Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)
1982-06-15 / 162. szám
1982. június 15., kedd Dunantmt napló 7 Országos bajnokság kezdődött hétfőn Baranya különböző modellezői pályáin. Itt rendezik ugyanis az úttörők bajnokságát, vitorlázó hajó, szabadon repülő és körrepülő kategóriában. A hajósok Orfün, a szabadon repülők a pogányi repülőtéren, a körrepülők Újmecsekalján versenyeznek. A bajnokság ma, kedden fejeződik be. Fotóriporterünk, Läufer László a nagy versenyről ad ízelítőt képriportjában. Kovács Ferenc marad Debrecenben! Érdekes híreket kaptunk a Debreceni MVSC háza tájáról. Eldőlt, hogy további két évig Kovács Ferenc lesz a DMVSC labdarúgócsapatának vezető edzője, cki rövidesen aláírja a szerződést a Hajdúság fővárosában. Lassan kialakul a játékosállomány is, miután Kiss, Fodor, Szűcs J., Czikora, Tóth és Tímár szerződése érvényben, míg Kerekes, Sallai, Menyhárt, Szűcs I., Jankovics és Varga már ’aláírta az újabb debreceni szerződését, és hamarosan követi őket ebben Feledi, Szigeti és Lukács is. A kapus Szabó és Nagy II. viszont visszavonul, ugyanakkor a húszas kerethez kerül az ifjúsági együttesből a kapus Tokai és a védő Terczel. Érdekesség, hogy a DMVSC vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a nyíregyházi Moldván és a szegedi Kun átigazolásának ügyében. Asztalitenisz NB II. TAVASZI VÉGEREDMÉNY FÉRFIAK 1. Tatabányai B. 5 5 — 10 2. Ikarus 5 5 — 10 3. Universitas PEAC 5 4 18 Kaposvári Rákóczi 5 4 18 Szondi SE 5 4 1 8 6. Gy. Magasépítő 5 2 3 4 Vasasi Bányász 5 2 3 4 8. M.-óvári Kötött 5 1 4 2 Tipográfia 5 1 4 2 D.-űjv. Kohász 5 1 4 2 ni. Balatonalmádi 5 — 5 — NŐK i. Statisztika 5 5 __ __ 10 2 . Gy. Elektromos 5 4 — 1 8 3. Kapospiaszt 5 3 1 1 7 4. Székesfehérvár 5 3 — 2 6 5. Pécsi Spartacus 5 3 — 2 6 6. Közg. Egyetem 5 2 1 2 5 7. Szekszárdi Sp. 5 2 1 2 5 8. Szekszárdi Költ. 5 2 1 2 5 9. ESMTK 5 2 — 3 4 10. Vegyterv 3 5 1 1 3 3 11. Dunavidéki V. 5 — 1 4 1 12. Komárom 5 — — 5 — Eredmények röviden KOSÁRLABDA PVSK—Eger 82-81 (42-34), Felszabadulási Kupa, férfimérkőzés, Eger. A legjobb pécsi dobók Kovács (29) Rab (19), Solti (19). A nőknél befejeződtek a csoportmérkőzések, a PVSK női együttese csoportjában az első helyen végzett és a döntőbe került, ahol a pécsiek első mérkőzésüket az MTK-VM-mel vívják. A döntő másik két résztvevője a VSE és a Szekszárdi Dózsa. TENISZ OB II. osztályú csapatbajnokság : Bp. Elektromos—Pécsi Spartacus 5-4, női mérkőzés, Szombathelyi Haladás—Pécsi Spartacus 5-4, férfimérkőzés. ATLÉTIKA Debrecenben rendezték meg a Magyarország—Románia nemzetek közötti atlétikai viadalt. A férfi pontversenyt Magyarország nyerte, 127.5:84,5 arányban, a nőknél Románia győzött 87,5:68,5 arányban. A magyar férfiválogatottban 1500 m-en Szabó Tamás, a PMSC versenyzője szerepelt, aki második volt 3:50,8 mp-es idővel. 