, aztán végképp elmerült. Ök feküsznek köpenyben alul, fölöttünk törött szalmaszál. Botár Attila Teljes és egyszerű Kis fura szél a vizeken mai arcomat összegyűrné. Kis fura szél a városon mai testemet elföldelné. Fura kis szél leányhajakkal eszemet venni indul éppen. Vén gépek, roggyant vagonok telepén talál, új földrészen. Vasak rozsdában vakoskodnak, a fél mező kohóra vár itt. Volnék-madár vinné a Napba. Emberként csak rozsdásakat köpök és gondolok hazáig. S majd hallom hulló hangokon: járkált nagy fák alatt, nagy fűben akár a fény, akár a víz törvényeibe csöndesülten. Teljes és egyszerű a reggel. A szájban rozsdaíz: jövő'időm salakja. Nyelés, köpés. Amig csak tej világit napfoltos homlokunkra. Simái Mihály Kitömött kígyó Megdermesztettél. Néztem, néztem szörnyű kobra-szemüveged ... Félelem, te kitömött kigyó — meddig tartott a bűvölet? Ezen a seholsenki tájon tőled féltettem bőrömet...? Eldőlhetsz már, ostoba bábu ... de hol rejtőznek a Kezek?! Ezen a seholsenki erdőn ki tartott föl? ki mozgatott? Hatalom? Ármány? Lidérclélek ...? Megrángó ujjaimra nézek — ti voltatok? TI voltatok?! Szántó Péter: CSALÁDI SÖR Az egyenhózak között egyen- melegítős kisgyerekek szaladgáltak, vasárnaponta pedig ijesztően csattantak a hetediknyolcadik emeletről kihajított borosüvegeik a homokozó kőkáváján. Néhányon egész pontosan céloztak. A kamasz gyerekek ilyenkor azzal szórakoztok, hogy körberöhög- ték a csupa ködös szemű népbarátból álló Utcaszínházát, míg azok el nem rohantak. A földig érő fekete szoknyás színésznő szikrázó szemmel sziszegett a bunkó prolikra. Annál nagyobb volt utána a röhögés. A baj azonban a tantival volt. A tanti hetvennyolc évesen, fürgén és vidáman érkezett haza a kórházból, miután félőrültté tette az ápolónőket, és túlélte a combnyaktörést. Bozsics Guszti szerint, ha ez így megy tovább, nevezni kéne a tantit a Los Angeles-i olimpia valamelyik atlétikai számára. Végső soron maguk okozták ezt a kényelmetlen helyzetet, hiszen a lakásigénylésükbe azt írták: öt fő. Meg is kapták a másfél szobás tanácsit, s akkor megsajnálták, magukhoz költöztették a nénit. Ettől kezdve viszont Bozsics Guszti akkor volt boldog, ha éjszakai műszakra került a buszával, mert nappal igazi áayban alhatott, nem három hokedlin, mint amikor éjszaka mindannyian otthon voltak. Az is baj volt a tantival, hogy valaha Gömbös Gyula komor- mája volt, s bár sosem derült ki, mire kellett Gömbösnek a komorna, a tanti ezzel még dicsekedett is. Guszti esküdött rá, hogy emiatt marad ki rendre a jutalmakból, kitüntetésekből. Jóllehet a főnökség azért haragudott rá, mert Gusztit nem érdekelték az élet szigorú törvényei. Ismerősöknek ott is megállította a buszt, ahol nem volt megálló, az integető kisgyerekeket akkor is fölvette, ha emiatt pirosban az útkereszteződésben rekedt. Ráadásul a felesége időnként bejárt a telepvezetőhöz botrányt csinálni, amikor lila és zöld monoklik voltak a szeme alatt. Egyébként a tisztességes dolgozók számára nyilvánvaló volt, hogy Gusztinak azért vonták meg a prémiumát, mert éjszakai járaton — utas nem lévén — költöztetést vállalt Kőbányáról Lágymányosra. Ellenőrzéskor egy kolóniái szekrénysor, két rekamié volt a buszon, a „rokkantaknak” jelzésű széken pedig két