Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-01 / 118. szám
ax 1982. évi népgazdasági terv sikeres végrehajtásáért! Többetesszel mint pénzzel! írta: dr. Trethon Ferenc #»y- miniszter, a MTESZ társelnöke A címben foglaltakkal kapcsolatban esetleg felmerülő félreértések elkerülése végett határozottan le kell szögezni, hogy a termelési tényezők eddiginél eredményesebb kihasználása fontosságának hangsúlyozása nemcsak és nem elsősorban azok korlátozottsága miatt indokolt. A szóban forgó igény nem a „szegénység kiáltása”, hanem az ésszerűség diktálta természetes követelmény és gazdasági szükségesség. Az előbbiek érdekében lényeges, hogy mindenütt tisztában legyenek a vállalat, intézmény, szervezet adottságaival, tényleges belső és külső lehetőségeivel, valamint azzal, hogy azokból eddig milyen hányad tekinthető hasznosítottnak. Az ez irányú felmérés mindenki kötelessége, amelyet követnie kell az erre épülő cselekvésnek. Ez az esetek igen jelentős részében nem jelent újabb anyagi befektetést, hanem a már meglévő erőforrások és a vállalati valóság, új, tudományos ismeretek birtokában feltárt gazdálkodási tartalékaink korábbinál célszerűbb felhasználását, mozgósítását. Az értelmiség növekvő szerepe Ebben a vonatkozásban a haladás ütemében és optimalizálásában az élet minden területén különösen fontos szerepe van az értelmiségnek. Ez a réteg mindig akkor válik jelentőssé a társadalom életében, amikor felgyorsul az idő, valamint felhalmozódott információkat, tudást kell rendszerezni és azt alkotóan továbbgyarapí- tani. Ezt fel nem ismerni nagy hiba lenne. Hibás nézet és kedvezőtlen jelenségek forrása lehet azonban az értelmiség szerepének, felelősségének meny- nyiségű szemléletű értékelése, az a helyenként tapasztalható túlzás, hogy néhol valóságos státusszimbólummá vált, hány diplomás dolgozó van állományban, függetlenül attól, hogy képzettségüknek megfelelő munkával foglalkozlatják-e őket, vagy sem. Sokszor említik, hogy egy egyetemet végzett szakember képzése az államnak több százezer forintjába kerül. Legalább ilyen mélyen kell azonban azt is elemezni, hogy a szóban forgó szakemberek mekkora hasznot hoznak munkahelyüknek. Mindez persze annak önkritikus vizsgálatát is igényli, hogy nincs-e szó ún. „alulfoglalkoztatásról”, és a munkaadó a szó igazi értelmében munkát adó-e? Annak elemzése szükséges, hogy mindenütt mindent megtettek-e az egyre összetettebb alkotó folyamatokban való aktív részvételre történő felkészítésben, és a kreativitáshoz nélkülözhetetlen feltételek biztosításában. Ebben a szemléletben kell a műszaki-gazdasági értelmiség anvagi megbecsülésének ügyét is kezelni. Ez azért is fontos, mert a tehetséges, alkotó munkát végző, tényleges teljesítményt felmutató szakemberek érdekeltségének megteremtése jelentősen hozzájárulhat a gazdaságban jelentkező akadályok leküzdéséhez. Ezzel összefüggésben manapság „helyesen” sokszor említik az innováció fontosságát Itt is szükség van felismerésre, annak megértésére, hogy e folyamatnak vannak olyan összetevői, elemei, olyan szakaszai is, amikor a hangsúly nem kizárólag új termékek gyártásán, vagy a termelés mennyiségi növelésén, hanem a hosz- szabb ideje előállított cikkek minőségének, megbízhatóságának és gazdaságosságának javításán van. Ebben az esetben a feladat többek között a gyártási fegyelem szigorú betartása, a