10 ezer méteren a komlói Bauer negyedik lett, ideje 30:49,68. CSELGÁNCS Budapesten az ICO Kupa nemzetközi versenyen nehézsúlyban Géra (PVSK) a 2. helyen végzett. KÉZILABDA Hat csapat részvételével rendezték vasárnap délelőtt Pécsett a Zsolnay Kupa női tornát. A végeredmény: 1. PMSC, 2. Zsolnay, 3. Mezőgép, 4. Kon- zum Aruház, 5. BTC, 6. Baromfifeldolgozó. A torna legjobb kapusának járó tiszteletdíjat Jelenszkyné (PMSC) kapta, a legeredményesebb játékos Székely (Mezőgép), a legtechnikásabb játékos Kovács (Zsolnay) lett. A PMSC az első hely mellé megszerezte a legsportszerűbb csapatnak, járó tiszteletdíjat is. NB II. férfiak: Boly—Sopron 38-27 (18-13). MODELLEZÉS Pécsett rendezték meg az országos autómodellező bajnokságot. Eredmények: Körpályás, sebességi kategória 1,5 ke: 1. Örkényi (MOM), 215 km/ó... 3. Kramphardt (Ércbányász) 154 km/ó. 2J> ke: 1. Szüts (MOM) 239 km/ó (új országos csúcs), 2. Nagy (Ércbányász) 205 km/ó, 5 ke: 1. ifj Rúzsa (MOM) 257 km/ó (új országos csúcs) .... 3. Kassai (Ércbányász) 226 km/ó 10 ke: 1. Bogdán (Kaposgép) 283 km/ó (új országos csúcs), 2. Szántó (Ércbányász) 275 km/ó. Rádióirányításúak. Sportkategória: 1. Mohai (Ércbányász) 92 kör, 2. Kovács B. (Ércbányász) 91. Forma kategória: 1. Szénási (Bp. MK) 105 kör, 2. Kovács B. (Ércbányász) 103, 3. Mohai (Ércbányász) 99. A pontverseny végeredménye: Sebességi kategória: 1. Budapest, 2. Baranya, 3. Somogy. Rádióirányítású kategória: 1. Baranya, 2. Budapest, 3. Békés. TÁJFUTÁS Vasárnap Budapesten a Já- nos-hegyen került sor a vidéki csapatbajnokság küzdelmeire, melyen kiválóan szerepeltek a pécsi tájfutó lányok. Eredmények. Női felnőtt I. o.: 1. PVSK (Jerger, Isgum, Müller, Kiss M.) 2. Pécsi Orvosegészségügy (Angster, Balázs, Vass, Jónásné). Leány serdülők: 3. PVSK (Kovács, Lovas, Garami. SAKK Torinóban a nemzetközi sakk. verseny 7. fordulójában Portisch és a szovjet Spasszkij játszmája függőben maradt. A Karpov (szovjet—Hübner (nyugatnémet) és az Andersson (svéd)—Ljubo- jevics (jugoszláv) játszmája döntetlenül ért véget. A verseny állása: Karpov 3, Hübner és Andersson 3—3, (1—1), Lju- bojevics 2,5 (1), Kavalek 2,5, Portisch 2 (2) és Szpasszkij 2 (1). KERÉKPÁR Az Arany Mokka GP pályaversenyen rajthoz álltak a pécsi versenyzők. Szabó L. a 4000 m-es egyéni üldözőversenyben 4.58,5 mp-es idővel a 9. helyezést szerezte meg, mely a magyar kerékpársport történetében a 3. legjobb időt jelenti a rangsorban. Szakács Péter (PSI) az IBV kerettagok 3000 m-es időfutamában az IBV-győztes Sajó Péter mögött a 2. helyen végzett. Mindkettő versenyző biztosan teljesítette az I. osztályú szintet. BIRKÓZÁS A Jurisics Kupa versenyen 3. helyen végeztek a szigetvári birkózók Kőszegen. 186 versenyző indult az országos szabadfogású úttörő birkózóversenyen. Jól szerepeltek a szigetváriak. Eredmények: 41 kg: 1. Nányi T„ 49 kg: 3. Lengyel, 63 kg: 6. Péter, +68 kg: 2. Kovács. TOTO ve. ve. ve. ve. 2-0 1 1. Cavese—Lecce 2. Cremonese—Spal 3. Foggia—Sampdoria 4. Palermo—Lazio 5. Perugia—Bari 6. Pisa—Reggiana 7. Pisa—Reggiana 8. Rimini—Catania 9. Rimini—Catania 10. Sambenedett.