Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)
1982-06-03 / 150. szám
Beckenbauer elbúcsúzott Kedden este a hamburgi Volkspark-stadionban 35 000 néző előtt került sor a nyugatnémet labdarúgás egyik legnagyobb csillagának, Franz Beckenbauernak búcsújátékára a Hamburger SV-ben, a válogatott ellen. A 36 éves kiválóság — aki méltán érdemelte ki a „császár" jelzőt — utolsó mérkőzését mindössze 12 nappal a világbajnoki döntő megkezdése előtt rendezték, így az kettős jelentőséget kapott. Az NSZK válogatottjának szövetségi kapitánya, Jupp Derwall ugyanis ezúttal próbálkozhatott utoljára a rendelkezésére álló játékosoknak csapatába építésével. A találkozót megelőző ceremónia során az NSZK Labdarúgó Szövetségének elnöke, Hermonn Neuberger méltatta Beckenbauer érdemeit, majd az NSZK labdarúgó válogatottjának „tiszteletbeli kapitánya" címmel tüntette ki a búcsúzó játékost. A nyugatnémet labdarúgás történetében ez a megtiszteltetés az előzőek során csak két labdarúgót ért: Fritz Waltert és Uwe Seelert. Beckenbauer válaszában megköszönte az elismerést, és reményét fejezte ki, hogy egy igazi futballfesztivált fognak ünnepelni. Várakozása a mérkőzésen csak részben igazolódott be, mivel csapata, a Hamburger SV 4-2 (2-0) arányú vereséget szenvedett az NSZK világbajnokságra készülő gárdájától. A góllövők: Rummenigge (14. p.), Müller (19. p.), Beckenbauer (47. p., — öngól), Breitner (64. p.), illetve Bastrup (73. p.), Beckenbauer (84. p.). OSN megyei ünnepély Június 5-én, szombaton 16.00 órai kezdettel kerül sor Pécsett, a PVSK sporttelepén a VI. országos sportnapok Baranya megyei központi ünnepségére. A rendezvényen bemutatókkal szerepelnek a megye különböző általános és középfokú iskolái, pécsi és komlói üzemek dolgozói, valamint az MHSZ sportolói. A rendezvényre jegyek elővételben a Megyei Sporthivatalban válthatók, de korlátozott számban még lehet jegyeket kapni a helyszínen is az ünnepség kezdete előtt. A PMSC sikere Ausztriában Három mérkőzésen veretlen maradt a csapat Szászszázalékos sikert ért el a PMSC labdarúgó-csapata ausztriai portyája során. A piros-feketék mind a három mérkőzésüket megnyerték, hét gólt lőtték, egyetlen egyet sem kaptak. A csapat vezetői amolyan jutalomútnak szánták az ausztriai mérkőzéssorozatot, a bajnokság befejezése után. Egy elvárás volt a játékosokkal szemben, becsületesen végig küzdeni a mérkőzéseket, és jó eredményt elérni. Ez sikerült. Az ellenfelek közül egyedül a VÖEST Linz tartozott az osztrák első vonalba. A bajnokságon utolsó helyen végzett linziek hiába hajráztak jól, a bajnok Rapidot és a középmezőnyben végzett Graz együttesét is legyőzték a két utolsó mérkőzésükön, de feljebb nem sikerült kerülniük a bajnoki táblázaton. A kiesést mégis elkerülték, mivel létszámemelés lesz az osztrák első osztályban. A Linz elleni mérkőzésen ugyan kiütközött a pécsi csapaton-némi fáradtság, a győzelem mégis a piros-feketéké lett. Róth fejesgólja a PMSC javára döntötte el a találkozót. Chémie Linz, a pécsiek második ellenfele az osztrák II. osztályban szerepelt és az idén ezüstérmes volt. Ezen a mérkőzésen a hajrában döntő fölénybe került a PMSC, és az az eredményen is megmutatkozott, mely 4-0 volt a pécsi csapat javára. A piros-feketék bemutatkozó mérkőzésüket az osztrák II. osztályba most felkerült, a valamikor az első osztályban is játszó Stáyr csapatával vívták. A 2-0 arányú győzelemnél a pécsiek annyit adtak ki magukból, amennyi a biztos nyeréshez kellett. A PMSC legjobbja a három mérkőzésen Torna volt, aki valamennyi alkalommal