Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)

1982-06-13 / 160. szám

Heti jegyzetünk Megkezdődik Ma megkezdődik a labdarú­gó-világbajnokság, ez az egész világot képernyők elé ültető monstre produkció, amiről he­tekig majd mindennap beszé­lünk, amit a következő világbaj­nokságig nem felejtünk el, iz­gulunk majd és mérgelődünk, netán örvendezünk — ugyan­úgy mint korábban. Megtanu­lunk majd új neveket, nyilván csodálkozni is fogunk eddig is­meretlen csapatok teljesítmé­nyén — szóval néhány hétig hódít majd a Mundial-láz. Akadnak, akik kézlegyintésre is alig méltatják a Mundiált, mondván nem más az mint mes­terségesen csapott nagy hűhó, futballbolondok számára. Igen ám, de a „nagy hűhó" százmil­liókat érdekel világszerte és a ma kezdődő világbajnokság is bizonyítja majd, hogy korunk legnépszerűbb sportjátéka vál­tozatlanul a labdarúgás. Amire pedig az egész világ odafigyel, azt illik komolyan venni, minde­nekelőtt a résztvevőknek. Pénte­ken a magyar csapat is megér­kezett már spanyolországi szál­láshelyére és kedden láthatjuk majd őket El Salvador csapatá­val együtt pályára lépni. Az esélyekről már az elmúlt hetekben sok minden elhang­zott, sok mindent olvashattunk- Ma még valamennyi csapat egyenlő esélyekkel várja — el­méletileg természetesen — az első mérkőzését. Azután egyesek esélye nő, másoké fogy, ered­ményeiktől függően. Június 25- én a csoportmérkőzések utolsó napján tizenkét csapatnak, a mezőny felének búcsúznia kell a további küzdelmektől. Az ter­mészetes, hogy valamennyi csapat a továbbjutó tizenkettő között szeretne végezni. Hiszen akik ilyen céllal utaztak a világ­bajnokságra, ugyan miért keltek egyáltalában útra? De milyen nyomot hagynak majd maguk után azok, akik a csoportmér­kőzések után hazaindulnak? Bi­zony nagyon múlandót. Hacsak nem tartoznak a „nagy vesz­tesek” közé, mint például 1966- ban a brazil és az olasz válo­gatott. Ez persze nem előlegezi a felmentést az odaadó és lel­kesjáték alól. Mert hiszen a leg­rosszabb az ha egy válogatott csapat úgy marad meg száz­milliók emlékezetében, hogy ön­becsülés nélkül adta meg ma­gát valamenyi ellenfelének­Miben bizakodjunk mi? Ab­ban feltétlenül bízzunk, hogy a magyar válogatott csapat vala­menyi mérkőzésén minden ere­jét latbavetve küzd majd a győzelemért és jól képviseli szí­neinket a világbajnokságon. Csalódást az jelentene, ha a csapat tagjai nem követnének el mindent a továbbjutás érde­kében, ha már eleve lemonda­nának arról, hogy a tizenkettő közé kerüljenek. Reméljük ettől a keserű „élménytől” megmen­tenek bennünket, és jó szívvel várhatjuk haza labdarúgó-kül­döttségünket — minél később. —K— Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf; 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSK 0133—2007 ILabcfl a r ü ejő ül D II«: A Mohács-Véménd reménye tartott legtovább A három baranyai csapat közül az MVTE volt sokáig a legesélyesebb az NB ll-ben maradásra. Az MNK-siker is szárnyakat adott az együttes­nek, amely aztán sajnos, ha­mar bizonyította: nem érett még meg a magyar labdarúT gós második vonalában való szereplésre. , — Pedig állítom, az MVTE nem volt rosszabb, mint az Olajbányászon kívül a másik négy bennmaradó — kesereg Ruff László, az egyesület ügy­vezető elnöke. — A 30 pont, amit összegyűjtöttünk, máskor tisztes helytállásnak számít, most azonban a szurkolóink ennél többet vártak tőlünk, re­mélték, hogy ősztől is NB ll-es gárdának tapsolhatnak. Nem rajtuk múlott, hogy ez nem jött össze... Az MVTE