—Pescara ve. 4-0 1 11. Sambenedett.—Pescara I. ff. 1-0 1 12. Varese—Pistoiese ve. 1-1 x 13. Varese—Pistoiese I. félidő 0-0 x -f-l 14. Verona—Brescia félbeszakadt 15. Verona—Brescia I. félidő 0-1 2 0- 0 x 2-0 1 2-1 1 3- 2 1 1- 1 x ve. 0-0 x I. félidő 0-0 ve. I. félidő 0-0 4- 0 * A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 24. heti^ totónyeremények tájékoztató jegyzéke^ a következő: 13 találatos szelvény 1941 darab, nyereményük egyenként 1131 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 22 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 34 399 forint. 12 találatos szelvény 20 784 darab, nyereményük egyenként 70 forint. 11 találatos szelvény 102 507 darab, nyereményük egyenként 36 forint. A 10 találatos totószelvények nagy száma miatt azok nyereménye nem érte el a 10 forintot. Ezért a totó részvételi szabályzat értelmében a 10 találatra jutó teljes nyeremény- alap — a 11 találatra jutó nyereményalappal összevonva — a 11 találatos szelvények között kerül felosztásra. Jó hír a bútorvásárlóknak!! —BARANYA'—» SiMll LAKBERENDEZESi ÁRUHÁZ Pécs, Bajcsy-Zsiiinszky út 18 T.: 14-577 Engedményes bútorvásár!! EGYES BÚTOROK (szekrénysorok — kiegészítő bútorok) engedményes úron vásárolhatók. AMÍG A KÉSZLET TART! ÉRDEMES MEGTEKINTENIE TELJES ÁRUKÍNÁLATUNKAT! Területi bajnokság Kaposvár a Dráva-, Dunaújváros a Duna-csoportban Az MLSZ-ben elkészült a területi bajnokság csoportbeosztása. Az 1982-83-as idényben a következő csapatok szerepelnek a hat csoportban. Dráva-csoport (16 egyesület): Sellye, Siklós, Kisdorog, Paks, Mázaszászvár, Boly, Bonyhád. H. Táncsics SE, Pécsi BTC, Kaposvári Rákóczi, Mohács-Vé- ménd, Komló, PVSK, Dombóvár, Nagyatád, Enying. Mátra-csopart (16): Hatvan, Kinizsi, Borsodi Volán, Bélapátfalva, Edelény, Olefin SC, Borsodi Bányász, Recsk, Salgótarjáni Síküveg, Borsodnádasd, Papp J. SE, MVSC, Gyöngyös, Bólassagyarmat, Pásztó, Lehel SC, Váci Izzó. Körös-csoport (16): Lajosmi- zse, BÉLÉP SC, H. Kun Béla SE, Orosháza, Hódmezővásárhelyi Porcelán, Mindszent, Füzesgyarmat, Kecskeméti TE, Nagyszénás, Dömsöd, SZVSE, Gyula, Szarvas, Szegedi Dózsa, Békés, Szabó L. SE. Tisza-csoport (16): Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Tiszavasvári, Rá- kóczifalva, Rakamaz, Csenger, Kisvárda, Jászkisér, Hajdú Vasas, Mátészalka, Szolnoki MÁV MTE, Debreceni Universitas, Asztalos SE, Püspökladány, Bem SE. Bakony-csoport (18): NIKE FÁK, MOTIM TE, Győri Dózsa, Körmend, Zirc-Dudar, Répcelak, Katona SE, Pét, Győr, Szent- iván. Hévíz, Sárvár, Sabaria, Ajkai Alumínium, MÁV DAC, Bakony Vegyész, Várpalota, Soproni Postás, MÁV Előre. Duna-csoport (18): Érd, Rákóczi SE, ÉGSZÖV MEDOSZ, III. kér. TTVt, Oroszlány, Esztergom, Ikarus. Mezőfalva, Ráci keve, Dunakeszi, Dunaújvárosi