nagyszerű teljesítményt nyújtott. Nagy az első találkozón jól játszott, utána elszürkült. Gallai az első mérkőzésen csak cseré volt, de utána mind a két találkozón kezdő ember lett és bebizonyította, hogy lehet rá számítani. Mészáros a két utolsó mérkőzésen jóval átlagon felül játszott, sokat mozgott és a góllövésből is kivette részét. Dárdai nagy akarással küzdött, a Chémie Linz ellen játszott a legjobban. Hüber mind a három mérkőzésen kezdő ember volt, játéka arról tanúskodott, hogy hamarosan beilleszkedik a csapatba és értékes tagja lehet az együttesnek. Róth góljával nyert a PMSC a VÖEST Linz ellen, Lutz a tőle megszokott teljesítményt nyújtotta. Bodnárt a linziek többször is próbára tették, nem egy jó védése volt. Schulteisz mind a három találkozón szerepelt, váltakozó teljesítménnyel. Morvái, Radics, Kardos, Réfi jobbára csereként jöttek számításba. Brezniczky, Kincses, Bendes sérülések miatt nem játszottak. A csapat edzői teendőit Koller Nándor látta el, aki igen A linzi stadion, ahol a PMSC a VÖEST Linz elleni mérkőzését játszotta jól róhangolta a játékosokat az egyes mérkőzésekre. A látottakat így értékelte:- Abban az időszakban jutottunk megfelelő mérkőzésekhez, amikor nálunk már a bajnokság befejeződött. Feltétlenül pozitívum, hogy I. és II. osztályú csapatok ellen játszottunk és nem vesztettünk, pedig öt kezdő játékosunk hiányzott (Katzirz, Brezniczky, Kincses, Lőrincz és Dobány). Több olyan játékost tudtunk szerepeltetni, akikre a jövőben esetleg számítani kívánunk. Hegyi István Hivatásos sportrajongó A dzsungel törvényei, úgy tűnik egyszerűek. Vitray Tamás nemrégiben megjelent Hivatásos sportrajongó című könyvében említi Kipling nagy hírű könyvének egyik jellemző részletét: Akela, a vezérfarkas mindaddig társai élén maradhat, amíg közülük valaki le nem győzi. Együtt vadászik velük, tapasztalatokat ad át, közben pedig saját képességei is egyre fejlődnek. Az emberi kapcsolatok szövevényeiben az előbbrejutást, az egyéniség szabad kibontakozását, a csúcson maradást és a tehetségek érvényesülését számos tényező befolyásolhatja. Főként, ha olyan szakmáról van szó, melynek semmiféle honi előzménye, követendőnek kikiáltható útiránya nir^cs. Vitray képekkel is kiegészített írása a Sport Kiadó Sünsorozatában jelent meg, így természetesen elsősorban a sportriporterként átélt küzdelmekről és bukásokról, pofonokról és - rendszerint csak az arckifejezésekből leolvasható — dicséretekről ír. (Sajnos, az is természetes, Jiogy - immár sokadik sport- és egyéb témájú könyvhöz hasonlóan — a kiadandó példányszámot valahogy nem sikerült kikalkulálni . ..) A végig lebilincselő stílusú, az öniróniát (a tévéből immáron jól ismert) hűvös tárgyilagossággal keverő könyvből az érdeklődő olvasó választ kaphat olyan kérdésekre, mint például: szükséges-e sámli a riportkészítéshez? Milyen volt a hírhedt (óm úgy tűnik fals pletykákon alapuló) Szepesi— Vitray-viszony? No és, hogy az egykori díszletmunkásból, óraadó nyelvtanárból, a rádió angol nyelvű műsorának munkatársából és az ideológiai okokból mellőzött kezdő riporterből - mindannyiunk szerencséjére - 24 év alatt miként válhatott valaki a „sportriporterek Akelájává”, „a" VIT- RAY-vá ... Bozsik L. Portisch Torinóba utazott Szerdán délután Torinóba utazott Portisch Lajos nemzetközi sakknagymester, a június 4-én kezdődő szupertornára. A részt vevő nyolc sakkozó között ott lesz a világbajnok szovjet Karpov is; a mezőny Élő-pontérték táblázata 2630. A versenyzők világossal és sötéttel is megmérkőznek egymással, tehát összesen 14 fordulót bonyolítanak le. Portisch a mexikói sakkvilágbajnoki zónaközi döntő előtt utoljára szerepel nyilvános versenyen. A jelzett indulók névsora: Karpov, Timman (holland), Portisch, Szpasszkij (szovjet), Hübner (nyugatnémet), Andersson (svéd), Ljubojevics (jugoszláv), Kavalek (amerikai). 