Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)
1982-06-14 / 161. szám
ORA A NAGYVILÁGBAN Fegyverszünet ágyúzással Harminchárom órával a Szíriával kötött tűzszüneti megállapodás után az izraeli kormány szombat este 9 órától az úgynevezett palesztin fronton is fegyvernyugvást rendelt el. A PFSZ hozzájárult a tűzszünethez. A vasárnapra virradó éjszaka nyugalomban telt el, de a hajnali óráktól erősödő ágyúdörgést lehet hallani a Beirut- tól délre húzódó védelmi vonalak irányából, ahol a palesztin ellenállás, a libanoni haladó erők és a siíta milicistók feltartóztatták az egy héttel korábban betört izraeli inváziós csapatokat. A több napon át tartó légitámadások leállítása lehetővé tette, hogy a mentőosztagok Beirut belső és külső kerületeiben hozzáfogjanak a romok alá temetett sebesültek, halottak kiszabadításához. A Nemzetközi Vöröskereszt legfrissebb adatai szerint az ostromgyűrűbe zárt Szidonban 1500 fölé emelkedett a halottak száma. A beiruti légitámadásoknak naponta 100— 200 halálos áldozata volt, de egyelőre nincs összesített jelentés. Az izraeli invázió miatt 600 ezer dél-libanoni lakos vált hajléktalanná. + VARSÓ: Vasárnap Gdanskban és Wroclawban incidensekre került sor. Mint a PAP hírügynökség jelentette, mindkét városban a felfüggesztett „Szolidaritás" illegalitásban működő szélsőségesei által fel- heccelt csoportok megpróbáltak utcai megmozdulásokat szervezni. A próbálkozásoknak a rendfenntartó erők mindkét helyen rövid akcióval véget vetettek. Khaled meghalt Szívroham következtében meghalt Khaled szaudi király. Utódja a legnagyobb arab olaj- exportáló ország trónján Fahd eddigi trónörökös herceg - jelentette az SPA szaudi hírügynökség. Az új trónörökös — és egyúttal a nemzeti gárda parancsnoka - az új uralkodó féltestvére, Abdullah herceg lett. Khaled 1975-ben került a szaudi trónra, de szívbetegsége miatt az utóbbi években gyakorlatilag testvére, a trónörökös Fahd gyakorolta a hatalmat. + MADRID: A Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának vasárnap hajnalban befejeződött háromnapos ülésszaka végén Santiago Carrillo főtitkár visszavonta néhány nappal korábban bejelentett lemondását tisztségéről, Nicolas Sartorius első főtitkárhelyettes azonban véglegesen lemondott posztjáról, de megmaradt a végrehajtó bizottság tagjának. A Központi Bizottság határozatában, amellyel mindkét vezetőt lemondásának visz- szavonására szólította fel, egyben elfogadta Marcelino Camacho lemondását végrehajtó bizottsági tagságáról. + BUDAPEST: A magyar-líbiai gazdasági együttműködési vegyesbizottság ülésszakára líbiai delegáció érkezett Budapestre, Muhammad Abdallah ol-Mabruk közmunkaügyi titkár vezetésével. Vendéglátójával, Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel áttekintik a két ország közötti gazdasági együttműködés eddigi eredményeit és meghatározzák a kapcsolatok további javítását célzó feladatokat. Üdülés falun (Folytatás az 1. oldalról) falvakban próbálja megvetni a falusi turizmus alapjait. Itt azonban az említett ellátási gondok mellett belép a közlekedés is. A belső-somogyi romantikus, szép környezettel megáldott falvak ugyanis nehezen megközelíthetők. Különösen akkor, ha valaki a tömeg- közlekedést akarja igénybe venni és nem saját kocsival jár. Egyébként utóbbival is baj van, mert az utak minősége is jócskán hagy kívánnivalót. Annyi bizonyos, hogy a falusi nyugalom, a csend, a tiszta levegő, a sokszor még » félfedezetlen műemlékek és egyéb látnivalók kiegészítői lehetnek a balatoni programoknak. Tolnában hét községet jelöltek ki falusi turizmus céljaira, köztük Váralját, a Szálkai-tó környékét, Dunaföldvárt, Kisszé- kelyt kereshetik föl a vendégek. A falusi turizmus rendszerének kidolgozásával annak idején a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetet bízta meg az Országos Idegenforgalmi D lietföi