termelési folyamat szervezettségének javítása, a ráfordítások mérséklése, a piaci helyzet ésszerű kihasználása, a termelékenység, hatékonyság növelése. Az utóbbi tékinteté- ben azonban nem az a lényeg és mérce, hogy az ország vagy egy vállalat önmagához képest mekkorát fejlődött, hanem az, hogy hol helyezkedünk el az európai országok között, a középmezőny alsó részében, vagy az élvonalban lévők közelében. Elmaradásaink a termelékenységben A termelékenység terén fennálló elmaradásunkat igazolják a .nemzetközi összehasonlításra is lehetőséget teremtő hazai kutatások eredményei, tapasztalatai. Az erre irányuló munka —■ számos hiányossága ellenére — hasznos és szükséges nemcsak azért, mert elősegíti a világban elfoglalt helyünk reális megítélését, hanem amiatt is, mert hozzájárul alacsony termelékenységünk okainak tisztázásához, ami pedig feltétele a helyes célkitűzések, módszerek meghatározásának. Ha gondosan vizsgáljuk a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi adatokat, megállapítható, hogy nem alaptalan a termelékenység növelése iránti igény változatlansága, mert ez sok esetben még nem a nemzetközi színvonal, hanem saját magunk „utolérésének" is feltétele. A gazdasági környezet — mind a külső, mind a belső — állandóan változik. Sok múlik a mozgás várható irányának és mértékének, az ezeket meghatározó tényezők alakulásának, a közöttük lévő összefüggések előzetes — helyes vagy helytelen — megítélésén Többek között az előrebecslés megalapozottságától függ a tervek minősége és a kitűzött célok elérésének lehetősége. Fel kell ismerni azt a körülményt is, hogy a terv és tényadatok összehasonlításakor minden esetben értékelni kell az előirányzatok meghatározásakor figyelembe vett felvetéseket, s ezek realitását, hiszen ha ez elmarad, az eltérés kizárólag mint a gazdálkodás hiányossága jelenik meg, és ebből helytelen következtetések származhatnak. Nem áldozatvállalásra van szükség Világos kell legyen mindenki előtt akár vezető, akár beosztott, hogy a napi munkában nem áldozatvállalásra, hanem az eddigieknél magasabb teljesítményekre van szükség, mert ezek hiányában nemcsak egyes céljaink eshetnek áldozatul, hanem a már elért eredmények tartása is kétségessé válhat. Éppen ezért nehézségek jelentkezése esetén —1 lépjenek fel ezek bárhol — a megoldást nem az elviselhetőség szándékával, hanem az előidéző okok feltárása és megszüntetése terén kell keresni. Nem az erőfeszítés, hanem a rendszeres, észszerű tevékenység kell legyen mindenkor a cselekvés rendező elve. Ehhez pedig elsősorban nem pénz kell, hanem valami más. Többek között az eddigieknél lényegesen több fantázia, hogy a korábban alkalmazott eljárások, módszerek helyett újabbak és hatékonyabbak elvei kerülhessenek kidolgozásra. A jelenleginél szélesebb és mélyebb tudás, a valóság tárgyilagos ismerete, az előbb említett elvek gyakorlati alkalmazásának előkészíthetősége érdekében Végezetül, de nem utolsósorban a vállalkozó készség, mely 'bátorságot ad olyan gyakorlat abbahagyására, ami helyett van már jobb, az olyan új megoldások bevezetésére, amelyek az eddigieknél hatékonyabban szolgálják az egyének, szűkebb kollektívák, valamint a társadalom érdekeit. Természetesen fel kell készülni arra, hogy a változással szemben mindig van — szinte ösztönös ellenállás —, amely annál erősebb, minél jelentősebb a régit felváltó, jövőbe is tekintő lépés. Az ellenállás csökkentésének az újdonság bevezetésével összefüggő konfliktusok megelőzésének legjobb módszere, ha a követelmények eleve olyan magasak, hogy az eredmény, előny számottevő, a hátrány pedig minimális Kétségtelen, hogy a változtatással szembeni ellenállás legtöbbször az érdekellentét, a maradiság, vagy a rutinhoz való ragaszkodás megnyilvánulása. Az ezzel szemben történő fellépés nemcsak jogos, hanem szükséges is. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy minden igazi új alkotás, kedvező irányú változtatás kockázatos. Ez nélkülözhetetlenné teszi a szelekciót, amelynek elhagyása hiba lenne. Éppen abban rejlik az értelmiség ezzel összefüggő feladatának lényege, s egyben felelőssége is, hogy milyen mértékben tudja megfelelően összekapcsolni a kreatív és offenzív, alkotó magatartás kibontakoztatásának segítését, a társadalmi veszteségek meaelőzésének, elkerülésének kötelezettségével. E bonyolult követelmény megoldása pedig nyilvánvalóan nem „pénz”, nem újabb beruházások kérdése. Széchenyit idézve Hogyan is fogalmazta annak idején Széchenyi István? „Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész, amely azokat józanul használni tudja. Igazibb súly és erő az emberi agyvelőnél nincs". Mit kell e néhány sorhoz hozzátenni? Úgy vélem semmit, de eddigi tetteinkhez még sokat. Az ország legjobbjai között Soron kívül tehettek szakmunkás- vizsgát Tislér Zsuzsa éppen ötéves unokaöccsét nevelte, akit rábíztak, mikor Nagy Zoltán szólt neki, hogy szeretnék velük találkozni. Kettőjüket ugyanis az iskolában már nem lehet megtalálni, mert a szakmunkástanulók országos vetélkedőjén elért eredményük jutalmaként, ott helyben letehették a szakmunkásvizsgát — így számukra véget ért a tanév. Mindketten a pécsi 500-as Szakmunkásképző Intézet tanulói, és Zsuzsa a férfiszabó szakmában, Zoltán pedig esztergályosként képviselte az iskolát a Szegeden megrendezett országos Szakma kiváló tanulója versenyen. Zsuzsa két országos versenyről hozott el harmadik díjat, az iskolában erre még nem volt példa. Zoltán pedig meghívást kapott a Szovjetunióba, a KGST-országok fiataljai között megrendezésre kerülő szakmai versenyre. — Ilyen sem volt még!- A szakmai versenyen nem izgultam nagyon — meséli Tislér Zsuzsa. - Az elméleti feladatok között anyagismereti kérdések is szerepeltek. Például egy-egy szövet mikroszkópi képéről kellett felismerni, milyen típusú szálakból készült. Gyakorlati feladatként pedig zakót kellett készíteni öt óra alatt, a befejező műveletek nélkül. Csodálkoztam és örültem, amikor megtudtam, hogy én lettem a harmadik.- £s a másik harmadik helyezés?- Az Egerben volt, az országos irodalmi versenyen. Erre sokkal többet tanultam, mint a szakmaira. Előtte szinte majdnem minden délután bent voltam az iskolában és tanárnőmmel, dr. Vass Miklósnéval tanultuk, gyakoroltuk a feladatokat. Kérdezték is a lányok az osztályban —, nem unod? Nem. Meghívás nemzetközi szakmai versenyre < Nagy élvezettel csináltam, azelőtt a verseket nem nagyon szerettem, inkább a prózát. Most?! A verseny nagy élmény volt. 24 induló közül lettem a harmadik. A csodálatos program végén fogadást és diszkót rendeztek a tiszteletünkre. Az esztergályosok szegedi versenyén a résztvevők közül mindössze hárman tudták elkészíteni a megadott idő alatt a munkadarabot, köztük volt Nagy Zoltán is.