1. Lazio—Varese ve. 2. Bari—Sambenedettese ve. 3. Brescia—Cremonese ve. 4. Catania—Cavese ve. 5. Lecce—Palermo ve. 6. Pescara—Verona ve. 7. Pescara—Verona I. li. 8. Pistoiese—Pisa ve. 9. Pistoiese—Pisa I. fi. 10. Reggiana—Perugia ve. 11. Reggiana—Perugia I. fi. 12. Spal—Foggia ve. 13. Spal—Foggia I. fi. +1 14. Sampdoria—Rimini ve. Népsport Képes Sport 1 1 x 1 1 1 x 1 2 I D. N. 1 2 Közülietek figyelem! Munkásszállítási gondjaikat megoldja a sz. Vállalat. Korszerű járműveink kulturált utazási lehetőséget biztosítanak. Vegyék igénybe BérautÓbuSZ szolgáltatásunkat! IKARUS 266, IKARUS 211 és BARKAS B 1000 típusú járművek bérelhetők a Szigetvári Üzemigazgatóságon. Cím: 7901. Szigetvár Dencsházai u. 3. Pf. 22. Telefon: 6, 215, 287. Tizenegy nappal a vb előtt ZENICA: Jugoszlávia világ- bajnokságra készülő labdarúgó-válogatottja Bosznia Hercegovina köztársasági válogatottjával játszott kedden előkészületi mérkőzést. Az V. csoportban szereplő „plávik" 2-1 (1-0) arányban nyertek. POPRÁD: Csehszlovákia világbajnoki felkészülési mérkőzést játszott a tátrai üdülőhelyen a lengyel első osztályú Szombierki Bytom együttesével, a csehszlovákok 3-1 (2-0) arányban győztek. FÜRTH: Befejezte világbajnoki előkészületi mérkőzéssorozatát Kamerun válogatottja. A második ligás Fürth csapata ellen az afrikai labdarúgók 2-0 (l-O)-ra győztek. MOSZKVA: A Szovjetunió csütörtökön játssza utolsó előkészületi mérkőzését, Stockholmban Svédország ellen. A válogatott találkozóra a következő 17 játékos utazott el: ka-, pusok: Daszajev, Csanov. Hátvédek: Szulakvelidze, Csivadze, Baltacsa. Gyemjanyenko. Higyi- jatulin, Borovszkij. Középpályások: Bal, Besszonov, Oganesz- jan, Szuszloaarov, Gavrilov, Da- raszelija. Csatárok: Sengelija, Andrejev, Blohin. A TASZSZ hírügvnökség jelentése szerint a Stockholmba utazó 17 játékos helve már biztos a 22-es világbajnoki keretben, a további öt labdarúgót pedia n <-S'",törtöki talá'kozó után jelöli ki Konsztantyin Besz- kov szövetségi kapitány. SEVILLA: A jelenleg Portuaá- liában tartózkodó brazil válogatott a tervek szerint hétfőn, június 7-én érkezik Sevillába, világbajnoki csoportmérkőzései színhelyére. A dél-amerikai ország küldöttsége alighanem a legnépesebb az összes vb-résztvevő közül, hiszen a saitó, a rádió és a televízió képviselőit 'is be'eszámitvn. minteay félezren tevékenykednek majd az együttes körül. A brazilok nyitómérkőzésére eayébként június 14- én a Szovietunió ellen kerül sor a Sanchez Pizjuan stadionban. ZÜRICH-: Az Argentin Labdarúgó Szövetség szám szerint is nevezte 22-es keretét, mégpedig abc sorrendben. Egyedül Maradona a kivétel, övé a 10- es trikó lesz. Az argentin keret számozása: 1. Osvaldo Cesar Ardiles, 2. Hector Baley, 3. Juan Barbas, 4. Daniel Bertoni, 5. Gabriel Calderon, 6. Ramon Diaz, 7. Ubaldo Fillol, 8. Luis Galvan, 9. Americo Gallego, 10. Diego Maradona, 11. Mario Kempes, 12. Patricio Hernandez, 13. Julio Olarticoechea, 14. Jorge Olguin, 15. Daniel Passarella, 16. Nery Alberto Pumpido, 17. Santiago Santamaria, 18. Alberto Tarantini, 19. EnzoTrosse- ro, 2Ó. Jorge Valdano, 21. Daniel Valencia, 22. Jose Daniel Van Tuyne. LISSZABON: Mióta Portugáliában tartózkodnak; Tele Santana brazil szövetségi kapitánynak nincs egy