Hivatal. A tenr tavaly nyárra elkészült, ennek alapján jelölték ki országszerte azokat a községeket, amelyek számításba jöhetnek. Érdeklődés van, tulajdonképpen a kivitelezésnek sincsenek különösebb akadályai, bár érdemes azon elgondolkodni, hogy egyelőre inkább kevesebb községben kellene megteremteni a feltételeket, utána bővíteni a kört. A feltételek pedig: a közlekedés, a kereskedelmi ellátás, étkeztetés, alkalmanként programok. Minderre számos példát találunk például Ausztriában, ahol prospektusán tekintheti át a nyaralni vágyó, hova, melyik házba, mennyiért mehet, ott mit kap? Mindennek nálunk még elején tartunk, ám a kezdeti próbálkozások ígéretesek, még akkor is, ha meggondoljuk: olyan alapvető feltételeket kell megteremteni, mint az egészséges ivóvíz. Ha pedig mindez megvan, országos propagandára lesz szükség, azért, mert valószínű, hogv Baranya falvai iránt nem Baranyában, hanem például Nógrádban vagy a Nyírségben számíthatunk a legnagyobb érdeklődésre. S. M. Országos népzenei találkozó Kaposvárott A Kodály-centenárium jegyében a Kórusok Országos Tanácsa, valamint a TOT és a megyei rendező szervek az ország legjobb népzenei együtteseinek országos találkozót rendeztek Mezőtúron, Mezőkeresztesen és Kaposvárott. A kaposvári találkozót június 12—13-án tartották meg a törökkoppányi asszonykórus, a hajdúszováti Kodály Kórus, a debreceni hajdúsági zenekar, a kadarkúti vegyeskor, a mezőtúri Galagonya együttes, a csatári népdalkor (Zala m.), a mohora-magyar- nándori népdalkor (Nógrád m.) a iáplánszentkereszti Tavaszi szél citerazenekar (Heves m.), a mosdósi asszonykórus, a ger- ce-sitkei népdalkor (Vas m.), a balatonmáriai áfész női kórus, a hajdúnánási ifjúsági citerazenekar, a kondorosi Rózsa népdalkor és a zánkai Magyar tenger népzenei együttes részvételével. A kaposvári találkozó dísz- hangversenyét szombaton este a kaposvári Kilián György Ifjúsági Művelődési Központban rendezték meg. Az összkar a műsor végén Heisz Károly vezénylésével népdalcsokrot énekelt Kodály gyűjtéseiből. A három találkozón legsikeresebben szereplő együtteseket a szakmai bizottság meghívja a VI. békéstarhosi zenei napok június 26—27-i eseményeire. Itt rendezik meg részvételükkel a legjobb Páva-körök országos gáláját. Megrakják a tüzet... címmel. A műsort Sik Ferenc rendezi. Kisiparosok találkozója Mohácson A kisipari mesterségek szakembereinek inváziója lepte el tegnap hajnalban Mohács városát. Csakhogy a lakosság legnagyobb bánatára nem a helyi igények hiányosságainak megszüntetésére, de sokkal inkább egymás jobb, alaposabb megismerésére adtak randevút Baranya különböző településein élő kisiparosok. Valamennyiük közül a horgászat kedvelői voltak a legfrissebbek, mivel már reggel 6 órakor elfoglalták „standjaikat", míg a többiek, a más hobbiknak hódolók — több miint 300-an — csak fél 9-kor találkoztak a KIOSZ mohácsi székháza előtt. Amíg a kispályás labdarúgók az ifjúsági sporttelep pályáin mérkőztek, addig a megye 35 éven aluli kisiparosainak küldöttei az ifjúsági házban rendezett ankéton mondták el véleményeiket a kisiparosok életét befolyásoló és meghatározó témákban a szakszövetség országos és megyei vezetését képviselőknek, közöttük Lőrincz Károlynak, a KIOSZ Baranya megyei titkárának. A fiatal kisiparosok megyei tanácskozásán adta át az Országos Béketanács emléklapját a „Békemozgalomban végzett eredményes munkáért" Halas Ilona, a Ha- zafias Népfront Baranya megyei Bizottságának titkárhelyettese a KIOSZ szigetvári alapszervezet vezetőjének. A fiatalok tanácskozásán került sor az országos tanácskozás hat baranyai küldöttének megválasztósóra is. A tegnap Mohácsra érkezett több mint 300 baranyai kisiparos a Mohácson és vidékén élő kollégáik termékeiből rendezett kiállításán kívül megismerkedhetett a város és környéke történelmi, művészeti és természeti