Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-08 / 124. szám
Negyedszázad Negyedszázada fogadta első tanulóit a Pécsi Művészeti Szak. középiskola, akkor még csak a zenei tagozaton. Az oktatók, bár nem győzik hangsúlyozni, hogy az István téri öreg iskola falai között elsősorban középszintű szakembereket képeznek, akik az érettségi után az élet különböző területein akár azonnal is középszintű szakemberként megállják a helyüket, mégis némi büszkeséggel sorolják a később neves művésszé érett volt diákokat. Az esztendőben képző- és iparművészeti kiállítást rendeztek az egykori pécsi tanulók munkáiból, ahol ismert nevek sokaságával találkozhattunk. Az itt végzettek közül ma is az oktatási intézmény tanárai például Farkas László, Rigó István, Valkó László, Knoll Éva, Füzér Mária, Szigetiné Bredács Aliz, R. Fürtös Ilona, Farkas László- né, Erdős János, Csizmadia László, Pattantyús József, Szász Olivér, ’miként az elmúlt negyedszázad során itt tanítók közül Trichler Ferenc, Bizse János, a nemrégiben elhunyt Altorjai István, aztán Bizse Jánosné, Simon Béla, Lantos Ferenc, Rétfalvi Sándor, Bérezés Gábor, Fürtös György, Polgár Ildikó, vagy Bicsár Vendel, a zenetagozat oktatói Paláncz Tamás és Baráth István, a tánctagozat tanárai Eckné Végvári Zsuzsa, Uhrik Dóra valamennyien elismert művészek, számos díj tulajdonosai. Az előbb öreg iskoláról beszéltem, pedig az 1983-84-es tanévben a zenei, a tánc-, a képző- és iparművészeti oktatás már átkerül a Radnics utcában épülő új létesítménybe, ahol kiállító- és hangversenyterem, torna- és próbatermek lesznek, csupán a közismereti tárgyakat oktatják továbbra is az István téren. Nem beszéltem az iskola mostani diákjairól, s természetesen a régiek közül se^rn lehetett mindenkit felsorolni. Pedig ki tudja, hogy az ötvös-, a kerámiaműhelyekben, a műtermekben, zene- vagy táncteremben gyakorlatozó diákok közül ki hordozza magában azt a szikrát, amely többé teszi majd, mint az iskola tiszteletre méltó (talán egy kissé szerény) megfogalmazása szerinti oktatási célban megjelölt középszintű szakember. Mit is tanulnak hát ők kétszáztízen? Az ötvös szakon főként a színesfém megmunkálásával foglalkoznak, megismerkednek a szakma történetével, a történeti stílusok kialakulásával, jelentősebb alkotók munkásságával, miként az alpakka, vörös- és sárgaréz tulajdonságaival, természetesen a gyakorlati munkával. Végül már ékszert, sőt végső munkaként művészi igényű falburkoló, vagy térrács kerül ki kezük alól, amelynek terveit is ők készítik. A keramikusok elsősorban a kézművesség technológiáját tanulják, megismerkednek a má- zazási eljárásokkal, művészi színvonalú kerámiák kerülnek ki kezük alól az utolsó észtén- „ dőben. A grafikai szakon alkalmazott grafikát tanulnak, a reklámmal szemben támasztott mai követelményeknek képesek lesznek eleget tenni mire az iskolából kikerülnek. Hogy milyen színvonalon? Talán egy nevet említhetnék: Bachmann Gábor látványtervező jó néhány magyar. film- és színházi darab művészi sikerének segítője volt alkotásaival, amelyek messze vannak ugyan a Pécsett tanultaktól, de az alapokat minden bizonnyal itt szerezte. S aztán hány gyönyörű szúrnák-, perzsa-, torontáli szőnyeg kerül már a diákévek alatt is a gyerekek kezéből, míg a mesterségbeli tudás legmagasabb fokára, a gobelin falikárpit szövéséhez is eljutnak, alak ma talán utoljára járják végig az iskola valamennyi zúgát... Lombosi Jenő Erb János felvételei