pillanatnyi szabad ideje sem, annyira igénybe veszik az újságírók. Egyik legújabb nyilatkozata: „Brazília megnyeri a 4. világbajnokságát, mert ha ezt nem hinném, nem is vállaltam volna az együttes szakvezetését.” Röviden TÖMEGSPORT. Az Építők Szakszer- vezete Baranya megyei Bizottságához tartozó szakmunkástanulók részére megyei olimpiai sportnapot rendeztek asztaliteniszben, kispályás labdarúgásban, kézilabdában és sakkban. Az első helyen az 508-as számú intézet tanulói végeztek. KOSÁRLABDA. Férfi MNK-mérkő- zés: PVSK—U. PEAC 105-70 (46-48). L. d.: Tóth (22), Kovács (18), illetve Csernai (20). KÉZILABDA. A megyebajnokság legutóbbi fordulójának eredményei. Férfiak: Kesztyűgyár—Mecseknádasd 37-25, Baromfifeldolgozó—U. PEAC II. 31-34, PMSC II.— Siklós 34-22. Nők: „ MohácsrVéménd—Szentlőrinc 22-18, Konzum—Baromfifeldolgozó 20-14, Baromfifeldolgozó—U. PEAC I. 19-31, BTC II.—Sportiskola 16-20, PMSC II.—U. PEAC II. 18-15. MÜNCHEN: Paul Breitner, a Bayern München csapatkapitánya, az NSZK válogatottjának erőssége egy nyugatnémet illatszergyár megkeresésére levágatta 8 éve hordott szakállót. Az „esemény” célja egy arcvíz reklámozása volt. Breitner utána kijelentette: „Tízévet fiatalodtam." A dologhoz tartozik még, a borotválásért nem kellett fizetnie, sőt 150 000 márka „fájdalomdíjat” kapott. PÁRIZS: Az 1958-as svédországi világbajnokság gólrekordere, a francia Just Fontaine volt, akinek akkori 13 gólos csúcsát máig sem múlták felül. Azóta viszont minden mundial előtt Fontaine nyilatkozik a góllövés' tudományáról, az esélyekről és arról, lesz-e valaki, aki túlszárnyalja őt. Legújabb véleménye: — Ma már egészen más a játék, mint 24 évvel ezelőtt. Akkor megjátszották azokat, akiknek szerepköre a góllövés volt, ma viszont' ez másként történik. Általában a középpályások a legeredményesebb futballisták, de míg a labda az ellenfél hálójába kerül, „sok lábat" megjár. Legtöbbször a védősorból hozza fel valaki és kerül a legjobb helyzetbe jutott játékoshoz. Szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy vclaki egy vb-mér- kőzésen 4—5 gólt rúgjon, még abban az esetben sem, ha gyengébb az ellenfél. A legjobbak ugyanis olyan őrizetet kapnak, hogy ember legyen a talpán, aki állja sarat. — Abban most sem fog változni a helyzet, hogy leginkább a szélre kerülő játékosok jutnak jó góllövő pozícióba, hiszen mióta a két „ékes” játék kialkuit, a jobb és a bal oldal a 90 perc alatt szabad területet képez. Érdekes Fontaine további meglátása is: — A védelmek lesre csalogató taktikája is nagy fegyver egyes csapatoknál. Persze, erre köny- nyen rá is fizethetnek, ha a játékvezető néha kihagy. Keményeden, sőt durva is tett ez a sportág, éppen ezért a játékvezetőkre vár az a nagy feladat, hogy a megfelelő, sportszerű mederben folyjon le a világbajnoki sorozat. Fontaine véleménye szerint a XII. vb fő favoritja Brazília és az NSZK. Ez a két válogatott immár évtizedek óta meghatározó szerepet játszik a futballvilágban. Sorrendben utánuk Spanyoloszág és Argentína következik, az ibériaiak helyzeti előnyüknél fogva, az argentinok pedig megfelelő csapat- egységükkel, kimagasló sztárjaikkal. Az 1958-as gólkirály esélyesnek látja még a már megnevezettek után a Szovjetuniót, Olaszországot, Jugoszláviát és esetleg Francia- országot. Dunámon napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf • 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György ferjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 2ü4,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Könyvajánlat