Kohász, Budarok, NVSC, Pénzügyőr, Kossuth KFSE, BKV Előre, Építők SC, Bábolna. Magyar győzelem a tenisz Davis Kupában Vasárnap folytatták Budapesten a Magyarország—Jugoszlávia Davis Kupa teniszmérkőzést. Először Benyik és Zsi- vojinovics találkozott. A mérkőzést a .jugoszláv versenyző nyerte 6-8, 4-6, 6-2, 6-3, 6-2 arányban. Ezután Taróczy játszott Ostojaval. Vasárnap nem tudták befejezni a találkozót, mert az Taróczy 6-3, 6-2, 5-5 vezetésénél félbeszakadt Taróczy—Ostoja 6-3, 6-2, 9-7. 35 percre volt szüksége Taróczy Balázsnak ahhoz, hogy a vasárnap este 6-3. 6-2, 5-5-ös vezetésénél félbeszakadt találkozót a maga javára fordítsa, ami egyben a magyar csapat továbbjutását is jelentette. Taróczy győzelme azt jelentette, hogy a magyar teniszcsapat a Davis Kupában 3-2 arányban legyőzte Jugoszláviát, és ezzel az európai zóna B csoportjának elődöntőjébe jutott, ahol a következő ellenfele június 9—11. között Izrael lesz, ugyancsak a Dózsa teniszstadionban. A fiatal jugoszláv teniszező Marko Ostoja szemmel láthatóan nem volt elkeseredve a vereség után, és rövid nyilatkozatában elismerte, hogy bár a szél rendkívüli mértékben zavarta őt, Balázs azonban ma még egy klasszissal jobb játékos nála. Ostoja azonban reméli, hogy sok olyan mérkőzést vívnak majd még egymással, amelynek a végén Taróczy kényszerül kézfogásra. Újabb áldozat a Forma 1. versenyen Alig öt hete, hogy a Forma I. kocsik világbajnoki sorozatában a belgiumi Zolderben megtartott edzésen a kanadai Ville- neuve halálos sérülést szenvedett, s vasárnap újabb áldozatot követelt ez a rendkívül veszélyes sportág. Montrealban a kanadai Grand Prix versenyen az alig 24 éves Ricardo Palettit halálos baleset érte. A fiatal sportoló idén indult először Forma I. versenyen, s pályafutása hamar fejeződött be. A startnál Paletti Ősei la kocsiján nekiütközött a francia Pironi autójának, mivel utóbbi „bentragadt”, és nem tudott elindulni. Paletti gépe kigyulladt, s több mint 20 perc telt el, mire a kocsiból ki tudták menteni. Helikopterrel azonnal kórházba vitték, de ott három órával balesete után súlyos sérüléseibe belehalt. A versenyt a baleset után azonnal megszakították, és csak két óra múlva folytatták. A 309 km-es távon a brazil Piquet szerezte meg az elsőséget az olasz Patrese és a brit Watson előtt. Az idei 8. vb-futam után Watson nagy fölénnyel vezet. Pironi kilencediknek érkezett célba, az osztrák Lauda pedig a 18. körben feladta a versenyt. A 70 körös Grand Prix végeredménye: 1. Nelson Piquet (brazil — Brabham) 1:46:39.577 óra, 2. Patrese (olasz — Brabham) 1:46:53.376 ó„ 3. Watson (brit — McLaren) 1:47:41.413 ó., 4. De Angelis (olasz - Lotus), 5. Surer (svájci — Arrows), 6. De Cesaris (olasz — Alfa Romeo). A vb pontversenyének állása: 1. Watson 30 pont, 2. Pironi (francia) 20, 3. Patrese (olasz) 19, 4. Prost (francia) 18, 5. Rosberg (finn) 17, 6. Lauda (osztrák) 12, 7. Piquet 11.