- A 26 oldal elméleti feladat megoldása után másnap olyan munkát kellett készíteni, amely 8-10 bonyolult műveletből állt, legfeljebb 2,5 század milliméter lehetett a megadott méretektől való eltérés. Az első helyezett és köztem egy pont különbség volt, így én csak a második helyre kerültem.- És a meghívás a Szovjetunióba?- Május 25. és 29-e között lesz az első ilyen nemzetközi szakmunkástanuló-verseny és az országos verseny első három helyezettjét meghívták erre. Részleteket még nem tudok. Zsuzsa édesanyja bőrgyári betanított munkás, lányát mindenáron tanulásra nógatta. A Széchenyi Gimnáziumba felvették, aztán kínlódások, sorozatos kudarcok után másodévben kibukott. Nagy Zoltán édesapja jogász. Fiára bízta a továbbtanulásban a döntést.- Nem is jutott eszedbe a középiskola?- Gondoltam a Zippernovsz- kyra, de féltem, nem felelek meg. Utólag is látom, jobb, hogy így döntöttem. Szeretnék majd a későbbiekben leérettségizni, de a szakmámmal nem hagyok fel, mert nem tudnám íróasztal mellett elképzelni az életem. A legszebb szakmák közé tartozik ez, mert egy alaktalan, rozsdás fémdarabból gyönyörűt lehet készíteni.- Az én anyukám, de még- inkább a nagymamám, azt hiszem, még most sem tudták túltenni magukat a kudarcomon — mondja Zsuzsa. — Az a két év szörnyű volt, sikertelenségek sorozata, a végén már annyira fásult és nemtörődöm lettem, hogy mikor az egyik tanárom, jóindulatúan felajánlotta év végén, hogy felelhetek egy kettesért, azt mondtam, nem akarok. — Tulajdonképpen női szabónak jelentkeztem, de átirányítottak a férfiszabókhoz. Menet közben nagyon megszerettem.- Például mi kabátot, nadrágot előbb és jobban megtanulunk varrni, mint a nőiek. Ezt is magam készítettem — mutat bársony kiskabátjára és apró pepita szoknyájára. — Most, utólag nagyon bánom, hogy a gimnáziumban nem tanultam. Elhatároztam, mindenképpen leérettségizek, sőt, most olyan nagyon megnőtt az önbizalmam, hogy talán valamelyik textiles felsőfokú iskolára is jelentkezem majd. — Mi a kedvtelésed szabad idődben?- Sok minden érdekel, ezért aztán hol ebbe kapok bele, hol abba. Azért mégis legjobban a varrást szeretem. Nagy Zoltán autómodellező, a MÉV modellező klubjának tagja. A motorokat maga fabrikálja, fejből mondja a világcsúcsidőket. Volt, hogy verseny előtt egész éjszakája ráment arra, hogy egy eltörött alkatrész helyett újat készítsen. Az 500-as Szakmunkásképző Intézet tanulói közül 16-an vettek részt országos versenyen, és tízen az első 10 helyen végeztek. Sarok Zsuzsa Te miről álmodsz, édesanya? Alszanak a gyerekek. A nagyobb álmában is szorosan öleli a hosszú hajú Kata babát, a kicsi az ujját cu- mizza. Mi még ott ülünk a tv előtt, a híradóban peregnek a világ eseményeit hírül adó filmkockák: tűzpárbaj, meggyilkolták . . . Várom, mikor tűnik fel a képernyőn a belpolitikai kommentátor arca, mikor mondja, hogy „ . .. és most térjünk át a hazai eseményekre...” Várom, pedig tudom, hogy nem lehetünk hermetikusan zárt sziget, együtt kell élnünk a világ dolgaival, tudnunk kell a durva, erőszakos cselekményekről is, hiszen, ahol történnek, emberek szenvednek. (Amerikai—brit közös föld alatti nukleáris kísérletet hajtottak végre vasárnap az Egyesült Államok nevadai kísérleti telepén.) Reggel hat órakor indul a lépcsőházból az első család. A nagyobb kislányt az édesapja viszi magával a Jókai utcai iskolába, a karon