nevezetességeivel, majd délután az asztalitenisztől a sakkig megrendezett sportvetélkedők eredményeinek kihirdetéséig — amire a mohácsi-szigeti napközis táborban került sor- a helyi speciális ételek kóstolóján vettek részt a szigeti Matróz csárdában. K. L. A Pécsi Galériában vasárnap délelőtt nyílt meg a Rajz Drowing '82 cimű nemzetközi rajzkiállitás, amelyen 19 országból 116 művész mintegy 200 alkotása látható. A legkülönbözőbb technikával készült egyedi művek július 11-ig tekinthetők meg a Széchenyi téri kiállítóteremben. Fotó: Läufer László l\DU-n \ VARSÓ: Poznanban vasárnap délelőtt ünnepélyesen megnyitották az 54. nemzetközi vásárt, amelyen 25 ország több mint 1600 kiállítója vesz részt. Rövid megnyitó beszédében Ta- deusz Nestorowicz, lengyel külkereskedelmi miniszter a többi között arról szólt, hogy a lengyel gazdaságban lassanként pozitív tendenciák kezdenek mutatkozni. Kifejezte Lengyel- országnak azt a szándékát, hogy folytatni kívánja a gazdasági és a pénzügyi együttműködést a világ minden országával. O „MŰALKOTÁS”. Képünkön nem egy rnkviziciás kellék látható, hanem az alsó-szászországi Goslar városháza •lőtt felállított broiu „műalkotás”, Rainer Krister műve. O NÉGYLÁBÚ SZÖRNY? Nem, csak egy szemfüles fotós ügyes felvétele két, a söprögetésben szemlátomást megfáradt férfiról. A CEMENT- ÉS MÉSZMŰVEK BEREMENDI GYÁRA FELVESZ 18. ÉLETÉVÜKET BETÖLTÖTT SZÁLLITÓBERENDEZÉS- KEZELÖKET, 3+1 MŰSZAKOS MUNKARENDBEN Kereseti lehetőség (az eddigi munkaviszonytól is függően) műszakpótlékkal együtt 2500—4500 Ft/hó. Házi tanfolyamokon betanított munkássá és cementipari szakmunkássá képezzük ki dolgozóinkat. Az arra jogosultaknak — szükség szerint — új munkás- szállónkban szállást biztosítunk. jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. A SIKLÓSI „TENKESALJA” ÁFÉSZ LEÉRTÉKELT ARUK BOLTJÁBAN az alábbi árucikkeket kedvezményes áron megvásárolhatja, amíg a készlet tart: KISPÁRNÁK 50%-OS, NÉPI MINTÁS ÉS VIRÁGMINTÁS FUTÓK 30% + WEF 206 táskarádió BÉTA asztali rádió ♦ B—93 orsós magnó ♦ MK—25 magnó ♦ ETA porszívó 417-es ♦ ETA porszívó 400-as ♦ SR—N lengyel hajszárító ♦ fürdőszobaszekrény it lengyel hajkefe ♦ lengyel hajkefe ♦ kormányozható szovjet szánkó ♦ tapadókorongos húsdaráló ÁRENGEDMÉNNYEL 1050 Ft helyett 4500 Ft helyett 4900 Ft helyett 2100 Ft helyett 1850 Ft helyett 1880 Ft helyett 585 Ft helyett 909 Ft helyett 55 Ft helyett 29,50 Ft helyett 800 Ft helyett 338 Ft helyett 735 Ft, 3150 Ft, 3430 Ft, 1430 Ft, 1300 Ft, 1320 Ft, 295 Ft, 626 Ft, 13.20 Ft, 13.20 Ft, 400 Ft, 237 Ft. ÁFESZj ÉRDEKLŐDNI: SIKLÓS, FELSZABADULÁS U. 28. (Könyvesbolt mellett). A Baranya táncegyüttes sikeres szereplése az NSZK-ban Hamburgi turnéjáról érkezett haza szombaton este a Baranya táncegyüttes. Azon alapítvány meghívására, amely az Európa- és a Herder-díjat adja ki évente kelet-, dél- és nyugat-európai alkotóknak, a Baranya táncegyüttes egy hetet töltött a Lüneburger Heide természetvédelmi parkjában. Itt Wilsede műemlékfalujában, egy XVIII. századbeli népi műemlék épületben adtak kétórás műsort magyar, valamint délszláv tánc- és népzeneanyagokból — a tőlük megszokott magas hőfokon és színvonalon. Előadásukat megtekintette, majd az együttest fogadta dr. Alfred Toepfer, az Európa- és a Herder-díj megalapítója, aki 25 éve a bonni kongresszusban hirdette meg az NSZK természetvédelmi programját. Dr. Alfred Toepfer wilsedei alapítványában 200 éves parasztházakban ma népi együttesek táboroznak, s lépnek fel Európa minden tájáról. A Baranya táncegyüttes a továbbiakban egy hamburgi néptánccsoport vendégeként lépett fel az NSZK legnagyobb városában, Európa egyik legnagyobb kikötőjében Hamburgban, ahol délutáni műsort adtak a kongresszusi központ szabadtéri színpadán. Csütörtökön este forró hangulatú fellépéssel búcsúztak az egyetemi központ Audimax épületében a német közönségtől.