vezetői a balsiker után is szeretnék együtt tartani a társaságot — amennyire csak lehet. Hüber már aláírt a PMSC-nek, a kölcsönjátékosok, Réfi és Hrotkó sorsa nemsoká­ra eldől, rajtuk kívül azonban senkit sem engednek el. Erősí­tésként Korsóst, a dunaszek- csői csatárt szeretnék leigazol­ni, Szeitz pedig Bólyból visz- szatér. Más újság is akad a Mohács-Véménd háza táján: Márkus Tibor, a korábbi tech­nikai vezető eltávozott, kérdé­ses viszont a vezető edző sze­mélye. A klub elnöksége újabb 2 éves szerződést ajánlott Mathesz Imrének, aki azonban még nem határozott, hogy ma­rad-e. — Nem rögtön, hanem 2—3 éven belül akarunk visszajutni a területiből a második vonal­ba, ennyi idő kell, hogy össze­szedjük magunkat — mondja Ruff László. — A környékbeli tehetséges fiatalokkal megerő­södve erre képesnek tartjuk futballistáinkat. Ők egyelőre szabadságon vannak, június 22-én lesz az első edzés, ekkor kezdődik a felkészülés az őszi idényre. Addigra, a területi bajnoksági rajtra sok minden tisztázódik. Aztán majd meg­látjuk ... H. L. A 11. hely méltatlan a Komiéi Bányászhoz A labdarúgó NB ll-ben a Komlói Bányász 28 pontjával a 11. helyen végzett. A bajnok­ságot nyert Nagykanizsai Olaj­bányásztól 18 ponttal maradtak le. és az NB ll-ben maradt 5. helyen végzett Sopron 10 pont­tal előzte meg őket. A komlóiak célkitűzésüket nem tudták megvalósítani. A bajnokság megindulása előtt az elvárás az NB ll-ben mara­dás kiharcolása volt. Már az őszi mérkőzéseken sem tündö­költ a csapat, ekkor mindösz- sze 12 pontot tudtak szerezni, és ezzel a 11. helyen várták a tavaszi idényt. A bajnokság megindulása előtt a csapat já­tékosállománya lényegesen megerősödött. Pál, Bendes, Marti,ikovics, Szajcz, Homonnai személyében jól képzett labda­rúgók egészítették ki a játékos­keretet. A gyenge őszi szereplés után nyilvánvaló volt, hogy csak egészen bravúros tavaszi hajrá tudna segíteni a csapa­ton. Az idényközi edzőcsere — Kontha Károlyt Faragó József váltotta fel a kispadon — sem segített. Voltak ugyan fellángo­lásaik, az MNK-ban a PMSC és a Haladás legyőzése, vagy Komlón a Rákóczi ellen ara­tott győzelem, de tartósan nem sikerült a jó formát biztosítania a szakvezetésnek. A Rákóczi le­győzése után már csak 3 pont választotta el a Komlót az 5. helyen álló együttestől, s ekkor a remény ismét felcsillant. A Dunaújvárostól Komlón elszen­vedett vereség után azonban szertefoszlott minden remény az NB ll-ben maradást illető­en.--------------------- « --------------------­— Nem vitás, hogy a közvé­lemény, de a sportegyesület vezetősége is lényegesen jobb szereplést várt a csapattál — mondotta Kollmann Béla, a Komlói Bányász ügyvezető el­nöke. — Sajnos nem sikerült ütőképes együttest kialakítani, és már lényegében ősszel el­dőlt a sorsunk. • Tavasszal a nagy tét bénítóan hatott játé­kosainkra. A 11. hely a bajnokságban méltatlan a Komlói Bányász­hoz. A játékosok ezt azonban nem érezték igazán, vagy ha igen, nagyon keveset tettek annak érdekében, hogy ne kö­vetkezzen be. Három évtizeden keresztül NB-s csapata volt Komlónak, most a területi baj. nokságban kell játszani... H. I. A Pécsi VSK okozta a legnagyobb csalódást A baranyai NB ll-es labdarú­gócsapatok közül a legna­gyobb csalódást a PVSK okoz­ta. Két évvel ezelőtt még az NB l-ben szerepeltek, most pe­dig a területi bajnokságban kell folytatniuk. Két év alatt két osz­tállyal esett vissza a csapat. Az indulásnál úgy tűnt, hogy valamennyi feltétel biztosított a bentmaradáshoz. Várakozáson