süldőma'lac visított. Hiába röhögött Guszti,' hogy mindnek bérlete volt, az ellenőr megkérdezte: hogyan került Lágymányosra, amikor Csepelen kéne lennie?! Ne legyen nekik se jobb, mondta Guszti, és másnap behúzott fékkel gurult végig a remizen. Poroltóval kellett eloltani a fékfofákat. A baljóslatú Családi sört Guszti felesége hozta haza. Szép, csatos, sötétzöld üvegben. A liternyi sör sejtelmesen derengett át a palackon. A másik Bozsicsné, Guszti anyja mondta is rögtön, meg kéne inni. mielőtt a gyerekek hazaérnek. Guszti azonban kinyilatkoztatta, hogy ő csak jégbe hűtött sört iszik. Ezért bedúgták a palackot a Szaratovba. Majd csak lesz vele valami. Elsőbben is a tantinak eltört az ujja. Guszti anyja, megkorosod, ván, egyre rosszabb alvó lett, s az éjszaka közepén meghallotta zörögni a hűtőszekrényt. A kézitusa során az ő kezébe került a söprű, a tanti meg minden igyekezetével a hóna alatt tartott Családi sört védte. Nem baj, vélekedett Guszti, azért fog ez még Los Angelesben fittyet hányni. Másnap Guszti éjszakai műszakba ment. Ő örült neki, a főnökség azt hitte, büntetés. Büntetés, mert Guszti előző délelőtt meglátott egy szép fenekű lányt, s hogy alaposan szemügyre vehesse, hirtelen visszatolatott ötven métert a busszal, legalább negyvennel. Egy kismamánál — mondják — elkezdődtek a tolófájások, egy másik utas pedig csuklási rohamot kapott. — Nem tudom, mit kekec- kednek? — méltatlankodott Gusztiné. — Még ha megmö- työrészte volna!... Guszti fölvetette, hogy az éjszakai hideg ellen inni kéne. — A nyavalyát! A sörtől éppen hogy jóbban lehűlsz! — Ha úgy gondolod, hogy nélkülem iszod meg a sört — felelt Guszti —, egyenként verem ki a fogaidat egy 4-es pemzlivel! — Végső soron ketten lis megihatnánk! — egyezett bele vonakodva az asszony. Ekkor lépett be Guszti anyja és a tanti a kamrányi konyhába. Guszti őket is lehűtötte. Csak ellenőrizték — mondta —, hideg-e már a sör. És ha a tantinak kedve támadna belekóstolni, a maradék tizenkilenc ujját is eltöri. Azon az éjszakán a tanti negyedóránként megjelent a Szaratov előtt. Gusztiné azonban a hűtő ajtajának dőlve bóbiskolt álló éjjel. Őt viszont a fia, Kisguszti ellenőrizte. A reggel szürke tócsákat vert a lakótelepi ablakokra, ólmos volt az ég, az eső, és az ágyból gyűrötten kászálódó emberek is. Guszti fáradtan, borostás arccal tért haza. Egész éjjel szenet szállított. Reggel, amikor a takarítók méltatlankodtak, azt mondta, bányaszerencsétlenség volt üllőn, onnan jöttek a szenes ruhájú utasok. Hatalmas mosdást rendezett a pléhlavórban; egyszerűen nem állta az ülőkádas „fürdőszobát". Megberetválkozott késsel, pamaccsal, ahogy az apjától, nagyapjától látta. Erre mindig sokat adott, aludni se ment szőrösen. Dermedt fáradtan bújt a ciha alá. A Családi sör, gondolta, de már bénult volt, lassan, ernyedten az álom feneketlen vizesvödrébe hullt, szemében a párás, homályosan zöld palack képével. Estére, beletörődve a meg- vóltoztathatatlanba, meghívták magukat egy liter Családi sörre. ültek a kisasztal körül hatan, szájukban puhán omló süitkrumpíit ettek vajjal, szalonnával, hagymával. Már épp az utolsó krumplikat dobálgatták égett tenyerűkben, amikor beállított a nagylány, Cecília barátja. Hunor Dezső elég