ülő kisebbet az édesanyja a szomszéd utcai bölcsődébe. Délután legalább egy órát a játszótéren töltenek. A nagyobb a húsvétra kapott kerékpáron gyakorol, a csecsemő a babakocsiban levegőzik. (Pokolgép robbant hétfőre virradóra Belfast egyik katolikusok lakta negyedében. Nyolcán könnyebben megsérültek.) — Kérek szépen három forintot — nyújtja tenyerét Anikó. — Tudod, ma megint jönnek a mozis bácsik az oviba és vetítenek. Egész délelőtt! Legalább három — nem, nem három — négy filmet is vetítenek! És tudod hova megyünk holnap? Fel a Mecsekre. Busszal jönnek értünk. A sárga csoportosokkal együtt megyünk. Virágot viszünk a felszabadulási szoborhoz. (Halálos áldozatai és sebesültjei vannak az indonéz hadsereg és muzulmán fegyveresek közötti összecsapásnak, amely a kormányzó Golkart Párt egyik választási gyűlésén robbant ki.) Már egy féltucat gyerekruha hever előttünk. Csak egy kellene, valami könnyű, csinos, tavaszi. Együtt válogatunk az ismeretlen fiatal- asszonnyal, s szinte egyszerre mondjuk hangosan: olyan szépek, mindegyiket meg kellene venni! (A brüsszeli városi tanács határozatot fogadott el, amely megtiltja atomfegyverek elhelyezését a város területén és körzetében.) Szombat délutáni ügyelet a Gyermekklinikán. Sokan várakoznak a felvételi előtérben. Új beteg érkezik, tizenéves kislány az édesanyjával. A gyereket támogatni kell. Az anya megáll az előtér közepén, tanácstalanul körbenéz, sírva mondja: „Nem tudom ki a soros maguk közül, de a kislányomnak negyven fokos láza van, félrebeszél.” A rendelő ajtajához legközelebb álló anyuka kopog és szó nélkül kitárja előtte az ajtót. (A todi dóm kriptájában még hétfőn reggel is folytatódott a vasárnapi tűzvész áldozatainak azonosítása. A legutolsó jelentések szerint 34-en veszítették életüket. A vizsgálat során kiderült, hogy a kiállításon nem volt tűzoltókészülék és minthogy a városkában mindössze három önkéntes tűzoltóra lehetett számítani, a mentés nem sok eredménnyel járt.) Nem, még én sem éltem akkor, amikor háború volt. A mama? Ö igen. A háborúban tényleg lőnek. Igazi puskából igazi emberekre. Nem, a háborúban nincs rántott comb, krumpli püre salátával. Nincs óvoda és nincs játék. Igen, vannak helyek a világon, ahol most is háborúznak. Nem, mi nem megyünk oda. Őket se engedjük ide. (A náci koncentrációs táborokba hurcolt deportáltak emlékére rendezett kiállítást Francois Mitterrand elnök nyitotta meg a párizsi Trocade- rón. A L'Humanite Dimanche a kiállításról beszámolva hangsúlyozza: a bemutató nagy érdeme, hogy a mai fiatalok számára közvetíti a koncentrációs táborok áldozatainak üzenetét, ömelyet nem szabad elfelejteni . . .) Alszanak a gyerekek. A nagyobb álmában is szorosan öleli a hosszú hajú Kata babát, a kicsi az ujját cu- mizza. Itt, ebben a szobában csak két gyermek szuszog nyugodtan. A lépcsőházban legalább tizenöt, a városban több tízezer, az országban több százezer és a világon... Ha álmukban megrándul az arcuk, sírásra görbül a szájuk, aggódva hajolunk föléjük: mi történt, mi az, ami rossz álomként kísérti őket? Lehet, hogy álmukban eltörtek egy vázát, lehet, hogy elvették tőlük a legkedvesebb játékukat vagy a csokoládéjukat... S vajon mi mit mondanánk nekik, ha egyszer egy rossz álmunkból ők ébresztenének bennünket, és csengő hangon megkérdeznék: mondd csak, miért sírtál, miről álmodtál, édesanya? Török Éva