felül sikerült erősíteni és jól is indult az őszi szezon. Pár hét után aztán elszállt a remény. Váratlan hazai vereségek kö­vetkeztek és egyre eltávolodott a csapat a mindent jelentő ötö­dik helytől. Időközben sérülések miatt több kulcsjátékos is ki­dőlt a sorból, Németh, Varga, Kresz, Horváth és Lingl hiányát megérezte a csapat. Szakmai melléfogások és néhány játékos hozzáállása is befolyásolta a teljesítményt. Az őszi idény haj­rájában ugyan határozottan fel­lépett a vezetés, ennek hatásá­ra kedvező változás történt, de az elvesztett pontokat már nem sikerült pótolni. A tavaszt már úgy kezdték, hogy elméleti lehetőséget sem adtak a csapatnak a bentmara- dásra. Elengedték Linglt, majd Hubert is. Dr. Dunai János egy­re több fiatalnak adott lehető­séget és többségük nem is oko­zott csalódást. Nem egy megle­pő eredményt értek el — győz­tek Mohácson és Nagykanizsán —, különösen az idegenbeli mér­leg javult. Az őszi 11 ponthoz viszonyítva tavasszal 14 pont került a csapat neve mellé a bajnoki táblázaton és ez előre­lépést jelent. De hiába volt mindez, a PVSK sorsa már az ősz közepén eldőlt. A hetvenes évek második fe­lében sok örömet szereztek szur­kolóiknak, hiszen évről évre ha­ladtak előre és 1979-ben az NB l-ig is eljutottak. Ezért ke­serűbb most a kiesés ténye. A vezetés feladata, hogy alapo­san kielemezze a kudarc okait és a sorok rendezésével megál­lítsa a csapat további hanyat­lását. A PVSK mindig meghatá­rozó szerepet játszott a megye labdarúgósportjában és erre a jövőben is szükség lesz. Mind­ezek figyelembevételével kell el­kezdeni a munkát a területi bajnokságban. L L. Labdarúgó-vb Mészöly vasárnap ad összeállítást Barcelona felkészült a XII. vb vasárnapi megnyitására. A Nou Camp stadionba 102 374 néző fér be, de még szombaton is lehetett jegyeket kapni. Mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy rendkívül magas a belé­pők ára. A tv-közvetítések jóvol­tából 140 ország milliárdnyi sportkedvelő figyelheti majd a vb eseményeit. A spanyolok az Argentína— Belgium megnyitón mindenek­előtt a 21 éves Maradona játé­kára kíváncsiak, akiről ismere­tes, hogy 20 000 millió márkáért az FC Barcelonához szerződött. Maradona viszont még nem tel­jesen egészséges, Cesar Menot- ti szövetségi kapitány szerint a jobb lábában izomsérülését még érzi, s az is elképzelhető, hogy nem veti be a nyitó mér­kőzésen. Félti a kemény belga védőkkel szemben. Maradona viszont minden áron pályára akar lépni. Mielőtt a 37 éves csehszlovák Vojtech Hrisztov játékvezető pontosan 20 órakor jelt adna a nyitó mérkőzés megkezdésére, egyórás ünnepi műsor lesz a stadionban. Előbb 4500 fiatal mutat be különböző programo­kat, 10 000 léggömböt ereszte­nek a magasba, 2611 gyerek élőképben formálja meg Picas-, so békegalambját, 1 millió szál virágot szórnak szét a nézők között, akiknek sorában egykori világsztárok — mint Becken­bauer és Pelé — is megtalálha­tók. A megnyitó ünnepségen je­len lesz Juan Carlos spanyol ki­rály, családja kíséretében, Wil­fried Martens belga miniszter- elnök, további 500 díszvendég és 1400 tudósító. Kereken 10 000 spanyol egyenruhás és civil rendőr ügyel majd a rendre, a megnyitó zavartalan lebonyolí­tására. Ilyen óriási biztonsági intézkedéseket Spanyolország­ban még sohasem tettek. A szombaton délelőtti rövid rögtönzött sajtótájékoztatón a magyar szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán a tőle megszo­kott eleganciával jelent meg az újságírók körében, minden kér­désre hajlandó volt