meghatározhatatlan személy volt az életükben. Vagy inkább személyiség. Leszólt mindent, szép volt és okos. Szótlanul ült az asztalhoz — voltaképp azon az alapon, hogy időnként meg kocsi káztat- ta Zaporozsecén Cecíliát — s kedvtelve nézegette negyvenötös cipőit. Pillanatokon múlt, hogy érzelmeivel nem bírva, összevissza ne simogassa önmagát. — Sült krumpli — sóhajtott. — Van Gogh! Honnan is ismernétek? Kavargó sárgák, tüzes pirosak, lila ködök ihletett mestere ő, megnemértett zseni, kinek képeiből hunyt tüzek, haló remények olvadnak föl az emberben. Ö festett egy ilyen képet. — A marha — mondta meggyőződéssel Guszti —, ahelyett. hogy megette volna. — Nem értitek ti ezt — hullottak a megvető szavak Dezső szépen formált, ajkairól. — Nem minden a nyersanyagcsere! Ahogy a költő mondja: szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival? — Szerintem betörni sehol se szabad - tűnődött a tanti. — Megint a béka a pacsirta dalába. Mert mi a ti életetek* Krumpli, szalonna,, büdös hagyma, sör! — Hát ez az: a sör! - lelkesedett a tanti. — Enni, inni, párosodni! — rázkódott meg Dezső. — Hát csak a gyomor feneketlen zsákját tömjük, miközben az idő vasfoga ólomlábakon röpül el fölöttünk? — Ja igen — szólt közbe Cecília. — A Dezső elvisz dzsi- cuzni! — Majd kapsz egy pofont! — mondta az anyja. - Amíg a mi kenyerünket eszed, addig nem mész olyan helyekre! — Eh! - (legyintett Dezső. — Még a dzsiu-dzsicu klubról is azt hiszitek, kupleráj. El tudjátok képzelni, hogy három embert gáncsolok el egyszerre? Hogy a tenyerem élével tördelem a tetőcserepeket, hogy szöget verek be puszta kézzel? — Nagy marhaság — mondta Guszti. - Mi haszna a széttört cserépnek? Az anyja vitába szállt vele:- Amíg Dezső itt lakik, eladhatnánk a kalapácsot! Dezső meglátta, hogy a tanti a sörösüveg zárjával bajlódik. — Én ezt puszta kézzel, egy csapással kinyitom! Le a nyakát! Kitépte az öregasszony kezéből a palackot, az asztal közepére állította. Fölállt, mélyen koncentrált. Két csuklóját térde közé szorítva tagolatlan félszavakat mormolt. Hirtelen támadó állásba ugrott, rémeset ordított — a tanti ijedtében a nagy kenyérvágó kést beleejtette a krumplistálba, a krumpli hagymástul szanaszét röpült. Dezső (lecsapott a Családi sörre. A kezének nem lett semmi baja, de nem tudta kinyita- ni a palackot. Az üveg úgy, ahogy volt, mint békés fohászkodásában megzavart, sértett vadkacsa, fölemelkedett. ■ Lágy ívben átszállt a szobán, és a falnak csapódott. — Te barom! — törölgette magáról Guszti a sörhabot. — Hát ezért kell arra a micsodára járni? így én is kinyitottam volna. — Istenem — zokogott az anyja. — Az a sör, a drága sö- röcske! Dezső megrázta magát: - Már megint az anyagcsere! Szórj az ilyenek közé gyémántokat! Megeszik! Azóta a Családi sört teljesen kivonták a forgalomból. A gödör Az egyik legutóbbi kulturális vetélkedőn nagy feltűnést keltett az az újdonsült asszonykórus, amely nemcsak kiváló képességgel, de furcsa nevével is kitűnt a többi résztvevő közül. A Mártonhely utca lakosaiból verbuválódott dalárda a Gödör nevet választotta magának. Vajon honnan ered ez a szokatlan névválasztás? — kérdeztük az együttes vezetőjét. — Kórusunk története abba az időbe nyúlik vissza, amikor utcánk lakói még szinte