vállalkozni, még akkor is, ha volt néhány kényes felvetés. Az egyik argen­tin újságíró például azt firtatta, hogyan lehet, hogy a Kaisers­lautern utáni 1-1-et követően ugyanaz a nyugatnémet együt­tes Győrött 7-0-ás vereséget szenvedett a Rába ETO-tól. Mé­szöly válasza ez volt: „A Kaiser- lautern a mérkőzést ellenünk presztízstalálkozónak tekintette, persze mi is gyengélkedtünk, ezért született ez az eredmény. Utána a nyugatnémet csapat már nyaralásba kezdett, mivel Magyarországon bőven van mit enni, inni, no és szórakozni is jól lehet, érthetően már jóval gyengébb erőállapotban érkez­tek négy nappal későbbi mérkő­zésük színhelyére és veszítettek ilyen arányban. Persze azért ez semmit sem csökkent a Rába ETO nagyszerű teljesítményén, mert a hét gólt azért be kellett lőni, mégpedig Európa egyik legjobb kapusának, a svéd Hellströmnek. A következő kérdés így hang­zott: 22 játékost hozott el, ha szükség volna rá, mindegyikük ott lehetne a kezdő csapatban? — Természetesen, hiszen sen­kit sem üdülni. hoztunk Alican- téba. — Hogyan vélekednek Mara- donáról, az argentin csillagról? — Nagyszerű játékos, de nem hiszem, hogy egymaga megha­tározója lehetne az argentin csapat játékának, mert ehhez még tíz további futballista tel­jesítménye is szükséges. — És Sallai milyen formában van, tudja-e majd őrizni Mara- donát? — Sallai mór sok európai „ászt” semlegesített, ha ő kapja a feladatot, egész biztosan meg fogja oldani, mégpedig akár szoros őrizettel, akár Marado- nának „a térségben” való ál­landó kísérésével. A szombat már munkanap is volt a magyar válogatott szá­mára, a délelőtti kisebb moz­gás után az esti órákban a színhelyül kijelölt Poli Deportivo pályáját keresték fel, és végez­tek erőteljesebb előkészületi gyakorlást. Mészöly Kálmán előbb azt mondta, hogy esetleg már szombaton este kijelöli a csa­patát, aztán változtatott ezen, még elgondolkodik a látotta­kon, és vasárnap adja meg, hogy a magyar együttes milyen összetételben kezd 15-i ellen­fele, Salvador ellen. Kosárlabda Kézilabda Vasas Izzó-PVSK 96-84 (61-46), Felszabadulási Kupa, férfimérkőzés. Vezette: Kardos. Ld.: Hoffmann (24), Láng (14), Fodor (11), ill. Tóth (24), Ko­vács (24). Labdarúgás Nyiregyháza-PMSC 2-1 (2-1), NB I. ifjúsági mérkőzés, Pécs- újhegy. V.: Vukmann. PMSC: Lukács - Kófiás, Ferenczi, Sza­bó, Pauska - Uhrich, Bojás (Hollósi), Bérczy (Csoboth) - Udvardi (Gájár), Hüber, Pillin- ger. Edző: Garami József. A pécsi csapat gólját Hüber lőt­te. Mezőgép-Mosonmagyaróvár 17-8 (7-5), NB II. női mérkőzés, Mosonmagyaróvár. Mai sportműsor Kézilabda. NB II. férfi mérkőzés: Boly—Sopron, Boly, 10.00 Zsolnay Kupa női torna, Porcelángyár pálya 9.00. Kosárlabda. Felszabadulási Kupa férfimérkőzés: Egri TANÉP—PVSK, Eger, 13.00. NB II. női mérkőzés: U. PEAC—Székesfehérvári Ikarus, Műszaki Főiskola 11.30. Modellezés. Automodell OBr újme- csekaljai modellezőbázis 9.00. Autósport. Duna Kupa szlalomver­seny befejező futama, Mohács, szék­gyári parkoló rajt: 10.00. Atlétika. Megyei serdülő „B” négy- tusa-bajnokság, Tüzér u. 9.00. tillUNGAfí HilOTELS Szurkoljon velünk; vagy ellenünk! A Nádor kávéházban, a Mecsek cukrászdában és a Pannónia különtermében ^SZÍNESBEN ÉLVEZHETI A FOCI VB KÜZDELMEIT Június 15., 17., 18., 19., 23. és 25-én Salvador, Chile, Peru és Észak-írország 3YÖZELME ESETÉN a mérkőzés alatt fogyasztott ételék és italok árából a helyszínen 30" DÖNTETLEN ESETÉN 20" „ ENGEDMÉNYT adunk SZURKOLJON VELÜNK, VAGY ELLENÜNK!

Next

/
Thumbnails
Contents