meg sem ismerték egymást, ha találkoztak valahol. Akkortájt bontottak fel egy csatornát az Utcában, s a munkálatok után elfelejtették betömni a jókora üreget. Mondanom sem kell, nagyon bosszantott bennünket a dolog. Panaszkodtunk fűnek- fának, de a gödröt csak nem akarták betemetni. Az autóval rendelkező lakótársak például csak úgy tudtak átkelni a mélyedésen, hogy kis segédszárnyat erősítettek a kocsihoz, és pár métert repültek. A férjem így lett aranykoszorús vitorlázórepülő. Sajnos az egyik ugrása nagyobbra sikerült a kelleténél, és átrepülte az Alpo- kot. Azóta Münchenben várakozik a Trabantunkkal, mert kifogyott a benzin. A fiam is kétszer kitörte a bal lábát a gödörugró-versenyen, igaz, harmadjára megjavította az ifjúsági távolugró-csúcsot. Aztán a harmadik szomszéd megtudta, hogy új rendszerű aluljárót építenek az utcában, amelynek csak egy lejárata lesz, így felére csökkenthetők a költségek, örültünk, hogy a népgazdaságilag nagy hasznot hajtó újításnak a mi utcánk adhat otthont. A hír azonban valótlannak bizonyult, mert kiderült, hogy olajat találtak. Mondanom sem kell, hogy kollektívánk olajra állíttatta át a .fűtést. Ezúttal is bakot lőttünk, mert azok az arab égyetemis- ták, akiket olajfúróknak hittünk, hazamentek nyári szünetre, és feléje se néztek többet a gödörnek. — Mással nem is próbálkoztak? — Dehogynem. Megrendeztük a gödörnapokat, hogy felhívjuk az illetékesek figyelmét a tarthatatlan állapotokra. A különböző társadalmi szervek is megígérték támogatásukat, ha pozitív mondandójú műsort állítunk össze. Így kerültek a programba a „Buktatók azért vannak, hogy kikerüljük őket” és a „Gödör, mint negatív domb” című tudományos előadások. A helyi búvárok bemutató lemerüléseket tartottak, a meteorológusok mélylégköri méréseket végezte. Meghívott vendégeink végül is nagyon elégedetten távoztak a gödörnapokról, és tervbe vették, hogy a város más utcáiban is fúratnak kisebb lyukakat, amelyeket társadalmi összefogással gödrökké lehetne bővíteni a művelődés fellendítése érdekében. Ekkor határoztuk el, hogy világgá kürtöljük bajunkát. összegyűltünk a gödör mellett, és elkezdtünk kiabálni. — Gondolom, ezt már az illetékesek is meghallották? — Nem, de nem is hibáztatom őket. Felőlük fújt a szél, és úgy látszik, a másik irányba vitte el a hangot. Egyébként sem bántuk már a gödröt, mert rájöttünk, hogy egész szépen tudunk énekelni. Jgy alakítottuk meg a Gödör kórust, amely sikert sikerre halmozott a kerületi kulturális vetélkedőkön. — Akkor végül is elégedettek lehetnek. — Nem egészen. Három fahangú lakótársunk ugyanis, akiket sorozatos félreéneklés miatt kizártunk a kórusból, panaszos levelet írt az újságnak. A lap péntek reggeli száma közölte levelüket, délre két nyugdíjas kútásó már be is temette próbahelyiségünket. Nem tehettünk mást, feloszlattuk magunkat, és átalakultunk kertbarát- egyletté. — Hogyhogy? — Az utcánkat teljes szélességben kitűnő termőtalaj borítja. Az autók úgysem tudnak átvergődni rajta, ideje, hogy más módon hasznosítsuk. A szakemberek szerint ezen a homokon a borszőlő terem meg leginkább. — Nem félnek attól, hogy megint valami hiba csúszik a számításukba? — Mitől félnénk? A bort mindnyájan szeretjük ... T. Szűcs József HÉTVÉGE 9. »
